2016. január 13., szerda

Milán ovis ünneplése

Rajtunk kívülálló okokból kicsit elcsúszott Milán ovis tortázása. Úgy szoktuk, hogy a szünet utáni első héten kedd-szerda magasságában viszem a tortát, addigra kellően belerázódnak a hétköznapokba, addigra azok is megérkeznek, akik esetleg még ráhúznak pár napot a szünetre. De a múlt héten volt egy kis kavarodás, mert a két kazánból az egyik leállt a szünetben, és hétfőn reggel meglehetősen hideg csoportszobákba toppantak be a gyerekek. Persze pulcsit húztak, meg harisnyát, és a szőnyegen ücsörgés helyett sok mozgásos játékot játszottak, és várták, hogy majdcsak fölmelegszik a terem. De a terem csak nem akart fölmelegedni. Vagyis nem elég gyorsan. Így aztán kedden-szerdán a szomszédos kisépületben vendégeskedtek a csillagosok, ahová Máté is járt. Milánnak, aki mindig azon sopánkodik, hogy ő sosem mehet gyűjtőcsoportba (igen, ilyen is van :)), neki ez a fennforgás egy nagy kaland volt, és bár felajánlottam neki, hogy maradjon otthon, amíg nem rendeződik a helyzet, nem élt ezzel a lehetőséggel. Viszont rendre elhoztam ebéd után. Így aztán a múlt heti tortázás elmaradt. Milyen jó, hogy magam sütöttem a tortát, és nem rendeltem! Pedig ez is megfordult a fejemben, mert valahogy nem állt most rá a  kedvem a tortasütésre. Nem volt ihletem. És Milánnak sem, pedig az, ha ad némi támpontot, az már előre szokott lendíteni. Ő örült volna valószínű egy olyan sakkos tortának is, amit Máténak is sütöttünk, de ahhoz a mecerához nem volt hangulatom. 
Végül addig-addig gondolkodtam, hogy milyen legyen, hogy ha már nem lesz formatorta, akkor legalább ne a hagyományos csokis legyen, hogy találtam egy szuper nutellás-csokitorta receptet. Végül e mellett maradtunk.
És milyen jól tettem, mert akkora sikere lett az oviban, hogy még két nap múlva is jönnek oda anyukák, dadusok, hogy dicsérjék, mert hallották otthon a gyerektől, hogy Milánnak milyen istenifinom tortája volt. :) Mondjuk gondoltam én, hogy ha már nutella van benne, azzal nagyot nem hibázhatok, de hát no... mégiscsak jól esik az elismerés, még ha alapvetően a torta maga végtelenül egyszerűen elkészíthető. (lásd a receptet. )

Szóval hétfőn délelőtt pont akkor sikerült beállítanom a tenyeremen egyensúlyozott tortával, amikor a gyerekek már sorban álltak az ajtónál, hogy induljanak az udvarra. Így aztán nagy volt az öröm az ovifolyosón, volt nagy húúúú meg háááá, és fél füllel már hallottam is, hogy elindult a versengés Milánnál, hogy ki álljon majd mellette az ünnepi körben. Az ünnepelt választja ugyanis ki, hogy ki álljon mellette, legközelebb a tortához. Az mindig nagy megtiszteltetés, ha valakit az ünnepelt mellett állhat. Egyfajta státuszszimbólum, mint ahogy az is, hogy ki öltözik fel leghamarabb, mert az állhat a sor elején. Fontos dolgok ezek kéremszépen :)

Rendhagyó módon, idén Milán egy kisfiút és egy kislányt választott maga mellé. A kislány csak újabban van nálunk a képben, együtt szoktak olvasgatni, mondja Milán. Nagy volt a filózás azon is, hogy elhívja-e a szülinapi bulijába. Végül elhívtuk. 


A gyerekek énekkel köszöntik a szülinapost, és a szülinapos kéri a dalokat. Kérdezem Milánt, hogy mit kértél, mit énekeljenek neked. Mire Ő: - A fáj a kutyámnak a lábát. 

Íme: igazi ünnepi nóta :)

Fáj a kutyámnak a lába,
megütötte a szalmába.
Ördög vigye a szalmáját!
Mért bántotta kutyám lábát?

Fáj a kutyámnak a hasa,
megütötte török basa.
Ördög vigye török basát!
Mért bántotta kutyám hasát?

Fáj a kutyámnak a farka,
odacsípte ajtóm sarka.
Ördög vigye ajtóm sarkát!
Mért bántotta kutyám farkát? 

 Még egy mozgó lábú zsiráfot is kapott, amit Marci is a sajátjának érez. Szerencsére Milánt nem zavarja. 
Előttünk van még a nagy szülinapi mulatság, aztán kész vége. Az idei szezonnak egy darabig vége.

1 megjegyzés: