Milán mondja

 - Ma olyat játszottunk az oviban, hogy öregek vagyunk.
- És hogy játszottátok?
- Hát úgy, hogy én 38 éves voltam, Ákos meg 39. -mondja- De csak játékból!- nyugtat meg végül.

Csuklik. 
- Anya, csuklok! Rosszul vettem fel a levegőt!

Az egyik csoporttársának kistesója fog születni. Meséli Milánnak, hogy a kistesója is fiú lesz. ( így 3 fiú lesz náluk is).
Milán este meséli nekem, hogy a Palkónak is kisfiú lesz a kistetvére.
- Anya, akkot Palkó is olyan szerencsés lesz mint én, hogy van nagy fiú testvére is, meg kis fiú testvére is, ugye?
(én szoktam Milánnak azt mondani, hogy ő milyen szerencsés, mert kistesója is van, meg nagytesója is :))

Esti mesét keres. Végül a Dumbót választotta. 
- Anya, ma ezt az elefántosat olvassuk, a Bimbót!


Tipikus mindennapos párbeszédeink.
- Mi volt az oviban? Mit csináltatok?
- Hát játszottunk!
- És délelőtt nem volt valami foglalkozás?
- Nem nézted meg a faliújságot? (mikor az udvarról szedem össze délután nem mindig látom aznap, csak másnap reggel)
- És valami éneket nem tanultatok?
- De igen. 
- És mit tanultatok, elénekled?
- Miért nem nézted meg a füzetben? (amibe időnként beleírják az óvónénik, hogy mit tanultak.)
- Na és mi volt az ebéd?
- Miért nem nézted meg a papíron?

Hát valahogy így. Persze nem így egymásutánban hangzanak ezek el, de mielőtt elmesélné a délután folyamán, vagy este, hogy mi volt, azelőtt ezt a kérdéssort mindenképpen végigzongorázzuk valamilyen formában, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

Durvulnak

Tegnap a suliból hazafelé jövet kérdezem Mátétól, hogy maradt-e házija, mire ő azt mondta, hogy nincs házi. Itthon még egyszer megkérdeztem, hogy biztos nincs-e, és ő megint csak azt mondta, hogy nincs. Így aztán teljes nyugalommal indultam el futni. Mikor hazaértem Mátét az íróasztala mellett találtam, és vadul körmölt. Kiderült, hogy amikor átnézték a könyveket találtak házit. De még mennyit! Oldalakat írásból! Mindenféle eddig tanultak, fecskefarkak fölfelé-lefelé, c betűk egyedül és párban, a-k, i-k, í-k, m-ek, ezek összekapcsolva, egy másik oldalon t-k, tt-k, egyebek. Nem igazán értettem, hogy mi van. Soha nem volt még ennyi lecke. A külön lapokon, amiket szoktak kapni, hogy nagyban gyakorolják a betűformákat, azon az a betű volt az utolsó, az is tegnapi friss, ropogós papíron. Hiába kérdeztem Mátét, hogy biztos mind házi-e, nem értett-e valamit félre, és hogy másnapra kell-e az összes, ő ragaszkodott hozzá, hogy igen, a tanítónéni azt mondta, hogy minden feladat mellé kell házikó. Becsületére legyen mondva, írta rendületlenül a sorokat, és két viccelődés között még egész szépen is dolgozott. Nem nyafogott, nem akarta kihúzni magát a munka alól, pedig nem volt már korán, a kicsik már a vacsorájukon is túl voltak, és épp a napi koszt áztatták magukról a kádban. Végül én mondtam neki, hogy a másik oldalt az írásfüzetben, a t-tt-eseket ne csinálja meg. Először ragaszkodott hozzá, hogy de megcsinálja, de végül csak sikerült lebeszélnem róla.

Még pár sor 6-os a matek könyvben is volt, azt még megcsinálta. 

Az olvasást azt mondta gyakorolták az iskolában. 

Nem nagyon tudtam túltenni magam a dolgon. Nem értettem, hiszen eddig nem ez volt a jellemző, hogy egyik napról a másikra több oldalnyi írásházi lett volna feladva. 

Délelőtt aztán megnéztem az órarendjüket a neten. Bevallom eddig nem éreztem hiányát, hiszen a könyvek úgyis bent vannak, a házisokat meg visszük vissza reggel, nem szoktunk órarend szerint pakolni. Most viszont jó volt, hogy megnéztem, mert rájöttem, hogy ezen a héten csak szombaton lesz legközelebb írás órájuk, de akkor is rövidített óra lesz, szóval legkorábban szerintem hétfőn fognak érdemben ezzel foglalkozni, azaz nem is kellett volna feltétlenül az a sokat sem megcsinálnia Szegénykémnek, amit megcsinált, mert ráért volna vele. Végül is nem baj, mert így viszont legalább már egy csomó kész van belőle. 

Szombaton pedig életünkben először tartunk munkanapot. Máté hiszi is meg nem is, hogy szombaton is kell iskolába menni. Egyelőre még nekem is emlékeztetnem kell rá magam minden nap nap, hogy el ne felejtsünk majd szombaton is felkelni.

A hetedik hetet tapossuk. Jövő héten már szünet! Hurrá!

Az iskola ajtajára ki van téve az idei suliváró menetrendje. Néztem, néztem, és olyan hihetetlen volt, hogy tavaly ilyenkor mi is még csak  suliváróra  jártunk. Ízlelgettük az iskolát. Most meg... mondhatnám, hogy rutinos sulisok lettünk, mert végülis igen, de lesz ez még ígyebb is.
 Arra meg nem is gondolok, hogy jövőre újra sulivárósok leszünk!!!! (Micsoda?????)

Királyrétre kisvonattal

Mióta elkezdődött az új tanév, azóta nemigen csináltunk semmi különöset hétvégenként. Most viszont, mivel szuperjó meleg idő volt, mindenképpen ki akartuk használni, hogy kicsit kimozduljunk a városból. Mivel szombaton a maraton miatt a fél város le volt zárva, és ilyenkor nemigen éri meg átmerészkedni a Duna túloldalára, mert kérdéses, hogy visszajutunk-e, így a mi oldalunkon keresgéltünk, és végül a Királyréti kisvonatozás mellett döntöttünk. 

Reggel fél 9-9 körül  már a garázskapuban toporogtunk. A 10 órási vonatot céloztuk meg, Kismarosról Királyrétig. Nem járnak túl sűrűn a vonatok, úgyhogy mindenképpen el szerettük volna érni, mert a következő meg már nagyon későn ment volna. Jól haladtunk, nem volt semmi hiba, leszámítva a ködöt. A beígért 27 foknak akkor még nyomát sem láttuk. Teljesen jókor értünk a kismarosi vasútállomáshoz, még a parkolóhely keresés is belefér, meg a jegyvétel, és már fent is voltunk a vonaton. A vonat jó zsúfolt volt, a zebrán épp előttünk vonult át egy nagyobbfajta iskolás csoport, voltak vagy 50-en, nem tudom, de jóóóó sokáig tartott mire mindenki átért. Na ők már mind fönt voltak a 3 vagonos vonaton, mire mi jegyet váltottunk. De azért akadt ülőhelyünk. 

És már indultunk is. Nagyjából fél órát zötyögtünk a vonattal Királyrét felé, a végére Marci már el is unta, hogy egyhelyben üljön, és mindenképp sétálgatni akart, de hát azt pont nem lehetett. Pont jókor érkeztünk meg, mielőtt elszabadult volna a Marcipokol. 

Leszállás után nem igazán tudtuk merre is induljunk, mert a kikészített tuti Börzsöny térképünket persze otthon felejtettük, vagy az autóba, már nem is tudom. Így hát mentünk a többiek után, és találtunk is egy útbaigazító táblát, meg egy kürtőskalácsost, ahol vettünk is egy kalácsot, hogy indulógáz adjunk a fiúknak. 

Nagy hegyi túrába egyelőre nem akartunk belefogni, így a látogatóközpont felé indultunk, hogy aztán majd meglátjuk, merre tovább.

Óriáslábnyom (és egy Marciujjlenyomat az objektíven)

Út közben egy túracsoport mögé keveredtünk, és egy darabig mögöttük araszoltunk, de mivel úgy tűnt ők nem egy kijelölt úton haladnak, és nagyjából minden harmadik fánál megálltak és a túravezető bácsi mesélt valamit az erdőről, így még nálunk is lassabban haladtak, pedig mi sem diktáltunk ám hatalmas tempót. Mi pár kanyar után jobbnak láttuk, ha inkább visszafordulunk, és a látogatóközpont felé vettük az irányt. A fiúk makkot és botokat gyűjtöttek, és még Marci is hősiesen jött, egészen addig amíg be nem duzzogott valamin, talán azon, hogy ledobta a jó kis botját a lejtőn, én meg nem hoztam neki vissza, másik meg nem volt jó neki. ekkor kicsit nyakba kéredzkedett, de aztán hamarosan újra jött velünk szépen. 

 A látogatóközpontba végül nem mentünk be, túl szép volt az idő, ahhoz, hogy bent töltsük, viszont onnan indult egy tanösvény, ami egy kört tett meg, és elég vállalhatónak tűnt, időben is, és a gyerekeknek is. 7 állomásból állt, lehetett volna valami füzetet kérni hozzá, amiben minden állomáshoz voltak kérdések, de nekünk ilyen nem volt, mi csak mentünk, mentünk, és kerestük a békás jelzőtáblákat. 

A tanösvény egyébként nagyon jó útvonalon megy, volt benne minden, hegyi út, lejtő, csúszós sáros rész, kis patakon pallón átkelés, félelmetes fenyőerdő, csillogó vizű tó, szóval megoldófüzet nélkül is elég érdekes volt, a gyerekeknek is nagyon bejött.

Megpihennek

Bár a vége felé kicsit izgultunk, hogy mennyi lehet még hátra, hogy nehogy lekéssük a visszavonatot, meg a hatos pontnál már Milán is kezdett fáradni, de végül simán visszaértünk. Ha lett volna egy órával későbbi vonat, akkor még tök jól el lehetett volna ütni azt az 1 órát, megpihenhettünk volna a tóparton, vagy mehettek volna a gyerekek a kerti vasúton, ami olyan mint a Vasúttörténeti parkos, és pont előttünk ment át az úton, és Milán persze teljesen bezsongott. De nem volt 1 órával későbbi vonat, csak 2 órával későbbi, azt meg már nagyon későinek találtuk. Addigra a fiúk teljesen szétcsúsztak volna. Marci tuti, de Milán is. Hát kell még pár év, mire egésznapos kirándulásokat tudunk betervezni, az biztos, addig meg megelégszünk ezekkel kis mikrosétákkal :)

Visszafelé már jóval kevesebben voltak a vonaton. A fiúk bepusziltak egy zacskó csokiskekszet meg egy zacskó piskótát, és mire a végére értek, már majdnem újra Kismaroson voltunk. 

Mondanom sem kell, hogy Marci 5 perccel a hazaérkezés előtt hisztizte álomba  magát a kocsiban. Szerencsére nem ébredt fel, amikor megálltunk, és sikerült alvó állapotban felvinnem a szobába. Milán ragaszkodott hozzá, hogy csak kicsi alvást csináljunk, ne nagyot, mert ő úgysem fog tudni sokat aludni. Mondtam neki, hogy jó, addig alszik, amíg tud. Aludt vagy 3 órát :) 

Jól sikerült kirándulás volt, Marci is nagyon hősiesen jött! Legközelebb a Nagy-hideg hegyet célozzuk meg. Majd keresünk egy gyerekbarát megközelítési módot.

Tudós szakkör

Milán óvónénije ettől a hónaptól kezdve egy úgynevezett Kis Felfedezők, avagy Miértek és Hogyanok alcímű szakkört szervezett a kísérletezni vágyó ovisoknak. Én csak Tudós szakkörnek hívom.  Naná, hogy Milán is jár. Minden szerdán délután van, és pont úgy van vége, hogy még éppen időben odaérünk Mátéért a suliba, aki ugyanezen a napon, ugyanekkor sakk szakkörre jár. Szóval a szerda nálunk a tudomány napja:)

A múlt héten volt az első alkalom, most a második, és levegőkísérletekkel kezdtek. A múltkor a levegő súlyával játszadoztak, lufiba levegőt fújtak, ráakasztották egy vállfára, és megnézték, hogy elbillen-e. Tanultak is hozzá valami mondókát, meg találós kérdést. Tegnap pedig szinespapírból spirált vágtak, (ők maguk) gyertya fölé tartották, és megfigyelték, hogy a gyertya fölött forog a spirál.

Szerintem nagyon ötletes és hasznos foglalkozás, és a gyerekek is nagyon élvezik. Pláne, hogy tényleg mindent egyedül csinálhatnak, persze felnőtt felügyelettel, mert mindig van 2-3 szülői segítsége az óvónéninek. 

Van egy kis füzetük, amibe mindig beragasztják az aznapi feladatot, és aminek a borítójára képeket vágtak ki, és ragasztottak fel, így szép színes lett. 

Végül egy nem tudós szakkörös, de ovi rajz. Az állatkerti látogatás után rajzolták az oviban. Milán egy zsiráfot rajzolt. Szerintem nagyon szuper :)

Milánkoncert

Milán, mióta újra elkezdődött az ovi, megint lelkes éneklő. Az oviban is tanultak már néhány dalt, meg ismételtek is néhány régebben tanultat, így most megint rákapott az itthoni koncertezésre. 

Tegnap délelőtt pedig mini Gryllus Vilmossá alakult, ahogy letelepedett egy székre a kanapéval szemben, és rázendített. Előtte éppen Gryllus Vilmos koncertfelvételt néztek, onnan jött gondolom az ihlet. 

Csütörtök délutánonként pedig elkezdett Szilvi néni zeneovijába járni, úgyhogy remélhetőleg hamarosan bővül a repertoár, mert valahogy mindig az alma, alma, piros almánál kötünk ki :) Azt mondja Milán, azért énekli mindig az almás nótát, mert ő az almát szereti. Énekelhetné az érik a szőlőt is, de a szőlőt nem szereti. Mondja Ő.

Ovis állatkert

Milán sem unatkozik, az oviban is mindig történik valami. Tegnap voltak először igazi nagy kiránduláson az ovis csoporttal. Az Állatok világnapja alkalmából az állatkertbe mentek. Bkv-val. Milán mondjuk hozzá van szokva a békv-záshoz, de az óvónőknek szerintem nagy kaland volt. Szerencsére néhány szülő be tudott segíteni a Kiscsillagok terelgetésében. Milánnak odafelé az Ákos volt a párja, visszafelé meg az Adrián, és busszal meg metróval mentek.

Milán nagyon készült az állatkertre, számolta, hogy hányat kell aludni, reggel pedig mindenkit sürgetett, hogy gyerünk, gyerünk, készüljünk, mert neki 8-ra ott lenni az oviban. Megmondta Szilvi néni. Kábé percenként kérdezte meg, hogy mennyi az idő, hogy nehogy elkéssen. Megjegyzem, 5 napból min. 4-szer ott van 8-kor az oviban, szóval nem volt ez olyan elérhetetlen cél :) Szóval aranyos volt nagyon. 

Direkt nem adtam rá dzsekit, hogy a hátizsákjával ne legyen probléma, ne csússzon le a válláról, kényelmes legyen, hanem csak melegítőfelsőt, aminek jobb a tapadása. Délelőtt aztán kicsit tanakodtam is magamban, hogy hát lehet, hogy mégis elkelt volna az a kabát, mert elég borús az idő, nem nagyon van nap, de akkor már mindegy volt, csak reméltem, hogy nem fog fázni.  Erre nézem a képeket, amiket egy apuka megosztott, és hát Milánon még a kardigán sincs rajta, csak egy sima vékony hosszúujjú. Mindenki jól be van öltözve, Milán meg ott feszít szinte semmiben. Mondjuk a másik véglet is előfordult, volt egy kisfiú, aki meg pufidzsekiben volt. Az is túlzás volt egy picit. Milán azt mondta nem fázott. Hát nem tudom. 

Már nyitásra ott voltak, és egész délelőttös volt a program, ebédre jöttek csak vissza az oviba. A képeket nézegetve egész szépen sikerült bejárni a főbb útvonalat, sokmindent megnéztek, etettek állatokat, és egy néni még valami előadást is tartott nekik valami koponyával a kezében. 

 A délelőttöt pedig az állatkerti játszótéren zárták. 

Szilvi néni azt mesélte, hogy szinte húzni kellett őket hazafelé, olyan fáradtak voltak szegénykéim, csak néztek ki a fejükből. Gyorsan megebédeltek, és egyiküket sem kellett altatni, kidőltek, mint egy darab fa :)

Egy hónap után

Nagyon gyorsan eltelt az első hónap a tanévből. Már csak kilenc van vissza :)

A hónap második felére, azt mondhatom, belerázódtunk. A reggeli kelések ugyan nem esnek jól, de felkelünk, elkészülünk, és vagy így vagy úgy mindenki eljut a célhelyre. Persze még mindig vita van azon, hogy ki menjen apával, mert akár Máté, akár Milán megy vele, semmiképp sem igazságos.

Máté az utóbbi két hétben kezdett igazán ráérezni az iskola ízére.Egyre-másra kapja a dicséreteket, a napközis tanítónéni jobbára piros kereszttel értékeli a napi munkáját, Angéla nénitől meg egy csomó pirospontot, karikát, csillagot, füzetbe ragasztott matricát zsebelt be néhány nap alatt. Nagyon büszke rájuk, mi meg Rá vagyunk nagyon büszkék. 

Továbbra is lelkesen megy, és még lelkesebben jön ki, és az iskola néhány hete alatt elképesztően megeredt a nyelve, és csak mesél, és mesél. A tanórákról kevesebbet, többet a fociról, amit én már nem is értek, hogy mikor van, és mikor milyen foci van. Elvileg heti egyszer pénteken van nekik fociedzés. Ennek ellenére majd minden nap van valami focis történés, tegnap volt valami focibajnokság, amitől már hétfőn be volt zsongva, de Pista bácsi neve napi szinten előkerül a konyhánkban. Szóval a foci nagy húzóerő és remek csapatépítő, mert Máté, aki szerintem kevésbé nyitott az új dolgokra és nem annyira barátkozós, pár nap alatt összehaverkodott 3-4 fiúval, akik természetesen ugyancsak járnak focizni. Jól van ez így, örülök neki, hogy barátkozik. 

A matek nagyon jól megy neki, ebből van a legtöbb dicsérete, de hát tudtuk is, hogy ezen  a téren jól mozog. Írásból még van hová fejlődni, sőt... egyre inkább van. Szerintem őrült tempóban veszik a különféle formákat, és a munkafüzeten kívül még fénymásolt papírokon is dolgoznak.  De nem panaszkodom, mert ha marad is házi itthonra, akkor az még emészthető mennyiség, igaz, a külalak nem mindig a legeslegszebb, de látszik, hogy törekszik, igyekszik, hát a végére már elfárad, megunja, és inkább csak hullámvonal az a 3-as. A nagyon nemszépeket azért javítjuk, Máté is látja, hogy melyik az, amelyik kevésbé sikerült jól, de nagyon ezzel szekálni sem akarom, mert akkor megmakacsolja magát, beduzzog, és annál inkább nem csinálja, és még a kedvét is elveszem az egésztől. Persze törekszünk a minél szebbre, de nem feltétlenül a tökéletesre. Egyelőre örülök, hogy Máté lelkesen körmöl, kedvvel csinálja, feladattudattal. Aztán majd alakul majd a külalak is, gondolom, remélem. Ha meg nem, hát akkor nem lesznek gyöngybetűi. 

Amúgy meg:

- Olyan nagy fiú lett! Minden egyes nap rácsodálkozom, amikor utánanézek reggel, ahogy baktat folyosón, a kapucnis pulcsijában, a szűk farmerjében, a magasszárú cipőjében, hátán az iskolatáskával, hogy milyen vagány, igazi kisiskolás lett belőle.

- Minden nap, amikor érte megyek, és megkérdezem, hogy milyen napja volt, akkor azt mondja, hogy "ma nagyon jó napom volt!" Amíg ez így van, addig azt hiszem nem kell aggódnunk, hogy nem jó helyen van. 

- Reggel, ha Jocival, a barátjával éppen együtt érkezünk, akkor mindig megvárják egymást, vagyis Joci vár meg minket, amíg mi lekötjük a biciklit, és együtt mennek fel. 

- Valamelyik nap délután, a kapun kifelé jövet ráköszönt az egyik osztálytársa:- Csá, Máté! (mellé egy laza kézzel intés)

Máté szintén:- Csá Zalán! (és persze ő is visszaint.)

Olyan megmosolyogtatóan nagyfiúsak voltak :)

- Mikor az osztálytársakról beszélgetünk, akkor bennem még mindig bennem van a kérdés, hogy "mi a jele?"

- Néha még óvónéniknek hívom a tanítónéniket, és fordítva is. Szerencsére ők azért még képben vannak, hogy ki hová is jár, még ha én néha össze is keverem. 

- Nekem továbbra is hiányzik a verbális kommunikáció tanítónő és köztem. Pláne, hogy Máté hol elfelejti említeni a dolgok felét, vagy épp kiszínezi. A múlt héten pl. leveleket kellett volna gyűjteni, de nem tudta, hogy másnapra kell-e vagy később, vagy másnapra is, és később is. 

Aztán. A héten tartják az állatok világnapját, és állatsimogatót rendeznek, azaz, akinek van otthon háziállata,  az beviheti, és a színpadon bemutatja, aztán pedig meg lehet simogatni. Máté meg egy fél délután nyafogott, hogy gyorsan vegyünk egy kutyát, vagy bármit, mert a tanítónéni azt mondta, hogy állatot kell bevinni. 

Na hát így. 

- Egy hónap alatt nagyjából elkoptatott egy rend színesceruzát. Pedig a benti dobozában is van egy készlet, amit rajzórán használ csak. A zöld és a sárga már egész kicsi. E hét végére tervezem, hogy lecserélem az összeset.

- A postairónok szintúgy kopnak. 

- Máté szókincsévé váltak az alábbi kifejezések:- rendszeresen sportolok, és fegyelmezettek voltunk. Az ő szájából mindkettő nagyon viccesen hangzik. Valamelyik hétvégén azt mondta:- Kicsit ki kellene most már mennünk a friss levegőre!

Most pedig már október van, ami azért nagyon jó, mert most már csak 3 hét, itt az őszi szünet! Én azért már nagyon várom :)

Mihály napi vásár

Tegnap délután Mihály napi vásárt és mulatságot rendeztek az oviban. Hatalmas plakát hirdette már vagy két hete a bejárati ajtón, hogy 29-én aki tud, az jöjjön, lesz itt minden, móka és kacagás, népi játékok, törökméz és mézeskalács, gyógynövény- , és palántavásár, na és persze táncház. 

Egy bökkenő volt csak, az, hogy ha Mátéért is én megyek el, akkor majdhogynem zárásra toppanunk be, mert Mátét 4-nél korábban nem tudom elhozni. Így aztán végül Feri ment Mátéért Marcival, én pedig Milánnal kettesben mentem a vásárba, ami jó is volt, mert így legalább együtt töltöttünk csakmiketten egy kis időt. Nem sokszor adódik ilyen lehetőség, és nem gondolom, hogy azért, mert szegény középső gyerek, hanem azért is, mert még ha lenne is rá mód, hogy ketten csináljunk valamit, vagy menjünk valahová, akkor is inkább azt választja, hogy Mátéval megy, vagy Máté is jöjjön. 

Milán nagyon lelkesen várta a vásárt, és mivel az ő Kati nénije volt a főszervező, gondolom sokat is beszéltek erről az oviban, és készültek is rá. Kati néni szép kis kiállítást rendezett be az ovi folyosóján, mindenféle népi dolgokból, régi fényképekből, játékokból. 

A mulatság az udvaron volt, szerencsére nagyon szép időt kaptunk, és nem kellett az egész banzájt beköltöztetni a csoportszobákba. A belépődíj alma és szőlő volt, cserébe petákokat kaptak a gyerekek, amit beválthattak limonádéra, törökmézre, birsalmasajtra, gyümölcsre.

Az udvaron mindenféle mókás játékot lehetett kipróbálni, lehetett bekötött szemmel kakast keresni, szőlőszemeket egyensúlyozni, kukoricát morzsolni, bábot készíteni, krumplinyomdázni, gyurmázni, zsákban futni, ilyesmik. Milán kicsit nehezen oldódott, de aztán talált néhány kispajtást, és kipróbált néhány dolgot, de leginkább a hasát szerette tömni molnárkaláccsal meg törökmézzel. Választott egy szép nagy mézeskalácsot is, és olyan aranyos volt, mert azt mondta, hogy azért választ olyan nagyot, hogy Máténak meg Marcinak is jusson belőle. :) 

Aztán egyszer csak kaptunk egy csörgőt a kezünkbe, vagyis Milán, Roland bácsi gitárt ragadott, és mindenki átvonult a nagy iskolaudvarra, ahol az összes csoport elharsogott egy rövid vásári kínáló mondókát. Hát nagyon aranyosak voltak :) Főleg a mellettünk álló pici kiscsoportosok:)

Olcsó az alma,
Itt van halomba,
Aki veszi, meg is eszi,
Olcsó az alma!

Kis trombitát vegyenek,
Pirosat, fehéret,
Lilát, sárgát, kéket!
Mézesbábot vegyenek,
                                       Tükrös-szívet szépet!   (Weöres Sándor: Vásár)

Ide nézz törökméz! Fele cukor, fele méz!

A szomszéd tánciskolás fiúk-lányok is tartottak egy kis bemutatót, és eltáncoltak néhány táncot. Nagyon hangulatos, és nagyon kedvcsináló volt, a gyerekek pedig tátott szájjal nézték őket. Aranyosak ezek az iskolások, mert mindig jönnek a kicsikhez, és meglepik őket ilyen alkalmakkor. Ők szokták csinálni nekik a Mikulás ünnepséget is, és mindig valami mesés táncos előadással készülnek.

Végül pedig az ovisoknak is megvolt a szokásos táncház, és nagyon jó kis mulatság volt, jó volt, hogy volt hely tekeredni, így jó sokan részt tudtak venni, szülők-gyerekek vegyesen. Milán is nagyon ropta, csak úgy csapkodta a bokáját, Roland bácsi mondta is utána, amikor már vége volt a bulinak, hogy Milán nagyon ügyesen táncolt. De hát ezt már Szilvi néni is mondta még tavaly. :)

Nagyon jól éreztük magunkat:) Maradtunk volna még. 

Milánnak viszont nem ért véget még a heti kaland, mert holnap meg állatkertbe mennek a csoporttal, úgyhogy mindig van mit várni :)

Státusz

A Marcié. Még a 2 éves.

Bevallom, a nyáron nemigen jutott eszembe, hogy odatelefonáljak a rendelőbe, és kérjek egy időpontot. Aztán szeptemberben már gondoltam, hogy lépni kéne valamit, de amikor telefonáltam, akkor a doktornénink éppen szabin volt, és azt mondták egy hét múlva csütörtökön hívjam, akkor lesz. Két hét múlva hívtam megint, ma délelőtt. Most is csak egészen véletlenül jutott eszembe, és mivel Marci éppen egy joghurtot lapátolt magába, kihasználtam azt a másfél perces nyugit, és odacsörögtem. Elmondtam, hogy mit szeretnék, időpontot, 2 éves státuszra, semmi extra, hát öööö... már betöltötte, még augusztus elején. 

A védőnő a korábban felajánlott okt. 28-i időpontot rögtön módosította ma délelőtt 10.15-re, mert volt egy lemondás.  Hogy miért nem ezzel kezdte rögtön?

Összeszedtük magunkat, és már ott is voltunk. 

Rögtön szemet szúrt mindenkinek, hogy agyon van szúnyogcsípve, sajnálkoztak is egy sort fölötte, köztük én is, de hát mit tehetnék. Lassan majd csak elfogynak már azok a fránya dögök. 

Kicsit szorongtam, hogy Marci majd végigordítja az egész procedúrát, ahogy szokta, mind az 5 percet, de nem, most egész hős volt. 

Az ilyen-olyan méricskéléseket nagy jól tűrte, és partner is volt, szépen odaállt a centi mellé, ráállt a mérlegre, irtó cuki volt a kis pelusában és zokniban :)

84 centire mérték, és 12.3 kilót nyom Őcukisága. 

Buksija 48.5 cm. 

Cicikörfogata pedig 51.5. 

A doktornéni is meghallgatta, megnyomkodta, és nagyon elégedett volt. Marcinak ez a nyomkodós rész kevésbé tetszett, de kifelé már vigyorogva integetett.

A védőnéni még megpróbálkozott egy képes feladattal, hogy mutassa meg hol a ház, autó stb.. de Marci bojkottálta az egészet, és kitartóan mondogatta hogy NEM, és csak ingatta a fejét. Ha nem, hát nem. Védőnéni meg elhitte, hogy itthon a kis meséskönyvében mindent szépen megmutat. Tényleg. 

Amúgy meg annyira nagy csibész még mindig. Imádjuk!

Hazafelé megálltunk a játszótéren, mert már odafelé is be akart menni Marci, de mondtam neki, hogy majd visszafelé. Sajnos ritkán van úgy, hogy délelőtt csak vele játszóterezek. Néha rossz is emiatt a lelkiismeretem. Inkább délután szoktunk játszótérre vagy bandázni menni, amikor már mindenki együtt van. Így viszont Marci inkább a nagyokkal van akkor is, ha éppen a homokozóban lenne korban hozzá való társaság. Ilyenkor viszont, amikor csakmiketten megyünk le a játszótérre, akkor nagyon érdekes nézni Marcit, ahogy vegyül. Bár a saját korosztályával valahogy így sem találkozik, mert ilyenkor meg általában ő legnagyobb, és csupa nála kisebb kislánnyal van teli a tér. Marci pedig érdeklődve csapódik hozzá hol ehhez, hol ahhoz, megcsodálja a hajgumijukat, meg ilyesmi, fura neki ez a rózsaszín világ. Aztán gondol egyet sarkon fordul, és már mászik fel valahová, vagy csúszik, vagy csak téblábol jobbról-balra, vagy  egyszerűen csak jól elvan azzal hosszú perceken át, hogy homokot lapátol egyik edényből a másikba.

A héten pedig már négyen kérdezték meg, hogy nem akarunk-e egy negyediket, Szilvi néni, az óvónő, egy ovis anyuka, egy iskolás anyuka, és a doktornéni.
Nem értem...

Diák

Múlt pénteken suli és ovi után fagyizni mentünk. A cukrászda előtt álltunk már éppen, a fiúk a biciklijüket rakták a tárolóba, amikor a postás bácsi leintett az utca túloldaláról, hogy jött nekünk egy ajánlott levél, és ha már így összefutottunk, akkor ezt most odaadná, és akkor mindenkinek jó lesz, mert neki sem kell visszavinnie, és nekünk sem kell a postáig elmenni érte. Ott a fagyizó előtt leboltoltuk az üzletet, aláírtunk, átvettünk, és lám... Máté régenvárt diákigazolványa volt benne! 

Szinte már le is mondtam róla, na jó nem, de mivel még június elején megcsináltattuk a kérelmezőpapírt az okmányirodában, és június 20-ig le is adtuk a papírt 1400 ft kíséretében az iskola titkárságán, ahol azt mondták, hogy valamikor a nyár folyamán majd ki fogják postázni, hát mit nem mondjak... nem kapkodták el.

Nekünk mondjuk egyelőre mindegy volt, mert nem buszozunk, de akkor is, no. 

Azt pedig még úgyis szoknom kell, hogy Máténak elvileg már bérletet vagy jegyet kell venni, ha buszra akarunk szállni. Ez már olyan durva!