2013. június 5., szerda

Misike

Máté születése előtt 2 hónappal került hozzánk. Berci után, Zastava volt a lelkem, Ő maga volt a csoda nekünk. Kényelem és megbízhatóság. Berciért persze úgy bőgtem, mint a záporeső, még akkor is, ha tudtam, hogy semmiképpen nem maradhatott velünk, bármennyire is szerettük, bármennyire is hálás jószág volt, a maga 18-19 évével... hát nem éppen gyerekszállításra találták ki no. 
Misikével hamar egymásra találtunk. Akkor még a Misu nevet kapta a keresztségben, ami a rendszámából volt eredeztethető. Hihetetlen nagy fantáziával vagyunk ám megáldva :) Akkor még nem tudtuk, hogy mennyire bele fog illeni a családunkba a nevét illetően. Misikévé igazából Papa keresztelte el, egészen véletlenül, csak mert a Misut mindig elfelejtette. Mi pedig észrevétlenül átvettük, és azóta Misikézzük. 
Igazából az együtt töltött 5 és fél év nem volt igazán eseménydús. Nem tudunk nagy-nagy kalandokról beszámolni, ( nem úgy mint Berci kapcsán, akiről még mai napig is anekdotázgatunk), de ez valahol jó is, hiszen egy autóról beszélünk. Nem állt meg az autópályán, nem hagytuk el az ablaktörlőjét, nem volt olyan, hogy ne akart volna elindulni a benzinkútról, még csak össze sem törtük soha, sehol, totál szimpla kis életünk volt együtt. Leszámítva, az autópályás defektünket.

A leghosszabb utat Velencébe tettük vele. Az olaszországi Velencébe :) 
Legalább kétszer járt velünk Bécsben. 
Magyarországnak szinte minden szegletébe elröpített minket, hármasban, négyesben, és végül ötösben is, Szombathelytől Debrecenig, a Szigetköztől Hajdúszoboszlóig, Ózdtól Szentesig, az Őrségbe, Sümegre, Makóra, a Balaton partjára északra és délre, Vonyarcvashegytől Balatonlelléig.
És Misike csak némán tűrte az egyre bővülő gyerekszámot, a csomaghegyeket, a babakocsit, az utazóágyat, a motorokat, a bicikliket. Mindent vitt, amit csak belegyömöszöltünk. 

Most viszont eljött az ideje, hogy búcsút vegyünk egymástól, és bármennyire is szerettük és dédelgettük, át kell engednünk Őt egy másik gazdinak. Reméljük, hogy fogunk találni egy ilyet. Fáj érte a szívünk. Nagyon. 

Azt hittem, hogy Berci után másodjára már könnyebb lesz feldolgozni a válást. Hogy még egyszer már nem fogok úgy szeretni egy autót sem, mint ahogy Bercit szerettem. Kicsit másképp is érzek most Misike iránt, de akkor is rossz tőle megválni, még akkor is, ha tudom, hogy majd az új autónk az sokkal inkább nekünk való lesz.
De addig még van egy kis időnk még, amit együtt tölthetünk. 

Feri fényképeket csinált róla a hirdetéshez. A fiúk is lemosták a kis motorjukat, és őket is le kellett fotózni :)





2 megjegyzés:

  1. Talán még emlékszel, mi akkor adtuk el a Seat-ot (ZöldBéka), amikor Zalán még pocakban volt. Amikor aláírták a papírokat, vevő és eladó (azaz mi), potyogtak a könnyeim. Máig emlegetjük. Mármint az autót. :) Lassan 4 éve van nálunk a Tojó és persze imádjuk! :) Főleg a gyerekek. :)Biztosan szuper lesz az új járgányotok is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtat, hogy nem csak én vagyok ilyen szentimentális :)

      Törlés