2015. május 30., szombat

Mesedélután

Csütörtökön délután, amolyan évzáró gyanánt mesedélutánt rendeztek a Csillag csoportosok. Ebben az oviban valahogy nem szokás külön évzáró ünnepséget tartani, Mátéék mindig az anyák napjával egybekötbe tartották, valamikor május közepe felé, Milánék pedig így, egy délután, mindenféle faxni nélkül, tartanak még egy kis összeröfit.
Mátéért gyorsan elszaladtunk Marcival, így hármasban foglaltunk helyet az első sorban. Vaciláltam, hogy a hátsó sor lenne-e jobb Marci miatt, aki ha akar, akkor ott el tud hátul bogarászni, vagy az első, hogy jól lásson-halljon, és majd leköti az előadás, végül Milán mondta, hogy előre üljünk, úgyhogy így is lett.
4 mesét adtak elő a gyerekek, vegyesen volt benne bábozós, meg nem bábozós.

A három pillangó
Az aranyos tarajos kiskakas
A vityilló
A vajaspánkó

Milán az elsőben és az utolsóban szerepelt. A három pillangóban ő volt a napocska.


A vajaspánkóban pedig a róka, aki a legvégén bekapja a vajas pánkót. :)


Annak ellenére, hogy itthon Milán elég nagy hangú, és szinte megállás nélkül fecseg valamit, meg dalol, és mindenről vagy eszébe jut egy nóta, vagy kitalál magának egyet, a lámpaláz nem kerülte el, és kicsit halkan mondta a rá eső pár sort onnan a paraván mögül, és majdnem elfelejtette szegény vajaspánkót is bekapni, amin jót derültünk. :)

 Nagyon ügyesek voltak egyébként, és olyan sokat nőttek, okosodtak tavaly óta! Tavaly még közös éneklés volt, meg körjátékozás, most már szinte kész színdarabot adnak elő!

Utána, szokás szerint volt egy kis eszem-iszom. A gyerekek maguk sütöttek cseresznyés pitét, és csináltak a múlt héten bodzaszörpöt is. Marci úgy foglalt helyet az gyerekek között, mintha ő is közéjük tartozna :) (azt bezzeg elfelejtettem megkérdezni, hogy mi újság az ő ovijával, hogy melyik csoportba vették fel... áááá. na majd hétfőn.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése