2015. július 10., péntek

Várpark

Még a Balcsiról hazafelé álltunk meg a Velencei-tónál Dinnyésen, hogy megnézzük a nemrég nyílt Várparkot. Még az odaútra volt ez a pihenő betervezve, de akkor úgy esett az eső, hogy  nem lett volna értelme kiszállni a kocsiból, és talán a fiúk épp akkor még aludtak is, így maradt hazafelére, amikor viszont szuper napos időnk volt. 
A várakat 2012 óta építi a a tulajdonos. A honlap szerint eddig 18 vár készült el, (szerintem azóta több is) de több várnak már láttuk a leendő helyét, és többön látszik, hogy még nincsen kész, szóval a kis terület ellenére bővül a látnivaló. A várak jobbára középkori magyar várak, eredeti állapotukban, földrajzilag helyes tájolással és elhelyezéssel. A várakra majdnem mindenhol ki van függesztve egy kép, hogy hogy néznek ki most a valóságban. Legtöbbje rom, néhányból már csak néhány kő és egy darab fal áll. 

A park bejáratánál van egy csigafutam játék, ami mellett a fiúk rögtön le is táboroztak, és jónéhány menetet letoltak, majd vissza-visszatértek, hogy tekerjenek még egyet.








A parkban van egy kis minijátszótér, csúszda, homokozó, hinta, volt még horgászós játék is, és hátul láttam íjakat meg nyilakat is, de az most nem volt elővéve. Sebaj, a fiúk a csigafuttatással is ellettek volna napokig is szerintem, elég sokszor kellett nekik szólni, hogy induljunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése