2015. szeptember 28., hétfő

Másik meccs

Ezúttal nem foci, hanem kézilabda. Ez eddig kimaradt az életünkből, de most pótoltuk.
A hétvégén Ózdon voltunk, és valamikor a hét közepén jött szembe velem a plakát, hogy szombat délután éppen otthon játszik az ÓKC a Lajosmizse ellen. ( NB I./B.)
Mivel a szokottnál később feküdtünk le ebéd után, így Marci még javában durmolt, amikor nekünk már indulni kellett, így ő most kimaradt ebből a buliból, és otthon maradt mamával, és ébredés után is szuperül elvolt.
Mi pedig remekül szórakoztunk a meccsen.
Az első percek után ugyan jobbnak láttuk átülni a szemközti oldalra, mert pont a helyi ultrák mögé sikerült leülnünk. Mikor elkezdték kipakolni a sípokat, dobokat, akkor rögtön érthetővé vált, hogy miért is volt abban a szektorban annyi üres hely. :)

Az első félidő java részében az ellenfél vezetett, de aztán a félidőt már vezetéssel zártuk, és a második félidőben sikerült még egy pár gólos előnyt szerezni. Én nagyon izgultam, szerintem nagyon izgalmas meccs volt. A fiúk is lelkesen tapsoltak, bár Milán a végére már elfáradt, mert már csak az órát nézte, hogy hogy vált. Gondolom a nagy zaj fárasztotta el idő előtt.
Végül megnyertük a meccset!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése