A hazaút és itthon

Újra itthon, és ahogy az ilyenkor lenni szokott bedarált minket a sok elmaradt tennivaló.

Az utolsó fél napunk Delftben pakolással telt, de olyan jók voltunk, hogy maradt még időnk egy rövid sétára elbúcsúzni a várostól. Persze szerdán délelőtt már szép napos idő volt,hétfőn-kedden pedig alig akart elállni az eső. A hazaút ugye mindig más, mint az odaút, ilyenkor mát nem az ismeretlen felé tartunk, hanem a jól megszokotthoz, az izgalom is kisebb, helyére inkább egy kis maradni akarás, egy kis szomorúság kerül. Ez Matyin is érezhető volt, már nem annyira érdekelte az utazás csodája, inkább elvárta (volna) hogy végig szórakoztassa valaki.  Delft-től Amszterdamig majdnem végig aludt a vonaton, ez olyan 3/4 órát jelent. Ennyi alvás bőven elégnek bizonyult neki ahhoz, hogy a későbbiekben még véletlenül se hajtsa álomra a fejét. A repülőtéren még elvolt, nézte a nyüzsgés maga körül, meg a repülőgépeket, meg a tankkocsikat, és hogy hogy rakják be a csomagokat a gépbe.

A repülőn volt vele a legrosszabb, egyáltalán nem akart egy helyben ülni, sem külön széken, sem ölben, a biztonsági övet pedig mindenképpen le akarta magáról tépni. Aztán fent ácsorgott, ismerkedett, szétdobált mindent amit talált, az újságot, a papírzacskót, a poharakat, letépte és miszlikbe szaggatta a fejvédőt, semmi nem érdekelte 10 mp-nél tovább, és egy percet sem aludt. Halál volt, már alig vártam, hogy végre leszálljunk. Ja, és becsekkolásnál sikerült bekakilnia, de nem is akárhogy. Szerencsére a repülőgép wc-jében van egy lehajtható pelenkázó. Csakhogy úgy vettem észre, hogy Matyi valamiért fél ezeken a lehajthatósokon, legtöbbször bődületesen ordít rajtuk.  A helység méretéből adódóan a megszokott gyors mozdulatok nem voltak olyan gyorsak, de szerencsére most nem volt akkora balhé, mint pl. egyszer egy Mekiben, ahol úgy üvöltött, mint akiről a bőrt nyúzzák, és már a női wc összes várakozója a wc-s nénivel kiegészülve próbálta Őméltóságát jobb kedvre deríteni, sikertelenül. Na ekkor azért kicsit pipa voltam rá. Pedig máskor is találkozott már ilyen pelenkázóval, nem tudom, hogy az utóbbi időben mitől alakult ki benne ilyen mértékű elutasítás. 

Na de végül csak sikerült magyar földre érnünk, és a délutáni pesti dugóban hazaaraszolni. Persze Matyi az utolsó 10 percben aludt el a taxiban. 

Itthon aztán gyors kicsomagolás, hogy felmérjük a szennyesállományt. Hogy legyen mit mosni, áthúztam még az ágyneműt is. A mosásnak még mindig nem értem a végére, a  vasalást még el sem kezdtem. 

Tegnap, éljen május elseje a munka ünnepe, véghezvittük az elmaradt tavaszi nagytakarítást, mivel hazaérve nem igazán lehetett az ablakon kilátni olyan koszos volt már, így azzal kezdtünk, aztán szépen mindent. Matyival egy élmény volt. Mellesleg, 16 és fél hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Matyi tetőtől talpig kakis legyen, de úgy hogy még a zoknija és olyan volt, és a padló is. Szóval a generál takarításnak megvolt a másik alapja. De most legalább minden csillog-villog. Délután még elvittük Matyit megfuttatni, mert igaz hogy délelőtt Apával kertészkedtek egy kicsit, de az Matyinak nem elég intenzív mozgás. Így kimentünk a Városligetbe, ahol igazi majális hangulat volt, és rengeteg ember. Sétáltunk egy nagyot, belehallgattunk néhány koncertbe, ettünk egy fagyit, és hazajöttünk. Hullafáradtan.