2015. július 3., péntek

Zánkai haditechnikai park

Ha Füredről Tapolca felé autózunk, akkor az út mellett mindig látjuk a nagy helikoptert, de csak most alakult úgy, hogy arrafelé autózva megálljunk és megnézzük. A park közvetlenül a gyerektábor mellett van, vagy üdülőközpont vagy nem is tudom most mi a neve. A parkot 2010-ben alakították ki, egy tavaly nyár eleji cikkben azt olvastam, hogy felmerült, hogy bezárják, hogy ellepi a gaz, hogy nem lehet bejutni, merthogy az Erzsébet táborrá alakult komplexumnak nincs rá igénye, és ezért nem is akarja karbantartani, sattarasattara... hogy mi áll tulajdonképpen mindennek a hátterében nem tudom, a lényeg, hogy most odamentünk, és a park működik, nyitva van, nincs gaz, sőt szépen karbantartott úton lehet körbesétálni és megnézni a járműveket.
A jegyárus néni nagyon kedves, még azt is felajánlja, hogy kifelé jövet felváltja a pénzünket. 
Rögtön az első helikopterbe be lehet ülni, utána a többit már csak nézni szabad, kordonnal el is vannak kerítve. 
Persze, hogy belemegyünk mindannyian. Ez egy szállítóhelikopter, két oldalt padsor, mint a teherautókon, elül a pilótafülkébe be lehet ülni, de a bácsi azt mondja, ne nyúljunk semmihez. A fiúk azért lelkesen beülnek, és feszítenek a kopott székben, mint pók a lucernásban. Én inkább kint járom körbe, bent borzasztóan fülledt a levegő. 




Zamárdiban is van egy ilyen hely. Ott állítólag mindenbe bele lehet ülni. Szép kis vita is van ebből az interneten, hogy melyik a jobb, ha csak nézni szabad, és akkor az állaga, minősége megóvható a kiállított járműveknek, vagy az, ha mindenki mindent megtapizhat, neadjisten letörhet, és a tárgyak megrongálódnak, és egy idő után élvezhetetlen és lepusztult lesz minden. Hát kétoldalú a dolog, az biztos.

A kijáratnál vettünk egy fagyit, és hmmm... volt diós fagyi is, amit úgy szeretek, de olyan ritkén találkozom vele. Fagyival a kezünkben pedig sétáltunk egy kicsit az üdülőközpont parkjában.
Egy igazi kis miniváros van itt, biztos klassz lehet itt táborozni régen is és most is. A hátsó sportpályán éppen valami atlétikai verseny zajlott, de van fedett sportcsarnok, mozi, étterem, téli házak, nyári házak. Jó nagy területen feküdhetek ez az egész, mert ezeket a bungalókat nem is láttuk, csak az iránymutató nyilakkal találkoztunk. A tábor területén van a kalandpark is, de az is távolabb lehet, mert



Ez is túl hideg volt :)
 Van egy kis miniskanzen, amit mi most kihagytunk, hogy legyen időnk a következő programunkra.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése