2015. szeptember 11., péntek

Elröppent a második is

Nem tudom... alig pislogtam párat a héten és máris péntek van. Péntek??? Már megint????

Hétfő: - iskolai szülői. Sok dátum, programok, javaslatok a félévre vonatkozóan. A legnagyobb gondunk nekünk anyukáknak, hogy a pénteki szolfézs majdnem fedi a pénteki focit, ami ugyebár tarthatatlan. A szolfézsos Ágota néni, és a focis a Pista bácsi egymástól függetlenül azt állították, hogy nem lesz ebből baj, évek óta ez megy, megoldják ők ezt egymás között. Hát tegyék! Ma mindenesetre elrakta Máté a szolfézs füzetét is, meg a focicuccát is, de csodálkoznék, ha a focit időben abba tudnák hagyni. 4 gyerek érintett a foci-szolfézs ügyben a mi osztályunkból. 

Kedd: Nem is tudom... Ja persze... Gigadefektem volt, ráadásul nem itt a környéken. Persze Murphy törvénye alapján egyértelmű, hogy nem akkor kapok defektet, amikor 10 percre vagyok otthontól és 5-re a bicajostól, hanem akkor, amikor a semmi közepén valami ipartelep szélén tekerek úgy 5 kilométerre itthontól. Szerencsém is lehetett volna, mert éppen egy bicikliszervíz mellett robbantam le, vagyis autó-és bicikliszerelő volt egyben, de mikor a srácok az ajtóban meglátták a széttrancsíroztott gumimat, mondták, hogy nekik most ehhez moströgtön nincs cseregumijuk, sorry. Nem messze ajánlottak egy másik helyet, ami viszont csak másfél óra múlva nyitott, szóval hazatoltam a járgányt. Vagyis rögtön a szervízbe. Kapott új abroncsokat. Csilivili csodaszép. Csak hát jön a királydinnye szezon, ami meg belsőgyilkos. 

Szerda: mintha semmi extra nem történt volna. Máténak megvolt az első szolfézs órája. Azt mondta csak énekeltek. 
Az oviban zajlik a logopédiai felmérés, Milán már túl van rajta, eredményt papír formában még nem tudok, de hát nyilván kell majd járnia, a cs, s, sz, hangok az én fülem által is javításra szorulnak. 
A kiscsoportban minden sima, Marci még mindig tündibündi. Bezzeg itthon! Egyszer lent felejtette a kardigánját az udvaron, Milán vitte utána. Délután mondta is neki, hogy 
- Marci, de máskor ne hagyd el a ruhádat, mert nem leszek mindig ott, hogy összeszedjem, és utánad vigyem!

Délután  mondtam nekik, hogy maradjanak még lent egy kicsit játszani, nincs még rossz idő, mire Milán mondta:
- Én most nem focizok, felmegyek feladatlapozni! (Hoppá)
És így is tett. Gőzerővel dolgozik minden délután. 

Csütörtök: Hideg van, és esik az eső. Utálom ezt az időt. Napsütést akarok és meleget. Marci persze nem akar felöltözni. Nem kell kardigán, nem kell kabát, nem kell esőkabát. Szerinte. 
Ja, és folyik az orra.
Könyvtárban voltam, egyedül. Furcsa volt, és nem is tudtam annyira élvezni, mint ahogy gondoltam, hogy fogom, hogy nem kell a betűkártyákat egyesével visszarakosgatnom Marci után. 
Délután a Sehallselát Dömötört tanultuk Mátéval. Meghallgattuk a Halász Juditos dalt is, többször is, majd énekeltük együtt, majd szavaltuk együtt, majd ő egyedül. Néhány sor ott  a közepén, hogy azt mondja, "zabszalmát sző a takács, sziklát aszal a szakács", na ez sehogy sem akart megmaradni a buksijában. Vagyis tudta, csak a takács-szakács-kovács hármast olykor összekavarta. Ettől bedühödött, felhergelte magát, és persze még jobban belekavarodott. Milán bíztatta, hogy ügyes vagy Máté, szépen elmondtad. Imádom, hogy Milán mindig olyan kis segítőkész, ha úgy érzi hogy valami baj van. Hol Marcit terelgeti, hol Mátét bíztatja, ott segít ahol tud. :) Máté nem akarta elhinni, hogy reggelre tudni fogja hiba nélkül. És persze tudta :) Remélem nem parázza túl, ha esetleg őt fogja felszólítani ma Angéla néni.

Ma délután zeneiskolás szülői. Ránk lett pirítva emailben, hogy nagyon fontos a megjelenés, mert csak ez az egy alkalom van! Nagyon kíváncsi vagyok. 

Jövő héten Milán szülői, ahol nem más, mint az iskoláztatás lesz a téma, iskolaérettség, és társai.Tervezem majd, hogy elmegyek vele is egy komplett felmérésre, hogy mondják meg, hogy milyen jellegű iskola lenne jó neki. De ezt majd csak később. 

4 megjegyzés:

  1. Ez a könyvtáras dolog nagyon ismerős, Toma is rendszeresen ezzel volt elfoglalva, mindig arra gondoltam, hogy ha majd oviban lesz, jól kiélem magam a könyvek között, aztán amikor ez megtörtént, akkor meg hiányérzetem volt :) ... (nekünk semmi sem jó :) ) Úgy látszik mindenhol beindult az intézményes gépezet :) , az időt pedig én is utálom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól tartok, hogy a gépezet még nem forog teljes fordulatszámon.

      Törlés
  2. Nálunk is aktuális a SehallSelát...:) Hétvégén megtanuljuk, ha a napköziben meg nem tanulja Réka. Zalánnal a s/cs betűk a kérdőjelesek. Fura is lesz, ha egyszer szépen beszél tökkkéletesen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fura lesz, de ahogy emlékszem Máténál valahogy folyamatában történt a javulás, és szinte fel sem tűnt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már tökéletesen beszél.

      Törlés