Ma
reggelre Milánóba is beköszöntött az ősz. Hűvös, borús idő van, lóg az
eső lába.Matyi mintha már a múlt héten megérzett volna ebből valamit,
mert csütörtökről péntekre virradóra elkezdett taknyolódni. Gondolom az
állapotán dobott még egy nagyot az a tény, hogy úton-útfélen leül a
földre, járdaszegélyre, útpadkára, ahová csak tud, és nem hisz nekem,
hogy fel fog fázni.Majd volt egy 1 napos láza, ami nem tudom mennyi
volt, mert nem mértem, csak éjjel éreztük, hogy meleg a buksija, és
félálomban a szájába csorgattunk egy kis nurofent. A láz megtette
hatását, és szerintem kiirtotta a kór nagy részét, maga mögött hagyva a
dugult orrot, és a belőle időnként távozó trutyit. Nem könnyíti meg a
helyzetet Matyi hetek óta kikívánkozó hátsó rágófoga sem, ami mellé
szerintem egy újabb hátsó rágó is betársult a másik oldalon, így most
nem nagyon tudja eldönteni, hogy melyik kezét melyik oldalra tegye a
szájába, így a folyó orr mellé még nyáladzik is mint egy kutya.
Matyi egészségi állapotára és az én
kialvatlanságomra tekintettel szombatra csak egy lájtos városi sétát
terveztünk be, és elmentünk a várostérképen tőlünk legátlósabb
városrészbe, a Navigli-be, ahol még ezideáig nem jártunk, de itt
helyezkedik el a város csatornarendszere, ami igen jelentős szerepet
tölt be a gazdaságban még ma is, merthogy hajózható csatornákról van
szó., és ezek a csatornák kötik össze Milánót a környező nagyobb
folyókkal, pl. az Adda-val és a Ticino-val.
Korábban a postaszolgálatot is ezeken keresztül bonyolították le, de
itt szállították a dóm márványköveit is, többek között. A legnagyobb a Naviglio Grande
melynek partján egy igazi szórakozónegyed alakul ki, éttermekkel és
éjszakai bárokkal. Tényleg nagyon hangulatos végigsétálni a partján,
kicsit Velencés, bár ott még nem jártunk, de Hollandiához is
hasonlított.
Aztán innen a központ felé vettük az irányt, csak mert szeretem.
Útközben láttunk egy-két templomot, és érintettünk egy -két parkot, ahol
Matyit meg lehetett futtatni.
Nem siettünk, mert láttuk délelőtt a tévében, hogy nagy felhajtás
van a Dóm-nál, mert meghalt a héten valami olasz televíziós pasas, aki
nagy tiszteletnek örvendett az egész országban , és éppen neki volt a
gyászmiséje a templomban, ahol jelen volt egy csomó nagyember, köztük
Berlusconi is, szóval jobbnak láttuk elkerülni a felfordulást. Mire
odaértünk a hivatalos nagymisének már vége volt, de volt egy másik, a
pórnépnek, tömve volt a templom, és egy kicsit belehallgattunk, milyen
is egy ekkora hatalmas templomban egy olasz mise. Sajnos az oltárig nem
lehetett ellátni, egyrészt mert messze van, másrészt teljesen közel nem
lehet menni, meg van valami paraván is hátul, csak kivetítőn láttuk,
ahogy egy csomó pap ott ült.
Kifelé menet a templom előtt Matyi összeszedett egy koszorúról
leesett levéldarabot, aminek úgy megörült, hogy aztán végigsöpörte vele
az egész Dóm teret, és a környező utcákat is, a járókelők nagy örömére,
mindenki csak mosolygott rajta. Ez a levélcafat aztán hűséges társául
szegődött a nap hátralévő részére, még egy másik kisfiú is szemet vetett
rá, akivel meg kellett érte küzdeni, de végül megtartottuk a gazt, és
Matyi seperhetett tovább., és szaladgálhatott, mi meg utána.
Vasárnapra, mivel úgy láttuk az éjjel még tovább stabilizálódott
Matyi állapota, és már nem folyt patakban az orra, (és mert erre a hétre
már nem ígértek jó időt), Lecco
felé vettük az utunkat, ami a Como-i tó keleti ágánál helyezkedik el,
az Alpok hegyeitől övezve. A hely nem okozott csalódást egyikünknek sem,
Nekünk voltak csodálatosan hatalmas sziklás hegyek, amikért én
rajongok, középen a csillogó tóval, kisvárosi hangulat, Matyink pedig
volt a víz és a kacsák, minden mennyiségben. Ez az a hely, ahol
szerintem évtizedeket el tudnék tölteni úgy, hogy nem vágynék máshová.
Hatalmasat sétáltunk, kacsáztunk, szívtuk magunkba a friss hegyi
levegőt. A napot csak Matyi nyűglődése árnyékolta be, aki érthető módon
lábon akart jönni, de a vízparton jobbnak láttuk őt nem szabadon
engedni, amit nem vett jó néven, de különben gond nélkül beletrappolt
volna a vízbe. Amikor meg jöhetett volna, akkor meg nem akart, nem
tudott, nem tudom, fáradt volt, mert nem aludt csak keveset délben, mert
felébredt egy olasz társaság hangos szavaira, és utána már nem tudott
visszaaludni. Így azért eléggé lefárasztott minket mentálisan és
fizikailag is a nap, de nem bántuk meg.
Most azért jó, hogy újra hétfő van, a hétköznapok mindig
nyugisabban telnek , laza környékbeli sétákkal és bevásárlással.(És ha
minden igaz, akkor a folyosóról hazautaztak a zajongó focista-F1 drukker
francia fiúk, akik 2 hétig randalíroztak itt éjjel-nappal. Úgy látszik
tényleg öregszem, nehezen viselem már ezt a fajta mindenkitleszarokcsaknekemlegyenjó hozzáállást).Így remélhetőleg lesz néhány nyugis napunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése