Máté ügyes-bajos dolgai

Ugyan csak holnap tölti be Máté a 13-ik hónapját, de mivel az egyéves fordulókor sem írtam semmit igazán róla, mert annyira meg voltam hatódva, így most kicsit megpróbálom összegyűjeni mivel is üti el az időt Máté mostanában. 

Bár már régóta kacérkodik a gondolattal, hogy két lábon útnak induljon, ezt eddig még nem igazán tette meg, 8 lépés volt a maximum, amit hajlandó volt produkálni, aztán négykézlábra ereszkedett. Szerintem képes lenne már a kétlábas járásra, egyszerűen csak nem akarja ezt a macerát, hisz a négykézlábazást már olyan tökélyre fejlesztette, hogy nincs párja széles e világon, és ember legyen a 2 talpán, aki ilyen tempót tud diktálni. Elég neki egy fél pillanat, hogy eliszkoljon bárhová, ahol vigyázó szemeimet nemhogy Párizsra, de rá sem tudom vetni, és mire utána megyek, addigra vagy a hálóban van, és jobb esetben a szekrényből pakol ki éppen, (megjegyzés:amikor tolóajtós szekrényt akartam, akkor még nem akartam gyereket), vagy rosszabb esetben az éjjeliszekrényen áll. Másik kedvenc területe a kisszoba, majdani Matyiszoba, ahol rendszerint rámol, ki a szekrényből, le a szárítóról, ilyesmi... 

Aztán mozgásigénye most már túlhaladja egy kölyökkutyáét, és ebben a mostani mocsokhideg idő nem igazán tesz a kedvünkre, de ez Mátét egyáltalán nem aggasztja, mondhatom bátran, feltalálja magát, vidáman ugrál át a fotelból a kanapéra, kanapéra föl, majd le, szobában körbe-körbe. Pár napja a legkedvesebb szórakozása az, hogy kéz a kézben sétálunk a lakásban, és a szabad kezében húzza maga után a madzagra kötött csónakját, vagy az egerét. Persze úgy, hogy minden húzás előtt ránt rajta egy nagyot, hogy jól csörögjön is. Ezt a madzagon rángatást egyébként nagyon élvezi, vasárnap este kb. másfél órán keresztül hasalt a fotelban és rángatta a madzagon a csónakot fel és le, mi közben a Számkivetettet néztük, még szerencse, hogy nem egy dialógusokra épülő film, így még Máté mellett is élvezhető volt, a kereskedelmi tévék nagyon a kedvünkre sugároztak. Már várom, mikor jön vissza a némafilmek kora, mert akkor megint érdemes lenne bekapcsolni a tévét. 

A készségfejlesztő játékokról sosem voltam túl nagy véleménnyel, nincs is túl sok belőle itthon nekünk, és ami van, Máté azt sem rendeltetésszerűen használja, hanem egész más értelmet ad a dolgoknak.Próbáltam már meggyőzni valaminek a helyes használatáról, de fittyet hányt arra amit én mondtam, mutattam, és a vége az lett, hogy Ő győzött meg engem, hogy általa kitalált verzó sokkal szórakoztatóbb. Most egyébként sok kellemes percet szereztem már magamnak egy egyszerű ikeás zacskólezáró csipesszel, amivel hosszú percekig elmolyol, hogy kinyissa, majd újra bezárja. 

Nagy kedvence lett az olvasás. Nem tudom, hogy ez normális-e vagy még egyszerűen nem érett meg a mesélésre, de nem tűri, hogy meséljek neki, Ő lapozni akar, paskolni a lapokat, és mutogatni. De nagyon szépen felolvas magának,  ilyenkor olyan aranyos, lekuporodik a kis könyvével, és lapozgatja, nézegeti, simogatja, közben pedig beszél. Le akartam már videózni, de nem tudom, mert kiszúrja a kamerát, és akkor jön érte. Na ez a másik, hogy fényképezni se nagyon tudom mostanában, mert mindenképpen meg akarja kaparintani a gépet.

Aztán a kedvencem: a nyálas puszi öleléssel fűszerezve, két rohanás között. Aztán van még orrleharapás, hát ezt nem tudom kitől látta. Aztán van féltékenység. Rám. Ha összebújunk Apával Neki mindenképpen ott kell teremnie és befurakodni az ölelésbe, Ő sem maradhat ki a jóból:) Aztán van ugatás, minden mennyiségben. Máténak minden állat ugat, nem tudom hogy fogom tudni meggyőzni az ellenkezőjéről. DE mutatja hogy mit csinál az oroszlán, és nagyra tátja a száját, és hogy mit csinál az elefánt, és hátra hajtja fejét és azt mondja húú. 

Kedvenc szava az Appa, és érdekes, hogy reggel szokta kérdezni ébredés után, meg estefelé, amikor haza szokott jönni, hogy Appa??? És mutat az ajtóra. És mindig kedveskedik Apának valami aprósággal, amit belecsempészik a laptoptáskájába, és Apa csak a munkahelyén fedezi fel. Lehet ez egy játék, vagy egy fél pár zokni, (gondolom a hideg miatt gondolta szükség lehet rá) vagy bármi ami a kezébe akad, de mindenesetre kedves dolog tőle, hogy törődik az Apjával. Bár lehet, Ő jobban örülne ha egy sonkás szendvicset rejtene a táskájába, annak nagyobb hasznát tudná venni:)

A mutogatás amúgy nagyon megy, mindenre és mindenkor, ha kell neki valami odamutat, ha tetszik neki valami odamutat, ha valami nem ott van, ahol lenni szokott odamutat. 

Hát így vagyunk mi mostanság, a szürkeség ellenére vidáman:))))