2019. augusztus 26., hétfő

Esküvős

Egy huszárvágással most egy kicsit félbehagyom a balatoni nyaralásunk történetét, és átugrok az ország másik felébe, Kisvárdára, ahová esküvőre voltunk hivatalosak a múlt hétvégén, az unokatestvérem, Marci keresztanyja ment férjhez.
Feri a Balaton után még nem ment dolgozni, és néhány napot beáldoztunk a konyha véglegesítésére, vettünk konyhapultot, áttologattuk a szekrényeket, átszabtuk a szegélyeket, Feri szerelt egy kis villanyt is, és pár apróság híján már majdnem el is érte a végleges állapotát.
Mivel nemigen jártunk még Szabolcs megyében, ezért kaptunk az alkalmon és a lehetőségen, és 2 nappal a nagy buli előtt érkeztünk, hogy egy kicsit körbenézzünk, és tegyünk pár új pöttyöt a térképünkre. Pénteken egy nagy körtúrát csináltunk, sok megállóval, rengeteg szépséges látnivalóval, amiről majd fogok is egyszer írni, most az esküvőre ugrok rögtön. Mégiscsak az volt a hétvége  és a nyár fő programja :-)

A fiúknak sikerült szép egyen inget venni, a nadrágokért nem keveset rohangáltunk, és Máté cipője volt a legkritikusabb pont, de végül az is meglett persze, és nagyon szépen mutattak egymás mellett.






Marci az ifjú párral


Marci meg Lórika is sorba állt a harisnyakötőért :-) 
Marci többször is megtáncoltatta Petrát, a többiek még az elején berongyoltak párszor a parkettre, és tekertek pár percig, de az este nagy részét a kertben töltötték, és látszólag rohangáltak körbe-körbe, de ő szerintük ennek célja volt, valami titkos detektívjátékot emlegettek, amiről nem beszélhettek, mindenesetre problémamentesen telt az este. Csak egyszer volt sírás, az is a vacak lufi miatt, ami egyszer csak előkerült valahonnan, nem tudni honnan, mert a díszítésnek nem voltak lufis elemei, és Marci összeszedett hármat is, de hogy minek..., és juszt sem akart Lórinak adni belőle. Szerencsére hamar lecsengett a lufis őrület, és el is felejtődött aztán az egész.


a srácok összeismerkedtek a kisvárdai B-közép 2 alapemberével. Már közös meccsnézést, és szurkolást is lebeszéltek. Teljesen ráizgultak a fiúk, hogy majd szereznek nekik jegyet :-) És mivel pont aznap este játszott otthon a Kisvárda az Újpest ellen, ezért többször is bemondták, hogy mennyi az meccs állása, és akkor hangos Kisvárda, Kisvárda!!! kiabálással bíztattuk így távolról a csapatot. :-)


Jó mulatság volt. Rengeteget ettünk, táncoltunk is, jól elfáradtunk. A fiúk kettőig bírták, a rohangálást, Milán akkor már nyafogott, hogy neki fáj a lába, de lefutott vagy 20 km-t az este egy 10méterszer10méteres kertben körbe-körbe :-), Marci már korábban, fél 12 körül ráborult 2 székre, és úgy aludt, hogy semmi nem zavarta, még a menyecsketáncra se nyikkant meg :-) Úgy kellett összekanalazni, amikor indultuk a panzióba.
Senkit nem kellett altatni, én Milánnal aludtam egy szobában, a többiek egy másikban, de Milán úgy borult be az ágyba, mint egy zsák, Marci már a fogát is alva mosta.
Reggel pedig a szokásos harangszó ébresztett minket, mert 2 templom szomszédságában volt a panziónk. Na az a reggeli harangozás, hétköznap-hétvégén, az nagyon durva volt! De minden más feledteti ezt a kellemetlenséget.

8 megjegyzés:

  1. A menyasszony ruhaja is csodaszep, de a tied aztan meg tenyleg! Nagyon jol all.

    VálaszTörlés
  2. Szépségesek az egyeninges pasik. Vagyis hát... jóképűen, no.
    Ez a hátránya a vegyes párosnak, nem igen lehet őket egyformába öltöztetni. :) :)

    Azt már meg sem említem (ja de), hogy te nem öregszel semmit már legalább 10 éve..irigyirigy :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Bea! Zugolvasód vagyok egy ideje, eddig nem írtam, de most nem tudom megállni: valami álomszép a ruhád, nagyon csinos voltál!:) A felújításhoz kapcsolódóan is szívesen néznék képeket-persze csak ha publikus- vagy olvasnék róla, nálunk jövőre lesz esedékes..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszöntelek, kedves Dia! Köszönöm a dicséretet :-) A ruhát még egy tavalyi esküvő kapcsán vettem, és mivel nem vagyok nagy ruhahordó, ezért hosszas keresgélés után találtunk csak egymásra.
      A felújításról írogattam korábban, lakásfelújítás cimke alatt megtalálod az eddigi bejegyzéseket. Röviden annyi, hogy két lakást nyitottunk egybe, a munka java része már megvan egy ideje, de még folyamatosan simítgatjuk. Fogok majd írni róla, hogy állunk mostanság.

      Törlés
  4. Csatlakozom a dicsérőkhöz, nagyon csinos voltál az esküvőn (a fiúkísérőkkel együtt). ;-)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is szuper csinos voltál, szinte rád van szabva az a ruha :) !!!

    VálaszTörlés