2012. április 30., hétfő

A Gellért-hegyen

Úgy tűnik, ezen a hétvégén hegyes hangulatunk van, a János-hegy után most a Gellért-hegyen voltunk, és kicsit turistáskodtunk a városunkban. Eszembe is jutott egy régi nóta, ez, hogyha korábban tudtam volna, hogy ilyen hegydömping lesz nálunk, akkor akár ezzel is indíthattam volna a bejegyzést:)
Azért meg kell hagyni, hogy kicsit elvonatkoztatunk a hétköznapoktól, a rohanástól, a zsúfoltságtól, és tényleg próbáljuk kicsit kívülről nézni a várost, mintha csak néhány napra jöttünk volna ide, akkor igazán szép fővárosunk van.  A Gellért-hegyről lenézve szerintem azért elég ütős látványt kapunk, a várost kettészelő Duna a hídjaival, a Vár, a Parlament, a Bazilika, a Budai hegyek látványa mindenképpen toplistás. Nem véletlenül része a Világörökségnek:)



Persze nem csak bámészkodtunk, bár Máté nagyon szeret így nézelődni, és már tök sok dolgot megismer, és mondja, hogy ott a Lánchíd, ott az Országház, persze a Várat is, szóval vele már lehet jól nézelődni. Milán még inkább hajónéző, meg kaszkadőr, mert minden korláton első dolga lett volna átmászni. Aztán pihenésképpen szédítettek néhány olasz csajt, akik a lépcsőn pihentek, persze csak addig volt nagy szájuk, mármint a fiúknak, amíg nem kellett elmenni mellettük:) Akkor már egy integetésre sem futotta.
Végül uzsonna gyanánt még letoltunk egy-egy jégkrémet is, a fiúk nagy örömére:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése