Egy tanulságos félmaraton margójára

Több okból is az volt a mai. Így utólag, pár órával később persze már jóval elnézőbb vagyok magammal, és jobban tudok annak is örülni, hogy bár mélyen magam alatt futottam,ami az időt illeti, de beértem, megcsináltam, még ha nem is mosolygósan, hanem sokkal inkább fáradtan és elcsigázottan. 

Ha lett volna bátorságom, akkor lehet, hogy kiállok úgy 13 km magasságában. Nem ment. Nem bírtam, meleg volt, nem szólt a zeném, és pisilnem is kellett. De nem voltam ahhoz elég bátor, hogy feladjam. Hát mentem tovább, ahogy tudtam.Kilométerről kilométerre, frissítőállomástól frissítőállomásig. Végül csak elértem a célvonalat, de hiányzott az eufória, az öröm, csalódott voltam, mert elszúrtam. 

Kezdem azzal, hogy nem is volt betervezve ez a verseny nagyon sokáig. De aztán júliusban olyan jól ment a futás, sokat és jól futottam, és hát olyan szép lett az idei jubileumi érem, hogy végül csak elkezdetem sóvárogni utána, aminek nevezés lett a vége. A júliusi sikerélmények ellenére mégsem voltam elég felkészült. Ezt éreztem is, tudtam is, de reméltem, hogy az, hogy már nem ismeretlen a táv, és hogy képben vagyok a saját erőnlétemmel és a ritmusommal, hogy ez majd átsegít. Végülis át is segített. Jó lett volna rekordot futni! Titkos vágyam persze az volt, hogy ha minden nagyon összejönne, akkor akár még 2 óra alá is becsúszhatok. Erről aztán már hetekkel a verseny előtt lemondtam, de egy 2:05. körüli idővel azért elégedett lettem volna, az tükrözte volna a jelenlegi állapotot. 

De hogy milyen is volt a verseny?

Ami örök:

- az előző napi aggodalom, hogy nem lesz meg. 

- az aznap reggeli izgalom, és az elhatározás, hogy meglesz az. 

- a odaúton már biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi gáz, hiszen van az a lassú tempó, amivel végig tudom kocogni a távot. ( és tényleg van. )

A ligetbe (vagy a helyszínre) megérkezni mindig nagyon inspiráló. Sok különböző ember, de mégis hasonló, egy célért vagyunk itt mindannyian, a fiataltól az öregig, nőktől a férfiakig, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. Hatalmas a tömeg, és szinte lüktet. Itt mindenki barát, mindenki mosolyog. Nem gond, ha kérsz egy papírzsepit, vagy egy fotót. A rét fölött lüktet az energia, a speeker már lelkesíti a tömeget, a hangfalakból messzire zeng a "Let the sunshine!"  Már bizseregnek a végtagjaim. Elmegyek vécére, még nincs sor. Felrakom a rajtszámom, előkészítem a dolgaimat, leadom a hátizsákot. Közben kisüt a nap. :) A fű még nedves. Az emberek gyűlnek. A zene szól. Jó  a hangulat. 

Megiszom a vizemet, megeszem a müzliszeletemet, és megint elmegyek vécére. Ebből sosem elég. Még mindig vállalható a sor. 

Bemelegítés. Nagyon jól esik. Mindig így kéne. Sajnos alapból nem vagyok jó bemelegítő, de ilyenkor mindig elhatározom, hogy ezentúl rászánom azt az 5 percet. Aztán megint elmaradozik. 

Lassan rajt. Még egy utolsó vécéroham mindenitől. A mobilvécék előtt 15 fős sorok állnak, kb., de nem aggódom, tudom, hogy gyorsan halad. 

Irány a rajt. Keresem a helyem, a saját rajtzónámat. Azon belül is próbálok jól helyezkedni, nem túl elöl,  inkább a hátsó harmadba állok, és nem szeretem amikor körben magas férfiak vesznek körül, mert előjön  a klausztrofóbiám. Végül a 2 órás iramfutók mögött 5-10 méterrel találom meg  a helyem. Őket aztán gyorsan szem elöl tévesztem, sajnos. 

A rajtra várva már nem izgulok. Mennék már, induljunk, haladjunk, jó lesz ez! És végre elindulunk, elkezdődik a hosszú-hosszú kilométerek sora. 

Az eleje nagyon jó volt! Tényleg! Az elsődleges terv az volt, hogy csak úgy mint a vivicittán, az első frissítést kihagyom. Viszont annyira meleg lett időközben, és az Andrássy-n végig szembe sütött a nap, hogy muszáj volt innom. Ekkor már sejtettem, hogy nem lesz ez így jó, de csak mentem. 8 km-nél már kicsit kínlódtam, de ilyenkor mindig kínlódok, és csak várom, hogy elérjem a 10.et. 10 után mindig átbillen bennem valami, és utána jobb szokott lenni. Most valahogy nem akart átbillenni. Elhagytam a 10 km-t, (utólag nézve ekkor még egész jól időben voltam), a Lánchídon jó volt átfutni, és elhagytam a 12-t, a 13 már nagyon nehezen akar eljönni, és egyre jobban kellett pisilnom. De muszáj volt innom minden állomáson, dögmeleg volt, tűzött a nap, és a rakparton nemigen volt semmi árnyék, leszámítva, amikor a Parlament alatt futottunk. 14 után nagyon nehezen ment. Vacilláltam, hogy megálljak-e pisilni vagy sem. Nem akartam, mert reméltem, hogy kibírom a végéig, meg ugyebár időkiesés is, meg az utolsó két ponton még sor is állt. Na azt végképp nem akartam, akkor inkább végigkínlódom. 15 km után pont az orrom előtt pattant ki az egyik rötyiből egy pasas, és nem volt sor. Jelnek vettem, és gyorsan bementem. Megváltás volt. Utána jobban is ment a futás megint egy darabig, de nagyon fáradt voltam már. Ha nem verseny lett volna, akkor már megálltam volna, így nem álltam meg. A Nyugati felüljárón viszont szégyen-gyalázat te tempós gyaloglásra váltottam. Nem volt erőm felfutni, de szerintem hoztam azt a tempót gyaloglással, amit egyébként futással tudtam volna, viszont így pihentem egy levegővételnyit. Ettől függetlenül nem kaptam szárnyakat, de viszonylag simán eljutottam a köv. frissítőállomásig ( 18 km után). Jó lett volna ez után kicsit belehúzni, de nem bírtam, inkább csak tettem a lábam, egyiket a másik után, és vártam a következő kilométertáblát. 19, 20, nagyon nehezen akart eljönni. 20 után már nagyon vártam, hogy meglássam a célkaput, de csak nem akart eljönni, csak nem volt még sehol, még egy kanyar, még egy egyenes, és végre ott van! Nem tudok a célkapuban mosolyogni, nagyon fáradt vagyok! De megvan! Beértem,  megcsináltam, lefutottam! Jó volt elnyúlni a fűben, és vizet kortyolgatni. Most már a napsütést is tudtam értékelni. :)

Hivatalosan 2:15:48 az időm. Én azért, hogy kicsit biztassam magamat, hogy nem volt ez annyira rossz, akkor levonom belőle a vécéidőt, meg azt, hogy 2szer is állva ittam meg a vizet, szerintem olyan 2:10 lehet. Ami persze nem olyan rossz, csak nem lett jobb, mint a múltkor. :( 

Persze akkor nem volt ilyen meleg, mint most. 

Visszagondolva lehetett volna egy kicsivel jobb. Ha nem hagyom el egy kicsit magamat középtájon, akkor talán tudtam volna hozni a legutóbbi időmet. Meg ha nem kellett volna pisilnem. Meg ha..., meg ha... meg ha... túl sok a ha. 

Ez most így sikerült. Sebaj. Hátha legközelebb jobb lesz :)

Félmaraton harmadjára pipa :)