2015. május 6., szerda

Marci is beíratkozott

A héten van az oviban a beíratkozás. Nagyon oda kellett koncentrálnom, hogy el ne felejtsem Marcit beíratni. Valahogy ez most nem volt a fejemben annyira, mint korábban, igaz Milán egy évvel később ment oviba, azt nehéz lett volna már elfelejteni. Szóval még tegnap is azon morfondíroztam, hogy mikor is lenne jó, végül ma reggel gondoltam teszek egy próbát, hogy hátha nincsenek sokan. Ha meg sokan vannak, akkor meg marad a péntek délelőtt. ( a holnap délután nem lett volna jó) Szóval ma reggel úgy mentünk Milánnal az oviba, hogy előtte leellenőriztem, hogy minden hivatalos papírja megvan-e a gyereknek. Megvolt. Milánt leadtuk a Csillag csoportban, mi pedig felbattyogtunk az emeletre. Ketten voltak már előttünk, lehet, hogy hárman, nem is tudom. Kicsit szét voltam esve. 
Kitöltöttem a jelentkezési lapot. A harmadik sornál kicsit elméláztam, hogy melyik gyerek nevét is kell most ide írnom???? Nehezen jött ki a kezem alól, hogy Marcell, nem sokszor kellett még ezt így leírnom.
Amíg vártunk, addig Marci nézegetett valami könyvet. Én meg elgondolkodtam azon, hogy hogy lehet, hogy már megint itt ülök... Marci még csak most született!!!! De mire jutottam volna magamban valamire, addigra már bent is voltunk, adategyeztetés, csodálkozás, hogy már Marci is????, hát mondom, én is ezt kérdezgettem épp magamtól odakint. 
Mindent aláírtam, mindent tudomásul vettem, és most már nincs más dolgunk, mint várni, hogy felveszik-e. Gondolom, hogy igen. És hogy hová. Én nagyon örülnék, ha Borókás lenne a legény. Közel van Milánhoz, kedvesek az óvónénik, és szimpi a csoportszoba. De az igazgatónő szerint mindenki borókás akar lenni, úgyhogy nem ígért semmit. 
Szóval még bármi lehet. De ha másik csoportba kerül, az sem lesz tragédia. Én csak egyetlen egy óvónénit szerettem volna elkerülni, akinek idén nagycsoportja van, de úgy néz ki jövőre az lesz az oviban maradó nagycsoportosok gyűjtőcsoportja, úgyhogy megnyugodtam. 
Mindenesetre kíváncsi vagyok! Nem tudom egyelőre Marcit, mint óvodást elképzelni. De majd alakul ez is idővel. De tény, hogy nincsen már kisbabám :(

2 megjegyzés:

  1. Az nekem sincs. Már néhány éve. :)
    Belegondoltam, hogy ez egyre rosszabb lesz...Nem lesz ovisom, aztán már alsósom, később felsősöm sem, végül leérettségiznek és kirepülnek....Hát ez valami borzasztó! :))

    VálaszTörlés