3 nap szabadság ON- Az utazás

Rendhagyó bejegyzések következnek! Abból a szempontból, hogy némileg ki fognak lógni a profilból, mert nagyjából gyerekmentesek. :) De csak nagyjából.

Történt ugyanis, hogy a hosszú hétvégén felkerekedtünk Ferivel, csakmiketten, és a gyerekek nélkül nekivágtunk a Magas-Tátrának. 

Csütörtökön délután/este leautóztunk Ózdra. Marci már napok óta csak azt hajtogatta, hogy mikor megyünk Klárimamához?, Most Klárimamához megyünk?, de persze az autóutat ugyanúgy minősíthetetlenül abszolválta, ahogy szokta. 

Aznap még együtt aludtunk, de sokszor megbeszéltük, hogy aztán majd kettőt kell úgy aludni mamával, hogy mi nem leszünk ott. Persze ő mindenre azt mondja, hogy jó, de nehéz megítélni, hogy mennyi megy át a fejébe abból amit mondok. Marci még sosem aludt nélkülünk, és a Nagyok sem túl sokszor, de hát egyszer csak eljön mindennek az ideje. Ennek éppen most jött el. 

Szóval... péntek reggel, reggeli után terveztük az indulást. Nem siettünk annyira nagyon, mert jó nagy köd volt, meg a hotelfoglaláson az volt, hogy 2-től lehet elfoglalni a szobát, így inkább vártunk egy kicsit, amíg legalább az ablakon kilátunk. Végül olyan fél 10 körül indultunk.

Ózdtól nagyon gyorsan el lehet jutni a Tátrába, ezért is lett egyrészt ez az úticélunk. A Magas-Tátra szlovák részén jártunk már korábban, 10 évvel ezelőtt, (mintha csak tegnap lett volna), így most kicsit tovább mentünk Zakopanéig, ahol viszont még nem jártunk. Ózdról egy szempillantás alatt már Szlovákiában jártunk. Az utakon alig volt valaki, és így gyerekek nélkül teljesen eseménytelen volt az utazás. Leginkább élveztük a csendet. :) 

Aztán ahogy haladtunk, úgy kezdtünk beérni a dombok közé, amik gyönyörűek voltak a színpompás lombkoronákkal. Bármerre néztünk, mindenhol sárga, barna, vörös hegyoldalak, legelésző tehenek, csodaszép őszi táj. 

A hegyek egyre magasabbak, egyre sziklásabbak lettek, de még ősziesek. Ahogy haladtunk, úgy lett olykor egyre ismerősebb a környék, egyre többször mondtuk, hogy húúú, itt már jártunk, meg erre emlékszel?, vagy pont ellenkezőleg, volt olyan rész, aminek hasonlóan ismerősnek kellett volna lennie, de egyáltalán nem rémlett. Az egyik kedvenc szakaszom a dobsinai rész volt. A falu teljesen jellegtelen, lelakott, tele kisebbséggel, de a falu után kezdődik egy fantasztikus szerpentin fölfelé, ahonnan jól be lehet látni az egész völgyet, körbe pedig a sziklás hegyoldalakat. ( megj.: hazafelé még jobb volt, mert akkor nem volt akkora köd). A híres Dobsinai-jégbarlangba nem tudtunk most sem bemenni, mert októbertől áprilisig zárva van. De láttuk a bejáratát, ahogy már korábban is, de akkor az erdő felől közelítettünk, de akkor sem mentünk be. (Biztos akkor is zárva volt, erre már nem emlékeztünk. )

Poprádnál már látni kellett volna a nagy magas hegyeket, de gyakorlatilag az egész hegyoldal ködben állt, és mintha nem is lenne ott semmi. Majd hazafelé jövős képeket is mutatok, ott minden hegycsúcs szuperül látszik.

Ott az út végén, ott kellene lenniük a hegyeknek!

Poprád után megint nagyon nosztalgikus volt az utazás, hiszen 10 éve, éppen itt töltöttünk pár napot egy kis faluban, és a Lomnici-csúcs környékén tettünk túrákat. Jó volt nagyon felfedezni/felfedezni vélni az ismerős pontokat, hogy hol szálltunk siklóra, merre sétáltunk, hol mentünk föl a hegyre, ilyesmik.  

Havas

A következő izgalmas rész a hegyvonulat túloldalán volt, ahol még mindig őszies volt az idő, viszont jó nagy szél fújt, és a fejünk fölött ott magasodott a Tátra két nagy csúcsa, a Lomnici, és a Gerlachfalvi. Valami eszméletlenül szép, és félelmetes látvány volt az a két hatalmas, havas hegycsúcs! Még mindig odavagyok értük, és örökké ámulatba ejtenek. Meg is álltunk a parkolóban, hogy ablaküveg mentesen is megszemléljük a csúcsokat, de nem időztünk sokat, mert majd' elvitt a szél. Brrrr...

A hegyekkel szemben lankás, szép őszi táj.

Nagyon közel voltunk már a célhoz. Az út is meredekebb lett, a hegyek újra ködfelhőbe burkolóztak, és egyszer csak a semmiből megjelent az út szélén is a hó!

Majd még egy hegy, és még egy kanyar, és szép lassan begurultunk Zakopane-ba, ahol már a város szélén csodaszép, jellegzetes zakopanei faházak fogadtak. 

A hotelünk a városnak ezen a szélén volt. Hamar megtaláltuk. Viszont később jóóóó sokat kellett a központig sétálni. De hát ráértünk, mi más dolgunk is lett volna :)

Itt vagyunk hát, megérkeztünk!

Az én 50-em

Erika nyomán, íme az én 50-em.  :) Így visszaolvasva eléggé poroszosnak tűnik, de ezeket tényleg minden egyes nap elmondom, változó ismétlésszámmal. Akár magnóra is vehetném, és akkor meg se kéne szólalnom.  Aztán majd összeszedem a pozitív csengésű mondataimat is, mert olyanok is vannak ám! Meg még egy csomó más is biztos, ami most nem jutott eszembe.

1. Ébresztő, reggel van!!!! Ébresztő!!!! Mondom ébresztő!!!
2. Gyertek reggelizni!!!!! Reggeli!!!!! Nyomás reggelizni!!!!
3. Öltözzél már!!!!
4.. Most mire vársz????
5. Táskád? Uzsonnád? Tornacuccod?
6. Húzd be a kabátod!
7. Vegyél sapkát!
8.  Kell kabát! Hideg van! Mondom kell! Mondom felveszed, és kész!
9.  A sapkát is!
10. El fogunk késni! Haladjunk már!
11. Nincs több tej!
12. Kakaó sincs.
13. Csokit sem eszünk.
14. Ebéd előtt ne kezdjetek már el kekszezni!
15. Mi volt az ebéd?
16. Megetted?
17. Mi volt a suliban/oviban?
18. Na persze.. semmi... csak ültetek és néztétek egymást, mi?
19. Hagyd abba a hisztit!
20. Ha nem hagyod abba, itthagylak!
21. Legközelebb te is ott alszol az oviban!
22. Azt mondtam alvás van!
23. Nem akarok még egyszer szólni!
24. Ki akar kimenni az esőre?
25. Hagyd abba a dübögést!
26. Ne rohangálj!
27. Persze... moziba ne vigyelek?
28. Tudod, hogy én mit szeretnék????? Csöndet!
29. Máté/Milán ne packázz a tesóddal! Marciiiii, ne csapkodj!!!!
30. Most miért hergeled?
31. Aztán csodálkozol, hogy kapsz tőle egy maflást!
32. Nem érdekel, hogy ki kezdte! Az érdekel, hogy ki hagyja abba!
33. Ne óbégass már!
34. Nem lehetne halkabban játszani?
35. Nincs a szobában focimeccs, kézimeccs, semmilyen meccs!
36. Miláááán!!!!! Vécéajtó, villany?
37. Mondom ajtóóóóó!!!!
38. Mondom villaaaaaany!!!!
39. Igen, kapcsold le!
40. Hidd el, hogy nem is én voltam!
41. A ruháidat sem én koszolom össze!
42. Igen, már megint kenyér a vacsora.
43. Nincs süti.
44. Ha nem haladtok, akkor mese sem lesz.
45. Menjetek fürdeni!
46. Hééééééé, ne locsold ki a vizet!!!!!
47. Na jóóóó, kifeléééééé!!!!! 
48. Nem veszünk semmit!
49. Tudsz olyan mondatot mondani, ami nem "veszünk"-kel kezdődik?
50. Nem hallatszik a hangom????

Marciságok

Ma nem volt oviban, mert védőnőnél voltunk a 3 éves státuszon. (Nem kapkodtuk el, no. De új védőnőnk van, és most jelentkezett, hogy akkor mikor tudunk menni.)
Szóval itthon volt ma délelőtt. Egyszer csak berongyol a kisszobába, és közli:
- Elutazom!
És előhúzza az ágy alól a kisbőröndöt,  belepakolta az összes focimezt a szekrényből, meg egy kirakóst, és átvonult a hálóba. Ott meg kipakolt mindent az ágyra, felvett egy mezt, és abban jött-ment aztán egész nap. 


Tegnap só-liszt gyurmázás volt az oviban. Ezt onnan tudom, hogy mikor öltöztünk föl, akkor látom, hogy még a feje búbja is csupa gyurma. 
Mondta is Ica néni, hogy majd mossuk meg a haját, mert bár leöblítették neki, de maradt benne itt-ott egy-két gubanc. Marci állítólag szép lepényt lapított a tenyerébe, és a fejébe nyomta, hogy az egy sapka. :) 
Kérdezem tőle itthon, hogy miért tette a gyurmát a fejére, mire viháncolt, és mondja, hogy:
- Bicces volt! (vicces)
Hát ezért. 

A múlt héten pedig el kellett ültetni az ebédlőasztaltól, mert akkor meg a nyelvét nyújtogatva szórakoztatta a többieket, akik meg nevettek rajta. :)
- És hová ültettek el ebédnél, Marci?- kérdezem 
- Ica néni mellé, meg Éva néni mellé. 
Kezd kibújni a szög zsákból.

Mondják

Mosást indítunk Marcival. Rakom a mosószert, töltöm az öblítőt, olyan sensitives, fehér színű.
- Anya, ez tej?
- Nem, ez öblítő.
Nézi, nézi.
- Nem! - és csóválja a fejét- Én úgy látom, ez tej! 


 Mindig megkérdezem Marcitól is,  hogy mit játszott aznap az oviban. 
- Autóztam.- mondja rendszerint. 
- Tinátam sínt.- mondja másszor.
De már többször is utána mondta, hogy Csongor nem engedte. (Kérdeztem az óvónénit is, hogy mi ezzel a helyzet, azt mondta figyelni fogja Cs-t, aki egyébként valóban hajlamos egy kis önkényeskedésre. )
Egyik délután Milán is kérdezte Marcitól, hogy mit játszott az oviban, neki ugyanúgy elmondta, hogy autózott, vasutazott, és hogy Cs. nem engedte. 
Mire Milán:
- Elbeszélgetek majd én egyszer azzal a Csongorral!
 (Mondtam is neki rögtön, hogy ne tegyen semmi olyat, amit később megbánhat.)

Pár napja, (hete?) Milán a szőnyegen ücsörög, és néz még valami meccset a tévében, Marci már készen van, Máté is az utolsó simításokat végzi. 
Egyszer csak Milán felpattan, odaszalad az órához, és felkiált:
- Hűhaaa, már 9 óra!!!! Nekem ilyenkor már aludnom kell! 
És a szoba közepéről egy tigrisbukfenccel az ágy sarkába vetődik, és fél perc múlva már horkol. :)


Milán: - Szerintem a Boti, (ovistárs) sosem lesz olyan erős, mint én, mert képzeld ő semmilyen zöldséget nem eszik meg, se a répát, se az almát, se a borsót.... - mondja hitetlenkedve, mintha ő nagy zöldség-és gyümölcsfogyasztó lenne.  
- Hááááát... te sem eszel szerintem olyan sokat! 
- De én szeretem az almát is, meg a répát is, meg a borsót is megeszem a levesből meg a főzelékből- bizonygatja.- Szerintem én attól vagyok ilyen bivalyerős!


Máténak a hétvégére két vers is be volt jelölve, hogy meg kell tanulni. A cinege cipője és az Itt van az ősz. A cinegét megtanultuk. Az Itt van az ősznek már csak az  első 3 versszakáig jutottunk, addig bírtuk. Este mondom Máténak, hogy olvassa már el még párszor az őszt, mert mi lesz, ha azt fogja kérdezni Angéla néni. 
- Áááá, nem azt fogja! Ha engem szólít, akkor tőlem biztos hogy a Kék és a sárgát fogja kérni, mert én még nem feleltem belőle. 
- Lehet, hogy nem fog  felelni mindenki minden versből.  Van, akitől ezt kérdezi, van akitől meg azt. 
- Nem, biztos, hogy nem. Mindenki felel mindenből. 
- Honnan tudod? Mondta?
- Nem, de ismerem már Angéla nénit, mint a tenyeremet! 
(Reméljük.)

Boltos

Tegnap Milánék almás pitét sütöttek az oviban. Milán valamiért nem vett részt a sütésben, azt mondta játszott a szőnyegen valamelyik haverjával.

De ami a sütésnél is izgalmasabb volt, az az, hogy előtte nap fogták magukat, és az egész csillag csoport, 23 gyerekestül, 2 óvónénistül, és egy dadusostul felkerekedett, és elmentek a sarki kistescóba  (becsületes nevén tesco expressz) bevásárolni a sütéshez. Vettek lisztet, cukrot, margarint, tojást, mindent , ami kell. 

10 óra tájban nincs nagy élet a boltban, így az időzítés tökéletes volt, mert a boltban szárnyaik alá vették őket a tescós nénik-bácsik, és körbevezették őket az egész bolton, bevitték őket a színfalak mögé, megmutatták nekik a sütödét, a kemencéket, elmesélték nekik, hogy hogy készül a kakaóscsiga, és mindenki kapott is egyet az éppen megsültből. Megnézték, a raktárat, hogy hol hozzák be az árut, hogy hol gyűjtik össze amit már ki kell dobni, szóval mindent. Mindezt teljesen spontán, nem volt semmi lebeszélve a boltosokkal. Csak annyi volt, hogy az óvónéninek alá kellett írnia valami papírt, hogy ott jártak.

Nagy kaland lehetett, Milán nagyon lelkesen mesélte, hogy mit látott. 

Búcsúzóul minden gyerek kapott egy Madagaszkáros bábugyűjtő dobozt is. Úgyhogy most két napja megint bábumániában égünk, előszedtük a rég elpakolt műanyag dobozt, amibe beleszórtuk a bábukat, és most megint mindenhol van belőlük :) Nem baj végülis, mert olyan aranyosan pakolásszák őket ki meg be :) De hogy hányat kidobtam már.... azt nem is említettem meg Milánnak. Teljesen kiakadna.

Esti mese

Úgy megy nálunk az esti mese olvasás, hogy minden gyerek hozza a maga könyvét. Bár Máté meg Milán kaphatna egy könyvből mesét, de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy külön könyvből meséljek nekik. Marci pedig ragaszkodik a jólmegszokotthoz, és nehezen vált. Nála most éppen a Laci és az oroszlán vagy a Boribon beteg van porondon már vagy két hónapja. Már mindenkinek a fülén jön ki mind a kettő, de ez van. Máté ilyenkor AnnaPeti fan volt ezerrel, Milán pedig Bogyó és Babóca. Azokat a korszakokat is túléltük, ezt is túl fogjuk.

Annyiszor olvastuk már ezeket, hogy már Marci is kívülről fújja, ha van kedve. És úgy szeretem ahogy mondja.

Szenzációs színházélmény

Színházban voltunk tegnap délután.  A Thalia színházban néztük a Rézerdő lakói című gyerekelőadást. 

Régóta nézegettem már ezt a műsort, de sosem sikerült rá jegyet szerezni, most viszont jókor jutott eszembe, hónap elején, (még szeptemberben) így le is csaptam rá. 

Mivel az honlap szerint az előadást 3 éves kortól kisiskolásokig ajánlják, ezt a korosztályt pedig maximálisan lefedjük a gyerekekkel, így ötösben mentünk.

Ez  zenés-pantomimes előadás, 6 manó sétálgat az erdőben, és velük történek mindenféle kalandok, át kell kelniük egy szakadékon, egy folyón, fát kell kidönteniük, ilyesmik, mindezt manónyelven kommunikálva, gesztikulálva, grimaszolva és persze elmutogatva, elzenélve. A zenei aláfestésben felismerhető volt több ismert gyerekdal, de volt zorbázás, meg méhzümmögés, meg mindenféle hanghatások.

Zseniális volt!!!! Vicces volt és szórakoztató, és tényleg minden korosztálynak érdekes. Rég nevettem már ennyit. Az egyik legeslegjobb színházélményem volt, és ebbe a felnőtt előadásokat is beleértem. Komolyan, még este is ezen mosolyogtam magamban :)

Ha még nem láttátok, akkor ki ne hagyjátok!  :) Nekünk nagyon tetszett!

Kép a színház honlapjáról.  ( www.thalia.hu)

 Kedvcsináló, kicsit spoileres videóinterjú ITT. 

Az egyetlen hátulütője a dolognak az a délután 3 órás kezdés volt, mert hiába terveztünk korai ebédet, hogy még legyen idő alvásra, főleg Marci miatt, az ebéd csúszott, az alvás pedig teljesen elmaradt. Marci még csak-csak csukogatta a szemét, de mire elaludt volna, addigra már készülni kellett. A színházban persze pihengetett, de mivel nagyon érdekelte a műsor, nem aludt el, csak az ölembe feküdt, és úgy nézte. Hazafelé már elég álmos volt, csak bambult ki a villamosablakon, de végül kihúzta estig. 

Azon már csak én morfondírozok, hogy miért jó az, hogy a gyerekelőadások mindenhol 11-kor és 15-kor kezdődnek, mikor a 11-es az már belelóg az alvásidőbe, a 15-ös meg még belelóg. (utazással együtt) Mert azért egy kisovisnak még kell az alvás. Miért nem lehet 10-kor és 16-kor kezdeni.... szerintem az sokkal gyerekbarátabb lenne. De persze nem kívánságműsor, akinek nem tetszik, ne menjen színházba, gondolom így vannak ezzel.

Az állatok világnapja kapcsán

Már-már hagyomány, hogy Szilvi néni, Milán óvónénije, az állatok világnapja körül beviszi az oviba a matuzsálemi korú teknősbékáját, Gerzsont. Gerzson ilyenkor egész nap, vagy egész délelőtt az oviban vendégeskedik, és vagy ő megy csoportról csoportra látogatóba, vagy a gyerekek jönnek hozzá. Gerzson nagyon békés jószág, hozzá van már szokva, hogy 100 gyerekkéz tapogatja egyszerre, a gyerek pedig imádják. A csillagosoknál ilyenkor ő úgyanúgy jön-megy a csoportban, mintha ő is ovis lenne, a gyerekek házat építenek neki kockából, meg futtatják a padlón, Gerzson pedig tűri a törődést. Idén még az udvarra is kiment velük. 

Sajnos hétfőn, amikor Gerzson ott volt, Marci pont nem volt oviban, mert az okmányirodába volt időpontunk, így ő kimaradt a nagy hancúrból :(  Pedig hogy szereti ő is a teknősbékát. Mióta először látta odabent, 2 éve, azóta sokszor megnézi a fürdőben, hogy nincs-e ott véletlenül. Na mindegy, ebből már kimaradt. 

De tegnap a kiscsoportosok gyurmából megformázták Gerzsont. Zöld gyurma lett a teste, és dióhéj a háta. Délben haza is hoztuk a művet. 

Marci pedig egész délután ezt a gyurmateknőst dédelgette. :) Először vele is akart aludni. Letette szépen a párnára és melléfeküdt. Végül rábeszéltem, hogy tegyük inkább be egy cipősdobozba, jobb helye lesz ott. Beletettük. Amikor felébredt első dolga volt, hogy  megnézze a bétát, majd húzogta magával dobozzal, doboz nélkül. 

Mikor hazajöttünk délután a többiekkel, akkor pedig büszkén mutatta Máténak, hogy:

- Nézd, Táté, tetnősbéta! Én tináltam, obiban.

Pakolássza egyik dobozból a másikba.

Milánék lerajzolták az állatkertet. Vagyis azt ami a legjobban tetszett nekik. Milán egy szuperjó krokodilt rajzolt. És mivel Milán szekrénye pont a csoportajtó mellett van, a rajza meg fölötte, így mindenki látja, aki hozza a gyerekét az oviba, és mindenki meg is csodálja, hogy hűűűű micsoda krokodil!  Tényleg klassz. 

Azt mondja, nem magától rajzolta, hanem képről másolta, de ez nem von le semmit az értékéből szerintem. 

Mátééknál pedig ilyenkor mindig kisállat bemutató van. Bárki, akinek van otthon valamilyen állata, az beviheti aznap a suliba, és a tornateremben vagy az udvaron felvonultnak vele, kapnak tapsot, meg elemózsiát, a gyerek meg örülnek.  Egyébként is, de ilyenkor rendre napirendre kerül, hogy nekünk miért nincs háziállatunk, és hogy legyen, és hogy szeretnének ezt meg azt, mondjuk egy kutyát. De azt már sokszor megbeszéltük, hogy kutyánk tutibiztos nem lesz, se most, se máskor, és végül is elfogadták, megértették. Idén Máté túllépett a kutyán, most teknősbékát szeretne. Korábban is emlegette már, de múlt péntek óta, akkor volt ez az állatbemutató, folyton előjön vele, hogy kaphat-e egy teknőst, és hogy mikor, és hogy majd ott lesz az asztalán addig amíg nem lesz több helyünk, és majd ő eteti, és már a nevét is tudja, stb... 

Én a magam részéről nem zárkózom el egy teknőstől, mondtam is neki, hogy egyszer akár lehet is majd egy teknőse. Azóta minden nap megkérdezi, hogy mikor kaphat teknőst. Édesem! 

Úgyhogy lehet, hogy el kéne kezdenem körbejárni ezt a teknős témát, hogy hogy is megy ez élesben, de egyelőre kivárunk, hogy nem csak holmi fellángolás-e, és a jövő héten már törpenyulat akar majd, a teknős meg itt lesz a nyakunkon negyven évig, és megédesíti majd az öregkorunkat :) 

Így állunk. Állatok világnapja, juhéj :)

Marci az oviban

Lassan másfél hónappal az ovikezdés után talán már nem kiabálom el, hogy rutinná vált az oviba járás. Volt talán két nap valamikor szeptember közepén, amikor ha nem is sírva, de nagyon bújósan váltunk el, amikor kicsit kérette magát, de végül csak bement. Ezt leszámítva a reggelek relatív simán mennek. Mehetnének simán is, ha Marci nem variálna mindig, hogy épp mit nem akar felvenni. Általában abból van a vita, hogy nem akarja a jólmegszokottat újra, tisztára cserélni, ő menne még a koszosban, menne a vékonyban, mert azt szereti. Aztán jön az, hogy nem kell pulóver, vagy nem az, ami éppen jön, és kabát sem kell, pedig most már reggel hideg van. Persze végül minden rákerül, csak az ajtózárásnál egy kemény 10 perc van mögöttünk.

Az oviba már lelkesen megy, nagy húzóerő ebben Milán, hogy ő is jön, sőt sürgeti Marcit, aki így jön és csinálja. 

Azt a pár órát, amit ott tölt, azt most már ügyesen veszi. Pár hete még, amikor kimentek az udvarra, akkor mindig volt egy kis nyafi, engem keresett, engem akart. De az óvónéniknek sikerült mindig megnyugtatniuk, és mindig azt mondták, hogy nem volt igazából komoly. Milánt is kérdeztem, hogy mit gondol, mert amikor ők is a nagyudvaron vannak, akkor szoktak Marcival találkozni, és együtt is szoktak játszani. Milán azt mondta, hogy igen, volt amikor Marci elkeseredett, és csak azt mondogatta, hogy "hazamedek", "anyához medek", de nem sírt úgy ahogy szokott. Szóval tényleg inkább csak elszontyolodott. 

De mára már ez is teljesen megszűnt. Nincs nyafi. 

Szerintem most már jól elvan délelőtt. Olykor-olykor egy-egy kisfiú nevét is hallom tőle. Az óvónéniket meg kenyérre keni a mosolyával és a huncutságával. Búcsúzáskor puszit dobál nekik, szerepel, és most már reggel is szökdécselve megy be, mint egy kisnyuszi.

Megszületett az első ovis mű is :)

Ott aludni egyelőre egyáltalán nem akar. Nem is kényszerítem, mondjuk, csak néha megemlítem neki, hogy nem akar-e ott aludni, de nem. Pedig jó lenne, mert most, hogy a nagyok újra kezdtek úszni járni, ha kétszer ott aludna Marci, akkor tudnám őket vinni a korábbi úszásra, de így csak a későbbire tudunk járni.

De nem baj, mert a kedvenc pillanatom úgyis az, amikor a mosdóból kikukucskál, hogy ott vagyok-e az öltözőben, és ha meglát, akkor füligvigyorral, tártkarokkal röpül hozzám. Meg tudnám ilyenkor zabálni. 

Amúgy ő az egyik legkisebb/legfiatalabb a csoportban. Talán egy kislány van még aki augusztusi. Év eleje óta már 3 szülinapot ünnepeltek a csoportban, akik már négy évesek lettek. Nem csoda, hogy szeretik dédelgetni, mert Marci még olyan kis pihepuha. 

Amúgy meg olyan nagyfiú lett ez alatt az egy hónap ovi alatt. Beszédileg nagyon sokat fejlődött, meg úgy egyébként a megjelenése is olyan ovis lett, meg olyan vicces.

 És a szobatisztásággal sincs igazából probléma, a pisiléssel már minden oké. Már délben is pelus nélkül alszik, hiba nélkül. Múlt hét óta pedig már egyre többször a kakit is a vécébe rakja. Bár általában csak félig, és a második felére pelust kér, de már ez is haladás. Szerintem nemsokára már ezzel sem lesz gond, és akkor végképp nem lesz pelusos a házban :(

Esténként mostanában mindig a Boribon beteg-et olvassuk. Már vagy százezredszerre. Nem csoda, hogy már Marci is kívülről fújja. És imádom, ahogy befejezi a mondatokat.
A kedvencünk, amikor azt mondja pűtőpütő.  (hűtőfürdő)

Én pedig hirtelen új titulust kaptam, és Máté anyukája, Milán anyukája után most már Marci anyukája is vagyok :) Egyszer mentem délután Milánért, és egy boróka csoportos kislány odaszalad a kerítéshez, és hangosan üdvözölt, hogy "szia, Marci anyukája!" Először nem is esett le, hogy ez nekem szól, kellett pár másodperc, mire leesett. :)

Szóval azt hiszem belerázódtunk.

Pénteki ovis állatkert

Minden évben, ilyenkor az állatok világnapja körül, Milánék el szoktak látogatni az állatkertbe. Idén is így volt, de a mostani kirándulásnak annyi volt a különlegessége, hogy én is mentem velük, mint kísérő. Erre eddig nem volt még példa, de most hogy gyerek nélkül vagyok itthon pár órát, és az állatkert csak délelőtti program, így felajánlottam, és mentem. 

Milán  boldog volt, hogy megyek velük, én meg izgatott, de végül szuper volt minden, Milán sem lógott rajtam, hanem szépen vegyült a kis pajtásaival, és én is belejöttem, mint kiskutya az ugatásba, hogy 4-5 gyereket terelgetek a helyes irányba. 

Kati néni még indulás előtt tartott egy kis közvélemény-kutatást, hogy ki mit szeretne a legjobban megnézni, és a szerint próbáltuk az útvonalat megtervezni, figyelembe véve, hogy tavasz is voltak, és akkor is megnéztek egy csomó mindent, most igyekeztünk olyan állatokat nézni, amik akkor kimaradtak. 

A kívánságlistán magasan a szurikáták vezettek, bár ők mindig a porondon vannak, most sem maradhattak ki, továbbá krokodilra, tigrisre, és a kígyókra volt még nagy igény. 

Hát így vágtunk neki, és a kívánságlistás állatok mellett persze még egy csomó mást is megnéztünk. Például, ami nekem most a legérdekesebb volt az a kiskenguru, aki épp a mamájának a zsebéből kukucskált ki. Nagyon érdekes volt!

Munkában :)

Hol is vannak azok a szurikáták?

Egy kis energiapótlás

A játszótér sem maradt ki a programból, természetesen.

Olyan szép napos idő volt, jó volt kint lenni, és maradtunk volna még a játszótéren szívesen, de sajnos sürgetett az idő, hiszen vészesen közeledett az ovis ebédidő, és még előttünk volt a Mérgesház és a szurikáták, így összetrombitáltuk a gyerekeket, feltöltöttük a vizespalackokat, és indultunk tovább. 

A szurikáták alatti alagútban még rohangáltak egyet a skacok, aztán kifelé menet integettünk a zsiráfoknak, az elefántoknak, a zebráknak, és az orángutánnak is. 

Mire a villamos megállóhoz értünk, addigra mindannyian jól elfáradtunk. Alig vártuk, hogy visszaérjünk. 

Én gyorsan összeszedtem Marcit, aki épp végzett az ebéddel, a Nagyok pedig villámgyorsan asztalhoz ültek, és úgy ettek, mint a kisangyalok. Szerintem az alvással sem volt gond :) 

Szerintem klassz volt, én magam is jól éreztem magam, és olyan viccesek ezek a gyerekek, nagyon jót mulattam rajtuk.