Nosztalgikus is lehetne

A mai napra sok mindent beterveztem... hogy majd bedobok még egy utolsó utáni mosást, ami még holnapig remélhetőleg megszárad, hogy tortát sütök, hogy pogácsát sütök, hogy megsütöm a két napja a hűtőben álló mézeskalácstésztát is, meg hogy nekifogok takarítani is, hogy holnapra már ne maradjon semmi csak a díszítés, meg egy kis rendrakás. Hogy a holnap ne szóljon másról, csak Mátéról, hogy szabadon itathassam az egereket ha úgy van kedvem.

Aztán persze módosult a terv itt-ott....

Máté tegnap is kicsit fura volt, amikor kijött a csoportból, de aztán az ovis karácsonyi vásáron teljesen átlagosnak tűnt, még képeslapokat és sólisztgyurma figurákat is csináltunk. Jó is lehetett volna, ha Milán a déli alvásából nem ordítva ébred, ráadásul jó későn, és még arra sem volt már idő, hogy kicsit összebújva vígasztalódjon, rohannunk kellett, aztán persze a buli 70%-át végighisztizte valamiért. Komolyan élmény volt!

Aztán este, az alvás kellős közepén Máté nagyon  köhögni kezdett, azt gondoltam hogy  a vacsora utáni ambroxol miatt van, (ezt még most is tartom), de kifogytunk minden köhögés elleni szerből, ez volt még a polcon. PErsze bevétel után már tudtam hogy miért van ez hátra száműzve, egyszer Milán is brutálbefulladós köhögős lett tőle, azóta hanyagoljuk.

Szóval Máté köhögött, és a köhögéssel együtt távozott belőle minden. Tök jó volt este fél10-kor ágyat-előszobát-vécét-gyereket suvickolni és szagtalanítani :(((

Éjjel persze rosszul aludtunk.

És akkor el is érkeztünk a mához. Ma már jól volt Máté, persze ha nem számítom, hogy egész nap nyűglődött, hogy neki itt is fáj meg ott is, meg a hasa, meg hányingere van, de aztán nem hányt, és egyébként is semmi se jó. Én pedig nem tudtam, hogy akkor most érdemes-e még egyáltalán a holnapra készülnöm, vagy inkább fújjam le a partit. De gondoltam fő az optimizmus, és megsütöttem a tortát. Majd mikor a délelőttöt relatív nyugiban telt, értsd hányásmentesen de nyűglődősen, akkor alvásidőben nekiestem a vasalnivalóknak, majd a pogácsatésztát is összedobtam. Kisütni már (még) nem volt időm, hanem inkább elmentünk a gyógyszertárba, biztos ami biztos alapon. Odafelé Máté krumplipürét kért vacsorára. Hazafelé már májat is szeretett volna hozzá. Szóval azt hiszem nincs nagy gáz.

A gyógyszertár felé aztán eszembe jutott, hogy 4 évvel ezelőtt ezen a napon a postára mentünk Ferivel. Nagyjából csigatempóban. A kábé negyed órányi távolságot sikerült akkor háromnegyed alatt megtenni. Sokszor meg kellett állni, mert nem bírtam. Ha kicsit rutinosabb lettem volna akkor, akkor biztos tudtam volna, hogy közeleg az idő. Nem voltam rutinos, sőt... (még Milánnal sem voltam az), csak reméltem minden este, hogy a következő nap lesz a miénk.

A következő nap a miénk lett:)

Nem tudom felfogni, hogy holnap már 4 éves lesz ez a kis  Ördögfióka:)))