2007. október 31., szerda

Tegnap

A tegnapom is úgy elszaladt, hogy nem is értem azt aki otthon csak unatkozni tud. Bennem most már sokszor felmerül, hogy nagyon kevés ez az idő amit itthon vagyok békésen, olyan sok mindent szeretnék csinálni még Fecsó előtt. Tegnap potyára ott ültem a bankban jó sokat, aztán kimentem Kistarcsára a szülés előkészítő tanfolyamra. Nem estem tőle hanyatt, szerintem a mai internetes, fórumos világban nem tud egy ilyen rendezvény újat mondani. De nem is számítottam sokra, csak azért mentem, hogy találkozzak Katival, és hogy hátha meg lehet nézni a szülőszobákat. A szülőszobák és a vajúdók persze mind foglaltak voltak, úgyhogy erről lemaradtam. Azért jó lett volna látni, milyen egy ilyen hely belülről, bár lehet, hogy ha fecsót császárral veszik ki belőlem, sose nem is fogok ilyet belülről látni. Sebaj!
Katit  viszont nagyon jó volt látni, nagyon gyagyás a nagy pocijával. Nagyon aranyosan néz ki. CSak sajnos keveset tudtunk beszélgetni. Talán majd legközelebb.
Ma nem vagyok nagyon jó passzban, így nem is merészkedtem messzire, csak a Kikáig. Láttam egy tök jó szekrényt, ami jó lenne Fecsónak, olyan színű mint a többi bútora, és egész olcsó is. Pénteken majd Feri is megnézi, és döntünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése