Ellentétesen

Régóta tudom, hogy mindenféle időváltozás, évszakváltozás, akármi rám teljesen ellentétes hatással van, mint a fiúkra. Konkrétan ami engem elálmosít, elfáraszt, lomhává tesz, az őket teljesen felpörgeti, nem alszanak, és teljesen kifordulnak önmagukból, (ezáltal egy idő után én is) gyakorlatilag elbeszélünk egymás mellett. Most is így van ez, nagyjából tegnap délután óta. Pedig igazán szépen indult, mert minden gyerek szépen aludt ebéd után. Még Marci is, akit rendszerint ringatni kell ezidőtájt, hogy ne óbégassa fel a többieket, és még Máté is aludt, aki pedig mostanában egyre ritkábban teszi, legtöbbször csak fekszik az ágyban és pihenget.

Aztán ébredés után Marcinak  semmi sem volt jó, egész délután kínlódott, ha az ölemben volt, akkor onnan rúgta-feszítette ki magát, ha nem volt ott, akkor meg oda kívánkozott. Nem javított a hangulatán, hogy Milán véletlenül fejbevágta a zenélő macskával amivel éppen repülőset játszott. Szép kis lila pukli lett a homlokán ma reggelre. 

Az éjjel relatív nyugiban telt, reggel viszont fél 6-kor riadót fújt a legkisebbünk, és ez sajnos éppen egybeesett azzal, hogy Milán átbumlizott hozzánk, így már ő sem tudott visszaaludni. Hogy Mátét mi dobta ki az ágyból nem tudom, de amikor negyed 7 körül kibotorkáltam a szobából akkor már teljesen létszámmal voltak jelen a nappaliban. 

Máté elment reggel oviba. Csak remélni tudom, hogy alszik valamit ebéd után, mert délután uszodába megyünk, jó lenne ha legalább ő nem balhézna.

Milán nagyjából 10 órától sopánkodott, hogy ő bizony nagyon álmos, így egy gyors negyed 12-es ebéd után el is ment aludni. Alig másfél órát aludt, holott ő nem ritkán 3 órákat is képes lehúzni. 

Marci FÉL órát aludt, és bárhogy próbáltam visszaaltatni, nem ment. Látszik rajta, hogy teljesen kész van. Csetlik-botlik. Sajnos ennek látható jelei is vannak. Először az ágyvégébe verte be a fejét, majd valahogy a kisszékkel is találkozott. Mindkettő ütközés piroslik a fején. Szegénykém :(  Elég rosszul néz így ki, tele háborús sérülésekkel.

Ezek után pedig már rém kíváncsi vagyok, hogy az óraátállítás milyen hatással lesz ránk. Nem szoktuk szeretni.

Marci halad

Pár nap kellett csupán csak, és Marci rá is érzett a kúszás trükkjére. Hétfőn még inkább csak laposkúszásban kommandózott, kézzel húzta-tolta magát előre, de tegnap már faremeléssel dolgozott. Egyre sűrűbben áll négykézlábra is, és úgy kutyázgat. Van egy sejtésem, hogy nem kell  sok idő, és igazából négykézlábazni fog.

Csúnya szavak

Tegnap kora este komolyan tanácstalan voltam, hogy vajon örüljek-e vagy sem, merthogy....

Miután kábé 78szor szóltam rájuk, Mátéra és Milánra, hogy ne kiabáljanak már annyira, Marci feje mellett meg pláne ne, az én fülembe meg semmiképpen, és hogy a folytonos vitatkozást is borzasztóan unom már, beküldtem őket a kisszobába, mondván, ott folytassák már a veszekedést-kiabálást, ha már mindenképpen muszáj, ne a nappaliban. Milán persze ellenállt, ő aztán be nem megy, és elkezdtük a szokásos de-nem.deigen-akkorsem szócsatánkat, miközben ő egyre nagyobb visítóhangerőre kapcsolt.

Máté ekkor menteni próbálta a helyzetet, és odatoppant Milánhoz, belebámult az arcába, és azt mondta:

- Gyere Milán, tanítok neked csúnya szavakat!

Több se kellett Milánnak, már bent is volt a kisszobában, Máté utána, és zárt ajtók mögött csúnya szavakat gyakoroltak. 

Nem annyira csúnyákat, csak olyanokat amiket pl. mi nem  használunk, meg amolyan illemhelyiséges cuccokat emlegettek, szóval semmi olyat nem hallottam ki, amit Máté egyébként nem szokott idióta pillanataiban szajkózni, mert szerinte az vicces. 

Én pedig nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy akkor most minden oké, mert végül mégiscsak bementek a kisszobába, és úgy lett ahogy akartam, vagy most mégiscsak ki kéne onnan söpörnöm őket, hogy márpedig nem tanítunk csúnya szavakat a másiknak. (nem mintha Milánnak szüksége lenne bármilyen tanításra, hiszen kívülről fújja Máté repertoárját)

De mire döntést tudtam volna hozni, addigra már túl is voltak a leckén, és nagy egyetértésben vonultak újra ki a nappaliba.

Csak egy délelőtt

Felmerült bennem, hogy Milán nincs megelégedve a lakás tisztasági szintjével, azért teszi/tette azt ma, amit. Oké, nincs nálunk patika rend, de most még egész jó a helyzet, hiszen pont tegnap még porszívóztunk is, szokott ennél nagyobb káosz is lenni itthon. Ennek ellenére mégis a fél lakást kitakaríttatta velem, akarva-akaratlanul. 

A történet.

Prológus:  

Reggeli után jófej anya módjára megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne ebédelni. tudom, tudom, hogy  itt már rég elszúrtam a napomat, de ez van... Őfelsége Milán természeten husit kért, mi mást, ráadásul rántott husit. Jófej anya rábólint, ám legyen, mit nekem, megcsinálom. 

1. felvonás:
Minden előkészítve az ebédhez. A hús szeletelése, klopfolása, és Marci etetése és a lelkének ápolása mellett még néhány rózsányi karfiolt is felkészítek, ha már főzök, legyen akkor habzsi-dőzsi. Milán lelkesen jön segíteni, mint mindig. Miután cafatokra üti az egyik húst a klopfolóval, komolyan.... még a háta mögötti falról is húsdarabokat szedek le, lisztben forgatja a maradékot. Irtó lelkes, igaz, nagyjából 2/3-1/3 arányban kerül a liszt a padlóra/asztalra/ruhájára stb.. és a húsra. Nem baj, elkészülünk. Minden oké, szansájnheppi :)

A művelet végén egy jó féllapátnyi lisztet sikerül összesöpörnöm innen-onnan, majd ha már így alakult, akkor letörlöm még a kávégépről is, meg a mérlegről is, meg a kenyértartóról is, meg a vízforralóról is, és gyorsan még a szekrényajtókat is áttörlöm. 

Közben Marcinál is újra elszürkül a világ. És még nincs 10 óra.

2.felvonás:
Pörög a délelőtt, Marcit sikerül kirángatni a depiből, és amíg Milánnal szórakoznak addig szélsebesen melegítem az olajat, telepakolom a serpenyőt, felrakom a rizst, és elindítom a mosást. Már majdnem vállon is veregetem magamat, hogy megy ez kérem, mint a karikacsapás. Közben Milán ügyesen  jár a vécére pisilni. Mindannyiszor próbálom rávenni hogy kakiljon is, de legalább szóljon, ha kell, és ha másképp nem, hát adok rá pelust. Jó-jó-jó, hangzik a válasz, nem kell, nem kell, és szólok.

Már majdnem kész van az ebéd. A rizs elkészült, a tűzhelyen az utolsó kör sül, Marci gyümipüréje is ott vár a konyhapulton. Már-már csöpögősen elégedett vagyok magammal, le is ültem hát, hogy kicsit körbenézzek a nagyvilágban, amikor megcsapta az orromat AZ a jellegzetes szag, amit soha semmivel, és senkijével össze nem tudok keverni. 

A Katarzis:

Igen, Milán természetesen nem szólt. Mivel kívülről nyoma sincs a balesetnek nem titulálom a helyzetet olyan vészesnek, és beküldöm a vécére, hogy ott vetkőzzön le, és üljön rá, addig én kiszedem az utolsó darab húsokat. Ám fél perc múlva, amikor a vécéhez érek, akkor rá kell jönnöm, hogy a helyzet sokkal, de sokkal komolyabb volt, mint ahogy azt én gondoltam, vagy az alatt a fél perc alatt vált komollyá, amíg nem voltam ott. Milán ugyan  trónolt a vécén, de a gatyáját sikerült úgy levennie, hogy a tartalmát rákente,a padlóra és a vécécsésze aljára. Összeszedtem a cuccát, és áttranszportáltam a fürdőbe, és mire visszaérek a kishelyiségbe akkor épp elcsípem, ahogy Milán a kezével karikákat rajzol a csempére. Igen, barnás karikákat, igen, azzal. Ekkor már egy kicsit pipa voltam, nem mondom. Felmostam a padlót, letöröltem a csempét. Milán még mindig a vécén ül. Ekkor került rá a sor, és amikor előredöntöttem, hogy akkor takarítsuk meg a farát, hát akkor aztán minden volt mindenhol. Körbe a vécécsészén, még a vécédeszka alatt is, a szűkítőn alul-felül, és Milánon is nagyjából hátközépigfölfelé, és combközépig lefelé, plussz ugye a keze, amivel belebarmolt. 

Hát nem voltam túl boldog, és akkor igen-igen finoman fogalmaztam. 

Milánt nagyjából letakarítottam, és beültettem a fürdőkádba. A vécében is mindent lemostam, letöröltem, szagtalanítottam, spréztem. Milánt is lesikáltam.

Patyolattisztán ülhetett az ebédlőasztalhoz. Még Marci is megvigasztalódott az ebédje láttán, aki mondanom sem kell, hogy az egész vécétakarítási procedúrát végigordította a nappaliban. 

Csak nekem ment el az étvágyam.

Epilógus:

Minden újra szansájnheppi. A fiúk alszanak, és végül én is megebédeltem, és biztos, ami biztos alapon ebéd után legurítottam egy felest, egy valeriana relaxot, hiszen ez még csak a délelőtt volt. Még csak most jön a délután, és hol van még az este?

Nem, nem unatkozom. Köszönöm, jól vagyok:)

(Nem) csak zene

Egy ország szorított érte... hogy meggyógyuljon, hogy felépüljön, hogy énekelhessen még nekünk, hogy énekelhessen helyettünk... Nem volt elég :( 

De itt maradt velünk száz meg száz dal, kedvencek, sírósak, bulizósak, együttordítósak, egyedülsírósak. 

Nem tudom, hányszázszor énekeltem tizenévesen hogy szeretni valakit valamiért, vagy hogy csillagok-csillagok mondjátok el nekem, vagy hogy szállj el kismadár, vagy később hogy neked könnyű lehet, vagy hogy csak a szívemen át, és hogy a 16 tonna fekete szenet már ne is említsem... és hol van még a vége... estig sorolhatnám még....mindegyiket máskor szerettem  és másért szeretem. 

Álljunk ma meg egy percre, és hallgassunk meg egy Republic számot. Aztán úgyis jön a következő, meg a következő, mert mindenkinek van legalább egy kedvence tőlük, Cipőtől. 

Nekem ez az egyik:

Marci 7

És egyben a jubileumi 1300-dik bejegyzés következik MarciÚr hetedik hónapjáról. 

Nem volt könnyű hónapunk, talán ez volt az első olyan, amit úgy igazán végigszenvedtünk. Ezer sebből vérzett szegény :(

A legnagyobb kín még mindig a fogakkal van. Igaz, mostanra 2 és fél fogú lett, és a negyedik is nagyon fehérlik. A két alsó egyes mellé a felső 2-esekkel dolgozik, lehet, hogy emiatt is szenved tőle jobban, nem tudom. Mindenesetre kenjük, kenjük, és kenjük, ha nagy gáz van, akkor kap nurofent, esetleg viburcol kúpot, de érezhető javulást egyikkel sem tapasztalok. 

Februárban ezt megfejelte még egy kis betegséggel is, amikor úgy hörgött, mint egy mérges kutya, és emiatt se enni, se aludni nem nagyon tudott, még annyit sem, amennyit egyébként tud.

Ekkortájt végérvényesen közénk szokott, és kirobbanthatatlan helye lett a párnám sarkán, és a takaróm alatt. Nem bánom egyáltalán.

Éjszaka legalább 4szer ébred fel, és mindannyiszor cicit is kér, úgyhogy nem mostanában fog leszokni az anyatejről. Nem mintha bármilyen ilyen jellegű tervem lenne. Dehogyis!!!! 

Ergo, nem egy alvóbetyár, ezen a téren inkább Mátéra hajaz. Tudtam, én, hogy olyan gyerekem, mint Milán, nem lesz még egy, legalábbis alvás terén :(

Szép lassan hozzátáplálódik. Olykor lelkes, olykor nem az. A gyümölcsös cuccok jobban bejönnek neki, almát-körtét-banánt kapott eddig, ezeket szereti. Az üveges barackpürémmel nem arattam nagy sikert, nem csúszott. Csakúgy, mint a krumpli-sárgarépa, abból is többet brümmögött ki, mint amennyit lenyelt szerintem. A sütőtök viszont nagy kedvenc, azt nyeli, mint kacsa a nokedlit.

Nem tud még egyedül ülni, de kapaszkodva tartja magát mint a cövek. A lábát viszont betonkeményre feszíti, ha az ölembe veszem, és a combomon áll. Ezt sem egyedül természetesen. Észrevétlenül lett padlócirkáló, bár még nem igazán kúszás az, amit művel, inkább csak a forog körbe-körbe, de nem sok kell már az igazi kúszáshoz, a mozdulat már megvan, csak még a trükkje nincs. 

Alapvetően egy cukormókus vigyorgombóc. Imádjuk, ahogy fecseg, próbálgatja a hangját, és fülig mosolyog gyakorlatilag bárkire, aki fölé hajol és atyalapatyalázik neki. 

Imádok belepuszilni a husi nyakába, az arcán lévő gödröcskébe, masszírozni a kis puha testét, szagolgatni a buksiját :)
És még mindig nem akarom, hogy megnőjön, mert Ő a mi kis Picurkánk :) 

Miért is nem jár Milán ovielőkészítőre

Már ősszel is felmerült, hogy mivel Milán lassan kinő a péntek délelőtti zenés foglalkoztatóból, ami papíron 3 éves korig van ajánlva, mi legyen vele. Persze járhat tovább is, ha van kedve, és járunk is még olykor, mert szereti. De érezhetően erősen túlkoros már ő oda, pláne ha alkalomadtán egy olyan csoport jön össze, hogy több kicsi van, mint nagyobb. Akkor szemmel láthatóan már nem köti le a dolog, mert hiába próbál Orsi a nagyobbaknak is kedvezni a kicsik miatt nem nagyon tud olyan akadálypályát kirakni, ami nekik már jó lenne, és a dalok is ilyenkor a régismert alapok. 

Szóval már akkor szóba került, hogy szerdán délelőtt van ugyancsak Orsi vezetésével ovielőkészítő foglalkozás, az esetleg jó lenne Milánnak.  2x1 órás mindenféle, torna, kézműveskedés és éneklés-verselés. Akkor persze még Marci olyan kicsi volt, hogy nem akartam egy ilyen egész délelőttös procedúrának kitenni házon kívül, épp eleget húzogjuk magunkkal e nélkül is. Aztán mikor meg már Marci nagyobb lett, rájöttem, hogy Milánnak igazából már nincs szüksége ovielőkészítésre. 

Persze nem mondom azt, hogy mindenben penge, és nem tudna még mit tanulni, nem lenne még hová fejlődni, de a hiányzó részeket szeretném már az oviban betapasztani, így is az a parám, hogy unni fogja az ovit. 

De hogy pontosan miért is érzem úgy hogy simán hozza a kiscsoportban elvárt szintet? Ma délelőtt kicsit összeszedtem ezzel kapcsolatban a gondolataimat, miközben a postára meg ideoda sétáltunk, és Milán többször is lenyűgözött. Nem csak engem, másokat is. 

- Míg a postán várakoztunk, addig Milán letelepedett a nyitott könyvespolc elé, kezébe vett egy könyvet, tűoltóautósat, és azt mondta: -Ezt addig átlapozom, amíg nem végzel. És így is tett. 

- Aztán felmentünk az emeletre átvenni egy levelet, ahol 3-an is álltak előttünk, várni kellett. A várakozási idő alatt hibátlanul elszámolt 14-ig, majd 10-től visszafelé egyesével.  Majd elénekelt 2 dalt, és elmondott egy verset, csak úgy. 

- hazafelé az összes autómárkát felismerte.

Ezen kívül:

- ismeri a színeket. Az alapszíneken túl is ismeri az összes olyat, amivel valamilyen formában már találkozott, rózsaszín, lila, szürke, barna, és ezek árnyalatait is megkülönbözteti, pl. világos és sötétbarna, de a lilára használja a halványlila kifejezést is. 

- ismeri a formákat, kör, négyzet, téglalap, háromszög, csillag, és felismeri a rombuszt is. Tudja, hogy a renault jele rombusz formájú.

- a 100 darabos kirakót önállóan ki tudja rakni, ha akarja. 5+ van egyébként a dobozán.

- az 5+-os kislegót is össze tudja rakni. A minap szétszedte a legós rendőrautót, majd önállóan, egyedül, papír nélkül összerakta. 3 éves és 2 hónapos, amúgy. Magam sem lettem volna rá képes, papír nélkül semmiképp.

- egyre ügyesebben színez és rajzol, már nem csak firkálgat. A ceruzát, tollat, ecsetet úgy fogja, ahogy azt kell, nem marokra. Ezen a téren van még mit tanulni, de Máté hasonló korban még a kezébe sem vette a ceruzát. Most pedig nagyon húzza magával Milánt, és ha Máté rajzol, akkor is, és náhány hét alatt látványos a fejlődés.

- Mozgásilag mindig is előrébb járt a kortársainál, már másfél évesen a nagycsúszdáról siklott le úgy, mint a nagyok. Segítség nélkül fel- és lemászik mindenhová, létrára, mászókára, akárhová. Páros, és fél lábbal is tud ugrálni, célirányosan bele ugrani egyik karikából a másikba. Tud hason kúszni úgy hogy nem üti le a lécet maga felett. Fáradhatatlan, erőnléte szerintem tökéletes.

- Tud egyedül öltözni, ha akar. Ha van elég idő, akkor a cipzárral is boldogul.
- Enni is  persze. (itthon mondjuk szívesen eteti magát :) Kanállal, villával egyaránt boldogul.
- Pohárból is rendesen iszik.
Mindezt csak azért írom le, mert a kiscsoportról beszélünk, és Máté  az első szülőijén még ez is téma volt, hogy tudnak-e enni kanállal !!!!!!
- A testrészeit is meg tudja nevezni, véletlenül sem keveri össze a kezét a lábával :) 

- Agya mint a szivacs, minden dalt és verset elsőre, de legkésőbb másodjára megjegyez. Jó példa erre, hogy pár  hete interneten hallgattam a nagyduett című műsor "produkcióit", kíváncsiságból. És az egyik páros (egy jóbanrosszbanos és egy megasztáros) Takáts Tamás Pocsolyába léptem című számát énekelte. Nem is hallgattam végig, csak kábé a harmadáig, elég is volt annyi belőle, és Milánnak is elég volt ahhoz, hogy utána egy hétig azt énekelgette, hogy "pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm". Szerencsére tovább nem jutott :)

-Szókincse fejlett, engem legalábbis mindig meglep, hogy milyen szavakat használ.pl. elkóborol, lekuporodtam, sántikál, bandukol, csemegézem, undorító, áramszedő, satöbbi... nem jut most eszembe más.

Azt hiszem nagyjából ezek azok amikkel kapcsolatban képben van.

Szerintem abszolút óvodaérett. Ha még tovább előkészíteném, akkor rögtön iskolába is adhatnám.

Aztán meg majd meglátjuk, milyen lesz neki az oviban. Remélem jól fogja majd magát érezni.

Gyógyítók

Ovi után, mikor hazaértünk, hirtelen szédülés jött rám. Mondtam a fiúknak, hogy 5 percre had feküdjek már le, amíg jobban leszek. Le is dőltem. Fél perc múlva Milán is mellémkuporodott, és elhaló hangon sopánkodott, hogy
- Anya, ne halj meg! (nagyon durva volt, nem is tudom, honnan vette)
Megnyugtattam, hogy nem fogok, csak kicsit elszédültem, de mindjárt jól leszek.
A következő percben már mind a ketten, Máté és Milán is ott toporogtak az ágy mellett az orvosi táskájukkal a kezükben, hogy majd ők meggyógyítanak.
Neki is láttak. Tandemben nyomták, egyik lázat mért, a másik injekciót adott, majd szirupot kaptam, torkot néztek, és megint elölről. A többedik injekció és egy vödörnyi szirup után Máté felvágta a hasamat, majd Milán ragasztóval összeragasztotta :)
Aztán Máté megint lázat mért, injekciót-szirupot adott stb... Milán pedig azt mondta
- Most levágom a lábadat!
- Neeeeee!!!! Ne vágd le a lábamat!- kiáltottam én. De már késő volt, Milán már neki is esett a játékollóval a bokámnak. Végül megkönyörült rajtam, és a lábamat is visszaragasztotta.
- Akkor csak a lábujjadat vágom le!- mondta nagy kegyesen. ( igazából a lábujjaimon lévő körmökre gondolt)
Mikor végzett, jobbnak láttam mielőbb meggyógyulni. Eddigre a szédülésem is úgy-ahogy elmúlt.

Már kétszer is megtörtént...

... és ami már kétszer megtörtént, és előreláthatóan a jövőben még többször is meg fog, akkor arra már nyugodt szívvel mondhatom, hogy szokássá vált.

Az egyik ilyen, hogy a hétvégi bevásárlásaink alkalmával a Nagyok bemennek az üzlet játszóházába, ahol ingyen és bérmentve vigyáznak a gyerekekre míg mi vásárolunk. Néhány hete volt az első alkalom, mert elvileg 3 éves kor az alsó határ, de szerintem nem veszik ezt olyan komolyan, mert eddig sosem kértek semmilyen igazolást. Vagy most már simán kinéz Milán 3 évesnek, és ez meg sem kérdőjeleződik senkiben.

Szóval emiatt a korhatár miatt mi csak néhány hete próbáltuk ki, mert már nagyon-nagyon elegünk volt abból, hogy teljes létszámmal vonulunk a nagybolt sorai között, és ha nem is voltunk együtt, akkor is 4-5 sornyira be tudtam azonosítani hang alapján, hogy hol lehetnek az enyéim. Meg hát a gyerekeknek sem egy nagy buli a lisztes és a felvágottas pult között elütni az időt, valljuk be. Így aztán azt mondtuk, lesz ami lesz, besöpörjük őket a megőrzőbe. Milán először nagyon nem akart bemenni, még Mátéval sem, előadott egy közepes erősségű hisztit, de aztán csak betoltuk, és csodák csodája, mire a cipő lekerült róla, már azt is elfelejtette, hogy a világon vagyunk, már a szemközti játékos polcon volt a szeme, sírásnak nyoma sem volt. 

Másodjára a múlt hét végén voltak bent, és ez alkalommal már egyenesen Milán vetette fel a dolgot, hogy majd bemennek a játszóházba. És így is lett, régi ismerősként masíroztak be, mint aki ide jár haza, vették le a ruhájukat, kettőt intettek és már ott se voltak. 

Egy kívülről, üvegen keresztül készült telefonos lesifotó. Középen Milán, a polc előtt csíkosban Máté:

Első alkalommal folyton a hangosbemondón volt a fülem, hogy mikor hívják Mészáros Milán szüleit a játszóházhoz, de nem hívtak. Másodjára már meg sem fordult a fejemben. Jól elvannak ott, van egy csomó féle játék, olyanok is amikkel máshol nem találkoznak, és itthoni kedvencek is, mint pl. a favonat. A múltkor mikor mentünk értük egy hatalmas legós dobozban voltak benne mind a ketten vállig :) Kell ennél több??? De lehet rajzolni is, meg lehet mesét is nézni akár, szóval tényleg jó.

A másik dolog pedig az, hogy már 2-szer voltam a közeli fitnessteremben tornázni!!!! Tadammmm!!!! És annyira, de annyira jó, és olyan jól esik, hogy félő, hogy teljesen a rabja leszek megint, csakúgy mint évekkel ezelőtt. Szombaton voltam először, tegnap este másodjára, de már most azt nézegetem, hogy mikor tudnék  menni legközelebb. Nagyon élvezem. És mivel csak elkezdeni nehéz, aztán folytatni már sokkal könnyebb, így remélem hogy nem is fog ez megváltozni, és nyárra visszanyerem a kislányos alakomat :- P Hehehe:) De leginkább a csüngőshasamtól szeretnék megszabadulni.

Hóvirágmezőn

Itt a tavasz. Kétségtelen. süt a nap, és bár árnyékban még hűvös van, és a szél sem esik mindig jól, de azért már jó kint lenni.

Tavaly, talán Csillusnál olvastam a hóvirágmezőről, de sajnos már lecsúsztunk róla. De elraktároztam, és idén már jó előre eszembe jutott, hogy majd lesz, és hát lett is. Így hát vasárnap el is látogattunk az Alcsúti Arborétumba. Már az odaút is nagyon látványos volt, bár a táj így tavasz legeslegelején még elég kopár, legalábbis színileg, de nekem mindig tetszik a dimbesdombos táj, jó nézni bármely évszakban. Az etyeki utat szegélyező platánsorral pedig nem is tudtam már betelni. Nyáron különösen szép lehet itt végigautózni :)

Szerencsére időben érkeztünk az arborétumhoz, nyitás után nem sokkal, de már ekkor is nehézkes volt parkolóhelyet találni, és a jegyekért is sorba kellett állni, szerencsére csak pár percet, kibírható volt. Mikor kifelé jöttünk fél 1 körül, na akkor már tömeg volt, a főút mellett is egészen hosszan álltak az autók. 

Rögötn a hóvirágok felé vettük az irány,t mint mindenki más is, természetesen, úgyhogy ezen a szakaszon  elég sűrűn voltak az emberek, de azért lehetett haladni. 

A hóvirágok pedig gyönyörűek voltak. Hatalmas területen (2 hektár) csupa-csupa hóvirág!!!  A fiúknak is nagyon tetszett. És nagyon ügyesek voltak, mert megbeszéltük, hogy nem szabad a sétányról letérni és a virágok közé menni, és megértették, és úgy csinálták. Ellentétben néhány felnőttel, akiknek mindenképpen a hóvirágmező közepéről kellett fényképezkedni :S

Zelk Zoltán: Hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág

Megkérdezem tőled

Mi hírt hoztál? Mit üzensz

erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán

vidd a hírt madárka

Útra kelt már a tavasz

itt lesz nemsokára.

A hóvirágok után még tettünk egy jó nagy kört az arborétum többi részén, a fiúk hol motoroztak/bicikliztek, hol gyalog jöttek, bottal megpiszkáltak minden vakondtúrást, fára próbáltak mászni vagy fa rönkre, mindehhez a kellemes friss levegő, hmmmm...

Mire újra a kapuhoz értünk nyafogtak is mind a ketten, hogy ők már nagyon fáradtak, meg éhesek, és hol parkoltunk....
Ennek ellenére nem aludtak el  a hazaúton, igaz, először mi nem hagytuk őket elaludni, mert még megálltunk ebédelni, ebéd után  meg már nem jött álom a szemükre.
Ki is dőltek rendesen este. De csak miután végigkínlódták fáradtan a délutánt. Főleg Milán. Ő azért nincs ahhoz hozzászokva hogy csak 1 órát alszik egy nap, azt is délelőtt.
Jó volt, szép volt. Egyszer érdemes megnézni.