Nagyvázsonyi vár 2.0 és Postamúzeum

A csobánci várnézésből ugyebár nem lett semmi. Hallgattuk is Mátétól, hogy ez aztán nem igazság, hogy azt mondtuk, hogy várat nézünk, aztán meg nem is néztünk várat. Nem nagyon érdekelték az érveink és a magyarázataink, hogy miért is nem, és valahol persze igaza is volt, mert tényleg azt mondtuk, aztán tényleg nem néztük meg. Másnap reggel újra előkerült a téma, hogy menjünk várba, így nem volt mit tenni, ki kellett találnunk valamit.

Tavaly Szigligeten voltunk, így idén nem akartunk megint oda menni, így végül megint Nagyvázsonyba mentünk, ahol tavalyelőtt ugyan voltunk már, de nem számít. A gyerekek úgysem emlékeznek már rá, max. arra, hogy voltunk már ott. Külön jó, hogy Nagyvázsonyba is huppanós út vezet :) 

Amikor megérkeztünk, akkor azért beugrott nekik, hogy tényleg, és hogy akkor volt lovagi torna is. Most nem volt, majd csak júliustól kezdődik a szezon. Most viszont, hogy vigyünk egy kis változatosságot a kirándulásba váltottunk a szemközti Postamúzeumba is jegyet. Ez eddig mindig kimaradt. 

A várban kezdtünk természetesen. A fiúk nagyon élvezték, nagyon tetszett nekik, mindent megnéztek, mindenhová bekukucskáltak, mindenhonnan ki- és belestek, ahol csak találtak valami kis rést, és ahová tudtak felkapaszkodtak. Marcinak is bejövős volt, bár ő hozta a formáját, és órákat elmolyolt volna a forrás mellett, vagy nézte volna a hídról a halakat.

Jó volt, hogy most nem volt torna, nem hiányzott egyáltalán. A múltkor emiatt úgy feldúsultak a látogatók, mert mindenki a lovagi torna után indult körbenézni, hogy mindenhol tolongás volt. Most kényelmesen elfértünk, kedvünkre bámészkodhattunk, és kipróbálhattuk, amit akartunk. 

Ennél a paravánnál is pl. jó sokáig elidőztünk, míg mindenki mindenhová oda tudott állni. 

Aztán a börtönben is mindenhová kikötöttük a fiúkat.

A toronyba most simán feljutottunk. Mivel kevesen voltak, nem volt szembeforgalom, Marci is ügyes lépdelt fölfelé, bár a teteje felé, amikor a lépcsőfokok már magasabbak voltak, és kábé mellkasig értek neki, akkor átváltott kutyába.

Marci a torony tetejéről kiszúrta odalent a baromfiudvart, és nem is akart eljönni onnan, csak azt hajtogatta:- Nézem pipit! Nézem pipit!

Odalent pedig egy lovat talált a fához kötve. Amellett is elálldogált egy darabig. Szerette volna megsimogatni, de nem volt mellette ember, én meg nem merek csak úgy közel menni egy lóhoz, így kimaradt a simogatás.

Amikor sikerült elszabadulnunk a lótól, akkor bementünk a várral szemközti Postamúzeumba. A múzeum inkább távközlési, mint hagyományos postai. Régi telefonok, távírók, kapcsolószekrények voltak kiállítva. Néhány dolgot ki is próbálhattak a gyerekek, írhattak a távíróval, beszélhettek telefonon egymással, és a némi összekapcsolt két vonalat is nekünk azon a dugdosós szekrényen. Nekünk leginkább nosztalgia volt, hiszen nem volt az annyira régen, amikor még olyan hagyományos asztali telefonokat használtunk. A fiúknak meg maga volt a csoda. El is kellett párszor mondani nekik, hogy hogy kell telefonálni, hogy hogy kell tárcsázni, hogy a másik oldalon le kell tenni a kagylót, hogy tudjon csörögni, stb. Ráadásul vicces Mikiegeres telefonok voltak kitéve játszani.
Az egyik vitrinben ki volt téve egy csomó telefonkártya. Persze mind nagyvázsonyi kötődésű. Emlékszem, hogy én gyűjtöttem őket, milyen nagy divat volt akkoriban.  Veszprémből mindig telefonkártyával telefonáltam haza. Mindig jó hosszú sor állt a kártyás telefon előtt. Nem is tudom, létezik még egyáltalán ilyen telefon? Már utcai fülkével csak elvétve találkozom, de ha igen, azok is mind pénzesek, nem kártyásak.
Szóval érdekes volt nagyon, nem bántuk meg, hogy bementünk.
Fényképeket nem lehetett bent készíteni.

Távíróval írták, a néni pedig lepecsételte.

Hol van lovakka?

Jó kis délelőtt volt.

Nyaralós napok

A nyaralásos napok rendszerint ugyanúgy telnek. Mivel este nem a szokott időben kerülünk ágyba, hanem jóval később, így reggel fél8-8-nál előbb nem kelünk fel. Kivéve Marcit, aki ugyanúgy felébred legkésőbb 7-kor,  bármi is van, és akkor elkezd piszkálni, lökdösni, és fél centiről az arcomba kiabálja, hogy Anyaaaaa!!!! Teeeeej!!!! Anyaaaaa! Kérek tejet! Tej, tej, tej! Anyaaaaaa! Ha végképp nem hallgatok a szép szóra, akkor nyomatékosításként elkezdi a fejemhez csapkodni a flaskáját. Aztán ha megkapja a betevő tejét, akkor ha szerencsém van békén hagy. Jön-megy, befekszik Milán mellé a telefonommal, vagy módszeresen kirángatja a popsitörlőket és törli velük a padlót, tévét kapcsol, amit aztán nem néz, szóval úgy szórakoztatja magát, ahogy tudja.

Mikor mindenki felébred, akkor egy kicsit még heverészünk az ágyban ötösben. Nem annyira kényelmes ez már, általában az a vége, hogy valaki mindig sopánkodik, mert nem fér el, mert Marci lökdösi, vagy Marci ráfekszik, vagy akármi. 

Reggeli. Nem annyira egyszerű, mert Marci eddigre már csúcspontjára ér, és nem hajlandó az aszalnál ülni, számára ez időpazarlás, meg lehet azt a fél kiflit a futóbicajon is enni, vagy a focipályán. Ha olyanjuk van, akkor  nagyok is letolnak még egy villámedzést a pályán csak úgy pizsamában míg én megkenem az összes kiflit. 

Javában benne vagyunk már a délelőttben, mire mindenkire utcai ruha és cipő kerül. Indulhat nap:)

Az ebédet később esszük, mint itthon, így a lefekvés is tolódik, így előfordul olyan, hogy 5-kor, vagy 5 után ébredünk. 

Az estéket pedig lent töltjük a parton. Kacsát nézünk, vizet nézünk, hajót nézünk, fagyizunk, borfesztiválozunk, gyerekbort iszunk, zsíros kenyeret eszünk mellé, és ha szerencsénk van, akkor a színpadon mindemellé még valami műsort is kapunk. Csoda-e, ha nehezen mozdulunk hazafelé, és bőven ránksötétedik, mire összeszedjük magunkat és elindulunk. 

Későn fekszünk, és kezdődik minden elölről. 

Máté egy versenyt is kiírt, hogy melyik nap vannak fenn a legtovább. Vasárnap volt a döntő :) Végül a vasárnap lett a győztes is, mert már este 11 is megvolt, mire a sétány legeslegeslegvégéről visszaértünk a faházunkba. 

Egyébként meg újabban az a hobbijuk, hogy a Feri telefonján nézik az időt. Csak ülnek, és nézik ahogy a percek változnak. Ha óraváltás van, akkor egy kisebb örömtáncot is ellejtenek, hogy húúúú, átváltott 8-ról 9-re, azta!!!! Rém vicces. Persze ezen is össze tudnak ám veszni, mert nem mindegy, hogy ki fogja a telefont.

Hát így. 

Második estés képek.

Hattyúcsalád

Vár helyett Tapolca

Az  első éjszakán igen hideg volt a faházban. Persze készültem, és a fiúknak pakolta meleg pizsit, aludtak is mint a bunda. Igaz, hogy én legalább kétszer keltem fel és bugyoláltam körbe őket a takarójukkal, (frászt kapok, amikor kint van a derekuk), hogy meg ne fázzanak. Kivéve Mátét, aki fülhegyig be volt takarózva, pont úgy, mint amikor elaludt. Megtapogattam az orrukat is, hogy nem hideg-e. Nem volt az. Bezzeg az enyém! Én nem tudok hideg orral aludni, így már majdnem hajnalodott, mire végre álom jött a szememre. 

Reggel hűvös, de esőmentes napra ébredtünk, és szokás szerint reggelinél előkerült a "Mi a mai program?" kérdés. Tanácstalanul néztünk egymásra, nem volt konkrét tervünk, meg hát olyan hideg volt! Végül azt találtuk ki, hogy elmegyünk a csobánci várhoz. Ott még nem voltunk, biztos jó lesz. Állítólag pazar odafentről a kilátás. 

Ott csúszott csak egy kis hiba a gépezetbe, hogy a honlapon nem találtunk pontos infót a megközelítést illetően, de gondoltuk, majdcsak ki lesz táblázva, hogy mi merre. 

Mentünk is szépen. Az az útszakasz, amikor felkanyarodunk a 71-esről Tapolca felé nagy kedvencünk. A táj meseszép, megunhatatlan, és telis-tele van huppanókkal! Hát ennél nagyobb mulatságot nehezen tudtunk volna kitalálni, mint ami ebből az autózásból lett végül, mert a fiúk úgy kacagtak minden egyes jól sikerült huppanó után, mintha legalábbis a hullámvasútra fizettük volna be őket.  

Milán azt találta mondani, hogy :- Csikizi a kukacomat! (mármint a huppanó) Ezután ez volt a hét mondata.

Gyulakeszire érve hiába kerestünk táblát, hogy merre menjünk, nem találtunk. Át is gurultunk rajta sittysutty. A tapolcai teszkóparkolóban tudtunk csak megfordulni. Visszamentünk. Mondtam Ferinek, hogy ott a templom mellett volt egy olyan út, ami úgy nézett ki, mintha vezetne valahová, nézzük meg. Megnéztük. A valahová vezető útnak hamar vége lett, rátértünk egy földútra. Az irány jónak tűnt, a hegy felé tartottunk, de koránt sem voltunk biztosak benne, hogy ez az út az az út. Abban viszont biztosak voltunk, hogy ha ez az az út, akkor viszont ez nem a mi autónknak való. Senki emberfia nem volt ott rajtunk kívül. Előttünk ment ugyan egy lada (?) de mire beértük, addigra az autó ott állt, de emberek nem voltak sehol, aki tanácsot adhatott volna.
Végül nem vágtunk bele. Autóval nem mertünk tovább menni. Gyalog meg az előző napi esőzés miatt nem mertünk nekivágni, feltehetően merő sár volt a felfelé vezető út. És még meredek is. Legalábbis lentről annak tűnt.

Ennyit láttunk a Csobánci várból

De nem mondtunk le végleg róla, majd legközelebb talán valami jobb időt kapunk, és fel tudunk kaptatni. 

Találtam egy tök jó blogot is, ami kifejezetten balatoni romokkal foglalkozik. Azt hiszem ezt is alaposan át fogom bogarászni.

De hogy ne jöjjünk hiába, átmentünk hát Tapolcára. Mivel nem volt ez az út betervezve, így a tavas barlangra sem készültünk rá. A gyerekekkel ugyan még nem voltunk, de most sem mentünk be, csak elgurultunk előtte, és megnéztük a szép hosszú sort, ami kint állt. Nem volt most kedvünk egy hosszú sorban álláshoz. De mivel azóta, mióta utoljára ott voltunk, (2007.szept.) volt valami újítás, és építettek egy látogatóközpontot is, így előbb-utóbb sort fogunk keríteni majd rá, az tuti. Most már Marci is egyre inkább csónakbiztos lesz, remélhetőleg.

A főutca mellett parkoltunk le, és a Malom-tó felé indultunk, amit először az emlékeinkre hagyatkozva próbáltunk megtalálni, majd a táblákat nézve, de egyik sem volt nagy segítség. Végül csak meglett. Ott volt ahol mindig is, és még mindig nagyon szép. Leszámítva a szélén egy jó félméternyi szélességben úszkáló vastag zöld nyálkás trutyit, na az gusztustalan volt, de ha azt nem néztük, akkor szuper volt minden. Óóóó, legutóbb még nagy pocakkal álltam a tó partján!!!! Most meg három csirkefogó lógatta be egyszerre a fejét, hogy nézze a halakat.

Nem időztünk nagyon sokat. Eléggé hideg volt. Meg itt sem volt korlát :) Úgy látszik, ez lesz a sokadik vesszőparipám.

Rózsaszínben

Érkezés után nem időztünk sokat a hűvös faházban, hanem inkább elmentünk bevásárolni a meleg plázába. Velünk az időjárás márpedig nem szúr ki, hihihi :) Na neeeem, egyébként is mentünk volna. Aztán gyorsan kipakoltunk, és mentünk is le a sétányra. Jobb dolgunk úgysem volt. Sétálni esőben is lehet, mást meg nagyon úgysem, és nagyon kíváncsi voltam az új sétányra, annak ellenére, hogy én régipárti vagyok, vagyis a láncos verzió nekem mindig is bejött, és azt kell mondjam, ez így is maradt. 

Nincs nagy tolongás :)

Az új, láncmentes, falépcsős, korlátmentes sétánytól minden egyes nap hidegrázást kaptam. De komolyan! Egyfolytában arra vártam, hogy vajon melyik gyerek fog először belesni a vízbe, vagy melyik fogja szétütni magát a nagy köveken. Szerencsére egyik sem történt meg, de ez nem a stéget igazolja, hanem azt, hogy néha őrült veszekedések árán elparancsoltam mindegyiket a víz mellől. 

Esőben és sötétedés után különösen gáz szerintem az fából épített kiülő, ami 3 szintes, de nem lehet látni, hogy hol vannak a lépcsőfokok, és ha kicsit is nem figyelsz a lábad elé, akkor garantált a fejes a Balatonba. De hát nem kérdezték a véleményemet :) Ja, és Marci vagy 3szor tanyált az új márványlapokon a futóbicajával, mert csúszott esőben, és csak azért nem többször, mert aztán bölcsen a szélén ment a nagy köveken, vagy a bicikliúton.  

Na mindegy. Kimorogtam magamat már ott is, meg igazából már jóval korábban is, amikor megláttam a terveket az interneten. Végülis meg lehet szokni, a fiúk is megszokták, hogy nem kísértik a sorsukat, de a régi akkor is jobb volt, de mindenképpen praktikusabb.

Az új fastégen

Korlátok nélkül

A kikötőből visszafelé jövet viszont nagyon szép rózsaszín naplementét kaptunk kárpótlásul a rossz időért. Pár percig tartott csupán, pont addig amíg lőttünk pár szép képet. Csodaszép volt! Rózsaszínben pompázott az egész Balaton :) Sosem láttuk még ilyennek. Pár percig igazán rózsaszínben láttuk a világot :)

Balatoni nyaralás ON

A tavalyi 2 hét nonstopBalatonból levontuk a tanulságot. Jó volt, jó volt, még jó, hogy jó volt, de így 2 hét egyhuzamban sok volt kicsit. Idén két részre osztottuk ezt a két hetet, és az első hetet már most letudtuk, amolyan nyárnyitásként. Az az időjárást tekintjük, akkor akár őszölésnek is nevezhetjük :) Kedden mentünk le. Esett az eső, pulcsiban, kabátban  és gumicsizmában nyomultunk, de nem bántunk, hiszen nyaralunk, vagy mi.... és hát nincs rossz időjárás, csak rossz öltözék, ugyebár. Az előre látható nem épp nyárias idő  csomagolás szempontjából a legrosszabb, mert így legalább kétszerannyi cuccunk van, mintha egy hetes kánikulára csomagolnék, de hát ezen meg kár bánkódni. 

Az út javarészén esett az eső. Hol jobban, hol kevésbé, emiatt nem nagyon siettünk, hogy elfoglaljuk a jégrefagyott faházunkat,  hanem megálltunk ebédelni Veszprémben, és ha már ott voltunk, akkor tettünk is egy kört. 

A kolesszal szemközi pizzériába mentünk, mert az óvárosban már sokszor voltunk mostanában, meg hát egyébként is kedves  szívünknek az Egyetem utca :) 

A pizza felejthető(en rossz) volt. Régen olyan finom volt az itteni pizza... na most vagy a mi elvárásaink lettek nagyok, vagy túl öregek vagyunk már a egyetemi pizzériához, ahol fulltetkós izomsrácok szédítik a felszolgáló csajokat, vagy a régi szakács már ki tudja hol van azóta, vagy mind igaz, így egyszerre.  Marci étterembeli produkciója kevésbé volt felejthető. Mondhatni kritikán aluli viselkedést mutatott, egy normális helyen vérciki lett volna, itt csak simán ciki volt.

Pizza után a sétányon indultunk a város felé.

 A park végén belefutottunk egy építkezésbe. Majd aztán jó sokba még a városban, szinte az egész fel van túrva, eléggé zavaró volt, pláne esőben, de egy térkövezésnél nagyobb látványosságot még megrendelni sem tudtunk volna a fiúknak. Még most is ott guggolnának, ha tehetnék, szerintem :)

A sétálóutcán eszembe jutott, hogy mintha a zacskó pelus ott maradt volna a otthon a kisszoba közepén, ahová azért tettem, hogy szem előtt legyen, hogy otthon ne felejtsük. Így hát a még beugrottunk pelusért is. Majd átverekedtük magunkat az egybefüggő térkövezésen, és visszafelé indultunk az autóhoz. Marci már eléggé nehezen vette az Egyetem  utca emelkedőjét, húzni kellett, mint a kiskocsit. Mert persze az autóban nem aludt szinte semmit, és eddigre hullafáradt lett. El is aludt arra a 20 percre, amíg legurultunk Veszprémből Füredre. 

Hát megérkeztünk. Innen folytatom.

Évzáró

Péntek délután hivatalosan is lezárult a 2014/15-ös tanév. 

Az évzáró ünnepség 5 órára volt hirdetve. Egyik percben sütött a nap, a másikban beborult és fújt a szél. Amikor elindultunk, akkor épp egészen meleg volt, így nem most nem vittünk semmilyen pulcsit, csak ingben vágtunk neki. A fiúkat meggyőztem, hogy ünneplőben ne bicajozzanak, így viszont nekem kellett volna a pulcsis hátizsákot cipelni, és ahhoz sem volt kedvem. Nem passzolt volna a blúzomhoz :) 

Az iskolaudvaron 5 előtt 10 perccel még nem volt nagy tolongás. Lehet, hogy a hideg szél bent tartotta az épületben a többieket? Az énekkar már fent állt a színpadon, a lányok harisnyátlan lábaira rossz volt ránézni. 

A még elsősöknek ki voltak téve padok, ezeken foglaltunk helyet. Milán szépen beült a fiúk közé, mintha csak ő is oda tartozna, nem lehetett onnan elhívni, végül maradt. Volt hely szerencsére, nem volt jelen mindenki. Pedig én azt hittem ez egy kötelező rendezvény. 

A kinti ünnepség nem volt szerencsére hosszú, pár dal, pár vers, egy néptáncos bemutató, majd az igazgatónő beszéde, nem volt hosszú, és csak felsorolásszinten az eredmények és a díjazottak. A bizonyítványokat már az osztályteremben kapták meg a gyerekek egy-egy kis értékelő, dicsérő, jobbító szó kíséretében.

Máténál kiemelte Angéla néni, hogy a foci iránti lelkesedéséből kellene egy kicsit az órai munkába is bele vinni, mert az az önfeledt, mosolygós, közvetlen, barátkozós Máté, aki egy-egy fociedzés, vagy egy-egy közös program során kibújik belőle, azt sokkal jobban tudná értékelni, mint a csöndes, magába zárkózót, de megdicsérte, hogy ügyesen dolgozott, és a második féléves teljesítményét külön jutalmazta egy csokival, remélve, hogy ez a felfelé ívelő tendencia a következő évben folytatódni fog. 

Hát reméljük. 

Elfáradtunk az év végére. Nemcsak Máté, én is. Félév után mind a kettőnkben volt valami lendület, hogy akkor azt, ami kicsit nehezebben megy, akkor próbáljuk jobbá tenni. És ment is minden szépen. Máté sorra hozta Angéla nénitől a dícséreteket. Majd aztán ez a lendület valahogy a tavaszi szünet utánra elfogyott. Kint jó idő lett, többet lehetett kint lenni, és se Máténak, se nekem nem volt már ahhoz erőm, hogy este még külön gyakoroljunk bármit is. Talán, ha nem eresztünk egy kicsit le, akkor lehetett volna az a fránya írás is egy kicsit jobb. Ez lóg csak ki a többi közül.  Egyébként pedig nagyon szépen hozta Máté a jó eredményeket, és többnyire kiválót kapott. Szóval nem vagyunk elégedetelenek, sőt. Az írásra pedig jövőre kicsit jobban odafigyelünk. Hátha rutinosabbak leszünk már mind a ketten. :)

Biziosztás után a fiúk még cukrászdázni szerettek volna. Bár jéghideg volt, szerintem, de hát egy elsőbizonyítványosnak jár a cukrászda :)

Azt hiszem sikerült ezt az évet nem csak túlélnünk, hanem megélnünk. A tanulás mellett rengeteg élményt is kaptak a gyerekek, iskolai vetélkedők, kirándulások, osztálybulik, játszóterezések, sok-sok kaland, móka és kacagás. Születtek barátságok, talán nem csak a gyerekek között, hanem így év végére talán mi szülők is kicsit összeverődtünk. Ebben nagy szerepe volt az Angéla néni által javasolt és szervezett bográcsozásnak. 

Most kicsit megpihenünk. Az iskolatáskát jóóóó mélyen bedugtuk a szekrény mélyére. Aztán majd biztos előkerülnek belőle dolgok. Olvasni biztos, hogy fogunk majd a nyáron. Talán is írni sem ártana. De most még pihenünk, és élvezzük a semmittevést. 

A tanítónénik ajánlásai a nyári szünetre:

Vigyázzatok magatokra, 

Töltsetek minél több időt a szabadban, 

Amennyit csak lehet, játsszatok,

Amikor csak lehet, olvassatok!

Érdekes feladatokon törjétek a fejeteket, nehogy berozsdásodjatok!

Kiránduljatok, és álljatok meg a természet szépségei mellett!

Csupa vidám dologgal foglalkozzatok, 

Ismerkedjetek meg új barátokkal!

A vakáció alatt se feledkezzetek el egymásról!

Óriási lubickolást, sok napsütést, és felejthetetlen élményeket kívánunk Nektek a nyárra!

Angéla néni és Márta néni

Most már hivatalosan is itt a Vakációóóóó! Ezzel a dallal búcsúzott az énekkar a tanévtől :)

Bográcsparti

Szerda délután/este évzáró bográcsbuli volt a suliudvaron az osztálynak. 5-től volt szervezve, mert addigra a héten még ügyeletben lévő gyerekeket is hazaviszik, és miénk lehet az egész udvar, játszóterestől, kőszínpadostól, focipályástól. (minusz a műfüves, ami szent és ráléphetetlen). 5 körül be is toppantunk, hátizsákostul, válltáskástól, két sütis dobozt szorongatva a hónom alatt. Indulás előtt nagyon esőre állt az idő, így a vékony hosszúujjúra még ráhúztunk egy kardigánt, és biztos, ami biztos fél lábbal már a teraszon begyömöszöltem az esőkabátokat a táskába. Nagyjából három napig ellettünk volna ennyi ruhával, de sebaj, inkább legyen, mint hogy nem, de kellene.

E nemes nap alkalmából, kicsit még pótgyereknap alkalmából is, néhány szülő (köztük én is) meglepetés előadással készültünk a gyerekeknek. 3 táncot tanultunk be, 2 könnyűt Angéla nénivel, ami már-már komikusság határát súrolta, és egy nehezebb rocky-t, amit a gyerekek is tanultak a társastánc órán a tanév folyamán, és a társastánc tanítónéni jött hozzánk is. Végül úgy alakult, hogy én csak az első kettőben léptem fel, mert a harmadik táncnál nem volt párom, és egyébként sem ment annyira jól, mert csak egy próbán tudtam ott lenni, amikor ez volt. Mindegy is, mert amikor a gyerekeknek leesett, hogy ez az ő táncuk, akkor lelkesen felözönlöttek a színpadra, és onnantól kezdve már minden mindegy volt :) A próbák amúgy teljesen titokban zajlottak,  heti rendszerességgel. Én nem voltam jelen minden alkalommal, csak amikor jó idő volt, mert akkor a fiúk addig Ildi barátnőmmel játszótereztek.

Jobbra szürkében, az vagyok én. ( az utolsó próbán nem voltam, így a kockás inges dresscode is kimaradt nálam:-S)

Azzal a lendülettel, amivel beléptünk az udvarra, a fiúk már a focipályán is voltak. Nem is igen keveredtek elő onnan, csak amikor műsor volt, meg amikor már enni kellett. A bográcsban remek paprikás krumpli készült, az asztalok roskadoztak a süteményektől meg az innivalóktól, nem volt panasz. ( Egy félreeső pingpongasztalon még a borosüvegeknek is jutott hely :)) 

Marci neki is esett a sütisasztalnak, és egyik roletti-szerű csokirudat ette a másik után, majd elnyammogott egy kis sütit, majd egy másikat, majd csatlakozott a focipályás bandához, ahol épp a fiúk játszottak a lányok ellen egy apukával kiegészülve, Marci meg ide-oda motorozott a lábak között, de látszólag ez senkit nem zavart.

Épp jókor lett kész a krumpli, már nagyon éhesek voltunk. Nagyon finom volt, Milán kicsit túl is ette magát belőle, kicsit panaszkodott hazafelé, hogy fáj a hasa, de szerencsére elmúlt reggelre. 

Valamelyik okosmókus kitalálta, hogy a mászóka tetején kempingeznek, és felcipelték oda a kajájukat, és majd mikor rájöttek, hogy ott nem fognak elférni, akkor lejöttek tányérostul, és a focipálya közepére telepedtek le. Hova máshová?  Állítólag Marci végül minden maradékot összekapart a tányérok aljából. Én nem láttam. Szerencsére.

Jó buli volt. Este 9 is elmúlt már, mire hazaértünk. 

Ma még van egy évzáró, aztán ősszel már másodikosokként folyt. köv., már szerveződik egy tanévnyitó osztálybuli :)

Borsó

Vettünk tegnap a zöldségesnél egy jó nagy zacskó zöldborsót. Zöldalmáért mentünk, de Milán meglátta a borsót, és lecsapott rá, mert hétvégén Papával is sok borsót fejtettek.

Hazajöttünk, és mivel kint nem volt épp jó idő, bent meg csak kínlódtak, mert nem akartak semmit sem csinálni, csak meccset nézni, azt meg nem hagytam. Aztán felajánlottam nekik, hogy itt a borsó, üljetek akkor le, és fejtsétek ki. Erre teljesen belelkesültek. Letelepedtek a konyha asztalhoz, és míg én az ebédet főztem, addig ők szépen kifejtették az összes borsót.
Remek délelőtti elfoglaltság volt :)

Ma pedig finom borsólevest és főzeléket főztünk belőle. Nagyon ízlett nekik :)