2023. május 28., vasárnap

Vigadós Mátés

 Még május közepén, a nagy esőzés idején volt, hogy Mátéék újabb koncertet adtak a Tücsökzenekarral a Vigadóban. 

Annyi nehezítés került a történetbe, hogy Máténak péntektől vasárnapig osztálykirándulása volt Nyíregyházán, úgyhogy onnan hamarabb le kellett lépnie. A többiek csak vasárnap délután induétak vissza, de neki már reggeli után el kellett indulnia. Sóstónál volt a szállásuk, onnan be kellett buszoznia a vasútállomásra, és úgy haza, a Keletiben pedig összeszedtük. János bácsival, az ofővel mindent átbeszéltek, hogy ne legyen gond. Nem is volt. 

A kirándulás állítólag jó volt. Ott akkor épp nem esett az eső. Mondtam neki, hogy csináljon nekem képeket, mert én még sosem voltam Nyíregyházán. Végül csinált 2 képet, de mág azóta sem mutatta meg, mindkettőt az állatkertben. :-) Szóval nem mondhatom, hogy nem csinált képet, mert csinált. Azt mondta, ha több képet akarok látni, akkor kérjem el a Ritáttól/Rékától/Rebekától (???) már nem emlékszem, de valami R betűs lány volt, mert ő aztán MINDENT lefényképezett. 

Olyan ez, mint amikor mondtam neki, hogy majd írjon mi újság, meg hogy elérte.e a vonatot, meg ilyesmi...  nem úgy mint tavaly. Azt mondja tavaly is írt. Mondom, mit írtál? Nem emlékszem. Azt mondja, mikor kérdezted, hogy minden oké-e, írtam, hogy igen. Jaaaaa, hogy az már az írás volt... hát erre nem gondoltam. :-) 

Szóval... összeszedtük a Keletiben. Jóóóó fáradt volt. Meg éhes. Gyorsan hazajöttünk, megetettük, ivott teát, meg kólát, aztán már ment is, mert még a koncert előtt volt egy fő-fő próbájuk. 

Mi csak 4-re mentünk. Persze ömlött az eső. 

A koncert megintcsak nagyon jó volt. A decemberihez képest egy egészen új repertoárral készültek. Volt néhány hosszabb darab, meg több rövidebb mű is. Sajnos az idei nyári tábor elmarad, pedig milyen klassz volt tavaly is, milyen jól összeszoktak a gyerekek, meg Máté is szeret oda járni, de a nyáron visszaköltözhet az iskola a felújított épületbe, és ez felemészti a tantestület lehetőségeit. 







1 megjegyzés:

  1. Rékáék is az állatkertben voltak (többek között), Debrecenben, úgyhogy amikor a fotókat firtattam, mutatott 200 fotót kb, de ő egyiken sem volt rajta, csak állatok-állatok-állatok-állatok.... :) Aztán némi presszióra mutatott még pár képet - a barátairól.

    VálaszTörlés