Elvan-elvagyunk

Tegnap délután, miután már olyannyira skizofrén állapotba kerültem, hogy séta közben figyelmeztettem magamat a villamossíneknél, hogy "óvatosan", majd felszedtem egy falevelet, és hangosan megjegyeztem, hogy milyen szép, (tényleg az volt), gondoltam itt az ideje hogy sutbadobjam az elhatározásomat, hogy nem hívom fel, és felhívtam. Remekül volt, épp hogy csak odavetett a telefonba egy puszit, és már ment is... Jó volt hallani, hogy nincs vele gond. Kicsit féltem, hogy előad egy-egy hisztit, de aztán magam is rájöttem, hogy ott ahol minden úgy van akkor Matyikirályfi mondja, ott aztán nincs miért hisztizni. Bezzeg itthon!!!!

Néha ugyan eszébe jutottunk, de leginkább Milánt emlegette:)

Milánnak is hiányzott, szerintem. Olyan kis gyámoltalan volt, és bár egy ideig élvezte, hogy szabadon tűzoltóautózhat, de aztán csak céltalanul bolyongott a lakásban, még a konyhába is kinézett. De szerintem neki is jót tett egy kis nyugi, mert fél 8kor már békésen aludt, ami nemigen szokott előfordulni, ha a megszokott felállásban vagyunk itthon. És mivel Matyinak kimaradt a déli alvása, mert nem sikerült elaludnia, így az ország másik felén már ő is fél 7kor bealudt, vacsi után, fürdés előtt, és húzta a lóbőrt ma reggel fél 7-ig:)

Ma már nekem is jobb kicsit. Amikor reggel a Dömötört kellett Milánnak énekelni már nem  gyűlt könny a szemembe a második sornál:) És ha az előnyös oldalát nézem, akkor hihetetlen energiák szabadultak fel bennem, mert tegnap még gyerekszoba ablakot is pucoltam,  és kiolvastam egy könyvet is amíg Milki a teraszon szunyókált délután. Szóval pihenésre is jut idő. Ma pedig már rendben van a konyha. Már csak a fürdőszoba van hátra. Meg sok játék Milánkával.

Érdekes, hogy mikor Matyival ketten voltunk akkor egész más volt, mint most, két gyerek után megint csak ketten lenni Milánnal. Most érzem, hogy 1 gyerekkel minden sokkal egyszerűbb, könnyebb, gyorsabb, mint kettővel. És mivel a szervezetem már két gyerekre van beállva, így 1-el tiszta nyaralás az élet, és tényleg mindenre van időm, megerőltetés nélkül.

Úgyhogy kiélvezzük még ezt a mai napot, ami csak a miénk Milkussal, estére pedig már itthon lesznek a Nagyok is:) Azért már nagyon várom ám őket:)

Szundifőnök:

1 gyerekes

Ma reggel 7 órától holnap estig kicsit újra az egy gyerekesek táborát erősítem, Matyi ugyanis Apával és a céges autóval, ami fontos, (pedig még típusra is ugyanolyan mint a miénk, Apa autója, de hát mégiscsak más), szóval így édeshármasban Apával és az autóval Szentesre mentek Papáékhoz. Néhány napja már beszéltük Matyival, hogy majd mi lesz, hogy majd ketten mennek Apával, és hogy majd szót kell fogadni, meg hogy az indulás napján korán kell majd kelni.

A korán keléssel nem volt semmi gond, sőt... fél 6 után picivel már ott nyüzsgött az ágyban, és a legfontosabb 2 dolog az volt, hogy mit vesz fel, (mert már tegnap megbeszéltük, hogy a nadrágszíjas farmerét majd csak ma veszi fel, nem pedig a játszótérre), a másik meg hogy van-e a céges autóban perec.

-És van céges autóban pejec? Van? Van?

-Majd teszünk bele.

Erre kipattan az ágyból, hogy na akkor öltözzünk!

Teljesen be volt zsongva:) Olyan aranyos volt, hogy szinte már sajnáltam, hogy én nem megyek velük. Na de rögtön bevillant a szemem elé egy nyugodt nap képe, nyugodt reggelivel, alvó Milánkával, elmaradt házimunkapótlásokkal, (pl. az Alpokot lassan megszégyenítő vasalnivaló felszámolása mind egy szálig), és relatív sok csönddel. És akkor már tudtam hogy jó lesz ez így.

Persze azért minden percben gondolok Rá. Hiszen először és mindezideáig utoljára akkor voltunk egymástól távol, mikor Milán született, idestova 9 és fél hónapja. Szóval eléggé részei vagyunk mi egymásnak, és Milán is érzi, hogy valami nem a megszokott módon halad, mert a reggeli öltözésnél pl. csak a SehallselátDömötör-re nyugodott meg, amit Matyi megnemunásig tud hallgatni, majd énekelni egész nap, hogy SoseláttaDömötör butavolt hatökör, és a reggelire várakozás közben pedig csak az Egyszer egy királyfi felelt meg, én pedig azt vettem észre, hogy úgy éneklem neki, mint ahogy Matyi szokta, a hihihihahaha-kat jó erősen megnyomom, és a Matyi által beleköltött szavakat is használom, pl. be kéne öltözni kocsisi (új) ruhába:)

Hiába no, akármilyen zajos, nyughatatlan, olykor szófogadatlan, mégiscsak hiányzik a kis büdös:)

Update 13.00.:

Kész vagyok a vasalással. Milán a második körét alussza éppen. Csönd van. (és hullaszag). Fura. Bármi van, mindig eszembe jut, hogy mit mondana erre Matyi, vagy épp mit csinálna, és amikor Milánnal mindentmegevőset (birkózás) játszottunk a nagyágyon, akkor már majdnem könny is csordult a szemembe, mert ezt a játékot Matyi is nagyon szereti, mi több ő az értelmi szerzője.

Nem vagyok normális... még fél napja sincs, hogy elment!!!

Másrészről pedig jó. Jó mert haladok a dolgommal. Jó, mert kicsit csakmiketten vagyunk Milánnal, jó mert már nagy szükségem volt egy kis nyugira. És jó, mert Matyinak egészen biztos jó dolga van a nagyszülőknél, és neki is jó egy kicsit távol lenni tőlem, tőlünk, hogy egy kicsit megint csak az övé legyen minden figyelem.

És eddig még nem hívtak hogy haza akarna jönni :)))

Sünhegyek

A nyulak mellett nagy kedvencek még mostanában nálunk a sünök. A rajongás valahol ott kezdődött, amikor elkezdtünk, elkezdtem  gesztenyéből bábukat gyártani. Hamar kiderült, hogy ez inkább nekem elfoglaltság, mintsem Matyinak, mert egyedül nem tudja a pálcikát beleszúrni a gesztenyébe. Aztán azt találtam ki, hogy előre gyártok neki egy csomó lyukat egy jó nagy gesztenyébe, és akkor már tud egyedül is sünit csinálni. Na innentől kezdve aztán minden sünis lett.

Van sünink gesztenyéből, több is:) meg persze a mindenhol ránkmosolygó gesztenyebabák:)

Van sünink gyurmából, egy különös Matyi által kitalált és legyártott tüskés szörny társaságában:

Aztán persze van tenyérfestős sünink:

És ezzel párhuzamosan pedig hallgatjuk és meséljük Sün Balázs történetét, aki Matyinak csak Süngajázs:

A mi őszi nyuszink

A 21.század Bartos Erikáját szerintem egy kisgyerekes szülőnek sem kell bemutatni. Nekünk is van tőle a Annapetigergőnk, bevallom én nem igazán szeretem, idegesít a szereplők nevének folyamatos ismételgetése, de ha Matyi kedve úgy hozza, akkor szoktunk belőle olvasni. Matyinál pedig nem alakult még ki az egy-egy könyvhöz való ragaszkodás, ha olvasni/olvastatni támad kedve, akkor akár 100szor is képes ugyanazt elmondatni velem.

Na de vissza... sokkal inkább kedvelem és szeretem a verseskönyvét, amit viszont gyakran előveszünk. A sok kedvenc vers között természetesen ott van a nyuszis is. Én már régesrégen várom a levélhullató őszt, és terveztem, hogy majd mi is csinálunk egy ilyen nyuszit.

Hát az ősz  eljött, és mi lelkesen gyűjtöttük is a leveleket, majd préseltük őket, majd válogattuk,  Matyi lelkesen ragasztózott mindent, és végül elkészült a mi őszi nyuszink.

Update:

Matyi időközben elkészítette a saját nyusziját is, teljesen egyedül, mindennemű segítség nélkül. Íme: (szerintem ez egy fekvő nyúl:))

Négykézlábasok

Mégiscsak hasonlítanak rám a fiúk:)))

Éhenkórászok

Avagy ki tud legalább 10 dolgot felsorolni azok közül, amit a hűtőben tartunk? Na jó, ez csak költői kérdés. De csak azért mert a nyertesnek nem tudnék értékes nyereményekkel szolgálni:)

Egy kilenc hónaposról nagyvonalakban

Hogy mi jut eszembe ha egy kilenc hónaposra gondolok?

- majdnem 4 fogú. De csak majdnem. a valóságban még mindig csak 2, de most már tényleg minden nap várom a másik kettőt.

- csupavigyor, huncut, sumák, a maga szintjén fecsegő. Profin mondja, hogy ebü, agu, brümmög, fúj, csücsörít.

- mindenhol állni akaró (még a fürdőkádban is), mindenhová bemászó-bebújó, minden szekrényajtót kinyitó, és minden fiókot kihúzó. Ebből következik, hogy túl vagyunk már néhány odazárt ujjon, és az azt követő egetrengető keserves síráson, de egyelőre 10 ujjú a gyerek. Az is ebből következik, hogy nem csak kinyitja az ajtókat, hanem ki is pakol, mindent, mindenhonnan, mindenhová. Ebben nagy segítségére van a Nagytesó, aki azokat a polcokat is lepakolja, amit Milán nem ér el. A konyhából hallom, ahogy osztja az észt Milánnak:

-Milán várjál, majd segítek, azt ott te nem éred el!

Ha Ő sem, akkor no problem,

-Milán, hozom székemet, és majd én felállok, mert te nem tudsz még egyedül állni!

Úgyhogy mesterien keverik a még nem szennyest a szennyessel, a szelektív papírt a még nem kidobottal, stb...

- rohamtempóban négykézlábazik, imádom, ahogy nekiindul, felgyorsul, és csattog a kis tenyere, és riszálja mellé a farát:)

- Utál öltözködni, orrot és arcot  törölni.

- Mindenevő. Egyre inkább azt eszi amit mi, tényleg:) Csak kicsit lájtosabb verzióban kapja, tej, liszt, tojás nélkül,és kevesebb fűszerre. Így evett már sült csirkét sült krumplival, túrós tésztát sonkával, egyelőre pépesítve.És persze tejet is szopizik még, amikor csak akar. Leginkább éjszaka akar.

Joghurtzabáló. Kicsit korábban kezdte a joghurtozást, mint azt szerintem ildomos lett volna, de Matyi délutáni gyümölcsjoghurtjára nagyon szemet vetett, és a kóstolgatásból egykettőre igazi joghurtevés lett.

- Séta közben nagyot alszik játszótéren már kiveszi a részét a bandázásból, hintázik és homokot túr, ezerrel.

- NEM VESZI LE A ZOKNIJÁT!!!!!! (még)

- Puhabőrű, selymes, bársonyos. Tejszagú, nyálszagú, Milánszagú.

- Még mindig nyuszifun!

- Imádom a nyakába fúrni az orromat,  puszilgatni bárhol, gyömöszölni, megkacagtatni, feldobni és elkapni. Szeretek vele kézakézben aludni, hallgatni a szuszogását. Szeretem, ahogy a nyakamba kapaszkodik, amikor a lépcsőn megyünk le.

Végül egy videó egy kis esti mókázásról, a minőség hagy némi kívánnivalót maga után, de este volt, sötét volt, és gyorsan kellett cselekedni, de a lényeg látszik és hallatszik rajta:) A történet csak annyi, hogy Matyi magasba dobja az újságot, és Milánnak ez nagyon tetszik, kacag rendületlenül, közben porszívózsinórt rágcsál.

Mai Matyiság

Határozott elképzelései vannak arról, hogy mit szeretne. Most pl. állatkertbe menni, de csak a zsiráfot és a majmokat kell megnézni, gitárt szeretne a születésnapjára, és újabban itthon akar maradni egyedül, mert neki utat kell építenie és nyilván mi ketten Milánnal csak útban vagyunk. De megnyugtat, hogy a távollétünkben majd eszik egy joghurtot, és integet az ablakból.

Továbbá: A cukinéni (cukkíni)mellé bejött favoritnak nálam  a jumajoma mint Matyiszó:)

Játszótéri leckék kicsiknek-nagyoknak

Játszóterezünk. Matyi, aki tavaly ilyenkor még leginkább magányos harcosként a homokozó valamelyik szegletében egyedül túrta a homokot, ma már igencsak társaságkereső üzemmódban működik. Érdekes kettősség dolgozik benne, mert egyrészt rajongva szeretgeti, pátyolgatja a nálánál kisebbeket, szívesen tologat kislányok által magára hagyott hajasbabákat rózsaszín játékbabakocsiban.

Másrészt mágnesként vonzza őt a nagyfiúk néhány fős bandája. Próbál közéjük tartozni, felvenni a játékuk ritmusát, melynek szerintem sokszor még csak az értelmét sem tudja, de  megy utánuk, utánozza őket, ha hagyják. Van amikor hagyják. De többször van, hogy nem, hogy elhesegetik, hogy te még kicsi vagy... érthető, az 5-6-7 éves vagány fiúknak nem pálya egy nemegészenhárom éves betanítása.

Matyi látszólag nem veszi ezt a szívére. Néhány pillanatig még nézi őket, majd keres valami mást, amivel jól elvan. Mégis nekem az alatt a néhány pillanat alatt a szívem hasad meg.

Tudom, hogy nem lehetek mellette örökké. tudom, hogy egyszer el kell szakadnunk, hogy ki kell őt engednem a védőszárnyaim alól. Tudom, hogy meg kell tanulnia kezelni a helyzeteket, tudom, hogy a játszmáit saját magának kell lejátszania. Mégis...

Mint mindenki más, én is arra próbálom tanítani Matyit, hogy olyan játékot amivel valaki más játszik nem veszünk el. Többé-kevésbé Matyi ezt be is szokta tartani. Ha nagyon szeretne valamit, pl. kipróbálni egy biciklit, vagy vödörbe lapátolni, akkor már tudja, hogy meg kell kérdezni, hogy kipróbálhatja-e, vagy kölcsönveheti-e. Persze sokszor előfordul, hogy előbb kikapná a másik kezéből, de ha figyelmeztetem, akkor eszébe jut, hogy el kell kérni,és akkor helyesbít.

Az érem másik oldala, amikor tőle akarnak elvenni valamit. Eleinte Matyi tátott szájjal nézte, hogy az előbb még a kezében lévő lapáttal a kisfiú messzire szalad. Aztán lassan elkezdte nemhagyni magát, és harcolni azért ami az övé. Én mindig azt próbálom neki mondani, hogy beszéljék meg, mondja meg az ellenfélnek, hogy most ő játszik ezzel, de majd később odaadja, vagy cseréljenek valamit valamire. Sokszor ez is működik.

De persze mindkét esetben ott vannak az én számomra szívfájdító kivételek, amikor vagy Matyi az akaratos, vagy ő a  kárvallott. . Ilyenkor nagyon nehéz nekem, mert nem tudom, hol húzódik a határvonal, hogy mikor kell nekem beavatkozni, és mikor kell még hagyni, hogy menjenek a dolgok a maguk útján.

Aztán az élet megintcsak megadta a maga válaszát a tanácstalanságomra...

Történt ugyanis, hogy míg Matyi homokozott, addig én elvittem Milánt hintázni. Fél szemmel persze keresem Matyit, hogy hol van, mit csinál, de minden mozdulatát, tettét nem tudom követni, nem is kell. Egyszer csak azt látom, hogy egy kisfiúval egy lapáton vitatkoznak, egyik húzza jobbra, a másik balra, mint a filmekben. Nem tudom kié volt a lapát eredetileg, már csak a lapáthúzás közepébe csöppentem bele, külső szemlélőként úgy 10 méterről. Ha ott vagyok, biztos, hogy közbelépek. De nem voltam ott. És a másik anyuka sem. De nem is volt ránk szükség, mert pár perc múlva a legnagyobb cimboraságban ásták a gödröt a homokozó közepén.

Ez az eset rávilágított arra, hogy nem kell mindig ott lennem... hogy a dolgokat maguk is el tudják rendezni, minden fájdalom nélkül....és kicsit szomorúvá is tett... Fel kell még nőnöm ehhez a nagy önállósághoz. Nem lesz könnyű. Mert mi Matyival még mindig egyek vagyunk... ha őt bántják, engem is bántanak, ha nem fáj nekem is fáj...

Pedig nagyfiú már, be kell látnom... nekem pedig nagy önuralomra van szükségem, hogy ne szaladjak azonnal, ha SZERINTEM baj van... mert nincs baj, legalábbis nem akkora, és nem olyan, amihez én is kellenék.

Meg kell tanulnom úgy ott lenni, mintha ott sem lennék! A közelben lenni, hogy a hívó szóra rögtön ott tudjak teremni, de nem megfojtani a közelségemmel. Engednem kell a pórázom, lazítani a köteléken.

Nem könnyű ez nekem! Minden nap tanulok egy kicsit. És jó dolog érezni, hogy minden nap jobb vagyok, mint az előző nap voltam. Nincs veszve semmi... bár néha küszködök a könnyeimmel hogy már milyen nagy, és már nincs is rám szüksége, mégis érzem, hogy jó az út amit járunk... így kell ennek lennie...fejlődünk, felnövünk, szépen lassan  mind a ketten.

Matyis szösszenetek a legkisebbik helyiségünkből

Az nem titok, és szerintem minden kisgyerekes családnál így van ez, hogy együtt járunk wc-re, mert együtt menni jó... Matyi szerint. Aki már majdnem leszokott egyszer arról, hogy velünk jöjjön, de aztán jött a szobatisztaságra szoktatás, és akkor nekem ugye mindig ott kellett gubbasztanom mellette, és valahogy az jött le neki, hogy ez így a természetes, a normál, hogy a wc-re együtt kell járni. Én kísérem őt, Ő kísér engem. Egy ideje csatlakozott hozzánk  a Legkisebbik Ugrifüles is, és így most már jujdejó 3-an nyomulunk be a nem túl nagy, átlag wc méretű helyiségbe. Elférünk... mert sok jó ember kis helyen is, ugyebár:)

Így aztán Matyi ott is remekel, fecsegésügyileg, íme néhány, csak hogy ne vesszen feledésbe.

Mikor elkezdett szobatisztává válni, akkor nagy lelkesedéssel dicsérgettük, hogy milyen nagyon ügyes, hogy milyen nagyon okos, hogy nem pisilt bugyiba. Aztán ez valahogy természetessé vált, és ha nem is hagytuk el a dicséretet, olykor-olykor kimarad, elfeledkezem róla.

Matyi nem esik kétségbe, ilyenkor megdicséri saját magát:

-Ügyes voltam, nem pisiltem bugyimba!

Épp hogy csak vállon nem veregeti magát:)

Ebből logikusan következik, hogy a dicséret nekem is kijár, ha sikerül a wc-be végeznem a dolgomat:

- Ügyes voltál Anya, nem pisiltél a bugyidba!

Kicsit sötétebb vizekre evezve...

Azt is mindig meg kell beszélni, hogy milyet kakilt. Kicsit, nagyot, milyen színűt, (kellemes téma, bocsi) stb...

M:- Anya, milyet kakiltam?

Én:- (fogalmam sincs, de kivágom magam) Nagyot!

M:- Nem is... csigabigásat.

M:-Anya, neked hol a kukacod?

Én:- Nekem nincs kukacom, az csak a fiúknak van.

M:- Apának van!

Én:- igen, mert Apa is fiú, én pedig lány vagyok.

Ezen elgondolkozott, és nem feszegette tovább a témát. Egyelőre.