Szentesen vagyunk

Nos itt vagyunk, tegnap Feri visszament, most már Milánóban van. Persze Máté nyűgösködik, nem az ittlét miatt, hanem a buta idő miatt. Sosem szereti, amikor nem tudja az időjárás eldönteni, hogy mit akar. Én sem szeretem. A legrosszabb ilyenkor, hogy nem tudom igazán jól öltöztetni, mert rövidben hűvös van, hosszúban meg meleg, próbálom az alul hosszú, felül rövid kombinációt, de szirintem melege van. Most elaludt hála istennek:)

A legnagyobb hír, amit tudok mondani, hogy már igazi négykézláb állásban időzött tegnap egész huzamos ideig. Elindulni még nem tud így, de hintáztatja a popsiját, nagyon aranyos.

Máté egy napja a rosszcsontkodások tükrében

Máté igazi rosszcsont. Eljött az idő, amikor már nem csak távolról tudja szemlélni a számára érdekes dolgokat, és minden érdekes, hanme oda is tud menni hozzájuk. Így aztán a napjaink igen kalandosan alakulnak. Csak néhány esemény, ami bearanyozza szürke hétköznapjaimat:

Mátét pici kora óta lenyűgözi a tiszta ruha,mindig szívesen nézte, ahogy kirázom, és kiterítem a ruhákat a szárítóra. Most már segíteni is akar, kiborította a lavórt, megrágcsálta anedves ruhákat, és végezetül belemászott a lavórba.

Mekaparintotta a szekrényről lelógó futó levelét, ( persze ez az én hibám, mert miért lógatom oda), leszakított belőle egy darabot, és jól megrágta. Kiszedtem a szájából, és megbeszéltük, hogy a virágot nem bántjuk. Biztos ami biztos, Feri feljebbtekerte, hgoy ne érje el.

Magára húzta a ruháspolcáról a ruháit. Az egész kupaccal. Persze azután, hogy kivasalva, összehajtva betettem a helyére. Gondolom akkor szúrta ki magának, hogy ez jó móka is lehet. Mindegyiket alaposan megszaglászta.

Most már mindennapos, hogy hog y akiságyábannagy banzájt tart, ami abból áll, hogy 360 fokokat pörög körbe-körbe, közben sikongat, és ujjong, és a még megmaradt rácsvédőjét rángatja, aládugja a fejét.

A tegnapi napnak azt hiszem az volt a csúcspontja, amikor kitornázta magát a konyhába. Először csak a konyhakövön tapicskolt, majd lenyalogatta a kezét. Megmostam, visszavittem a szobába. Pár perc múlva újra ott volt, kezében egy papuccsal, aminek nagy szenvedéllyel nyaldosta a talpát. Elvettem tőle, amennnyire lehetett, legalább a nyelvét megtöröltem, adtam neki egy vadiúj, tiszta, ugyanolyan papucsot. Az persze nem kellett neki. Visszavittem a szobába. Egyszercsak őrült kopácsolás hallok. Megkaparintott egy parkettaszegély darabot (igen, nálunk előfordulnak ilyesmik, erről kedves Apukát kellene inkább kérdezni, erről egy hosszú-hosszú külön posztot tudnék írni, de nem teszem, most legalábbis), szóval megkaparintotta, két kézzel szorongatta, és verte vele a padlót. Gondoltam ezzel nagy bajt nem okoz, a hangzavaron kívül, így hagytam. Mikor megunta, akkor kiszemelte a játékos szatyorját, amiben szállítottuk a játékait a múlt héten, és nem pakoltam ki merthogy most úgyis megint utazunk, jó lesz az még, csak ami éppen kell, azt vettem ki. Viszonylag erősebb papírszatyor volt. Most már csak volt, mert széttépte, összenyaldosta, szerencsére nem ette meg. Majd kiborítta az egészet, jobban mondva magára rántotta, és belebújt. Még szerencse, hogy előtte jó nagy lyukat tépett, nyalt rajta, így a fulladásveszélytől nem kellett tartani. Az általa készített új Lyukon büszkén kandikált ki.

Tegnap kétszer pisilte le a szőnyeget, ebből egyszer a nyugifotel is kapott egy nagy adagot. Ma pedig a fejemet sikerült eltalálni, amikor éppen tiszta pelusért hajoltam le.

Egy -egy csínytevés közben eszik egyet, ami után komplett konyhatakarítás és ruhacsere mindkettőnknek, mert nme tud egy helyben megülni, hanme forgolódik, nézelődik, felhúzza magát teljes ülésbe, majd visszadől, kinéz oldalt, szóval nem egyszerű. És talán még alszik is, de az az idő oly gyorsan elszalad.

Szóval így telnek a napjaink. Ezek után kérdezze még meg valaki hogy nem unatkozom-e itthon!

Kistestvér

Mindig tudtam, hogy nem1 gyereket szeretnék, hanem legalább kettőt. Máté szöletéséről csak félig döntöttünk mi, a döntés másik része az orvosoké volt, akik javallották a mielőbbi gyerekvállalást. Aztán mindenféle egyéb körülmények is úgy alakultak, hogy Máté érkezése éppen jó időben történt. Lassan betölti a hetedik hónapját, (hihetelen), és egyre többször szóba kerül a kistesó. LEginkább Feri emlegeti. Én most jól érzem magam, végre Máté is olyan korba került, amikor már jól megértjük egymást, és nem csak evésből, sírásból, és alvásból áll a napunk. Persze én is szeretnék egy másodikat, és jó lenne egy kislány. Csak nem tudom, fel vagyok-e készülve rá. Tele vagyok kérdéssel és félelemmel. Nem szeretném, hogy a pocakomban növekvő Második elvonja a figyelmemet Mátéról. De azt sem szeretném, hogy Máté vonja el a figyelmemet a pocakomról. Szeretnék a Másodikra is legalább annyi figyelmet fordítani pocakon belül, mint tavaly Mátéra. Szeretném a terhesség minden pillanatát megélni, átélni, kiélvezni. Félek, hogy egy pici gyerek mellett ez már nem annyira lehetséges. Máté még olyan picike, vele még nem lehet megbeszéln, hogy vigyáznia kell anya pocakjára, és nem szabad rajta ugrálni, táncolni, ami most az egyik legnagyobb szórakozása. Közbne pedig tudom, hogy kis korkülönbséget szeretnénk, és mire megszületik a Kistesó, addigra Máté már majdnem 2 éves lesz. Aztán a másik dolog ez a Milánó ügy. Addig amíg nem derül ki, hogy végülis akkor mi is lesz valójában, megyünk, vagy maradunk, addig nem szívesen vágnék bele, kicsit félek attól, hogy itt maradok egyedül egy kisgyerekkel és egy pocakkal, aztán meg két kisgyerekkel. Ennyire azért nem vagyok bátor. Nehéz döntés! Lehet nem is kellene ezen annyit filózni, csak hagyni kéne, hogy minden menjen a maga útján, és történjen ahogy történnie kell. Én hiszek abban, hgoy egy kisbaba akkor jön egy családba, amikor minden készen áll a a fogadására. Azt hiszem én még nem állok készen. Én még szeretnék egy kis időt. Hármasban. De mi lesz, ha sosem leszek elég bátor ahhoz, hogy vállaljak egy Másodikat? Máté érkezését is olyan nehéz volt feldolgoznom, nem a rossz értelemben, hanem egyszerűen csak féltem az újtól, féltem feladni a régit, a megszokottat, féltem a felelősségtől, az anyaságtól, féltem, hogy elveszítem a barátaimat, a lehetőségeimet.

Ma már tudom, hogy félelmeim alaptalanok voltak. Igaz, megváltozott az életem, az értékrendem. Nem a munka az első, sőt..... Az ÚJ nem feltétlenül rosszabb a RÉGInél. Szép lassan beleszoktam az anyaságba, a felelősségbe, tanultam egy kis türelmet, és alázatot. Már nem az a legfontossab, hogy mi a jó nekem, sokkal inkább az, hogy mi a jó Neki, és mi a jó Nekünk.

És igen, a barátok jönnek-mennek. Igen, vannak, akikkel jóval felszínesebb lett a kapcsolatunk Máté óta, de vannak akikkel viszont most találtuk csak meg igazán egymást, most teljesedett ki a barátságunk, pedig már régi ismerősök vagyunk. És lettek új barátaim. Néhányat csak virtuálisan ismerek, de olyanok ők nekem, mintha ezer éve ismernénk egymást.

A korábbi félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak. De most újra elő akarnak törni.

Nehéz dolog a döntés. A jó döntés még nehezebb. Egy biztos, hogy Kistestvér lesz, csak még nem tudom mikor érek meg rá. Nem szeretném elkapkodni.

Járóka vagy bébikomp?

Mostanában nem nagyon van kedvem írni, inkább csak olvasgatok, pedig lenne miről, mert tele vagyok dilemmával. Pl. a fent említett kérdés már hetek óta gyötör. Máté egyre virgoncabb és rosszcsontabb, és egyre mozgékonyabb. Már nem szívesen marad egy helyben, nagyon próbálkozik a kúszással, de egyelőre még csak a fenék tökéletes emeléséig jutott, de azért halad ám előre rendesen, amolyan hernyómozgással, emeli a fenekét, a feje a földön, majd a fenekét leteszi és felemeli a fejét. Rém mókás! Csak hát örökké figyelni kell rá, sosincs biztonságban, már a nyugi fotelében is fel akar állni, nyújtózkodik benne jobbra-balra. Szóval igen aktuálissá vált, hogy beszerezzünk valamit, amiben legalább pár percre rögzíteni, röghöz kötni lehetne az én kis izgó-mozgómat. Járóka vagy bébikomp? Én először a bébikomp mellett voltam, mert Máté pici kora óta valamiért nem szerette a kiságyat sem, csak alvásra használja, és arra is csak éjszaka. Szóval nem gondolnám, hogy a bekerítettséget nagyon komálná járóka formájában. Meg aztán az elég sok helyet elfoglalna. És van éppen egy utazóágyunk, ami lehet, hogy ugyanúgy betöltené a járóka funkcióját, és akkor nem kéne pénzt adni érte. Aztán annyi sok negatívat olvastam a kompról, hogy meggátolja a természetes mozgásfejlődést, meg hasonlók, hogy kicsit elbizonytalanodtam. De aztán azt is írják, hogy ha rendesen jól van beállítva a magasság, akkor nincs semmi probléma. Úgyhogy most megint nem tudom, mi legyen. Mindenesetre valahogy megoldást kell találnunk, mert szerintem mire visszajövünk a nagyszülőktől Mátét már nem lehet majd magára hagyni.

Gasztro

Tegnap kapott először Mátévacsira tejpépet. Almás ízűt, gondoltam nagyon nem újítok be neki még pluszban, az almát legalább ismeri és szereti. Először furcsán nézett, nem értette a szitut, hisz este mindig cicit szokott kapni. Persze később azt is kapott. De aztán szépen megette, szerintem még ízlett is neki. Bár jól ki lehetett éhezve, mert még a mi vacsinkat is megcsináltam, megettük, aztán Máté mai ebédjét is megcsináltam, és utána jött csak az Ő vacsija, szóval lehet, hgoy a nagy lelkesedés hátterében ez állt, és már a vasszeget is megette volna, ha azt adok neki.

A hónapra előirányzott új ízekből már csak a salátát és a szilvát nem kóstolta, ezekkel eddig nem találkoztam a boltokban. Szilvából most sikerült venni üvegeset, de a saláta olyan csúnya volt, hogy inkább hagytam. A körte az egyetlen amit újra tiltólistára veszek, már másodjára hozakodom elő vele Máténál, meg is eszi, azzal nincs gond, de hasmenése van tőle. 10 Óraira evett nem egészen egy fél körtét almával, és azóta már 3szor kellett pelust cserélnem. A borsótól pedig kicsit szorulása van, de az még nem annyira, hogy tiltólistára kerüljön. Lehet, hgoy a körtét és a borsót együtt kellene adnom neki és akkor kiütnék egymást?

Szem 2.

Felszívódni látszik a kis vérömleny, vagy nem is tudom hogy nevezzem. Biztos tényleg csak megdörzsölte, vagy belekapott.

És újra itthon pár napig. Feri jövő héten újra Milánóban, mi pedig Szentesre megyünk nagyszülőzni. sosem voltam még egyedül anyósékkal,de nem hiszem, hogy lenne bármi probléma. Addig meg mosok és takarítok, hihetetlen, hogy 1 hét alatt mennyi por tud összegyűlni.

Szem

Máté ma nagyon nem akart aludni, még a babazene sem használt, ami pedig mostanában nagyon bejön neki, az első 2 számra még vigyorog és gagyog, de a harmadikra mindig elalszik. De ma ez sem jött be, pedig tesóm hősisen hallgatta velünk, hiába. Csak délután sikerült elaltatnia Apának, (aki idő közben megérkezett) és akkor is csak 1 órát aludt. (Mondjuk éjjel nem ébredt egyszer sem, csak 5-kor hajnalban, lehet, hogy kialudta magát) aztán mikor felébredt, állítólag nagyon dörzsölte a szemét. Én nem láttam, de nem aggódtam, mert mindig szokta. Aztán kis idő múlva játék közben észrevettem egy kis bevérzést a szeme sarkában. Nagyon rémísztően néz ki, de anyu szerint nem vész, szerinte csak ahogy megdörzsölte belekaphatott. Lehet, hogy belement neki valami, és amiatt. Remélem tényleg el fog múlni, és csak én parázom túl a dolgot.

Jaj úgy élvezem én a strandot...

Szerencsére felcseréltük a tegnapi és a mai programunkat, és így még elcsíptük a jó időt, és kimehettünk a strandra. Amilyen víziszonnyal kezdte Máté annak idején az életet, mostanra olyan kiskacsa lett belőle, hogy szinte már hártya nő a lába közé. Az ózdi strand, nem egy palatinus, de az elmúlt évek valamelyikében sikerült beújítani egy gyerekpancsolót, (tesómmal csak pancsoldának hívjuk). Matyi nagyon élvezte a fürdést, először az úszógumijábabn kényelmesen hátradőlve, nagyurasan olvasgatta a könyvét, így, mellesleg fejjel lefelé, de ez őt nem zavarta. Néha-néha felpislantott, körbenézett, és folytatta tovább. Aztán előredőlt a kis ülésében, így meg így, és rájött, hogy ebben a pózban biza éppen leér a lába, és ha tapossa a vizet, akkor előre is tud haladni. Ezután bőszen sétálgatott elől belekapaszkodva az úszógumijába, mindenképpen a vízzuhatag felé akart menni, a nagyobb fiúkhoz. Nagyon aranyos volt, ahogy a kis lábacskáival osont a víz alatt, majd megszakadtunk anyuval a nevetéstől, közben Máté nagyokat kurjongatott.

És ahogy vártam, este mély álomba zuhant, és aludt este 9-től hajnal negyed 5-ig.Gyors evés után tovább aludtunk fél 8-ig. Nem is emlékszem mikor aludtam utoljára eddig.

És már alig várom, hogy újra strandolhassunk, mert úgy tűnik Máténak most ez a legnagyobb móka a világon.

Matyi nyaralása képekben

A szentesi játszótéren nem volt sajnos matyihinta, de volt egy ilyen lovagló izé, ami még nem Matyinak való, de gondos felügyelet mellett azért kipróbáltuk.

Matyi első strandolása. Nagyon be van sózva.

Először csak nézett, hogy mi van, nem volt túl bátor. Sőt egy kicsit gyáva volt.

De aztán nagyon élvezte a lazulást:



A szekrényben talált egy másik kisfiút és jól megnyalogatta:

Megint kavarás és fogak

Jó is lenne, ha minden olyan egyszerűen működne a világban, ahogy azt én elképzelem. Ezen a héten míg mi nagymamánál nyaralunk, Feri Milánóban tolja a szekeret. Először úgy volt, hogy a jövő héten is kell menni, majd ezt lemondták, így én 1 hétre rendezkedtem be. Ami persze nem azt jelenti, hogy 2 hetet lazán ne tudnánk a bepakolt Matyiruhák mennyiségéből finanszírozni, meg hát mosógép is van, igen, e mégis jobb szeretem, ha minden eshetőségre fel vagyok készülve. TEgnap mégis úgy nézett ki a dolog, hogy jövő héten mégis menni kell, kicsit begurultam, de túltettem magam rajta, és felmerült, hogy esetleg szombaton Feri értünk jön, és visszafuvaroz minket minden tartozékunkkal Szentesre, és ott is eltöltünk Matyival 1 hetet, nagy dózist adva ezzel Matyiból az ottani nagyszülőknek is. Most írt, hogy a jövő hét sztornó, és most a jövő utáni hét a tuti. De én már meg sem próbálom követni.

Matyi nagyon élvezi az otthonától való távollétet, nagyokat alszik, leginkább a tesóm ágyát preferálja, ott órákat képes egyhuzamban lehúzni. Nagyokat játszik, nevet, randalírozik, és örül, hogy már most is vannak dolgok, amiket a nagyinál lehet csinálni, de otthon nem. Ilyen pl. a tükör nyalogatása, és tapicskolása. (Erről kép is lesz majd, már rajta vagyok az ügyön) Hősisen növeszti a fogait, már alul látszik rendesen mind a kettő, de még nagyon új neki, hogy van valami a szájában, a nyelvével folyton birizgálja őket. Az etetés sem könnyű, mert megszorítja a kanalat a fogaival, és nem engedi el. Evés terén nem panaszkodom, most a borsót kezdtük el bevezetni az étrendbe, és nagyon odavan érte. Egyre nagyobb mennyiségeket eszik, úgyhogy ha így folytatja jöhet lassan a husi is. Egyelőre még minden evés után szopizik is, de igazi nagy szopizás, amikor igazi mennyiséget eszik az leginkább este van. Éjjel még mindig felébred, de most egész kezelhetően fél 3 kor, majd visszaalszik, és ezután 5 fél 6 felé bekéredzkedik a nagyágyba, és ott folytatjuk együtt, összebújva.