2015. szeptember 30., szerda

Mihály napi mulatság

Az oviban tegnap délután Mihály napi mulatság volt. A jeles alkalomra készült a folyosóra egy kis kiállítás, mindenféle növényekből, termésekből csináltak az ovisok figurákat. Egy részét ott az oviban készítették, de lehetett itthon is csinálni. Pénteken mondta is Milán, hogy ez a házi feladat, hogy csináljunk állatokat. Így aztán vasárnap este/késő délután, amikor hazaértünk Ózdról kitelepedtünk a konyhába, és nagy alkotásba kezdtünk. Máté és Marci is kivette a részét a munkából, nagyon lelkesen dolgoztak, és nagyon aranyos alkotások születtek.

A csiga a Marcié, a bagoly a Miláné, és Máté sünije.
Milán autója, Máté elefántja

Máté nyuszija
Hétfőn bevittük őket az oviba, és tegnap délutánra ott is figyeltek a kisszekrény polcán sok más egyéb alkotás között.


Nekem ez a töktacskó a kedvencem. :) Mellette Máté elefántja.
Szerencsére az időjárás kicsit megkegyelmezett nekünk, és bár néha jó hideg szél fújt, de legalább nem esett, mert a buli az udvarra volt tervezve. Rossz időben el is maradt volna az egész. Kár lett volna érte. 
A kezdésről sajnos lemaradtunk, mert Marcit így is ébreszteni kellett, pedig a tánciskolások adtak elő egy néptáncos egyveleget, de a kézműveskedésből és az egyéb játékokból kivettük a részünket, és toltunk talicskát, építettünk kukoricából házat, krumplit gurítottak a fiúk, szívószállal pakoltak szőlőszemeket, célbadobtak dióval, Máté csinált egy szép pókhálót, de a legeslegnagyobb sikere a kötélhúzásnak volt. Itt aztán volt minden, fiúk a lányok ellen, gyerekek az óvónők ellen, egyik csoport a másik ellen, mindenki mindenki ellen, abba se akarták hagyni, pedig a végén már mindenki a földön feküdt. 





A délután a szokásos közös táncolás zárta. A csillag csoportos lányok még szép kék szoknyát is vettek el, hogy hangulatosabb legyen a műsor. 



Jó mulatság volt :) Még úgy is, hogy én hullafáradt lettem a végére, mert valamelyik gyerek mindig elkódorgott valamerre, leginkább Milán, akinek mindig volt kéznél egy pajtása, akivel ment én csinált valamit, de aztán nem jött vissza a megbeszélt helyre, és hát Marci is eltéblábolt erre-arra. Szerencsére zárva volt az udvarkapu, szóval ki nem tudtak menni, de akkor is nehéz volt őket összevadászni annyi gyerek között. Na de hát... szép volt jó volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése