Hétvége Villányban

Igazából Villánykövesden, de az olyan hosszú, meg alig 2 km-re vannak egymástól.

Még a télen foglaltuk le a szállást, és külön örültünk, hogy a suliban hozzácsaptak még egy napot a 3 napos hétvégéhez, mert hétfőn még nevelés nélküli munkanap volt, így gond nélkül maradhattunk hétfőig. Igen ám, csak aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, először  kiderült, hogy Milánnak lesz majd valamilyen furulyavizsgája, (skála és etüd vizsga) valamikor márciusban. Ekkor még nem is gondoltam semmire. Aztán 2-3 hete kiderült, hogy pont 18-án lesz, amikor mi még nem akartunk itthon lenni. Kérdeztem is a tanárnőt, hogy milyen lehetőségek vannak pótlásra, mert bevallom őszintén csak ezért, hogy 2 percet fújjon a furulyába nem szívesen jöttem volna vissza vasárnap este. De nem volt megadva pótidőpont! Mégilyet. Aztán mondta, hogy nem tudja még az időbeosztást, de ha úgy van, akkor legfeljebb szóljak aznap reggel, hogy Milán lebetegedett, és akkor majd lesz valami. Aztán kiderült, hogy délután kerülnek ők sorra, úgyhogy végül bevállaltuk, hogy oké, ott leszünk, talonban tartva azért a lehetőséget, hogy üzenek, ha mégsem.
Na szóval, így indultunk útnak péntek reggel.
Szerencsére, a gyerekeket az ünnep miatt, vagy mit tudom én, már ebéd után haza lehetett hozni, így minden leckét, amit csak tudtak megcsináltak még aznap délután. A tanulnivalót meg jobb híján vittük magunkkal. :-( Így szép pihenni menni.

Egészen időben elkészültünk, pedig a csomagolás java része péntek reggelre maradt, mert én nem voltam csütörtök délután ( majd erről is mesélek egyszer).
Kicsit vacilláltunk, hogy hogyan menjünk, pályán, nem pályán, végig pályán, félig pályán, és végül azt találtuk a számunkra legkedvezőbb megoldásnak, ha a Pest megyei matricánkat megdobjuk még egy Fejér megyeivel.
Szépen le is értünk. Mondjuk meglepően hosszúnak tűnt az út, pedig tartottuk a tempót, csak térképen nézve olyan közelinek tűnik Villány.

Villánykövesd egy igazán kicsi falu, ahonnan ismerni lehet, és ami a fő nevezetessége az a két szintes gyönyörűséges pincesor, ahol helyi borászok pincéiben lehet jobbnál-jobb villányi borokat iszogatni, kóstolgatni.

Íme:

A hotelben még várni kellett picit a szobánkra, pár percet, úgyhogy éppen jókor érkeztünk :-) Korábban nem is lett volna értelme, később meg már időpazarlás lett volna. Ittunk addig egy kávét az étteremben.

A szoba mondjuk elég kicsi volt, pótágyakkal telerakva meg főleg, de túllendültünk ezen. Jobban zavart, hogy a zuhanyzóból mindig kiömlött a víz. De amúgy minden rendben volt.

A hotel pinceétterme. Na ez mondjuk elég jól nézett ki :-) És finomakat is főztek.

Az egyik legnagyobb hiba, amit csináltunk, hogy a fiúk hozták a régi kisfényképezőt. Ez volt elsősorban Milánnál, mert valami videót akar majd csinálni az utazásról. Máténak volt egy fotózós telefonja, ő azt bindzsizte. Marci meg persze hisztizett, hogy neki nincs gépe. Ha azt mondom, hogy ez elég idegőrlő és idegesítő volt, akkor még nagyon lájtosan fogalmazok... Aztán 2 nap alatt lecsengett ez a fényképezőgép-mizéria, addigra megszűnt a varázs, na de az a 2 nap... had ne mondjam.
Szóval Milán bőszen kattintgatott, és alaposan körbedokumentálta a hotelt. :-) Egy kis ízelítő a jobban sikerültekből:

Ha már Március 15. volt, akkor kokárda:

Máté a faliújság előtt, háttérben a takarítónénivel :-)

Képek a falon, mondanom sem kell. Belógó bőröndfogantyúval és Ferikarral.

A borkínálat:

Mivel gyerek volt még az idő, délután 2 óra, így még aznap délután Tenkes kapitányának nyomába eredtünk, és átautóztunk Siklósra. :-)

Ovikupa

Még mielőtt elmesélem, hogy mi mindent láttunk a hosszú hétvégén Villányban, mindenképpen szót kell ejtenem Marciék múlt heti ovikupájáról.
Ez nálunk kerületi rendezvény, lehet, hogy máshol is van ilyesmi, nem tudom. A lényege, hogy a kerület ovisainak nagycsoportosai mérik össze olyan sorversenyes stílusban az ügyességüket, gyorsaságukat. Az idén olyan sok ovi jelentkezett, hogy több körben (4-5-6 ovi együtt) versenyeztek a gyerekek, és minden körben hirdettek egy-egy győztest.
Marci nagyon-nagyon be volt sózva már hetekkel előtte. Először azon izgult, hogy vajon beválogatja-e Ica néni a csapatba. Persze beválogatta.
Aztán elkezdték a konkrét feladatokat gyakorolni. Ez nagyon tetszett nekik. Mindig mesélte itthon, hogy ma megint edzettünk az ovikupára. Napokkal előtte már visszaszámoltunk, hogy mikor lesz az ovikupa :-) Imádom, amikor ilyen kis lelkes, amikor be van zsongva.
Aztán végre eljött a várvavárt nap!
Korán reggel még elmentünk úszni. Majd itthon gyorsan transzparenseket gyártottunk "Hajrá Marci!" " Hajrá Bóbita!" feliratokkal.

Az iskolában, ahol megrendezték a versenyt, már nagy volt a zsibongás. Még ment az előző kör, kicsit várnunk kellett.
Majd végre valahára levonult a csapat. :-)
Olyan kis cukimukik voltak!
Mi pedig rázendítettünk a végehosszanincs szurkolásnak:-)
A gyerekek annyira ügyesek voltak, annyira látszott rajtuk, hogy győzni akarnak.

Látszott a lelátóról is, hogy nagyon jól szerepelnek. Körforgásban csinálták a csapatok a feladatokat, és mérték az időt, úgyhogy nem nagyon lehetett tudni, hogy ugyanazt a feladatot ki milyen időeredménnyel csinálja végig az egyes állomásokat, de az, hogy nagyjából mindig az elsők között végeztek, bármelyik feladat is volt a soron, az azért jól látszott.
Szóval nagyon izgultunk, hogy elsők, vagy másodikok leszünk-e.

Aztán végre kiderült, hogy az Ovikupa győztes az Bóbita óvoda!!!! Hát volt nagy öröm :-)

Kupagyőztes 💓

Annyira boldogok voltak, mi meg nagyon büszkék voltunk-vagyunk-leszünk. :-)

Cirkuszos színházas

Megint egy olyan sűrű heten és hétvégén vagyunk túl, hogy már megint nem volt idő semmire.  Pedig könnyítésként nem is volt  a héten szolfézsóra, mert beteg volt a tanárnő. Pénteken lett volna, de akkor meg lemondtam mindkét gyereket, kicsit szívtam is emiatt a fogamat, mert az elmúlt hetekben többször is kikértem már őket, farsang miatt pl.
Pénteken Máté Kaán Károly természetismeret versenyen volt, amire egész félévben készültek. 14-dik lett a kerületi fordulóban, ami szerintem egészen szép és tisztességes eredmény.
Milánék osztálya pénteken délután cirkuszba ment, mi is mentünk Marcival. A Nagycirkuszban néztük a Tűzcirkuszt. Szerintem nagyon színvonalas előadás volt, mint mindegyik ilyen jellegű produkció. Nyáron a vizeset néztük, az is nagyon jó volt. Most pedig majd a Repülőcirkusz lesz a következő.
Előtte még gyorsan elrongyoltunk furulyázni, mert a furulyaórát nem lehetett lemondani, mert 18-án Milánnak skála - és etüd vizsgája lesz. Emiatt most egy kis kavarodás is van, mert kedden meg Lük-versenyre megy Milán pont furulyaidőben, de mivel pénteken meg ünnep van, így még muszáj besúvasztani egy órát, így a verseny után és a Logiscool előtt még el kell rohannunk furulyára. Szerencsére a furulya és a Logiscool nincs egymástól messze, csak ez így egy plusz kör, mert Máté meg megy rendesen időben.
Szóval cirkusz... kár, hogy már véget ért ez az előadás, mert ajánlhatnám, hogy nézzétek meg. Leszámítva, hogy olyan lószag volt, hogy az egész ruhánk beitta a szagot, remek volt minden.
A Rippel-fivéreket különösen nagy élmény volt megcsodálni :-)

Szombaton Marciék úgynevezett Ovikupán voltak, ami olyan sorversenyszerű vetélkedés a kerület nagycsoportosai között. De erről majd külön posztot írok remélhetőleg hamarosan.

Vasárnap pedig az Erkel színházban voltunk ismét, és a János vitézt néztük meg.
Régebb óta beszéltük már osztálytársakkal, hogy meg kellene nézni. Több helyen is játsszák a városban, nem is igazán tudtuk, hogy melyikre lenne jó menni, mígnem egészen véletlenül kerültünk az Erkelbe, mert szembe jöttek a jegyek :-) Vagyis egy nagymama futott bele a jegyekbe, és gyorsan vett is mindenkinek.
Az Erkelben a Kacsóh Pongrác-féle daljátékot adják. Én még sosem láttam ezt a darabot, kíváncsi voltam rá, hiszen mégiscsak egy híres darab.
Azt kell mondjam, hogy nekem fura volt, hogy történetileg nem ragaszkodik szigorúan Petőfi János vitézéhez. Ez kicsit zavaró volt. De amúgy, ha ettől elvonatkoztatunk, akkor meg kell hagyni, hogy remek előadás, szép színpadképekkel, látványos huszáros jelenetekkel. Szóval mindenképp érdemes azért legalább egyszer megnézni, mert mondhatni alapmű, pláne itt a Kacsóh Pongrác úti felüljáró szomszédságában :-)
Elő is vettük a költeményt, hogy a kicsikkel elolvassuk, de az én emlékeim is megfakultak már Jánosvitézileg (is), szóval nekem sem árt feleleveníteni.

Az előadás jóóó hosszú volt, 11-kor kezdődött, és majdnem fél3 volt, mire újra a színház előtt álltunk. Jól el is ment vele a nap. Marci a középső felvonásban kicsit szunyókált is :-)

Farsang

Az idén olyan későn volt farsang, hogy már majdnem el is felejtettem, hogy lesz, mert hajlamos vagyok egy hónappal előtte még lazán legyinteni, hogy ááá, hol van az még, aztán hipphopp itt lesz a nyakunkon.
Milánéknál volt legelőször, 22-én! Nem igazán volt ötlete, hogy mi lenne szívesen, így elkezdtem neki felajánlani az itthon fellelhető jelmezeket, hogy mi lenne abból választana, meg olyanokat, amiket egyszerű megoldani. Végül azt mondta, hogy na jó, akkor Harry Potter lesz. És az is lett!
Náluk még osztályfarsang van, de szülők nélkül. Nem sokat láttam belőle, mert épp csak annyi időm volt, hogy gyorsan rádobjam a jelmezt, befújjam a haját, mert Máténak hegedűórája volt, rohannunk kellett.
Gyorsan lőttem róla egy telefonos képet, arra számítva, hogy majd biztos lefényképezik őket majd a tanítónénik, de egyelőre még nem kaptunk képeket, szóval nem vagyok ebben olyan biztos.
Szerintem cuki :-) Jól áll neki ez a varázslótanoncság.

Aztán a következő Marci volt, ők 28-án tartottak nagy bulit, aztán másnap még volt egy afterparty, ők ekkor is jelmezben szoktak menni.
Marci sokáig focistának készült, én meg nem vitatkoztam vele, hogy az már volt, meg így meg úgy, nem volt ehhez erőm. Aztán egyszer csak átváltott robotra. Erre már kicsit elkerekedett a szemem, de gondoltam, és reméltem, hogy hátha még másképp dönt. De nem, kitartott a robot mellett.
Először úgy volt,hogy majd a felhalmozott kartondobozokból készítek neki valami frankót, de végül elvetettem ezt a megoldást, mert baromira nem volt hozzá kedvem,   ők egész nap a jelmezükben vetélkednek, és akkor vagy nem tud rendesen vetélkedni a jelmez miatt, vagy leveszi és akkor meg minek a jelmez. Egyik évben volt egy kisfiúnak egy hiperszuper transzformer dobozjelmeze, az apuka eszkábálta, tényleg pöpec volt, de nagyjából addig tudod benne lenni a kisfiú, amíg lefotózták a lépcsőn, mert enni nem, játszani nem, táncolni nem lehetett benne. Szóval én ennyire nem vagyok lelkes, hogy a sarokba csináljak egy klassz jelmezt. Végül nem is lett volna igazán jó méretű dobozunk sem, úgyhogy ráugrottam a netre, és ezerötszázzal elkezdetem bármilyen robotjelmezt keresni, nem aranyáron, és elérhető távolságban. Így találtam pontjókor egy pontjót Gyálon, ami Szentes felé útba esett.
Had ne mondjam, hogy még aznap, amikor már mindent lezsíroztam a csajjal, hogy kell a jelmez, és mikor megyünk érte, és el ne adja másnak, még aznap este azt találta mondani Marci, hogy akkor ő mégis inkább vadász lesz! Mondtam neki, hogy majd jövőre! Maximum.
Robot lett. :-)

Másnap pedig szokás szerint focista lett. :-)

A farsangi szenzont Mátéék zárták, március 1-jén. Sose volt még ennyire későn szerintem farsangi buli.
Nekik már nagy felsős tornatermi farsangjuk volt.
Én azt gondoltam, hogy ő már nem akar majd beöltözni, de persze tévedtem, mert egy nap azzal jött haza, hogy akkor ő meg Joci azt találták ki, hogy Asterixnek és Obelixnek öltöznek.
Nem kapkodtam el a készülést, nem szokásom, mert mi van, ha közben meggondolják magunkat, akkor potyára dolgoztam, hát nem? de azért fejben szoktam készülni, hogy majd mit hogyan, honnan, és végül egész klasszra sikerült a jelmez.
Annyira, hogy meg is nyerték a jelmezversenyt. Igaz, nem volt olyan rettenetsok induló, de hát akkor is, no :-)

Osztályszinten valami képzőművészeti alkotásnak kellett beöltözni, Mátéék valami strandos festményt választottak, amit aztán megjelenítettek.
Máténak ehhez kellett egy testszínű póló, mert hát nem gondolom, hogy ő majd megmutatja a csupasz felsőtestét az egész felsőtagozat előtt????!!!! Na szóval így.

A buli azt mondják egész jó volt. Én a kicsikkel már csak a végszóra értem oda, amikor már szinte csak pakolni bár egyébként sem volt nyilvános.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az idei farsangot is túléltük, és kipipálhatjuk. Folyt.köv. jövőre. Milán már most azon gondolkodik mi legyen. :-DDD

Elűztük a telet

A múlt hétvégén, miután a kicsik végeztek az úszással, és átvettük Marci jelmezét Gyálon, Szentesre mentünk. A helyi újságból gyorsan kiderült, hogy február utolsó hétvégéje lévén 2 napos télbúcsúztató ünnepség van a városban. Mindezt valami legó és minecraft show-val is megfejelték, de ez minket nem hoz annyira lázba, de a délutáni felvonulást gondoltuk megnézzük. Addig sem szedik szét a fiúk a papa házát. És bár nem volt épp jó idő, de legalább megjárattuk a gyerekeket.

Épp jókor érkeztünk, mert a menet pont akkoriban indult, elől ment egy autó, amiből szólt a zene, és voltak valami bohócok, meg egyéb jelmezesek, a végén pedig a busók.
Eszünkbe is jutott, hogy húúú, milyen jó volt, amikor 2 éve ott voltunk az igazi nagy Busójáráson, Mohácson!!! ITT írtam is róla bővebben.
Nyilván ez a busójárás nem volt olyan nagyszabású, mint az, de nem is volt ez elvárás. A gyerekeknek így is tetszett, Marci így is kellőképpen megijedt olykor-olykor, amikor zajosabban közelítettek, és ami a legfontosabb volt, hogy kaptak olvadós cukorkát :-)

És most is csak Máté volt olyan bátor, aki fotózkodni mert egy busóval. :-)

A menet természetesen a máglyagyújtással ért véget.

A medvének öltözött polgármester gyújtotta meg a máglyát.

Egy darabig ácsorogtunk ott a tüzet nézve. De mivel hideg volt, meg füst, és valamilyen érthetetlen megfontolásból nem egy ide passzoló "busózenét" játszottak, hanem mai rádióegyes slágereket, ami nekem nagyon nem passzolt az egész télűzéshez, pedig ha még táncolgattak volna a tűz körül a busók, akkor biztos néztük volna még egy kicsit őket, de így hazafelé indultunk. A fiúk még mentükben megálltak a cukorkaosztó bohócok mellett, és kértek még cukorkát. :-)

És tessék, itt a tavasz 💗 sikeresen elűztük a telet 😆

Haverok, buli

Talán már említettem, hogy csütörtökönként Marci az egyik barátjáéknál üti el az időt jóga után, míg érte nem tudok menni.
Persze azon túl, hogy húúú, megyek Tomiékhoz, nagy húzóerő volt, hogy Tomiéknak van x-boxuk. :-) De ez csak ideig-óráig volt nagyon izgi, merthogy Tomiéknak van egy kutyájuk is! Azám! Pár hónapos, és gyönyörűséges. Boxer. (azthiszem)
Marci meg köztudott, hogy nagy kutyabarát. Sőt. Kutyaőrült. Szóval pikkpakk a kutya került középpontba, és most hogy már jó idő van, és legfőképpen már nincs vaksötét 5 órakor, leginkább kint rohangálnak még a ház előtt a kutyával.
Még valamikor jó pár héttel ezelőtt mondta a tomi anyukája, hogy majd fogják vinni a kutyát kutyaiskolába, és hogy ha gondolom, és elengedem, akkor Marci is velük mehet. Mondtam, hogy persze, persze.
Aztán hipphopp el is jött a kutyaiskola ideje. A múlt hétvégén már meg is voltak az első órák.
Úgy tudtuk, hogy csak szombaton van, vagy nekem csak ez jött át, de szombaton reggel mi úszni járunk újabban, de hogy ne maradjon ki Marci a buliból, mert akkor hallgathatjuk hetekig, uszoda után kivittük a kutyaiskolához. Óóóó volt nagy öröm :-) És ha már Milán is ott volt, akkor ő is ott maradt.

Aztán kiderült, hogy vasárnap is lesz oktatás, és mivel gyönyörű szép tavaszi idő volt, hát elengedtük őket másnap is. Ekkor, még egy kis kirándulást is tettek a Tomi apukájával a Szilas-patak partján, és az erdőben, elsétáltak vmi Nevesincs-tóhoz, amit én egészen addig egyáltalán nem ismertem. Aztán rákerestem a neten, és kiderült, hogy a tó egyike az  főváros területén lévő még meglévő utolsó ősláposoknak. Sajnos, ahogy olvasom, bár nem ástam olyan mélyen bele magam a témába, bár természetvédelmi területté szeretnék nyilváníttatni évek (évtizedek) óta, ez máig nem történt meg, és eléggé aggódnak is a hozzáértők, hogy egyszer csak felszámolják ezt a zöld területet is, és a bioláp helyére majd ide is építenek valami sokszázlakásos lakóparkot. Reméljük, nem így lesz. mindenesetre, lehet, hogy most, hogy tudjuk, hogy ez itt van szinte egy köpésre, még az előtt meg kéne nézni. :-)

Ellentétek

Hétfőn két szülőin is voltam. Az egyiken csak félig, mert kezdődött a másik, és úgy gondoltam, ami később be is igazolódott, hogy nem vesztek semmit, ha félidőben távozom, hogy a másikon ott tudjak lenni.
Épp a héten olvastam egy cikket arról, hogy a mai digitális világban már mennyire felesleges a szülői értekezlet. Ezzel, ha az Egyik szülőire gondolok, abszolút egyet tudok érteni. Idő- és idegrendszer pazarlás. Ellenben a Másikon jó volt ott ülni, mert nem volt stressz, nem volt para, nem volt szidás, számonkérés, fenyegetés, duzzogás.
Hétfő este óta kattogok magamban, hogy hogy lehet az, hogy
- az Egyik osztályban mindenki hülye, szófogadatlan, szemtelen és lusta
- a Másik osztályban viszont mindenki milyen klassz, szuper bizonyítványok, lelkes, okos csapat
- az Egyikben a teljes nihil és motiválatlanság
- a Másikban szinte összevesznek, hogy ki legyen benne a versenycsapatban
- az Egyikben senki nem tud semmit, örök általánosítás, nem megy ez, nem megy az, tanuljunk otthon
- a Másikban nem baj, ha nem megy még, majd belejönnek, majd behozzuk, no para, ügyesek és okosak
- az Egyikben, ha vannak is versenysikerek, nem beszélünk róla
- a Másikon mindenki csúcsszuper, mert ezt, meg ezt, meg ezt a versenyt is milyen jól vettük, a papírgyűjtéstől elkezdve a tanulmányi versenyeken át a sakkversenyig.

Olyan elkeserítő, ha egy pedagógusnak az az egyetlen mondanivalója a huszonakárhány szülőnek, hogy a gyerekeik elviselhetetlenek, nem tanulnak, nem csinálják, nem érdekli őket, nem, nem, nem, és nem,... holott, megjegyzem, ez nem igaz. Legalábbis úgy előadva, ahogy elő lett adva, sarkosan és általánosítva, mindenkire ráhúzva a vizes lepedőt, tuti, hogy nem. És mérhetetlenül sértőnek találom, hogy egy pedagógusnak csak a negatív dolgok mennek át, mint közlendő, és még elszomorítóbb, hogy a gyerekek is csak ezt kapják töményen napi 8 órában.
Mindig minden a rosszabbik oldalról van megragadva, és úgy van  kommunikálva. Szerintem ez olyan szintű lelki szegénység, és kiábrándultság a saját életével kapcsolatban, hogy már csak az okoz némi örömöt, hogy mindenben megkeresi a rosszat, és tegyük akkor rosszá mindenki más életét is. Vagy nem tudom... nem vagyok pszichológus...

Mindenesetre mélységesen csalódott, szomorú és tanácstalan vagyok jelen pillanatban, és keressük a lehetséges megoldásokat kiutat a jövőre nézve...

Kulturális programok

Megint eltelt egy hét, úgy, hogy szinte fel sem tűnt. Jó lenne néha kicsit megragadni a napokat, hogy ne csak úgy hulljanak ki az ujjaim közül, de legtöbbször már szerda este van, amikor ráébredek, hogy húha, holnap már csütörtök...

A múlt héten Marci itthon volt szerdáig, úgyhogy röpült vele az idő. :-)

Kedden volt Milán első Logiscool órája. hogy pontosan mi zajlik az órán, azt egyelőre még erős homály fedi, Milán keveset mond, vagy nem tudja egyelőre még szavakba önteni azt amit csinálnak, de remélem, hogy nem lesz haszontalan. Annyian dicsérik ezt a programot, csak nem lehet véletlen.

Ezzel kapcsolatosan módosítottuk a keddet, mert kifigyeltem, hogy keddenként Máté előtt már jó pár hete nincs senki hegedűn. Egy icipici kislány volt előtte, direkt az ő kedvükért cseréltünk időpontot év elején , mert nekik jobb volt a 3 óra, nekünk meg akkor majdnem mindegy volt, de most félévkor a kislány kiszállt, és megürült a helye. Mi meg gyorsan lecsaptunk a helyére. Viszont Milánt fél3-ra tudtam csak előrehozni, így most van egy fél óra csúsztatás kettejük között, de mindegy, mert amíg várunk Mátéra, addig Milán megírhatja a háziját. Így, hogy fél órával korábban végzünk, ha nem is kényelmesen, de nem annyira rohanva odaérünk Marciért az oviba, és aztán vissza Milánnal a Logiscoolra.

De hogy ne csak az elmebajos hétköznapokat írjam folyton...

Úgy alakult, hogy az utóbbi hetekben  minden hétre jutott valami kulturális program.

Januárban az Erkel színházban voltunk, van oda egy Mesélő Muzsika bérletünk, annak volt most a második programja. Ez egy gyerekeknek szóló interaktív zenés-ismerkedős délelőtt a Filharmonikusokkal, most épp a karmester szerepe volt a téma. Ide a sulis haverokkal járunk, ez az igazi mozgatóerő :-)

Aztán Mátéval voltunk a Zeneakadémián, egy remek előadáson, ahol a Zuglói Szimfónikus Zenekar játszott, kiegészülve a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Baráti Kristóf hegedűművésszel. Máté hegedűtanára ajánlotta figyelmünkbe a koncertet, és erősen ajánlottnak titulálta, úgyhogy nem hagytuk ki. És jól is tettük, mert tényleg nagyon jó volt.

A Zeneakadémia épülete pedig csodás. Mátékám is jól mutatott benne.

Milánék rövid időn belül kétszer is voltak az osztállyal színházban. Idén nem az iskola által szervezett színházlátogatást választottuk, mert az ottani előadások sokszor nem tetszenek a gyerekeknek, és a tanárok szerint is inkább olyan "hááát...."-kategória, hanem egy osztálytárs anyuka, Rita, révén, aki az Új színházban dolgozik, oda mentek. Három előadást néztek meg, egyet még ősszel, a Királylány bajuszát, egyet-egyet pedig most január-februárban.

Januárban a színház új előadását a Nagy Ho-ho-ho horgászt nézték, és annyira nagyon tetszett nekik, hogy volt, aki azóta már még egyszer megnézte. Milánnak is nagyon tetszett, ő is azt mondta, hogy húúúú nagyon jó volt, pedig ő sem szokott annyira fennhangon áradozni. Gondoltam, majd megnézem Marcival, biztos neki is tetszene.

Februárban pedig az Országjáró Mátyás királyt néztük, erre én is velük tudtam menni. Ezt már olyan régen terveztem, hogy jó lenne megnézni, pláne, hogy Mátyás király meséi rendre visszajönnek az iskolában. 

Nekem ismerős mesék köszöntek vissza, a gyerekek, a 3.b-sek,  nem ismerték mindegyiket, de mondtam Milánnak, hogy keressük meg őket a Mátyás királyos könyvünkben, és olvassuk el őket. 

Most szombaton pedig egy játszóházas szülinapon voltak a fiúk a Millenárison, a Millipop Mosolygyárban, vagy mi a neve... Mi még sosem voltunk itt, nem vagyunk azok a nagy játszóházba járók, én inkább friss levegő párti vagyok, csak szülinapokkor fordulunk meg ilyen helyeken. Hatalmas hely, jó nagy mászótorony/mászóvár/gigacsúszda volt, emellett persze itt is a zsetonos cirkusz a legnagyobb szenzáció, hogy mindenféle játékgépek csak zsetonnal működnek.  A gépek meg papírfecni ticket-eket dobálnak ki magukból, amikor vége a játéknak, amiket be lehet váltani vmi vacakra. Persze a gyerekeknek tökre tetszett, és jól is szórakoztak, erre egyáltalán nem lehet panasz. 

DE. Az a mérhetetlen fölösleges papírszemét, ami ezekből a ticket-ekből összejön egy nap alatt, hát ennek nem tudom mi értelme. Hatalmas zsákokban cipelték ki a jegyszámlálók az összegyűjtött ticket-eket, amiket már nem lehet még egyszer felhasználni, mert a gépbe már nem lehet összegyűrve, szétszakadva visszatenni, oda steril tekercseket tettek be a srácok, amikor kifogyott.  Szóval keresem az értelmét egyelőre. A fölösleges szeméttermelés az egyik vesszőparipám :-)

Mondjuk már a játékgépeket sem értem igazán, mert szerintem nincs helye egy játszóházban, de nyilván annyi bőrt kell lehúzni az emberekről, amennyit hagynak, mert fizeted a méregdrága belépőt, hogy a gyerek ugrálhasson, mászhasson, csúszhasson, plusz ezreket lehetne  beledobálni zsetonautomába, hogy 2 percet nyomogathasson valami játékgépen értelmetlen papírfecniért cserébe. 

De ez csak az én degenerációm, én vállalom. Volt ott egy apuka meg a fia, azok vagy 1 órát lövöldöztek az egyik játékkal úgy, hogy folyamatosan dobálták be a zsetonokat. 

Mindenesetre alaposan elfáradtunk. Szerintem én jobban, mint a gyerekek, az a folyamatos monoton gyerekzsivaj, ami egy ilyen helyen van, az borzasztóan el tud fárasztani. 

A fiúk, miután elfogyott a zsetonjuk, megszámlálhatatlan kört tettek ezekkel a járgányokkal. Szerencsére ez még mindig vonzóbb volt a gépnyomogatásnál :-)

A félév kapcsán

A félévi bizonyítványokat, vagyis hivatalosan értesítőket, leginkább arra szoktuk "használni", amire szerintem kell, hogy levonjuk a tanulságokat, és ha kell valamin változtatni, akkor azt még időben elkezdjük, hogy év végére minden helyére kerüljön. Különös fontos ez most, mármint a helyére kerülés, mert az év végi eredmények már mindkét iskolásnál beleszámítanak majd a felvételi pontszámaikba. Ezt ők is tudják, vagy legalábbis nem győzöm elégszer hangsúlyozni, főleg Máténak, hogy egy könnyen megszerezhető potyaötöst ne hagyjunk már veszni, mert jól jöhet még az. 

Amúgy meg nincs okunk igazi panaszra, mert mindketten szép bizonyítványt hoztak, és csak reménykedni merek benne, hogy a szép osztályzatok mögött lényegi tudás is van. ( főleg Máténál) 

Ami Máté fő feladata a félévre, hogy a magyar négyeseit jó lenne ötösre hozni. Legalább az egyiket. Igazán benne van szerintem az ötös, de valahogy mégsem jön össze, valamin mindig kisiklik, ami nem is mindig a Máté sara, mert pl. most is írtak egy olyan röpdogát rögtön év elején, amikor írásvetítőre volt kivetítve ( írásvetítő, érted, a 21. században!!!!) a feladatsor, és a fél osztály nem látta rendesen, köztük Máté sem. Nyilván 3-as lett. Meg a másik hasonló, betegség utáni első napon írtak valamit, és persze, hogy nem volt képben teljesen, azt se tudta hol van.  Ezekért a becsúszott rossz jegyekért még csak leszidni sem tudom... persze a fogadóórán említettem ezeket Endrebának, aki megnyugtatott, hogy no Szóval  ez most a fő vezérfonal. 

Matekból, természetismeretből, történelemből pedig tartani kellene a szintet. Történelemből amúgy dicséretet is kapott. 

Kinyomtattunk egy csomó felvételi feladatsort az elmúlt évekből, elkezdtünk velük ismerkedni, egyelőre még nem időre, tényleg csak barátkozás szinten. De mondta Máté, hogy tegnap a magyartanár pont azt a fogalmazást adta fel, ami az egyik feladatsorban van, szóval talán nem reménytelen Endre bácsi ( Én csak Endrebá-nak hívom az Aranyélet után :-) ) magyarórája sem, bérmennyire is nehezen hangolódtak egymásra. Mármint az osztály meg Endre bácsi  elvárásai. Ő amúgy olvasás és fogalmazáspárti, aminek végülis meglehet még a haszna. 

Milán bizije is szép lett. Ő mindenből hozta az ötösét, nyelvtanból dicséret is kapott. A magatartása viszont négyes. Ami egyelőre bánjakánya, ( mert amúgy valóban nem érdemel jobbat, mert hebrencs és jár a szája), de sajnos az a tapasztalatom Orsi nénivel, és ez most be is igazolódott, hogy simán leírja azt, aki nem kukaként ül a padban, és elkezd vele izmozni. 

Eléggé kiakadtam a múlt héten rá, mert amikor rámentem az e-naplóra azt látom, hogy a januéri szorgalmára 4-st adott Milánnak. Annak a Milánnak, akinek egész hónapban csak ötösei voltak minden tárgyból, de egész félévben is csak 2 db 4/5-e, és egy 4-se volt. Emellett 3 versenyen vett részt, amiből a Malom-versenyben második lett a 3-4. osztályosok  között, a Lük-versenyt megnyerte,  és még versmondó versenyen is volt, úgy, hogy a megtanulandó verset 5 nappal a verseny előtt kapta meg. Szóval tényleg nem értem, hogy akkor ki a búbánat érdemel ötös szorgalmat, ha Milán nem ???? 

Első felindultságomban  rögtön írni akartam Orsi néninek, aztán másodjára még aznap be akartam menni hozzá, ami nem jött össze, mert nem értem rá. Hivatalos fogadóórája hétfőn délután van Orsi néninek, de tegnap meg értekezlet volt, szóval ez is ugrott. És bár azóta lecsillapodtam kicsit, de nem tettem még le róla, hogy rákérdezzek a miértekre. 

Pláne, hogy talán pénteken, Milán tökre el volt keseredve, mert valami jutalombékát visszavett tőle Orsinéni, amit matekórán a szorzótábla vetélkedőre vagy mire szokott kiosztani, merthogy, aki úgy viselkedik, ahogy Milán, annak nem jár jutalombéka. Namármost nem jön nekem össze teljesen, hogy a vetélkedőmegnyerés, azaz a szorzótáblatudás, ergó a szorgalom, az hogy jön össze a magatartással??? Most akkor a szorzótáblával vagy a magatartással lehet kiérdemelni azt a nyamvadt békát? Döntsük akkor el, és akkor kommunikáljuk úgy a gyerekeknek. Ha a tudásért osztunk jutalmat, akkor abba ne keverjük már bele, hogy valaki belebeszél az órába.

Kicsit összeesküvés-elmélet szagú a dolog, de akkor sem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy O. néninek szúrja a szemét, hogy Milán azzal a Balázzsal barátkozik, akit O. néni valamiért nem szívlel. Igazából azt sem  értem, hogy miért, mert oké, B. nem egy jótanuló gyerek, de nem kell mindenkinek kitűnőnek lennie, attól még lehet normális. És az elmúlt két hétben Milán csütörtök délutánonként a Balázsékhoz megy, Balázzsal kettesben, mert egy saroknyira laknak a sulitól. Otthon meg várja őket a mama. De nekem be kell írnom az üzenőbe, hogy engedje el Balázzsal, mert én akkor, amikor ők elindulnak haza, már Mátéval vagyok útban a szolfézsórájára. És most az a gyanúm, hogy O. néninek ez szúrja a szemét, és elkezdett ezért Milánon fogást keresni. És hűt mondvacsinált indokokkal persze, hogy le lehet húzni bármelyik gyereket. Mondom ezt úgy, hogy pontosan tudom, hogy Milán tud idegesítő lenni, meg hogy nyüzsög és fecseg, de ismerve a többi 25 gyereket azért nem Milán ott a legfőbb bomlasztó és a legnagyobb balhés. 

Na mindegy. 

Most próbáljuk Milánnal megértetni, hogy fontos lenne, hogy ne haragítsa magára Orsinénit, és figyeljen picit oda a viselkedésére. 

Nyilván az előttünk álló félév sem eseménytelen és unalmas. 

Fogatlan beteg

Marcinak az elmúlt másfél-2 hétben mindkét felső metszőfoga kiesett. Először az egyik, ami már jó ideje mozgott, de nagyon nem akart kiesni, aztán ahogy kiesett már érződött, hogy mozog a mellette lévő is.
Aztán az már annyira lógott, hogy igazán már nem is tartotta semmi, és rém vicces volt, ahogy kinézett szegénykém. Végül hétvégén az is kiesett.
És most aztán tényleg viccesen fest :-)

Épp szerdán, a buszon zötykölődve gondoltam arra, hogy eddig még egész jól megúsztuk betegség nélkül a telet. És tessék... a gondolat ereje... az oviban Marci már azzal fogadott, hogy nagyon fáj a torka. Estére már láza is volt, éjjelre még magasabb lett, reggelre meg 39 fölöttit mértem, úgyhogy gondoltam, hogy ez akkor már igazi betegség lehet. Persze a csütörtök a legrohanósabb napja volt a hónapnak, mert délelőtt sportorvos, délután fogorvos, aztán szolfézs, zenekar, és a doktornő is este rendelt. Nem lett volna szerencsés mindezt a lázas beteg Marcival végigcsinálni, nem is tudtam volna, így Feri itthonról dolgozott Marcival, én meg Mátéval rohangáltam a városban. Marci egész nap aludt szinte. Kicsi megszakításokkal.
Este persze a rendelő előtt szembesültem vele, hogy rendelési idő változás volt/van, és a szokott időben nem a midoktornőnk van, hanem egy másik. Persze ránézett Marcira, mikor megkértem rá, és persze nem írt fel semmit, mert vírusos felsőlégúti cucc, szóval csak a szokásos, meg amit már eddig is tettünk, hogy csillapítsuk a lázát, és szedjen torokfertőtlenítőt. Ha nem lett volna masszívan 39 fölött a hője, akkor nem is vittem volna orvoshoz, mert pontugyezt csinálom otthon orvos nélkül. (tényleg orvos is lehetnék, csak papírom nincs róla :-) ahogy a lakásfelújító szaki mondotta volt, csak ő építészmérnök akart lenni papír nélkül )
Azóta a láza villámcsapásszerűen elmúlt, de mivel még köhécsel, egyelőre itthon héderel.

A betegség napjai alatt megnéztük vagy  4-szer a Polar expresszt, 2-szer a Rontó Ralphot, párszor a Nyúlt Pétert, és újra előkerült a Kis kedvencek titkos élete. Szóval nem unatkozunk. Sosem.