2013. június 3., hétfő

Meggyes

Van nekünk egy lakással kapott öreg meggyfánk, amelyiknek évről-évre több ága esik áldozatául a moníliának, ennek ellenére ontja a meggyet. Mát tavaly is ki akartuk vágni, mert elég volt csak éppenhogy megfognom egy ágat, és az tőből letörött. Aztán tavaly maradt, mert a meggyet már úgyis leszedtük róla, már amit le tudtunk, gondoltuk adunk neki még egy évet. Idén Feri már motoros fűrészt is szerzett a favágásához. Le is vágott jó néhány ágat, alulról-oldalról, amit elért, és ameddig fel mert menni ezen a rossz fán, és lett is több szatyornyi csodaszép, ropogós meggyünk, aminek a 3/4-ét a délutáni pihenő alatt ki is magoztam.
Egy részéből lekvárt főtt még tegnap este. (kb. 3 kilónyi magozott meggy)
Egy részéből főztem meggylevest. (nem tudom mennyiből)
Egy részéből sütöttünk a fiúkkal meggyes pitét. Innen. ( recept szerint 25 dekányi kellett, de én nem mértem, csak jól beterítettem a süti tetejét.) Isteni finom lett!
Egy részét megesszük.
Lehet, hogy holnap viszek be az oviba is. 

 Sütisütés

 Tál takarítás

 Elkészült

Közben Marci kölsebogyózik

A fa tetején még rengeteg van, de ahhoz idén már nem nyúlunk. Jövőre szerzünk egy hosszúlétrát, addig pedig a favágásprojektet elnapoljuk. (vagyis eléveljük)
Jövő hétre a másik meggyfánk is beérik. Hogy abból mi lesz, még nem tudjuk. Valamennyit biztos lefagyasztunk. Lehet, hogy szörp is fog belőle készülni, bár azzal egyszer már próbálkoztunk, (vagy kétszer?) és nem volt akkora sikere, de azóta Milcsi eléggé szörpös lett. Szerintem neki ízlene. 
És van még egy cseresznyefánk is, ami éppen akkor szokott teremni, amikor leérik a meggy, viszont tavaly volt az első év, amikor tudtunk róla enni is, egész addig mindig kukacos volt. Ehetetlenül kukacos. Majd meglátjuk idén milyen lesz.

Úgyhogy most nagyjából e körül mozognak a napjaink.

A múlt héten bodzaszörpöt is csináltam. Vagyis inkább bodzaitalt, mert később rájöttem, hogy nyilván én kevés cukrot használtam ahhoz, hogy szörp legyen belőle, de sebaj, mert kész lett, és finom lett, bár Máté nem szereti, de Milán igen, és ő olyan fele-fele arányú hígításban issza. 

Vihar előtti bodzaszörpivás a teraszon:





11 megjegyzés:

  1. ó de hangulatos a teraszotok! :) Nálunk még várat a meggy, de a pitét már én is várom, hogy csinálhassam, de főleg fagyasztani szoktunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még akkor milyen jó lesz, ha a palánták helyére majd virágok kerülnek :)
      Nem tudom miért, de nálunk mindig ilyen korán terem a meggy. Biztos a fővárosi klíma :)
      Én is fagyasztani szeretném jobban, mert úgy több módon is felhasználhatnám, de sajnos nagyon kicsi a fagyasztóm :(

      Törlés
  2. Klassz, jó korán van meggyetek. :) Mi még az epernél tartunk. :) Utána jön a málna, cseresznye és végül a meggy. Legalábbis anyuék kertje szerint. Közben valamikor még barack is lesz, de most nem ugrik be, mikor, mert sok féle van. :)

    Az én bozdaszörpöm is bodzaital lett. Nálunk sem szereti a "legidősebb". :)) Pedig finom lett! :)

    A pite nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pite nem csak jól néz ki, hanem finom is. Mondjuk lehet, hogy egy hajszálnyival kevesebb meggyet kellett volna bele tennem, de így is jó. Máténak nagyon ízlik, Milánnak túl sok benne a meggy. De neki a meggy nélküli meggyes pite lenne az ideális :)

      Törlés
    2. Háhá, Rékának össze kell turmixolni a meggyes tölteléket, úgy nem szedi ki. :)

      Törlés
    3. Pépesítve Milán is megeszi. A meggylevest pl. szó nélkül megette, mert teljesen darabmentesítettem. Olyan volt, mintha gyümölcslevet ivott volna :)

      Törlés
  3. Huuu szuper fincsinek nez ki a pite :) Nagyon ügyes vagy a sok eltevessel, mondjuk ha a gyümölcs adott, akkor ki kell hasznalni :) a bodzat en is nagyon szeretem, nagymamam csinalt mindig szörpöt :)
    Szep hetet Nektek es meg soksok fincsi gyümölcsöt :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lekvárt Feri szokta főzni, én csak asszisztenskedem mellette. Leginkább távol tartom a gyerekeket, meg üveget mosok, kupakolok, ilyesmi. Nem is szoktunk mindent 100%ig feldolgozni, mert nincs rá elég időnk. Leszedni, magozni, főzni....

      Törlés
    2. Ja, a bodza... én azt gondoltam, hogy nem szeretem, de most ízlik, amit csináltam, szóval lehet, hogy mégis szeretem :)
      Hiába no, lekvárfőzés, szörpkészítés, ezek olyan nagymamás dolgok... én is öregszem, úgy látszik:)

      Törlés
  4. Tévedés, ezt FEJLŐDÉSnek hívják. :))

    VálaszTörlés