2014. április 18., péntek

Húsvét előtt

Nem találtam meg a húsvétos dobozt :(  Hogy hol lehet? Nyilván valami atombiztos helyre tettem, hogy még véletlenül se törjenek össze benne a festett tojások. 
De azért van szép barkánk, és az idei tojásokat szépen rá is lógattuk, meg alátettük, amit nem tudtunk fellógatni.




 Az oviban idén nem volt húsvéti készülődés, ebben a tanévben karácsonyi volt. Felváltva van. Én a húsvétit jobban szeretem, mert a tavaszi rendezvények sokkal tömegbarátabbak. KArácsonykor olyan macera már csak az is, hogy azt a rengeteg kabátot valahová letegyük, lehetőleg úgy, hogy ne is keljen lába. Plusz ugye be vagyunk zsúfolódva a folyosóra. Na de hát nem engem kérdeztek :) 
A gyerekek alkotásait  csak simán kézhez kaptam, amikor mentem értük szerdán délben. 
Verset is tanultak ám, mind a ketten. Egyszer sikerült belőlük félig-meddig kicsikarni, azóta sem, de azt mondják húsvétkor majd elmondják. 

Milán verse:

Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam,
az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam.
Drága kislány, gyöngyvirágom, ma van húsvét napja,
meglocsollak, mosolyogjál, mint egy piros rózsa.

 Máté verse:
Itt a húsvét, eljött végre

A szép lányok örömére,

Mert a lányok szép virágok

Illatos víz illik rájuk,

Ne fuss hát el, szép virágom,

Locsolónak csók jár, három.


 Máté még egy verses mesét is tanult.


Lőrinc Pál: Három füles

Három kis nyúl ül a réten.
Mesebeli faluszélen.
Előttük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás.
Festék is van jócskán, bőven,
Fut az ecset tekergően.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok.
Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja.
Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres.
Jut is bőven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe. 



Kellemes húsvétot kívánunk Nektek!



1 megjegyzés:

  1. Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok én is nektek!!! ♥ A fiúknak sok piros tojást! :)

    VálaszTörlés