Színházas

Mintha már hetekkel ezelőtt lett volna, pedig csak a múlt vasárnap volt, hogy színházba mentünk. November végén volt még volt némi elköltendő kultúra utalványunk, és ezerrel kerestem valami előadást, amire még van jegy, és jó időpontban is van, és érdekes is lehetne mindannyiunknak. Nem egyszerű ez, bár annak tűnhet, hiszen számtalan színház leledzik a fővárosban, és gyerekelőadásokból sincs hiány, szerencsére, de igen szemfülesnek kell lenni, hogy jusson jegy, és hogy az relatív jó helyre szóljon, lássanak a gyerekek. Szóval nagyban keresgéltem. Milán nagyon szeretné megnézni a Ruminit a színházban, megint. Egyszer voltunk már, amikor Máténál betört a Rumini-láz, Milán is velünk volt, de akkor még kicsi volt, most megint szeretné megnézni. De lehetetlenség jegyet venni. ( Megj: a februári előadásra bezzeg most még lenne, de februárban pont azon a napon van, amikor Máténak szolfézsos fellépése lesz a zeneiskolában, szóval a február megint kilőve. Reménykedem a márciusban. ) 

Végül az Erkel Színházba mentünk, Mozart Varázsfuvolájának gyermekváltozatát néztük, a Parázsfuvolácskát. 

Ahogy közeledett az időpont, időnként eszembe jutott, hogy el kellene olvasni a történetét, hogy könnyebben követhető legyen a gyerekeknek, de aztán mindig csúszott, csúszott, és el is maradt. Aztán aznap reggel gondoltam, hogy sebaj, a színházban biztos lesz majd valami prospektus, amiben minden fontos infó benne van. De mivel eléggé végszóra érkeztünk, mert későn is indultunk, és még parkolóhelyet is nehezen találtunk, így nem volt már idő semmit sem keresgélni, csak gyors ruhatár-vécé, és már bent is ültünk a hatalmas színházteremben. 

Az Erkel színház évtizedekig a város legnagyobb befogadóképességű színház volt a fővárosban. Kívülről hatalmas egyébként, belülről sem kicsi. 1911-ben, mint Népopera nyitotta meg a kapuit. Akkor több mint 3400 néző nézhette meg az Operánál jóval olcsóbb jegyárakkal a nem kevésbé színvonalas előadásokat. Későbbi korszerűsítések miatt a nézőtér 2400 fősre csökkent, és az Opera fennhatósága alól is kikerült, Városi Színház néven működött. 

1951-ben lett újra az Opera testvérintézménye, az Erkel Színház nevet 1953 óta viseli. 

2007-ben bezárták az épületet. A lebontása is szóba került, de végül felújították, és 2013-ban nyitották meg újra az Operaház teljes jogú testvérintézményeként. 

Nagyon jó helyünk volt, igaz, amikor megérkeztünk épp mások ültek rajta, de simán rendeződött a dolog. Ülésmagasító viszont nem volt, ami azért lehet, hogy jól jött volna, de végülis így is tudtunk úgy helyezkedni, hogy mindenki lásson. 

Az előadás szerintem nagyon jó volt. A fiúknak is tetszett, igaz, kicsit nehezítette az ő dolgukat, hogy nem mindig értették a sztorit, mert váltakozva voltak énekes és prózai részek, és az éneklés szövegét nem értették teljesen. Volt egyébként felirat, de az ovis korúaknak ez nyilván nem segítség. De azért megbeszéltük, hogy mi történik, meg szünetben átbeszéltük, hogy mi volt, ki kicsoda, mi várható a folytatásban, és szerintem így oké volt. Marci is nagyon figyelt egy darabig, meg sok látványelem is volt az előadás során, ami lefoglalta, és voltak szuper jelmezek, de végül elkerülhetetlen volt, hogy egy idő után már minden mást csinált volna, csak ne kelljen ülni. Elmajszolt néhány mézeskalácsot, bogarászott, és az ajtóban ajándékba kapott világítós tollal szórakozott, és lelkesen tapsolt, amikor kellett. Imád tapsolni :)

Szóval érdekes volt. Az én kedvenceim a hárfalábú szöcske, és a lantlábú zsiráf volt, meg a kalózképű Sarastro. :) Óóó és milyen csodaszépen énekeltek! Az meg már az én műveletlenségemet tükrözi, hogy a zene némely részeltét a Baby Mozart-ból ismerősként köszöntöttem, és szinte láttam magam előtt, ahogy pörögnek a pörgettyűk, sétálnak a kismackók, stb... Húúú mennyiszer néztük ezt Milánnal. Ő igazi Baby Mozart fun volt. Most már nem emlékszik rá. Bezzeg én. :)

A legjobb kép, amit össze lehetett hozni róluk a szünetben.