2015. október 28., szerda

3 nap szabadság ON- Az utazás

Rendhagyó bejegyzések következnek! Abból a szempontból, hogy némileg ki fognak lógni a profilból, mert nagyjából gyerekmentesek. :) De csak nagyjából.
Történt ugyanis, hogy a hosszú hétvégén felkerekedtünk Ferivel, csakmiketten, és a gyerekek nélkül nekivágtunk a Magas-Tátrának. 
Csütörtökön délután/este leautóztunk Ózdra. Marci már napok óta csak azt hajtogatta, hogy mikor megyünk Klárimamához?, Most Klárimamához megyünk?, de persze az autóutat ugyanúgy minősíthetetlenül abszolválta, ahogy szokta. 
Aznap még együtt aludtunk, de sokszor megbeszéltük, hogy aztán majd kettőt kell úgy aludni mamával, hogy mi nem leszünk ott. Persze ő mindenre azt mondja, hogy jó, de nehéz megítélni, hogy mennyi megy át a fejébe abból amit mondok. Marci még sosem aludt nélkülünk, és a Nagyok sem túl sokszor, de hát egyszer csak eljön mindennek az ideje. Ennek éppen most jött el. 
Szóval... péntek reggel, reggeli után terveztük az indulást. Nem siettünk annyira nagyon, mert jó nagy köd volt, meg a hotelfoglaláson az volt, hogy 2-től lehet elfoglalni a szobát, így inkább vártunk egy kicsit, amíg legalább az ablakon kilátunk. Végül olyan fél 10 körül indultunk.



Ózdtól nagyon gyorsan el lehet jutni a Tátrába, ezért is lett egyrészt ez az úticélunk. A Magas-Tátra szlovák részén jártunk már korábban, 10 évvel ezelőtt, (mintha csak tegnap lett volna), így most kicsit tovább mentünk Zakopanéig, ahol viszont még nem jártunk. Ózdról egy szempillantás alatt már Szlovákiában jártunk. Az utakon alig volt valaki, és így gyerekek nélkül teljesen eseménytelen volt az utazás. Leginkább élveztük a csendet. :) 
Aztán ahogy haladtunk, úgy kezdtünk beérni a dombok közé, amik gyönyörűek voltak a színpompás lombkoronákkal. Bármerre néztünk, mindenhol sárga, barna, vörös hegyoldalak, legelésző tehenek, csodaszép őszi táj. 





A hegyek egyre magasabbak, egyre sziklásabbak lettek, de még ősziesek. Ahogy haladtunk, úgy lett olykor egyre ismerősebb a környék, egyre többször mondtuk, hogy húúú, itt már jártunk, meg erre emlékszel?, vagy pont ellenkezőleg, volt olyan rész, aminek hasonlóan ismerősnek kellett volna lennie, de egyáltalán nem rémlett. Az egyik kedvenc szakaszom a dobsinai rész volt. A falu teljesen jellegtelen, lelakott, tele kisebbséggel, de a falu után kezdődik egy fantasztikus szerpentin fölfelé, ahonnan jól be lehet látni az egész völgyet, körbe pedig a sziklás hegyoldalakat. ( megj.: hazafelé még jobb volt, mert akkor nem volt akkora köd). A híres Dobsinai-jégbarlangba nem tudtunk most sem bemenni, mert októbertől áprilisig zárva van. De láttuk a bejáratát, ahogy már korábban is, de akkor az erdő felől közelítettünk, de akkor sem mentünk be. (Biztos akkor is zárva volt, erre már nem emlékeztünk. )


Poprádnál már látni kellett volna a nagy magas hegyeket, de gyakorlatilag az egész hegyoldal ködben állt, és mintha nem is lenne ott semmi. Majd hazafelé jövős képeket is mutatok, ott minden hegycsúcs szuperül látszik.


Ott az út végén, ott kellene lenniük a hegyeknek!
Poprád után megint nagyon nosztalgikus volt az utazás, hiszen 10 éve, éppen itt töltöttünk pár napot egy kis faluban, és a Lomnici-csúcs környékén tettünk túrákat. Jó volt nagyon felfedezni/felfedezni vélni az ismerős pontokat, hogy hol szálltunk siklóra, merre sétáltunk, hol mentünk föl a hegyre, ilyesmik.  



Havas
A következő izgalmas rész a hegyvonulat túloldalán volt, ahol még mindig őszies volt az idő, viszont jó nagy szél fújt, és a fejünk fölött ott magasodott a Tátra két nagy csúcsa, a Lomnici, és a Gerlachfalvi. Valami eszméletlenül szép, és félelmetes látvány volt az a két hatalmas, havas hegycsúcs! Még mindig odavagyok értük, és örökké ámulatba ejtenek. Meg is álltunk a parkolóban, hogy ablaküveg mentesen is megszemléljük a csúcsokat, de nem időztünk sokat, mert majd' elvitt a szél. Brrrr...


A hegyekkel szemben lankás, szép őszi táj.




Nagyon közel voltunk már a célhoz. Az út is meredekebb lett, a hegyek újra ködfelhőbe burkolóztak, és egyszer csak a semmiből megjelent az út szélén is a hó!

Majd még egy hegy, és még egy kanyar, és szép lassan begurultunk Zakopane-ba, ahol már a város szélén csodaszép, jellegzetes zakopanei faházak fogadtak. 



A hotelünk a városnak ezen a szélén volt. Hamar megtaláltuk. Viszont később jóóóó sokat kellett a központig sétálni. De hát ráértünk, mi más dolgunk is lett volna :)


Itt vagyunk hát, megérkeztünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése