2008. november 6., csütörtök

Tőserdőn

Kihasználva az időjósok által igért utolsó szép napot, és hogy Máté nagynénije is csatlakozott hozzánk, tettünk egy kis kirándulást Tőserdőre. Tőserdő kb. fél órányi autóútra van Szentestől, és a Holt- Tisza mentén fekszik, nyáron kedvelt fürdőhely és horgászparadicsom. Az autóban Máté aludt egyet, így amikor kivettük, akkor felébredt ugyan, de vidáman konstatálta hogy újra vagyunk valahol, ami nem otthon van. A horgászok nagy örömére Matyi hatalmas üdvrivalgásokkal köszöntötte a Tiszát, majd bámulta a kocsi kerekei alatt morzsolódó faleveleket, nagyon aranyos volt. Rövid séta után még játszótereztünk egy kicsit, majd Máté megpróbálta lekaparni egy fának a kérgét, olyan mókás ilyenkor, amikor olyan okos fejjel tanulmányoz valamit.
Összességében nagyon jó volt a csend, a nyugalom, (mindkettőt csak Máté hangoskodása zavarta meg:), jó lett volna még maradni, kicsit nézni még a vizet, de jó idő ide vagy oda, hamar sötétedik, és gyorsan hül a levegő, úgyhogy sajnos haza kellett jönni.
Máténak nagyon jót tesznek a hosszú szabadban töltött órák és a vidéki levegő, már harmadik napja este 8kor kidől, és reggel 5ig hangját sem lehet hallani, akkor odaveszem magam mellé és alszunk még 8ig.  Aztán majd meglátjuk mit hoz az otthoni levegő.
Származási hely: Kirándulás Tőserdőn
Származási hely: Kirándulás Tőserdőn
Származási hely: Kirándulás Tőserdőn

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése