Szülinapi strand

Idén már negyedik éve tartjuk magunkat a "hagyományhoz", hogy Milán születésnapjakor valamikor, elmegyünk strandolni. Bár már tavaly is mondogattam, hogy mehetnénk máshová is, hogy ne csak mindig Makóra menjünk, mikor annyi jó hely van még, Cserkeszőlő, Mórahalom, nemtudommég, de végül mindig Makón kötünk ki :) Ami persze nem baj, mert a makói fürdő, a Hagymatikum, nagyon szép, és már ismerjük is, nem kell keresgéléssel eltölteni az értékes perceket, hanem rögtön csobbanhatunk a vízbe. 

Az idén viszont majdnem le lett fújva a strandolás, mert mérhetetlenül szófogadatlanok és rendetlenek voltak egész nap mind a hárman. Végül persze csak elmentünk.  

Nagyon érdekes volt az utunk, mert először merő köd volt, aztán meg verőfényes napsütés.

Az idei strandolás érdekessége az volt, hogy most mentünk először babakocsi nélkül. Furcsa is volt, amikor nem kellett a liftre várni, hanem csak lerohanhattunk a lépcsőn az öltözőbe :)

Mint mindig, most is lefotóztam a fiúkat a stranddal :)  Sokféle képünk van már így, van havas háztetős, Milánkicsi-s, Marci babakocsibanos, és most egy ilyen:

A szokásos kép a strand előtt

Bent még ácsorogtunk pár percet, mert 4-től már délutáni jegyet tudtunk váltani. Addig megcsodáltuk a szupermagas karácsonyfát.

A gyerekrészlegen kezdtünk, mert hétköznap az csak 6-ig van nyitva, és ott van a csúszda. Marci, bár bátor gyerek, a vizicsúszdáktól valamiért ódzkodik. Megértem, én sem szeretem túlságosan. Sosem megy rajtuk, most sem ment egyszer sem, pedig Milán azért lecsúszott jópárszor. Marci csak az olyan csúszdát szereti, ahol velünk együtt csúszhat. Úgyhogy ő inkább labdázgatott, és ugrált.
Később áttelepültünk a nagyobb medencékbe, a barlangmedencébe, ez nagyon bejött Marcinak, főleg a fényjáték. A nagyok meg úsztak, mint a hal.
Nekem legjobban mindig a sodrófolyosó tetszik, most is ez volt szerintem a legviccesebb, még akkor is, ha olykor mindkét kezemben tartottam egy-egy gyereket, de nagyokat nevettünk, amikor nem tudtunk kijönni a sodrásból.
Marci meg is jegyezte egyszer, amikor már fáradt volt, és mondta, hogy most már menjünk haza papához, de már sokadszorra suhantunk el a kijárat mellett, hogy:
- De arra van Szentes, mért nem mentünk ki????? 

 Végül is jó volt a strandolás, bár nagyon elfáradtunk. A fiúkra még ott is annyiszor rá kellett szólni, hogy már csak abba elfáradtunk, mert vagy süketek, vagy nem csinálják, vagy csakazértis csinálják, vagy beleordítanak a fülembe, mindig van valami.   De majd csak túl lesznek ezen a korszakukon is. Egyszer. Remélhetőleg mielőbb.

Hazafelé a kocsiban Milán kivételével mindenki elaludt. Milán is hullafáradt volt, de ő valamiért küzdött, pedig mondtam neki, hogy nyugodtan aludhat. Mondta is kiszálláskor, hogy nagyon álmos vagyok.
- De nem baj, mert fáradtan is jó lesz lefeküdni aludni. 

Másnap pedig igazán nagy napra ébredtünk, hiszen akkor volt Milcsi hatodik szülinapja :)