2019. augusztus 12., hétfő

Balatoni nyár 1.1 - Balatonföldvári séta

Milánért fél 2 körül kellett menni Földvárra, de mi úgy terveztük, hogy már délelőtt elmegyünk, és sétálunk egy nagyot a városban, mert még nem voltunk Földváron. Meg a déli partot úgy egészében nem ismerjük annyira. ( mondhatni, semennyire nem ismerjük)  Egyszer voltunk ugyan Balatonlellén pár napot, de akkor még Milán is annyira pici volt, és az idő sem volt nagyon jó, úgyhogy nagy felfedezőtúrákat nem tettünk akkor sem.
Az volt a terv, hogy odafelé körbeautózzuk a Balatonnak a keleti oldalát, visszafelé pedig, mivel úgyis Tihanyba megyünk, majd komppal megyünk, mert úgy gyorsabb, és mert még sosem kompoztunk.
Az odaút eseménytelenül telt, Földváron pedig Milánék szállásához közeli parkolóhelyet kerestünk, hogy a csomagjait ne kelljen majd sokat cipelni. Pont olyan jó helyen sikerült megállnunk, hogy pár lépésnyire már ott voltunk a híres földvári Magasparton. Hát itt bármennyi időt el tudtam volna tölteni.





A sétányról lesétáltunk a kikötő felé. Marci közben nyomott egy végeérhetetlennek tűnő hisztit, mert ő nem akart semmit, se sétálni, se Balatont nézni, ő éhes volt, szomjas volt, fagyit akart, bármit akart, csak épp haladni nem...
 Nagyjából mire a partra értünk, addigra unta meg. .. egyfolytában azt hajtogatta, hogy ő strandolni akar, de hát nem volt igazán strandidő, hűvös szél volt, különösen ott lent a vízpart mellett.


 Ó az az árnyas platánsor...


Aztán a kikötőben jóóóó sokat elidőztünk, mert olyan szép volt, meg pont kikötöttek, elindultak a vitorlások, meg a panoráma a túloldalra... és a Balaton vize is olyan szép volt. És a kompokra is pont jól rá lehetett látni... nem győztem nézni. Marci is végre magára talált, és a nagy köveken mászkált.










Mire végeztünk a kikötővel, addigra jól eltelt az idő, és rájöttünk, hogy ha még enni is akarunk Milán előtt, ( ő kapott még ebédet a táborban), akkor bele kell húznunk. Végül  gyrost ettünk, és a végére már gyülekeztek a fekete felhők, és mire összeszedtük Milánt már rendesen esett is.




Olyan jó volt Milánkámat újra megölelni! Szegénykémnek egyik szeme sírt, a másik meg nevetett, mert örült nekünk, meg Marcikának, de a táborban is olyan jól érezte magát, hogy úgy maradt volna még. Később, mikor küldött Réka néni pár fotót, akkor jutott eszébe egy csomó minden, hogy mit csináltak, pl. áthajóztak Tihanyba, ültek a városi dottón, és persze sokat strandoltak meg játszottak együtt. Milánnak nagyon tetszett.


Milán az Ö közepében feszít


Mire bepakoltuk a csomagját, addigra eléggé dilemmában voltunk, hogy mi legyen, mert egyre jobban esett az eső, viszont a kilátót még mindenképpen meg szerettük volna nézni.  Szerencsére Milán már nagyon képben volt, és megnyugtatott, hogy nincs messze, menjünk utána, ők minden nap oda jártak ki este játszani a kilátó mellé. Hát mentünk...

folyt köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése