Vár helyett Tapolca

Az  első éjszakán igen hideg volt a faházban. Persze készültem, és a fiúknak pakolta meleg pizsit, aludtak is mint a bunda. Igaz, hogy én legalább kétszer keltem fel és bugyoláltam körbe őket a takarójukkal, (frászt kapok, amikor kint van a derekuk), hogy meg ne fázzanak. Kivéve Mátét, aki fülhegyig be volt takarózva, pont úgy, mint amikor elaludt. Megtapogattam az orrukat is, hogy nem hideg-e. Nem volt az. Bezzeg az enyém! Én nem tudok hideg orral aludni, így már majdnem hajnalodott, mire végre álom jött a szememre. 

Reggel hűvös, de esőmentes napra ébredtünk, és szokás szerint reggelinél előkerült a "Mi a mai program?" kérdés. Tanácstalanul néztünk egymásra, nem volt konkrét tervünk, meg hát olyan hideg volt! Végül azt találtuk ki, hogy elmegyünk a csobánci várhoz. Ott még nem voltunk, biztos jó lesz. Állítólag pazar odafentről a kilátás. 

Ott csúszott csak egy kis hiba a gépezetbe, hogy a honlapon nem találtunk pontos infót a megközelítést illetően, de gondoltuk, majdcsak ki lesz táblázva, hogy mi merre. 

Mentünk is szépen. Az az útszakasz, amikor felkanyarodunk a 71-esről Tapolca felé nagy kedvencünk. A táj meseszép, megunhatatlan, és telis-tele van huppanókkal! Hát ennél nagyobb mulatságot nehezen tudtunk volna kitalálni, mint ami ebből az autózásból lett végül, mert a fiúk úgy kacagtak minden egyes jól sikerült huppanó után, mintha legalábbis a hullámvasútra fizettük volna be őket.  

Milán azt találta mondani, hogy :- Csikizi a kukacomat! (mármint a huppanó) Ezután ez volt a hét mondata.

Gyulakeszire érve hiába kerestünk táblát, hogy merre menjünk, nem találtunk. Át is gurultunk rajta sittysutty. A tapolcai teszkóparkolóban tudtunk csak megfordulni. Visszamentünk. Mondtam Ferinek, hogy ott a templom mellett volt egy olyan út, ami úgy nézett ki, mintha vezetne valahová, nézzük meg. Megnéztük. A valahová vezető útnak hamar vége lett, rátértünk egy földútra. Az irány jónak tűnt, a hegy felé tartottunk, de koránt sem voltunk biztosak benne, hogy ez az út az az út. Abban viszont biztosak voltunk, hogy ha ez az az út, akkor viszont ez nem a mi autónknak való. Senki emberfia nem volt ott rajtunk kívül. Előttünk ment ugyan egy lada (?) de mire beértük, addigra az autó ott állt, de emberek nem voltak sehol, aki tanácsot adhatott volna.
Végül nem vágtunk bele. Autóval nem mertünk tovább menni. Gyalog meg az előző napi esőzés miatt nem mertünk nekivágni, feltehetően merő sár volt a felfelé vezető út. És még meredek is. Legalábbis lentről annak tűnt.

Ennyit láttunk a Csobánci várból

De nem mondtunk le végleg róla, majd legközelebb talán valami jobb időt kapunk, és fel tudunk kaptatni. 

Találtam egy tök jó blogot is, ami kifejezetten balatoni romokkal foglalkozik. Azt hiszem ezt is alaposan át fogom bogarászni.

De hogy ne jöjjünk hiába, átmentünk hát Tapolcára. Mivel nem volt ez az út betervezve, így a tavas barlangra sem készültünk rá. A gyerekekkel ugyan még nem voltunk, de most sem mentünk be, csak elgurultunk előtte, és megnéztük a szép hosszú sort, ami kint állt. Nem volt most kedvünk egy hosszú sorban álláshoz. De mivel azóta, mióta utoljára ott voltunk, (2007.szept.) volt valami újítás, és építettek egy látogatóközpontot is, így előbb-utóbb sort fogunk keríteni majd rá, az tuti. Most már Marci is egyre inkább csónakbiztos lesz, remélhetőleg.

A főutca mellett parkoltunk le, és a Malom-tó felé indultunk, amit először az emlékeinkre hagyatkozva próbáltunk megtalálni, majd a táblákat nézve, de egyik sem volt nagy segítség. Végül csak meglett. Ott volt ahol mindig is, és még mindig nagyon szép. Leszámítva a szélén egy jó félméternyi szélességben úszkáló vastag zöld nyálkás trutyit, na az gusztustalan volt, de ha azt nem néztük, akkor szuper volt minden. Óóóó, legutóbb még nagy pocakkal álltam a tó partján!!!! Most meg három csirkefogó lógatta be egyszerre a fejét, hogy nézze a halakat.

Nem időztünk nagyon sokat. Eléggé hideg volt. Meg itt sem volt korlát :) Úgy látszik, ez lesz a sokadik vesszőparipám.