Beíratkozás

Hát ez a nap is eljött.

Ma délelőtt, miután az ovisok elmentek az oviba, és mi Marcival komótosan megreggeliztünk, felöltöztünk elbattyogtunk az iskola felé. Marci egy darabig mocival jött. Egészen addig, amíg a második kereszteződés magasságában egy néni füvet nem nyírt. Ez a művelet annyira lenyűgözte, hogy onnan aztán egy tapodtat sem volt hajlandó mozdulni. Pláne, hogy a kerítésen túl egy kis blöki is ugatott. Marci ingajáratban volt  a fűnyíró és a kutya között. Egy darabig elidőzünk ott, feltartva a nénit, akit Marci egycsapásra meghódított, és javasolta is úgy az 5-dik percben, hogy menjek csak nyugodtan a dolgomra, ők addig ellesznek itt Marcival.

Akkor még nem tudtam, milyen jó is lett volna egy önkéntes bébiszittyó. 

Nem siettünk. Nem éreztem szükségét, inkább húztam-vontam a pillanatot, amikor szembesülnöm kell most már végérvényes azzal, hogy Máté bizony iskolás lesz ősztől. 

Az iskola kapuján belépve próbáltam elképzelni, hogy majd naponta nyomjuk le azt az ódon kilincset ott azon a nagy barna ajtón. Aztán belépve szembesültem azzal, hogy bizony sor áll. Nem is akármilyen. Próbáltam végignézni az előttem álló emberek során, de akárhogy is ágaskodtam a lépcső alján, valahogy csak nem sikerült meglátnom, hol is van a sor eleje. Voltak ott ismerős anyukák is, kicsit megvitattuk a dolgokat, ők nagyon arra agitáltak, hogy menjek csak nyugodtan a sor elejére, ne kelljen már Marcival ezt a sort végigállni, de én nem akartam. Nem szeretek indokolatlanul előnyhöz jutni csak azért mert én gyerekkel vagyok. Inkább fogtuk a cókmókunkat, és elmentem a dm-be. Az utolsó anyuka kedves volt, mondta, hogy fenntartja maga mögött a helyet, ha még itt lesz, amikor visszaérünk. Mik vannak? 

Fél óra alatt végeztünk is. Közben pedig agyontúráztattam az agyamat azon, hogy mi lesz, ha már kicsúsztunk nemhogy A. néni osztályából, de a felvételi keretszámból is. Ezen elmélázgattam egy darabig, aztán megnyugtattam magam, hogy gyerek nem maradhat iskola nélkül, majd csak kerül neki is hely valahol. 

Bő fél óra múlva, 10 óra körül, újra beléptem az iskolakapun. Akkor már a portás bácsi is ismerősként köszöntött, és újságolta, hogy menjek csak nyugodtan, azóta sokat fogyott a sor, és valóban, 4-5-en álltak már csak a könyvtár szoba közepén, köztük a kéktáskás anyuka is, aki az utolsó volt az előző alkalommal, szóval nem maradtam le semmiről.

Innen már röpült az idő, és pikkpakk, két csacsogás között már bent is találtam magamat az íróasztal mellett. 

Ilyen okmány, olyan papír, melyik osztályt szeretnék anyuka, kérnek-e  a napközit, és hányszori étkezést, és hittan vagy erkölcstan? Hát nem voltam éppen felkészült, mert azon kívül, hogy A. nénit szeretnénk első helyen, és hogy református hittanra szeretnénk járatni, semmi egyébre nem tudtam helyből egyértelmű választ adni. Végül beikszeltük a napközit is, és a háromszori étkezést is, de ezen év elején lehet változtatni, bár szerintem nem fogunk. Bezzeg a szomszéd asztalnál ülő anyuka, ő bezzeg már azt is tudta, hogy melyik sportfoglalkozásra szeretné járatni a gyereket. De hát no... sosem mondtam, hogy én vagyok az anyák gyöngye. 

Május 8-án lesz kifüggesztve, hogy kiket vettek fel. Gondolom az is, hogy kit hová. Május 26-án pedig iskolai szülőértekezlet lesz. 

Máté kapott egy emléklapot is, amelyen üdvözlik az első osztályban. Ebből én arra következtetek, hogy nem kérdés, hogy felveszik.
Máténak fülig ért a szája, amikor délben mutattam neki a kis lapot. Nagyon boldog volt! 

Izgalmas időszak lesz ez mindannyiunknak, kétségtelen. Iskolás kisfiam /nagyfiam lesz ősztől! Ez nagyon durva!
Továbbá elég megnyugtatónak tűnt, hogy a sorban állók közül senki nem volt rosszarcú. Bár az is lehet, hogy azok nem sietnek annyira beíratni a gyereküket az iskolába.