2016. január 20., szerda

Szinte olvas

Amikor Máté szerdán délután sakkon van, akkor vagy korán érkezünk, és ücsörögnünk kell egy darabig a folyosón a padokon, vagy későn érkezünk, (erre mondjuk még csak 2-szer volt példa), és akkor Máté ücsörög ugyanott. Ma az előbbi állt fenn. 
Szóval ültünk a padon és várakoztunk. Meglepően nyugiban voltak a fiúk. Nem ez szokott a jellemző lenni. Én meg csak bambán bámultam magam elé a semmibe.
Egyszer csak megszólal Milán:
- Oda az van írva, hogy könyvtár. 
És valóban, a büfé melletti ajtó valóban a könyvtárba vezet. 
Egyre sűrűbben előfordul, hogy Milán kibetűz ezt-azt, de sosem gondoltam rá, hogy ez már igazi olvasás lenne, inkább csak az volt bennem, hogy egyes szavakról egyszerűen tudja, hogy az. Pl. kijárat,  és társai, amit sokszor lát, vagy tudja, hogy az van oda írva.
Mivel volt még idő Máté érkezéséig, elkezdtem neki mindenféle szavakat mutogatni a plakátokról. Mindenfélét. Zene hangjai, mesélő, papír, lapos, sajtburger, hamburger, koncert....
És mindegyiket ki tudta olvasni! Mindegyiket! Egyedül az espresso-t nem tudta összeolvasni, csak kibetűzni. Azt mondta, ezt nem tudja kimondani. 

Nagyon büszke volt magára, és persze én is rá, hiszen nem tanítjuk olvasni, dehogyis tanítjuk. 

A Difer tesztet is megírta a héten, de konkrétumokat még nem tudok, csak annyit mondott fél mondatban Kati néni, hogy sima ügy volt, nem kell aggódni az iskolaérettség miatt. Mondjuk nem is aggódtam. Hátha a héten sort tudunk keríteni majd egy hosszabb beszélgetésre is. 

Közben suliváró és nyílt órák voltak. Húúú, megint ezer dologgal el vagyok maradva....

2 megjegyzés:

  1. Ügyes:-)
    Mi két éve voltunk így, Áron is metanult olvasni ősszel. Egy életre megjegyzem a Sinecod hatóanyagát magamnak általa. Ugyanis köhögött és előtte volt a gyógyszer. Az hagyján, hogy elolvasta a gyógyszer nevét, de mikor alatta a butamirát-citrátot - na, akkor majdnem dobtam egy hátast. Az azért nem olyan szó, hogy az egyik betűjét nem tudom elolvasni, hát kitalálom. Ebből jöttem rá, hogy teljesen biztosan tud olvasni. A másik. Még Adrika suli előtti időkből. Ő is megtanult magától olvasni, de mi is hittük is meg nem is. Próbáltam egyszerű szavakon tesztelni. Pl a fürdőszobában. És nem hiszed el, alig van ott is olyan szó, amit "ki lehet találni" - mert miket látott? Márkaneveket pl Palmolive, illetve after shave...
    (majd az irigyek mondják, hogy nagyobb tesója van, tőle megtanulta...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a poén, hogy még csak nem is Mátétól tanulta el, hanem tényleg teljesen magától. Talán úgy kezdődött, hogy a gombfocin kezdte olvasgatni a focisták neveit, és összepárosította magában a hangokat meg a betűket. Néhány hete pl. azt mondta B-re, hogy Böde-betű. :)
      Iskolába való no, akárhogy is nézzük.

      Törlés