2015. május 5., kedd

Ünnepi meccs

Az idén lecsúsztunk a majálisozásról. Az elseje délelőttje elment az utazással Szentesre, és mivel a fiúk semmit nem pihentek az úton, Marci sem, ezért érkezés és ebéd után kíméletlenül le kellett feküdnie mindenkinek aludni. A Nagyok persze nem voltak álmosak, állításuk szerint, és nem tetszett nekik a csendes pihenőnek még a gondolata sem, de csodák csodája, mégis csak sikerült elaludniuk. Már-már ébreszteni kellett őket, hogy időben tudjunk indulni a 6-kor kezdődő vízilabdameccsre.
A múltkor is nagyon bejött, így nagyon megörültünk, hogy a mostani ottlétünkkor is lesz meccs, csak most a lányok játszottak, ráadásul a döntőbejutási sorozat első meccse volt a pénteki a Dunaújváros ellen. Szóval még tétje is volt. 

Az uszoda előtt megint állt egy kisebbfajta sor, nem is nagyon haladtunk, csak egész lassan. A fiúk meg izgultak, hogy csak le ne késsük a mérkőzést. De volt még idő bőven. 

várakoznak
A meccs nagyon izgalmas volt!!!! Nagyon erősen kezdtünk, és pár góllal el is húztunk, de a második negyed nagyon nem jött össze, és akkor feljött a Dunaújváros, sőt vezetett is egy góllal, de aztán szünet utánra összeszedték magukat a lányok, és végül 10-9-re nyert a Szentes. 
Nagyon jó meccs volt, végig izgultuk, végig szurkoltuk az egészet, szuper volt a hangulat, a fiúk meg borzasztóan örültek, hogy nyertünk. :)

Hogy levezessük a nagy izgalmakat, még egy kicsit sétáltunk a városban. Azt hittük, hogy van még valami koncert nyolc körül, de nem volt már semmi. Így hát idén majális nélkül vízilabda meccsel ünnepeltük május 1-jét. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése