Üdítős-ebédes

Milán 

 Néhány napja:

- Kérek öblítőt! Lila szívószállal!

Üdítőre gondolt:) És még szerencse, hogy néhány hónapja beszereztem az ikeában egy gigapakkos szívószálat, aminek kb. a harmada lila színű, így első szóra prezentálni tudtam őméltósága elé a kívánt színt, és így mind a ketten baromi elégedettek voltunk.

Ma:
- Kaphatok abból a piros italból? (ugyanaz az üdítő, mint a múltkori, de most nem kockáztat)
- Ha megetted az ebédet, akkor utána kaphatsz.
-Jó! -és szélsebesen lapátolja be az ebédjét.
Utána persze megkapja az üdítőjét. Lila szívószállal. (a változatosság gyönyörködtet :-))
Látom, hogy somolyog az orra alatt, miközben iszik. Kérdem tőle, mi a helyzet?
- Húúú ez szúrós!!! (értsd: szénsavas)
- Igen az, de a múltkor is az volt, akkor nem volt baj?
- Nem baj, nem baj!- ingatja a fejét 
- Biztos azért szúrós, mert SZÚR van benne!- teszi hozzá
- Igen, biztos. - végülis logikus.

És egy nem üdítős, de ebédes, csak hogy ezt a gasztrovonalat megtartsam.
Ebédelünk tegnap. Már a felénél járhat nagyjából, mikor rákérdez:
- Anya, ez mi? 
- Rizses hús- vágom rá kicsit sértődötten, mert oké, hogy nem vagyok egy nagy szakács, de ennyire azért nem főzök rosszul sem, hogy ne lenne felismerhető, amit az asztalra teszek.
- Mi???? Pizza???
- Neeeeem, rizses hús!
- Pizza, igen?
- Ri-zses-húúúús!!!!!!- artikulálom erősen- Hallod, Rizseshús!!!!!!
- Persze hogy pizza!- hümmögi két falat között.
- Jó, legyen pizza, csak egyél!- mondom beletörődve.
Majd tisztára nyalja a tányérját.
- Anya, én nagyon szeretem a pizzát!
- Ennek igazán örülök! kár, hogy ez rizses hús volt! - de ezt már meg sem hallja, rég bent van a szobában.

Orsinéninél

Vagyis hivatalos nevén Pici Mókus Tornán, ami amolyan zenebölcsiféle. Kezdődik egy kis énekléssel-mondókázással, aztán kis sétálgatós éneklés-mondókázás, majd megint ülve éneklés, és a végén van egy kis akadálypálya. Nagyjából 1 éve járunk ide Milánnal péntekenként, ha csak tehetjük. És Milán nagyon szereti, élvezi, és rengeteget tanult itt, verset, dalt, miegymást. Néha, amikor Máténak nincs ovija, akkor ő is jön, és bár lassan már Milán is kiöregszik, de még Máté is nagyon élvezi. Bezzeg, amikor ő kicsi volt és próbáltam vele valami hasonló hepöningre járni, akkor még máshová, akkor bezzeg bojkottálta az egészet, és képes volt végigsírni. Milán meg nagyon szereti, amikor Máté is ott van, és ilyenkor mindent együtt csinálnak, azaz, amikor ölbeülés van, akkor nem az én ölembe ül, hanem Mátééba, amikor menetelés van, akkor is Máté kezét fogja, stb... nagyon aranyosak:) 

Milán és a túrórudigép

Van az uszodában pontosan a bejárat mellett egy jól észrevehető helyen egy túrórudi-automata. Persze, hogy a gyerekek már a legeslegelső ottjártunkkor kiszúrták, és mert szép bociszemekkel néztek, és mert jófejanya vagyok, és mert olyan bulis dolog automatából túrórudit venni, hát kaptak egyet, és ezzel el is indítottam egy megállíthatatlan lavinát, mert azóta nem tudunk úgy elmenni mellette, hogy Milán ne emlékeztessen rá, hogy kifelé jövet el ne felejtsek túrórudit kérni. Persze nem kapnak  mindig, de olykor-olykor igen. 

A múlt héten pl. egyik alkalommal sem vettünk mert nem volt apróm. Tényleg nem. 

Mondtam is Milánnak, hogy most nem veszünk, mert nincs nálam olyan pénz, amit elfogad a gép. Azt mondta jó, és beletörődött gyakorlatilag szó nélkül, igaz, kapott a hátizsákból egy dörmimackót. Imádom egyébként, amikor  ilyen okos, és megérti, elfogadja, ha valamire azt mondom, hogy most nem. Kár, hogy nem mindig ilyen, előfordul, hogy kemény harcokat vívunk egymással. 

Kedden megint mentünk az uszodába. Útban a troli felé Milán rángatja a bal kezemet, és erősen érdeklődik, hogy van-e nálam pénz.

- Anya, van pénzed? 

(ekkor már sejtettem mire megy ki a játék, de kicsit játszottam a hülyét)

- Miért kérdezed?

- Anya, van aprópénz a pénztárcádban?

- Van. -mondtam neki mosolyogva.

- Hurráááááá! Akkor fog  nekem túrórudit dobni a gép!!!!!

Csütörtökön pedig már jó előre figyelmeztetett, hogy kérjek Apától pénzt, hogy tudjunk venni túrórudit:)

Hétvégi kirándulás Annapeti után szabadon

Hétvégén, egyrészt hogy kihasználjuk a jó időt, másrészt hogy kifuttassuk a fiúkból azt a rengeteg energiát amit ebben a koránsötétedős időszakban felhalmoznak, elmentünk a Normafához. Persze rögtön eszükbe jutott, hogy Annapetiék is jártak itt a sötétkék könyvben, csak ők fogaskerekűvel mentek, mi meg autóval, de jól megcsodáltuk az autóból a fogaskerekűt. 

Igazából csak egy szokásos kis délelőtti sétát tettünk, közben csodáltuk az őszi tájat, sajnos a panorámát eléggé lecsökkentette a köd, de a fák ezerszínben pompáztak, imádom ilyenkor az őszt, az erdőt, szerintem sosem ilyen szép, mint ekkor.  A fiúk pedig a lehullott leveleket rugdosták arrébb, meg dombról szaladtak lefelé, meg kutyától el, és persze játszótereztek is egy kicsit, mert hát Annaperiék is játszótereztek.  Meg hát éppen belebotlottunk a játszótérbe, úgyhogy nem is lett volna menekvés. Milán vonatozni is szeretett volna, de ezt most nem terveztük be, úgyhogy ezt kihagytuk, de megelégedett azzal, hogy felelevenítettük a nem annyira nagyon távoli múltat, amikor mi is mentünk a gyerekvasúttal. Cserébe minden fára fel akart mászni, és minden padra le akart ülni. 

Persze nem maradhatott ki a rétesezés sem, mert ha itt járunk, akkor mindig eszünk rétest, meg hát Annapetiék is ettek. Máté diósat evett, Milán epres-túrósat, Feri sima túrósat, én pedig meggyeset, és még mindig nagyon finomra csinálják :)

Máté mondta

Autóval megyünk egy Budapest táblán túli bevásárló központba. Egyszer csak Máté észre vesz egy sárga buszt. Olyan helyközi-járatosat. 
- Anya, nézd, ott egy sárga busz!- mondja lelkesen
- Igen, látom.
- Akkor megérkeztünk Klári mamához!!!!! 
- ????
- Hát Klári mamánál vannak sárga buszok, tudod!

Amikor hozza a formáját, avagy egy tipikus beszélgetésünk rövidítve:
Kérdezem tőle, hogy mostanában nem rajzoltak-e valamit az oviban, mert már több napja nem került ki semmi új a faliújságra.
- Micsoda????
- Hogy nem rajzoltatok-e valamit?
- De rajzoltunk. (és nagyjából elmondja, hogy mit csináltak)
- És ezt mikor csináltátok, mert nincs kint a faliújságon.
-Miiiii?????
- Mikor csináltátok, mert nincs kint a faliújságon?
-Hooool?????
- A faliújságon.
- A PALI újságon?
- Nem, a faliújságon. 
- Nem hallom, a paliújságon?????- kérdez vissza megint
Néhányszor eljátsszuk még ezt a kört, aztán feladom, és témát váltok.

Könyvtárban voltunk a minap, és én is meg a fiúk is jó nagy adag könyvvel távoztunk. Milán sebtiben a hóna alá csapott egy Annapetit és egy Boribont, de Máté megítélésem szerint kicsit túlvállalta magát, és azt gyanítottam, hogy már túl is léptük a limitet, így hosszan győzködtem, hogyha mindenképpen ragaszkodik a Thomasos könyvhöz, akkor az egyik Franklint tegyük vissza. (pláne, hogy a Franklinesből már mind a kettőt olvastuk, a Thomasos meg Mátét nem is igazán érdekli, nem is értettem miért ragaszkodik hozzá annyira). Nagy nehezen visszatette az egyik könyvet.
A babakocsi alja így is tele lett a könyvekkel, és jó nehéz is volt. 
Kérdezem Mátétól viccesen:
- Ki fogja ezt a rengeteg könyvet fölvinni?
Mire szemrehányóan odaveti:
- Én visszaraktam egy könyvet, úgyhogy én biztos hogy nem.

Mindig, amikor én megkérdezem tőle, hogy mi volt az ebéd az oviban, akkor ő is megkérdezi, hogy mi mit ebédeltünk.
A múltkor krumplistészta volt. 
- Dejó!!!!! A krumplistészta a kedvencem!!!!
És be is lapátolt belőle 2 tisztességes tányérral vacsorára. Közben legalább háromszor elmondta, hogy:
- Én nem is szeretem a krumplistésztát, hanem imádom!

Tegnap sütőtökleves volt.
- Húúú, azt szeretem! (tudom egyébként, hogy szereti)
Mikor hazaértünk az uszodából, és meglátta a levesgyöngyöt a konyhapulton megint eszébe jutott, hogy sütőtökleves volt az ebéd.
- Anya, te már megint a kedvencemet főzted!!!!


Meséli tegnap, hogy már Mikulásos dalt tanultak. Biztatom, hogy rajta, akkor énekelje el.
- Én nem tanultam, csak a többiek.
- Miért, te mit csináltál?
- Én építettem a szőnyegen egy parkolóházat, olyat aminek teteje is van.
- Aha. És ha nem tanulod meg a mikulásos dalt, akkor mit fogsz énekelni a Mikulásnak, ha jön?
- Hát a tavalyit, azt hogy "Nóóóótáááás Mikulááááás, jön a sok jóóóóóval, hegedűűűűszóval".- zendít rá telitorokból.- látod, még emlékszem rá.

Milán mondta

Mostanában Milán magatartásában nem nehéz kivetnivalót találni. Sokszor elviselhetetlenül ordibálósan hisztis, máskor mézesmázosan aranyosan bújós, és ezt a két énjét remekül tudja váltogatni pillanatokon belül. Éppen ezért  elég rendszeresen beszélünk most már a Télapóról, meg ajándékokról. 

Egyszer egy balhé után, mikor már mind a ketten visszanyertük a lelki békénket, kérdeztem Milántól, hogy hogy látja, fog-e neki hozni a Mikulás ajándékot.

- Igen, hoz! - vágja rá gondolkodás nélkül

- Igen???? Mert jó voltál, úgy gondolod?

- Igen, kicsit jó voltam. - bólogat hozzá lelkesen

- Hmmm....

- Majd Máté nagy csomagot kap, én meg kicsi csomagot!!! És majd beleteszi a csizmámba! 

- Ahaaa.

- Hééééékás, Anya!!!!! Van nekem csizmám??????? Igen??? Van?????

- Igen, van!

- Akkor jó- bólint elégedetten, és már megy is a dolgára.

Micimackós könyvet olvasunk, és a barátságról van benne szó. 

Én:- Milán, neked van barátod?

M:- Igen, van!

-És ki a barátod?

- Hát Apa!

- És még?

- Meg Te is ! -mondja nekem. 

- És még?

- Meg Máté is, meg Marcika is!

- Ühümmmm. És olyan barátod van, aki nem lakik velünk?

Gondolkodik egy kicist.

- Igen!!!! Ábel!!!! Igen, Ábel is a barátom!

Orvososat játszunk. Én vagyok a beteg, Milán az orvos. 

- Jajjjj doktorúr, nagyon fáj a fejem! És köhögök is!

- Jó, hozom az orvosi táskámat, megvizsgállak.

Fut egy kört a szobában, majd jön. Meghallgatja a hasamat.(!)Hümmög.

- Húha!!!!! Ez egy nagyon csúnya sérülés!

- De nem a hasam fáj, hanem a fejem!

Figyelemre sem méltat. Hozza a szikét. Gondosan felvágja a hasam, majd megkopácsolja, és végül bead egy adag nurofent. 

Végül ír egy receptet is.

- Készen is van, most már meggyógyultál. -mondja. 

Ezután a  receptet egész másnap húztuk magunkkal, vagyis Milán mindig hozta a kezében, és mindenhol ahol megfordultunk odaadta a pénztárosnak, hogy akkor még ezek is lesznek. És egyszer majdnem el is veszítettük, de aztán mégsem, és amikor megtaláltuk a kocsi aljában a szórólapok között, akkor volt csak igazán nagy az öröm, hogy mégis megvan:)

Megütötte  a lábát valahol, valamiben. Sopánkodik.

- Jaaaajjjjj! Lerobbant a lábam!!!! Most mi lesz?

Sétálunk. Egyszer csak a távolban felfedez egy játszóteret.

- Te jóságos ég!!!!!  (ilyenkor a Miki egér játszóteréből idézget) Véletlenül találtam egy játszóteret!

Boltba készülődünk, és már századjára szólok neki, hogy öltözzön, vegye a nadrágját, cipőjét, satöbbi, mert mindjárt indulunk.

- Hová megyünk?

- Boltba.

- Strandra?

- Nem. Boltba. 

- Hurrááááá! Strandra megyünk!!!!

Máskor. 

- Mikor megyünk strandra?

- Majd ha jó idő lesz.

- Mikor lesz jó idő?

- Majd a nyáron.

- Jó.

Kicsit később. 

- Jó idő van! Menjünk strandra!

Ezzel a stranddal egyébként az agyamra tud ám menni, nincs nap, hogy ne kerülne elő a téma, hogy mikor megyünk, és hogy de hát megígértem, hogy megyünk, sallalalalala. Úgyhogy a hétvégén TÉNYLEG  megígértük neki, hogy a születésnapján elmegyünk a strandra. Csak lesz valamelyik fedett fürdőben valami óévbúcsúztató parti :-)

Ma reggel is szóba került, mert megtalálta a karúszót. 

- Anyaaaa, mikor megyünk strandra?

- Majd a születésnapodon.

- Jó. - kis szünet, majd a két tenyere közé fogja az arcomat, és kérdi- és akkor hogy fogom kibontani a csomagokat?

- Milyen csomagokat?

- Az ajándékcsomagokat. 

- Jaaaaa! Azokat majd itthon.

- A strand előtt?

- Majd meglátjuk. Vagy előtte, vagy utána.

- Jó, akkor előtte majd kibontom.

Labirintusos

Máté egy ideje rákapott a feladatlapozásra. Így aztán újra előkerültek az ilyen-olyan foglalkoztató füzetek, és azokból válogatja ki azokat a feladatokat amiket szeret. Szereti például a különbségkeresőseket, a vonalvezetősöket, meg a jobbra-balra-kisebb-nagyobb jellegű feladatokat, no meg a számolósakat. 

De a legeslegjobban a labirintusokat szereti. Ezért kerestem neki egy csomót az interneten, és azokkal ügyködik, amikor csak eszébe jut. Lehet ez akár korán reggel, még reggeli előtt, pizsamában :) Oviba indulás előtt még bemelegít egy-két labirintussal. 

Természetesen az egyszerűbbekkel kezdtünk, de most már az egész bonyolultakkal is elboldogul. Általában csak úgy leül az asztalhoz, megcsinál kettőt-hármat, és hozza hogy nézzem meg, szóval abszolút rá van bízva, hogy melyiket csinálja.
Egyelőre innen és innen nyomtattam nekik labirintusokat.

Mátérajzok

Máté sokáig nem rajzolt. Semmit. De még csak firka szintjén sem. De mindig szeretett pl. vízfestékkel festeni. Persze időnként rá-rákérdeztem, hogy nem akar-e esetleg rajzolni valamit, vagy színezni, de mindig zsigerből elutasító volt, én meg nem erőltettem. Hogy is tehettem volna? Odakötöm az asztalhoz meg a ceruzához? Ugyanmár. Gondoltam, (reméltem), hogy egyszer el fog jönni majd a rajzolásnak is az ideje, csak ki kell várni. A kivárásban egyébként is jók vagyunk, és eddig mindig pozitívan jöttünk ki belőle, hogy csak az együttalvás-különalvás-különszoba témát említsem. Szóval hiszem, hogy mindennek el jön a maga ideje. Máté nem volt nagy rajzolós, de szívesen csinált mást, pl. épített, vagy szerepjátékozott, vagy a kettőt egyszerre. 

Az áttörés az idei ovis tanévben kezdődött. Azt már mondtam, hogy most végre két stabil óvónénink van, és ez meg is látszik a gyerekeken is fejlődés szempontjából. Rengeteg dalt, verset, mondókát tanulnak, sokat mesélnek, és még többet alkotnak. Rajzolnak, festenek, vágnak, ragasztanak, és feladatlapoznak is. Szóval törődnek velük, foglalkoztatják őket, de emellett persze játszanak is, mert a középsősöknek még mindig nem kötelező gyakorlatilag semmi, de én azt látom, hogy néhány nap elcsúszással minden gyerek megalkotja azt amit kell, csak lehet hogy épp nem hétfőn ül mellé, hanem kedden. 

Szóval idéntől kezdett Máté is egyre inkább az évek óta az asztalon tologatott ceruzák és papír felé kacsintgatni. Szép fokozatosan most már ott tartunk, hogy ő maga mondja, hogy rajzolni szeretne. Ilyenkor leül, és legtöbbször házat rajzol valamilyen emberformával. A ház mindig sokemeletesnek tűnő, de elmondása alapján azok nem emeletek, hanem az egyes szobák külön-külön megrajzolva, és rendszerint van lépcsőház is. Sokszor a pince és a padlás is szerepel a rajzon.

A rajzokon szereplő emberek azok pedig vagy apát ábrázolják, vagy rablót. ( ezt a rabló témának még mindig nem sikerült pontot tenni a végére)

 Itt épp Apa jön haza a munkából. Máté szerint mi is rajta vagyunk a képen, csak mi nem látszódunk, mert bent vagyunk a házban.

 Ez egy rabló meg egy rendőrautó hátulról, és a rablónak hátra van kötve a keze. 

Aztán megkértem, hogy rajzoljon egy olyan képet, amin mindenki rajta van, és nagy gonddal le is rajzolta a családunkat. 

Hogy Ő maga Apa mellé kerül, az nem volt kétséges egy percig sem, és jobb oldalról magasodnak ők ketten fölénk.  Simikét meg Milánt viszont csak utólag tudta eldönteni, hogy ki melyik is, mert először fordítva rajzolta őket, úgy rajzolta át őket a másikká a végén, ezért lett ott arctájékon egy kis kavarodás :)
Na meg hogy hová kerüljön a ház, mert az fontos. 
Én pedig balszélről ölelem Simikét, és érdekes, hogy csak én kaptam kezeket. A hajamat pedig fölborzolta szél, Máté szerint.
Szépek vagyunk, nem?
Én pedig úúúúgy örülök, hogy végre rajzol:) Mert rajzolni jó!

Máté az uszodában

Még csak másfél hónapja járunk, de szemmel láthatóan egyre ügyesebb és bátrabb. Eleinte nem nagyon tetszett neki, ha le kellett tennie a fejét a víz alá, de már kezdi megszokni, és egyre tovább tud lent lenni. Én nem nagyon értek sem az úszáshoz, sem az úszásoktatáshoz, de nekem úgy tűnik, hogy itt elég nagy hangsúlyt fektetnek a légzésre, és nagyon sokat gyakorolják azt, hogy levegő-le a fej-x másodpercig lent,-fel a fej-levegő. Azt hiszem a következő szintre lépésnek egyik feltétele, hogy 10 mp-ig lent tudjanak maradni. Máté most olyan 5 mp-ig biztonsággal lent van, de amennyit hallok az edzők szavaiból fent a lelátón nem is kérnek egyelőre többet tőle.

Természetesen a háton úszás a kedvence, gondolom javarészt azért mert ott nem kell az arcát a vízbe tenni :) De látszik is, hogy amikor a hátukon húzzák őket, akkor nagyon élvezi, és nagyon szépen tartja magát.

Aztán szoktak még olyat csinálni, hogy át kell menniük a két edző lába alatt. Na ez az egyik leginkább nemszeretem gyakorlat. Meg is értem. Én biztos nem csinálnám, de Máténak már egész jól megy, kívülről én úgy látom, hogy most már nem nyel közben vizet, legalábbis nem akar a végén megfulladni, de saját elmondása szerint sem olyan rossz már ezt csinálni, mint eleinte volt. 

Aztán amit még csinálnak, hogy kívülről ugranak bele a medencébe, egy karikába, és a karikából ki kell úszni, vagy felül, vagy alul, ahogy mondják. 

Tegnap próbáltam videózni, amennyire lehetett, és amennyire Milán is engedte.

Milánnal egyébként most már nincs semmi gond, szépen elkekszezget, vagy a folyosón elszaladgál oda-vissza, vagy nézi ő is Mátét. Persze ehhez az is kell, hogy ha valami gondja van, akkor én is tudjak rugalmas lenni, és vele menni, vele csinálni, de már nem olyan nagy gond se nekem, se Máténak az, hogy nem csüngök folyamatosan a korláton.

Marci pedig vagy alszik, vagy nézelődik, igaz ilyenkor tologatni kell a farát, de ez még belefér.
Úgyhogy egyelőre nem bántuk meg. Hogy decemberben fogunk-e járni, azt még nem tudom. Először úgy gondoltam, hogy azt a hónapot kihagyjuk, úgyis csak egy fél hónap, meg tele van ünnepekkel, de aztán majd meglátjuk még addig.

Villamoson

Ma délután, amikor úszásra mentünk Mátéval, kicsit késésben voltunk, így nem trolival mentünk, amit én jobban szeretek mert rendesen felférek rá a babakocsival, hanem sebtiben felpattantunk az éppen a megállóba gördülő villamosra. Milán persze már előre nyafogott mikor meglátta, hogy elég sokan vannak, még mindig érzékeny arra, hogy vajon ő hol fog ülni, csak most már az is fontos, hogy az ülőhely ablak melletti legyen, és hogy Máté legalább vele szemben üljön, hacsak nem mellette, ami még jobb lenne.

Szóval felszálltunk, és Milán sopánkodott, mert Máté meg Ábel leült egy ülésre, de se mellette, se szemben nem volt üres hely, csak a másik sorban. De az nem volt jó neki, pedig ablak melletti volt, csak sopánkodott, sopánkodott, mondhatnám úgy is hogy hisztizett, mert idegenek ez már biztos úgy tűnt, de nálam még nem ütötte meg az igazi hiszti szintjét. 

És ekkor!!!! Milán kapott egy ülőhelyet egyenesen Barátokközt Vilibácsitól :-DDDD

Milán mondjuk nem volt túl hálás, hosszas variálás és helycserék után találta meg a neki tetsző ülőhelyet, ami pontosan az volt, ahol már eleve ült, csak végül Máté került vele szembe és így már jó volt. Kár hogy mire sikerült az ülőhelymizériát megoldani, addigra már csak 1 megálló volt vissza. De azt legalább csendben és békességben tehettük meg. Csak szegény Vilibácsinak kellett néhány megállót állva utaznia.