2009. január 22., csütörtök

A szavak ereje

Nemrégiben Cucka írt egy posztot a kimondott/leírt szó erejéről, amire én azt kommenteltem, hogy a szavak ereje nálunk is működik, csak épp olyan értelemben, hogy amit leírok egyik nap, hogy milyen jó, a másnap erre rögtön rácáfol. Nem történt ez másképp most sem. Mert hát vettem a bátorságot, és leírtam, hogy hetek óta nekem van a legtüneményesebb gyerekem, aki az evés-alvás-játszás gyönyörű körforgatagában éli esős hétköznapjait, a kibújni akaró fogakra a szájában rá sem hederít, és egyébként is él, mint hal a vízben.
Na most, a jelenlegi állás szerint, magunk mögött van 2 db nyűgös nap, 2 db Máté által nagyágyban végignyűglődött, általam szintesemmitnemaludt éjszaka, ami nagyjából ugyanúgy fest, ahogy az minden fog kinövesztésekor lenni szokott, és amiről egyszer már írtam is itt.
Így most a már majdnem elmúló derékfájásom mellé ma reggel megkaptam a mindenporcikámfáj érzést is. 
És persze Matyi is álmos, fáradt, az idő miatt is csak nyűglődik, emiatt csetlik-botlik, ma sikerült úgy pofára esnie, hogy a felső fogai beleütődtek a szájába, ami felhasadt, vérzett, és kicsit bedagadt.  Szerencsére semmi komoly.Most olyan mint egy szélesszájú kisbéka. 
 
De  a jó hír, hogy végre, végre utazunk!!!!! Tegnap F. telefonált, hogy van-e programunk a hétvégére, és akkor titkon már reméltem, hogy valami kész tervveljön haza, és így is lett. A hétvégét Debrecenben töltjük, ahol reményeink szerint sikerül kicsit magunk mögött hagyni anehéz napokat, és feltöltődni energiával, hogy vidáman, kisimulva tudjuk köszönteni a tavaszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése