Egy gyorsan elszaladt hét

Nem vesztünk el, csak valahogy nincs ihletem. Talán az elmúlt hetek eseménydús napjai annyira lemerítettek testileg és szellemileg, hogy az itthoni nyugodt, csendes, szinte eseménytelen hétköznapok csak úgy suhannak el mellettünk. Talán az elmúlt hetekben kiírtam magamból minden szót, és most egy kicsit gyűjteni kell. Talán most érek rá egy kicsit tavaszi fáradtnak lenni.

Matyi persze elemében van, ha nem kint az udvaron, vagy a játszótéren rosszcsontkodik, akkor a lakásban kaszkadőrködik, nekem pedig feláll a szőr a hátamon, hogy mindenhová felmászik, és mindenhonnan le is ugrik, legyen ez a forgószék, vagy a kanapé karfája, vagy a radiátor, vagy az asztal teteje. Nincsenek előtte akadályok, egy fél pillanatra sem lehet szem elől téveszteni, mert biztos, hogy valahonnan le kell utána vadászni.

Közben szép lassan fogakat növeszt, a legutóbbi 13dikkal még nem is végzett teljesen máris belevágott a 14esbe. A 13 és a 14 is felső szemfog. A nagy munka az éjszakákat egyelőre nem befolyásolja, bár volt tegnapelőtt egy brutál másfél-2 óránként sírva ébredős, de ezt vagy a teliholdnak, vagy egy rossz álomnak tudom be. Az étvágy viszont most újra megcsappant, Matyifőnök egy légy adagjával egyenértékű mennyiséget képes  és hajlandó magához venni.

Hogy van-e összefüggés, vagy nincs, azt nem tudom, de az alvásigénye is visszaesett, legalábbis az enyémhez képest. A reggeli fél 8-as ébredés után tegnap kétszer fél órára hajtotta csak álomra a fejét, és ez elég volt neki arra, hogy fél 10-ig futkározzon a szobában fel és alá. Pedig sétálni is voltunk, és lábon jött majdnem egy órát, majd 2 és fél órát játszótereztünk, és fáradt is volt, láttam rajta, de úgy látszik fél óra regenerálódás neki elég. hogy honnan gyűjti az energiáját nem tudom.

Hát valahogy így vagyunk mostanság.