2015. június 19., péntek

Bográcsparti

Szerda délután/este évzáró bográcsbuli volt a suliudvaron az osztálynak. 5-től volt szervezve, mert addigra a héten még ügyeletben lévő gyerekeket is hazaviszik, és miénk lehet az egész udvar, játszóterestől, kőszínpadostól, focipályástól. (minusz a műfüves, ami szent és ráléphetetlen). 5 körül be is toppantunk, hátizsákostul, válltáskástól, két sütis dobozt szorongatva a hónom alatt. Indulás előtt nagyon esőre állt az idő, így a vékony hosszúujjúra még ráhúztunk egy kardigánt, és biztos, ami biztos fél lábbal már a teraszon begyömöszöltem az esőkabátokat a táskába. Nagyjából három napig ellettünk volna ennyi ruhával, de sebaj, inkább legyen, mint hogy nem, de kellene.
E nemes nap alkalmából, kicsit még pótgyereknap alkalmából is, néhány szülő (köztük én is) meglepetés előadással készültünk a gyerekeknek. 3 táncot tanultunk be, 2 könnyűt Angéla nénivel, ami már-már komikusság határát súrolta, és egy nehezebb rocky-t, amit a gyerekek is tanultak a társastánc órán a tanév folyamán, és a társastánc tanítónéni jött hozzánk is. Végül úgy alakult, hogy én csak az első kettőben léptem fel, mert a harmadik táncnál nem volt párom, és egyébként sem ment annyira jól, mert csak egy próbán tudtam ott lenni, amikor ez volt. Mindegy is, mert amikor a gyerekeknek leesett, hogy ez az ő táncuk, akkor lelkesen felözönlöttek a színpadra, és onnantól kezdve már minden mindegy volt :) A próbák amúgy teljesen titokban zajlottak,  heti rendszerességgel. Én nem voltam jelen minden alkalommal, csak amikor jó idő volt, mert akkor a fiúk addig Ildi barátnőmmel játszótereztek.

Jobbra szürkében, az vagyok én. ( az utolsó próbán nem voltam, így a kockás inges dresscode is kimaradt nálam:-S)
Azzal a lendülettel, amivel beléptünk az udvarra, a fiúk már a focipályán is voltak. Nem is igen keveredtek elő onnan, csak amikor műsor volt, meg amikor már enni kellett. A bográcsban remek paprikás krumpli készült, az asztalok roskadoztak a süteményektől meg az innivalóktól, nem volt panasz. ( Egy félreeső pingpongasztalon még a borosüvegeknek is jutott hely :)) 
Marci neki is esett a sütisasztalnak, és egyik roletti-szerű csokirudat ette a másik után, majd elnyammogott egy kis sütit, majd egy másikat, majd csatlakozott a focipályás bandához, ahol épp a fiúk játszottak a lányok ellen egy apukával kiegészülve, Marci meg ide-oda motorozott a lábak között, de látszólag ez senkit nem zavart.
Épp jókor lett kész a krumpli, már nagyon éhesek voltunk. Nagyon finom volt, Milán kicsit túl is ette magát belőle, kicsit panaszkodott hazafelé, hogy fáj a hasa, de szerencsére elmúlt reggelre. 

Valamelyik okosmókus kitalálta, hogy a mászóka tetején kempingeznek, és felcipelték oda a kajájukat, és majd mikor rájöttek, hogy ott nem fognak elférni, akkor lejöttek tányérostul, és a focipálya közepére telepedtek le. Hova máshová?  Állítólag Marci végül minden maradékot összekapart a tányérok aljából. Én nem láttam. Szerencsére.

Jó buli volt. Este 9 is elmúlt már, mire hazaértünk. 
Ma még van egy évzáró, aztán ősszel már másodikosokként folyt. köv., már szerveződik egy tanévnyitó osztálybuli :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése