Tanévvége, nyáreleje

A múlt héten minden gyerekünk hivatalosan is lezárta a tanévet, Marciék búcsút vettek a tanítónéniktől is. 

Hogy a szeptemberi iskolakezdéskor milyen felállásban fog indulni az ötödik osztály, az még nagyon képlékeny, szerintem. Nincsenek illúzióink, és jó előérzetem sem, de majd meglátjuk. Egyébként sem vagyok túl derűlátó oktatásügyileg, régóta nem, de egyre inkább kiábrándítóbb az oktatásügy helyzete, és idén először már a nagyok iskolájában is megkezdődtek a tanárfelmondások, ami eddig nem volt jellemző. 

Kétségbeejtőnek érzem, hogy hova tudunk mág süllyedni, hogy meddig engedjük, hogy hülyét csináljanak belőlünk és főként a gyerekeinkből, mert tanár nélkül nyilván az alap tudásuk és műveltségük sem lesz meg, nemhogy arra még építkezni tudnának. Tegnap egy barátnőmmel beszélgettem, és azt mesélte, hogy hiába járnak a gyerekei a kerület legjobbnak tartott iskolájába, ami ráadásul 5-10 éve erős reálos-matekos suli volt, most 2 darab matektanár van az iskolában az egész felső tagozatra, ami mellett nyilván a csoportbontásban tanulás már nem lehet opció. 

Na de nem is érdemes erre több szót vesztegetni... 

Megvolt a focis évzáró is, mint minden szezon végén. Idén annyiban volt ez más, hogy Marci megint feljebb lép egy korosztályt, és emiatt kicsit könnyesre sikeredett a búcsú Gyuritól, az edzőtől, aki már Mátét is edzette. De mivel ő a klubelnök, így nem lesz ez olyan nagy elszakadás szerintem, de azért eléggé meghatódtak, Marci is meg Gyuri is. 

Szerdán-csütörtökön szabadságon voltam, és az egyik nap elmentünk a Margitszigetre, hogy meghallgassuk a szökőkutat. Nagyjából minden évben meghallgattuk, amióta újraindították, tavaly viszont kimaradt, és ezt Marci fel is emlegette néha, hogy bezzeg oda se mentünk el. Úgyhogy most lecsaptam gyorsan a lehetőségre, és jártunk egy jó nagyot a szigeten, ami még jó is volt a múlt heti nagymelegben. 

Persze elnyaltuk az ilyenkor szokásos fagyinkat, és még egy mekit is kikönyörögtek hazafelé, mert éhen akartak halni. 

Nagy-hideg-hegyi kalandok

 Még június elején, amikor végre túl voltunk minden kötelező iskolai- és focis megjelenésen, vége volt a bajnokságnak, a futsalnak, a Bozsiknak, és lett egy egész szabad hétvégénk, amikor még Mátét sem kellett sehová sem fuvarozni, na akkor azt mondtam, hogy most jött el az én időm, és akármilyen lesz is az idő, én bizony felmegyek a hegyekbe. Aki jön, jön, aki nem, nem, én már erről sem nyitok vitát, de úgy éreztem megbolondulok már, ha nem látok magam körül valami zöldet, valami élőt, egy kis szabadságot. 

Így esett, hogy egy vasárnapi délután a Nagy-Hideg -hegyen kötöttünk ki. végül teljen létszámban vágtunk neki Királyrétről a hegynek. Sok évvel ezelőtt voltunk már Királyréten, de akkor Kismarosról vonattal mentünk Királyrétig, és ott csináltunk mindenfélét, meg is lepődtem kicsit, hogy azóta mennyire kiépült a hely, megérné egyszer megint itt is tenni egy kört. De most nem álltunk meg királyréten, hanem a felső, Cseresznyafa parkolóba mentünk. A parkolás egyébként mindenhol napidíjas, a fenti parkolóba 2000 ft-ért tudtunk felmenni. Hogy miért drágább ez, mint a lenti rejtély maradt, semmi nem volt ott fenn, ami indokolta volna, se őrzés, se mosdó, semmi. Nem baj, ennyit megért, hogy kevesebbet vinnyogjanak a fiúk. 

Az első meglepetés akkor ért mindenkit, amikor a kocsiból kiszállva konstatáltuk, hogy bizony a szépen elkészített hátizsák, a szendvicsekkel, almákkal, rágcsálnivalókkal és vízzel, meg a naptejjel és a szúnyogrisztóval, na az pont ott maradt a konyhaszekrénynek támasztva, ahová én letettem, mert senki nem vette magához az autóhoz menet. 

Micsoda szerencse, hogy a bekészített vízen már itthon elkezdtek vitatkozni, hogy ki mennyit ihat majd belőle, mert  Milán ezt megelégelve összerakott magának egy saját kishátizsákot, egy fél literes vízzel, és ha már így alakult rásóztam egy zacskó nápolyit is. Ezzel a mikrohátizsákkal, és a kocsiban talált fél üvegnyi vízzel vágtunk neki a hegyoldalnak, jól megalapozott hangulatban :-) Ezzel a baklövéssel a hátunk mögött nyilván mindenki indokoltak érezte a nyafogást, hogy minek jöttünk ide, itt fogunk éhen- és  szomjan halni. 

De rendületlenül haladtunk felfelé hol a kék kereszten, hol a kék sávon, kék négyzeten,  de megelehetősen hosszasan és néhol alattomosan, néhol látványosan  emelkedtünk fölfelé. 

PErsze a célegyenesben Marcinál elgurult a pirula, és hiába mondtuk, hogy már szemmel látható a hegytető, ő lecövekelt az út szélén, hogy nem jön tovább, jusztse. Végül jött. 

A kedvenc erdőzöd színem :-)

Fenn a csúcson, gondoltuk megérdemlünk egy tányérnyi bablevest a turistaházban. reméltük, hogy ezzel elhallgattatjuk az éhes szájakat, és lefelé csak csillezni kell majd. Persze nem így lett, de a bableves finom volt, a kilátás remek, a többiről meg nem is érdemes beszélni. 

Én javasoltam, hogy innen már igazán csak egy köpés lenne átmenni a Csóványosra, de leszavaztak, hogy mi jut még eszembe, úgyhogy lefelé indultunk. A turistaházban el tudtunk menni mosdóba, meg tudtuk tölteni a vizespalackjainkat, úgyhogy az éhen- és szomjashalás veszélye nélkül csorogtunk le a kocsihoz. 

Marci gigahangyabolya.  Marci nagy hangyamegfigyelő, de ekkora hangyabázis szerencsére nincs a mi kertünkben. 

És ahogy lenni szokott ilyenkor, már rögtön mondtam, hogy legközelebb a Csóványosra megyünk, nincs mese, és a nemrég épült királyréti Várhegy-kilátó is listára került, mint lehetséges úticél. Szóval nem jöttünk haza üres kézzel :-)

Nyár

 Pénteken nálunk is berobbant végre a nyár. Bár tavaly óta nem olyan felhőtlenül nagy boldogság a nyári szünet, idén meg különösen fájdalmas, hogy a kis füredi faházas üdülőtelepre már nem mehetünk többet. Nem most derült ez ki, jó pár éve lógott már a lába annak, hogy a cég eladja a telephelyet, mert milyen már az, hogy egy ekkora értékes területen csak néhány rozoga faház csücsül... de mindig elhesegettük magunktól ezt a tudatot, és örültünk minden évben minden ott töltött napnak. De idén télen egyszercsak már az volt a  hír , hogy kész vége, eladták, és nemhogy eladták, már le is dózerolták az egészet, és nyilván valami hiánypótló betondzsungelt húznak oda a helyére, ahogy az Füreden szokás. 

Szóval most nincs stabil helyünk, ahova csak úgy leugorhatnánk. Ez egyrészt jó, mert sokszor mondogattuk,hogy menjünk másfelé, de ha ez a hely meg adott volt, miért mennénk máshová. Most mehetünk. Ennek ellenére július végén mégiscsak Füreden foglaltunk pár napot ( rettenetesen keveset) mert akkor még úgy volt, hogy Máténak lesz zenekar tábora Tihanyban. Aztán azt lefújták. Úgyhogy most úgy megyünk Füredre, hogy se faház, se tábor. Keserédes pár nap lesz, az biztos, még ha próbálunk is elvonatkoztatni. 

Addig meg sakkozunk a napokkal. 

A héten k-sz-cs Feri Berlinben van, én pedig szerda-csütörtökön szabin. Milánnak és Marcinak évzárója lesz. A jövő héten focitáborba mennek a Cserhátba, Zsunypusztára. Aztán majd még meglátjuk. Messze van még a július vége, addig még ki kell találni valamit. 

Máté ezen a héten meg a következőn táboroztatást vállalt az evezős egyesületben, amiért valahány közmunka pontot kap. Mellette, előtte-utána, ők is edzenek, mert július elején lesz az országos bajnokság Szegeden. 

A kánikula beköszöntével ma már előrehozták a reggeli edzést, 7-re ment, ami azt jelentette, hogy fél6-kor ébresztett ( a szabadnapomon!). félálomban, félig csukott szemmel készítettem neki reggelit meg uzsonnát, szerencsére ezt álmomból felkeltve is tudom már, jobban mint a szorzótáblát :-) Aztán még visszafeküdtem, és fél 8-kor költött legközelebb Milán, hogy kész a reggeli. :-) 

Szóval nyár van, nyár van, belecsaptunk a lecsóba, szerencsére most már meleg is van, amit már nagyon vártunk, ugye Dius :-) tegnap már mondogatták odabent, hogy húú de meleg lett, de én mondtam nekik, hogy erre vártunk november óta, és milyen jó, hogy végre melegíti a bőrünket a nap, és sokkal rosszabb lenne, ha még mindig esne az eső. Nem mindenki tudott velem lelkesedni :-) Én mindenesetre még nagyon élvezem. Még akkor is, ha nem a Balatonparton vagyunk. 

Megint jól lemaradtam...

Pedig nem is írtam annyira régen, de egy csomó minden történt Máté vigadós fellépése óta, ami a legutóbbi bejegyzésem volt. 

Próbálom az itt- ott lőtt fotók alapján visszagörgetni a lényegesebbeket. 

Talán még nem írtam, de lehet, hogy igen, hogy Milánék májusban a Határtalan -pályázattal Erdélyben voltak 5 napot. Hétfőn indultak kora hajnalban, és pénteken érkeztek késő este. Mondtak többen sokfélét erről a típusú kirándulásról, hogy inkább erőltetett menethez hasonlít semmint csapatépítő kirándulásra, mert túl sok a program és a megnézendő város, hely, szobor, ahová ha esik ha fúj el kell menni, és azt fotóval bizonyítani. Nekem ez csak akkor esett le, mármint a feszített tempó, amikor kézhez kaptuk a programot, ami hát... valóban húzósnak tűnt. Ennek ellenére, én még mindig nagyon irigykedtem Milánra, én úgy mentem volna! Milán sem ágált egyébként ellene, neki is volt kedve menni, és utána sem panaszkodott. Szerintem neki pont elég volt egy-egy helyen annyi információ és megnézendő, amit kaptak. Nyilván nekem egy villámlátogatásnyi Székelyudvarhely kevés lett volna, de a gyerekeknek elég volt. :-) 

Szóval mentek- jöttek, közben sokmindent láttak, és van amire emlékezett is, amikor hazaért, nem veszett azonnyomban a feledés homályába. Képeket csinált, de még nem kaptam meg. Viszont mondta, hogy húúúú, amikor a Fogarasi havasok mellett buszoztak el, és látták a magas havas hegytetőket a fejük felett, alattuk meg a szakadékot, akkor sokat gondolt rám, hogy ez nekem mennyire tetszene, és ogy majd egyszer elvisz engem oda. Erdély és a havasok bejárása nekem nagy-nagy álmom, egyszer majd bizonyára sort is fogunk rá keríteni. 

Június elején, vagyis ezen a héten h-k-sz MArciék is osztálykirándulni voltak. Ők Gyomaendrődre mentek egy Körös parti kempingbe, és bár kicsit esős, kicsit borús volt az idejük, nagyon jól érezték magukat. Vonattal mentek oda-vissza, úgyhogy már az is nagy kaland volt nekik. ( hogy reggel 40 perc késéssel indult el a vonat a Keletiből, az mondjuk nem feltétlenül a pozitív része volt az utazásnak, de túlélték és megérkeztek. 

Horgásztak. Marci kezében egy kicsike hal van. De visszadobtak minden halat. 

Ugyancsak a múlt hét eseménye volt, hogy pénteken Máté néhány osztálytársával a Csömöri Falunapokra ment.  Aznap volt neki is a hegedűvizsgája, meg Milánnak is az oboavizsgája, úgyhogy bár mondta korábban, hogy erre készülnek, de ki emlékezett már erre??? 

Én nem volam itthon, amikor elment itthonról, Ferinek meg nem jutott eszébe, sem az, hogy megkérdezze, meddig tervezi az ottlétet, sem az, hogy határozott időre hazarendelje, sem az, hogy megkérdezze, mivel és hogyan tervezi a hazajutást, szóval mikor már 8 óra volt, majd fél 9, akkor már gondoltuk, hogy kapcsolatot kéne teremteni vele, hogy mégis mire készüljünk. a kapcsoaltteremtés meg hát nem annyira egyszerű Mátéval, mert általában némán van a telója, ( állítólag), szóval nem hallja, ha írok, ( ha hívom, azt pláne nem :-D ) úgyhogy elég hosszú reakcióidővel szokott dolgozni. 

De amikor én kérdeztem tőle, hogy mizu, akkor még koncerten voltak. Később Ferinek mondtam, hogy utaljon már rá, hogy hazafelé kéne indulni, mert késő este nem lesz olyan egyszerű, és akkor tényleg el is indult, és fél 11- 11 magasságában már itthon is volt. 

Szóval tanulságos este volt, mert szoknunk kell még erősen, hogy Máténak saját kimaradós programjai vannak :-D 

Eddig ez főként rám volt csak jellemző :-D meg néha Ferire. 

Vigadós Mátés

 Még május közepén, a nagy esőzés idején volt, hogy Mátéék újabb koncertet adtak a Tücsökzenekarral a Vigadóban. 

Annyi nehezítés került a történetbe, hogy Máténak péntektől vasárnapig osztálykirándulása volt Nyíregyházán, úgyhogy onnan hamarabb le kellett lépnie. A többiek csak vasárnap délután induétak vissza, de neki már reggeli után el kellett indulnia. Sóstónál volt a szállásuk, onnan be kellett buszoznia a vasútállomásra, és úgy haza, a Keletiben pedig összeszedtük. János bácsival, az ofővel mindent átbeszéltek, hogy ne legyen gond. Nem is volt. 

A kirándulás állítólag jó volt. Ott akkor épp nem esett az eső. Mondtam neki, hogy csináljon nekem képeket, mert én még sosem voltam Nyíregyházán. Végül csinált 2 képet, de mág azóta sem mutatta meg, mindkettőt az állatkertben. :-) Szóval nem mondhatom, hogy nem csinált képet, mert csinált. Azt mondta, ha több képet akarok látni, akkor kérjem el a Ritáttól/Rékától/Rebekától (???) már nem emlékszem, de valami R betűs lány volt, mert ő aztán MINDENT lefényképezett. 

Olyan ez, mint amikor mondtam neki, hogy majd írjon mi újság, meg hogy elérte.e a vonatot, meg ilyesmi...  nem úgy mint tavaly. Azt mondja tavaly is írt. Mondom, mit írtál? Nem emlékszem. Azt mondja, mikor kérdezted, hogy minden oké-e, írtam, hogy igen. Jaaaaa, hogy az már az írás volt... hát erre nem gondoltam. :-) 

Szóval... összeszedtük a Keletiben. Jóóóó fáradt volt. Meg éhes. Gyorsan hazajöttünk, megetettük, ivott teát, meg kólát, aztán már ment is, mert még a koncert előtt volt egy fő-fő próbájuk. 

Mi csak 4-re mentünk. Persze ömlött az eső. 

A koncert megintcsak nagyon jó volt. A decemberihez képest egy egészen új repertoárral készültek. Volt néhány hosszabb darab, meg több rövidebb mű is. Sajnos az idei nyári tábor elmarad, pedig milyen klassz volt tavaly is, milyen jól összeszoktak a gyerekek, meg Máté is szeret oda járni, de a nyáron visszaköltözhet az iskola a felújított épületbe, és ez felemészti a tantestület lehetőségeit. 

Élmények

 Ma délután egy nagyon jó élményben volt részem, miután volt két kevésbé jó is, mégpedig, hogy a munkahelyem biciklitárolójában ma délután felborulva találtam a bicajom. Lehet, hogy én voltam a béna, és nem állítottam stabilan le reggel, nem tudom... de mivel én voltam a harmadik bicó fél8-kor gyanítom, hogy valamelyik oldalszomszédom lökhette meg véletlenül, és elborult. Ami azért is bosszantó volt, mert még relatív új, és én annyira igyekszem vigyázni rá. Másrészt rögtön láttam, hogy az addig lógó kormánykosaram az esés következtében végképp letört. Ezen már bosszankodtam egy kicsit, nem is azért mert letört, hanem azért mert olyan macera pótolni, elmenni, venni egy újat, felszerelni, nálunk ez hosszadalmasabb folyamat, én pedig szeretem az első kosarat a biciklin. A másik, hogy amikor elindultam volna vettem észre, hogy leesett a láncom, amit a védőburkolat miatt nem tudtam visszarakni. 

Akkor feltelefonáltam a kollégámnak, hogy nincs-e egy csillagcsavarhúzója véletlenül, mert kéne. Persze volt, de Gyuri anélkül is vissza tudta tenni a láncot, mert ő másképp közelítette meg a problémát, a bicaj másik oldaláról :-) 

Ezen malőrök után kicsit késve érkeztem Marci iskolájába, ahol ma délután rendezték a Ki mit tud?-ot, ahol Marci volt a konferaszié. És mivel tavaly kihagytam, mert tavaly is ő volt, de én akkor osztálytalálkozón voltam, most gondoltam meglepem, és megnézem. Nem mondtam neki reggel, hogy majd elkérem magam korábban, mert ha meg mégis úgy alakul, hogy nem tudok eljönni, akkor meg gáz van, így váratlanul toppantam be. Mondjuk nagyon nem lepődött meg, de azért örült. Azt mondta nem gondolta, hogy eljövök. 

Na és aztán, mikor hazajöttünk, akkor ő gyorsan átöltözött, mert a barátjával kimentek focizni, és meg elfutottam addig boltba , meg még egy kicsit tovább amyg ők fociztak a pályán. És ahogy megálltam a sportpályán vizet inni, mert szerencsére most már jó meleg van, aminek egyelőre még nagyon örülök, és nem bánom egyáltalán, hogy nem tudok olyan gyorsan futni, mint hűvösebb időben, de ha ez az ára, én megadom :-) Szóval ittam, meg még bámészkodtam ott a pályán, néztem, hogy a kosárpályán vajon az a kék trikós fiú a barátnőm fia-e vagy sem, ( Máté ovistársa volt) egyszer csak hátulról megpöcögteti egy hölgy a vállam, hogy ne haragudjak, én nem ismerem őt, de ő ismer engem, blogot írok, és van 3 fiam, és csak annyit szeretne mondani, hogy amikor kiderült, hogy harmadik gyermeke is fog születni, akkor pánikszerűen kattant rá az internetre, hogy hogyan leehet ennyi gyerekkel létezni, lehet-e egyáltan, és akkor talált rá a blogomra, és teljesen beleásta magát, és csak szeretné megköszönni, hogy akkor "megmentettem az életét" 

Én annyira meglepődtem, mint még soha, de a köszönömnél és hogy ez milyen kedves történet nem nagyon jutottam tovább megilletődöttségemben, de ezúttal is köszönöm még egyszer! Tényleg! nagyon jól esett. 

Hát ilyen dolgok történnek a házunk táján :-) 

Focis Marcis

 Marci májusban nagyon belehúzott a fociba :-) 

Már rögtön 1-jén Soltra utazott a csapat, ahol egy emléktornán vettek részt, mint minden évben. Ez egy majálissal egybekötött focizás. Ide nem mentünk vele, az edző vitte, de jó hangulatban telt, talán harmadikok lettek, és minden gyerek pirosra sül fejjel jött haza, mert aznap, a megelőző napokhoz képest, meleg, nyárias idő volt. Akkor még azt hittük, hogy a hideg, esős április után most már itt a tavasz :-) hogy mekkorát tévedtünk, azt akkor még nem tudtuk. 

Rögtön a következő hétvégén egy újabb megmérettetésük volt, ezúttal Pozsony mellett, ami egyben az első nemzetközi tornájuk is volt egyben. Ide csak egy válogatott társaság ment/mehetett, a jól összeszokott banda, köztük persze Marci is, a "sztárcsatár" . 

Ezt csak azért merem így mondani, mert már néha kínosan agyondícsérik Marcit a focis szülők. Jó, mondjuk tényleg jó, ügyes, alázatos, és koncentrált, de a többiek is ügyesek. Idénre, hogy az utolsó U11-es évüket tapossák, már kialakult köztük egy olyan szövetség, hogy tényleg jó őket nézni, mert annyira érzik egymást, olyan jól látják és tudják, hogy kinek hol a helye, és olyan szép összjátékoat tudnak hozni, hogy élmény őket így együtt nézni. Persze van, amikor ők is szétesnek, meg amikor elarcoskodják, de aztán felszívják magukat, és mennek tovább. Olyan egy mindenkiért, mindenki egyért kapocs van már köztük. 

Aranyosak nagyon. 

Még Pozsony előtt, szombaton egy magánszervezésű minitornán vettek részt Csömörön, kint a hegyoldalban, hogy még a gps sem talált oda rendesen. Egy kormányközeli útépítési vállalkozó ranch-e volt a helyszín. Bazi nagy ház, mellette lovarda, amellett teniszpálya, amellett egy kis műfüves focilétesítmény, szemben a Budai-hegyekkel. Hát csak pilláztunk ezerrel.

A gyerekek élvezték a focit, bár "csak" másodikok lettek, de hát ki nézi azt :-) 

 Ez után indultak a szlovák tornára, amire már előző nap, vasárnap elindultak, és Mosonmagyaróvár mellett aludtak egyet, hogy reggel ne kelljen annyira korán kelni. Ide Feri is ment vele, mert nagyjából mindenkivel ment egy szülő. A szálláson volt wellness, meg kert, meg trambulin, és a gyerekek meg a részt vevő szülők állítólag kellemesen töltötték a torna ellőtti hangolódást. 

A pozsonyi torna állítólag nagyon jól szervezett, klassz rendezvény volt. És bár a gyerekek lecsúsztak a felsőházról, de önmagukhoz képest nagyon szépen helyt álltak, és jól játszottak, csak több volt a döntetlen, mint kellett volna a felsőházba jutáshoz. De nagyon szép értékelést kaptak az edzőtől, amit aztán a klub oldalán is rendre megírnak, és aminek a fő részét most ide is beteszem, hogy el ne felejtődjön a hihetetlen energiákat mozgósító Mészáros Marci :-) 

A Szlovan Hlohovec ellen kezdtünk. Taktikánkat a stabil védekezésen alapuló gyors kontrákra építettük. Ez bevált, hiszen több helyzetünk is adódott. Helyzetkihasználásunk azonban gyenge volt, talán a nemzetközi mérkőzés terhe nyomta játékosaink vállát. Sajnos egy egyéni hiba miatt, ellenfelünk megszerezte a vezetést, de erre Mészáros Marci egy jobb felső sarkos bombagóllal válaszolt. A végeredmény 1-1 lett.

A második mérkőzésen az FKP Bratislava volt az ellenfelünk. Végig támadtuk a mérkőzést, de a helyzetkihasználásunk továbbra sem javult. Ismét Mészáros Marci révén megszereztük a vezetést, de a megnyugtató mádosik gólt nem tudtuk belőni, így a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a futball törvényszerűsége szerint, gólt kaptunk. A vége ismét 1-1-es döntetlen.

A TJ Rovinka következett. Jól játszottunk ellenük mezőnyben, és küzdöttünk a vezetés megszerzéséért. Sajnos hátul, az addig remekül védő kapusunk elmélázott, így egy ártalmatlan helyzetből gólt kaptunk. Ez szerencsére nem törte meg a csapatot, Bakó Bence berúgta várva-várt első gólját. Immár harmadszor lett a végeredmény 1-1.

A negyedik meccsen a sok döntetlen miatt, győzelmi kényszerrel léptünk pályára az SMD Domino ellen. Kiváló támadások és gyönyörű megoldások jellemezték csapatunkat. Sajnos a játékvezető több alkalommal elfelejtett a sípjába fújni, mikor gólhelyzetben szabálytalankodtak ellenünk. Ez kizökkentette játékosainkat és egy elkerülhető gólt kaptunk. Ezért még jobban ki kellett támadnunk, és egy kontraakcióból ellenfelünk megduplázta az előnyét. Hiába rúgtunk kapufát, és támadtunk folyamatosan, a hálóba sajnos nem sikerült betalálnunk. Így 2-0-ás vereség lett a vége.

Az utolsó csoportmeccsen a Zahorska Bystrica volt az ellenfél. Ekkor végig kézben tartottuk a mérkőzést, mégis góljainkat Mészáros Marci egyéni villanásai eredményezték. Az ő két góljára ellenfelünk csak eggyel válaszolt, így végre megszületett első győzelmünk. Bármennyire is remek, egységes volt a csapatunk, a sok döntetlen miatt, végül az alsóházba kerültünk.

Itt egy 3-0-ás győzelem (Mészáros Marci, Bakó Bence, Polgári Marci), egy 1-0-ás győzelem (Farkas Domi) és egy 1-0-ás vereség lett a mérleg. Így a 8. helyen végeztünk.

Rendkívül büszke vagyok csapatunkra, hiszen az egész tornán felvették a versenyt az ellenfelekkel, és kis szerencsével, akár éremesélyesek is lehettünk volna ezen a rangos eseményen.

A csapat legjobbjának járó szobrocskát a végig hihetetlen energiákat mozgósító és fantasztikusan játszó Mészáros Marci kapta.

A szobrocska azóta itt figyel a polcon. Fénykép róla nem készült, a tornáról egyelőre csak ilyen betűs/felirats képeink vannak.

És hát MArci a címoldalr került :-)

A hétvégén pedig lejátszották az utolsó Bozsikjukat. A Nagyok tényleg az utolsót. Jövőre, mivel felkerülnek az U13-ba, ott már bajnokságot fognak játszani, nagyobb pályán, vérmesebb ellenfelek ellen. De addig még van előttünk néhány edzés, meg nyári tábor, meg szezonzáró buli, meg mindenféle fincsiségek. 

Fogszabályzó Nr.1

 Ma egy hete kapta meg Máté a felső fogsorára a fogszabályzót, és mellé egy halom jótanácsot, egyrészt, hogy hogyan mosson fogat, hányszor és milyen technikával, kapott ehhez egy kezdő szettet is, amiben fogkefe, útifogkefe, fogköztiszító, minden van, másrészt egy relatív hosszú tiltólistát is kaptunk, hogy mit ne egyen a következő időszakban. 

Na ez az ami nagyobb kihívás. Nekem. Nyilván kemény dolgokat nem ehet, mert könnyen lepattan a fogáról a kis pöcök, és akkor ragaszhatjuk újra. Csipsz, pattogatott kukorica, meg társai eleve felejtős, de ilyen a kenyérhéj, a pizzaszél, stb... De egyelőre még egy szendvicsbe sem tud beleharapni. törve ehetné, de az meg már milyen, szerinte. Nem ehet nyúlós, ragadós dolgokat, amik meg jól alátapadnak a tappancsoknak, mint pl. olvasztott sajt, gumicukor ( azt mondjuk egyébként sem szokott), nyilván az édesség, cukros üdítők is inkább kerülendők, mint javasoltak. 

Szóval Máté étkeztetésével kicsit most bajban vagyok. De bizakodóak vagyunk, mert azt mondja, hogy az evezőklubban meg az osztályban is, akiknek van, azt mondták, hogy majd belejön, és akkor fog majd tudni enni mindent. 

Egyelőre szendvics helyett a héten túrós táskát kapott, ebédre meg volt már spagetti, fasírt krumplipürével, és tegnap a rakott karalábét is meg tudta enni. A hétvégén a kockára vágott sültkrumplit inkább kihagyta. A kenyeret úgy eszi, hogy körbe levágom neki a héját. 🙉

Most még kicsit érzékeny neki, meg még nagyon új, szokni kell. De tegnap már azt mondta, hogy már sokkal jobb. 

Amúgy nem nagyon észrevehető,  alapállásban nem látszik, a beszédben meg nem zavarja. 

egyelőre őszig csak felsője lesz, és addig csak kontrollra kell járni, aztán majd kap egyet alulra is. 

Marci a kupadöntőn

 Néhány hete Marci teljesen bezsongva jött ki a suliból a kis barátjával együtt, hogy képzeljem el, hogy van lehetőségük elmenni a kupadöntőre. Épp edzésre mentünk, és egész úton teljesen be voltak zsongva, és hogy ugye elengedem Marcit, meg Koppány is hogy remélei őt is elengedik, mert hát elég későn kezdődik és sokáig tart, ráadásul szerdán, szóval nem pont gyerekbarát időpontban volt. 

De hát hogy mondhattam volna nemet? Pláne, hogy Marci ki is játszotta az aduászát, hogy hát tudod anya, hogy én Zete drukker vagyok, muszáj ott lennem! 

Úgyhogy szerdán este Marci meccsre ment. 

6-kor indultak a suliból, és a napközis nénijük is ment velük, meg még vagy 40 gyerek meg néhány pedagógus is. Marci már nem jött haza a suliból, mert én szülőire mentem, Feri meg csak elhozta tőle az iskolatáskáját, de jól eltöltötték az időt odabent, rajzoltak transzparenseket, meg jól felspanolták egymást :-)

Én nagyon izgultam, hogy a meccs alatt, egyrészt, hogy nehogy kikapjon a zte, mert akkor biztos, hogy Marci sírva is fakadt volna, másrészt, hogy ne legyen hosszabbítás, meg tizenegyes, mert sosem érnek haza. A két kívánságomból az egyik az teljesült is, az, hogy a ZTE lett a kupagyőztes, igaz, erre jóóóóó sokat kellett várni, mert a hosszabbítás utolsó 2 percében lőtték mind a két góljukat.

Jóóó későn értek haza, Feri meg Milán mentek érte az iskola elé, és állítólag egész hazáig csacskaságokat fecsegett, hogy eddig is nagy zete drukker volt, de most már nála nagyobb biztos nincs is a világon, és még az ágyba is zeg-zeg- zalaegerszeg kiabálással vonult. :-) 

Reggel mondjuk nem volt túl  fitt, de délelőtt írt Kincső néni, hogy nem volt velük semmi baj, és hogy Marci nagyon cukin drukkolt. 

És ennek örömére, mennek majd a Magyarország-wales U17-es akármire is, amire már rögtön elkezdődött az ugye, ugye... hát hogy lehetne nemet mondani mikor ennyire kis boldog? 

 

Fúvószenekaros koncert

 E hét kedden tartotta a zeneiskola a fúvószenekari koncertjét, amiben Milán is játszik. 

Nagyon vártam már egy ilyen fellépést, mert amióta Milán zenekarba jár, azóta még csak egyszer volt koncertjük, a legelején, azóta semmi. Milán nem is nagyon szívesen jár, legalábbis tavaly, meg az idei év első felében örökös puffogás volt, hogy nem akar menni, mert őszerinte K.néni örökké cseszteti, meg piszkálja, meg egyébként is szar. 

K. néni a zeneiskola ig.helyettese, zenekarvezető meg tanszakvezető is volt/van egyben, és hát akkoriban többekkel is beszéltem erről, és eléggé egyöntetűen nem szerették, és még Orsi néni, Milán oboatanára, is azt mondta, hogy hát igen, K. néni nem könnyű eset, tudja, hogy vannak vele a iákoknak problémái, de bírja ki még egy kcisit Milán, emrt nyugdíjba készül. 

Szóval reméltük, hogy szeptemberre nyugdíjba megy, de nem ment, mert az a tanárnő, aki átvette volna tőle a ig.helyettességet, na az felmondott és elhagyta a tanári pályát. ( még időben) így nem tudták pótolni, és maradt. 

Karácsonykor szép lehúzó levelet kaptunk K.nénitől, hogy azért nem tart karácsonyi koncertet, mert bénák a gyerekek, mert nem gyakorolnak, meg, meg, meg... nagyon gáz volt, és nagyon felháborító, mert úgy gondoltuk több szülővel egyetemben, hogy ezek a gyerekek nem profi zenészek, nem lehet elvárás, hogy hibátlanul működjenek egy zenekarban ( még) és hogy a szabadidejükben zenélnek, meg járnak próbára, szóval annyit minimum megérdemelnének, hogy bárhogy is, de felléphessenek. Nem mellesleg megfosztva éreztük mi, szülők is magunkat egy élménytől, hogy hallhassuk a gyerekeinket. 

Szóval volt egy kis dühöngés. 

De aztán félév tájékán mintha kezdett volna háttérbe vonulni, mert egy fiatal férfi kolléga kezdte küldözgetni a leveleket, és így írásban nagyon meggyőző és kedves volt, és Milán is mintha kevesebbet ágált volna. 

És akkor végre május elejére megszerveződött egy fellépés! 

Én nagyon vártam, már csak azért is, mert mivel én nyomtatgattam Milánnak a kottákat, tudtam, hogy mi a repertoár, és hogy filmzenés produkciók lesznek. 

Azt persze nem mondta Milán, hogy ő fog a zenészek legközepén ülni, mert akkor adhattunk volna rá rendes inget is :-) NA jó, rendes volt rajta, de mivel vasárnap estefelé írt egy emlékeztető emailt András bácsi, hogy akkor ne feledjétek mikor-hol- és színes ing, akkor kicsit megállt bennem az ütő, mert fehér inge van mindenkinek, de színes? Végül csak sikerült előkotorni valamit a szekrényből. 

Ott van középen, rózsaszín-fekete kockás ingben. PErsze egész előadás alatt nem sokat láttunkk belőle, mert ügyesen a kottaállvány mögé bújt, de a haja az jó volt :-) 

A koncert nagyon jól sikerült, szerintem. Igazán szépen játszottak a gyerekek. Bár nekem minden gyerekmuzsika nagy élmény, de ezt sokszor mondtam már, és tartom is, hogy gyerekeket hallgatni, ahogy zenélnek nekem maga a csoda! 

Reméljük, hogy Milánnak is volt olyan jó élmény, hogy ne akarja abbahagyni, és folytassa az oboát, mert egyébként meg Orsi néni szerint is nagyon tehetséges, és kár lenne érte.