Mennyi???? 30????

Emlékszem még, amikor fiatal voltam, olyan 10 év körüli, milyen nagynak láttam a felnőtteket. Felnéztem rájuk, és én is felnőtt akartam lenni, mint minden 10 éves gyerek. Emlékszem arra is, hogy már gimnazista voltam, de a 30 éveseket még akkor is öregnek találtam. Sőt..., volt egy ismerősöm, akinek a bátyja egyetemre járt, és én még őrá is úgy gondoltam, hogy húúúúú.... egyetemista. Aztán mikor én is egyetemista lettem, a világ legtermészetesebb dolga lett. Semmi furcsát nem találtam benne. De a 30 évesek még mindig olyan fura lények voltak nekem. Úgy gondoltam akkor, mint sokan mások, hogy ez a kor valamiféle vízválasztó az ember életében, és aki ezen átlép, nincs mentség...., elindul az öregedés útján. Ma már kicsit másképp gondolom. Ma már nem gondolom Őket olyan fura szerzetnek, pláne nem öregnek. Talán azért mert mától én is közéjük tartozom, a harmincasokhoz. És egyáltalán nem érzem rosszabbul magam, mint tegnap, amikor még huszonévesnek mondhattam magamat. Sőt... Lehet, hogy ma még kicsit jobban is vagyok. Hisz süt a nap, tettünk egy hatalmas sétát Matyival, az arcomat a napfény felé fordítottam, és arra gondoltam jó ez így! Azt mondják, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.... Hát én ma pont 30-nak érzem magamat!