Bóbita nap

Sűrű napjaink vannak mostanában, és tanév végéig már nem is nagyon fog ez változni. A héten volt a suliban is szülői, ahol amellett, hogy elmondta a tanítónéni, hogy mi minden lesz majd az év végi dolgozatokban, (még leírni is sok volt), egy oldalas nyomtatott papírt adott, amire részletezte a hátralévő egy hónap programjait, úgyhogy a tanulás mellett még rengeteg élményben lesz részük az évzáró előtt.

Az oviban is zajlik az élet, mulatság, mulatság hátán, volt bemutató torna óra, amit megnézhettünk, mi szülők, voltak török pedagógusnövendékek vendégségben, valamilyen csereprogram keretében, volt virágültetés, veteménykertet csináltak, komposztálnak, szóval mindig van valami kis tevékenység.

Tegnap délután volt a szokásos éves Bóbita nap megrendezve. Tavaly nem voltunk, mert Marci pont ekkor volt kórházban, de egyébként is ömlött az eső, és beszorult az egész rendezvény az épületbe. Most is necces volt a rossz idő, de végül délutánra nagyon klasszul kisütött a nap, így kint voltunk az udvaron, és nagyon jól éreztük magunkat.

A szokásos menetleveles-pecsételős feladatok voltak, mindenféle, kézműveskedős, ügyességi, célbadobós, egyensúlyozós, kapurarúgás, kreszpályán rollerezés ilyesmik.

Marcival vettünk részt az eseményen, Máténak Bozsik focija volt aznap, érte Feri ment a suliba, és ők később csatlakoztak, már-már a végére.

A fiúk szépen teljesítették a feladatok java részét, néhány maradt csak ki, de az is csak azért, mert elkezdett nagyon beborulni, és így előrébb lett hozva a táncház, hogy ne ázzunk meg.

Volt bodzaszörp meg málnaszörp, gyümölcspult, zsíroskenyér lilahagymával, éhen sem maradtunk. A nagy táncolás után csak úgy tűntek el a fiúk gyomrában a zsírosdeszkák, Marci is csak úgy ette, pedig szerintem sosem látott még zsíros kenyeret. És ott, az oviudvaron a lilahagyma is nagyon csúszott mellé! Itthon nemigen tudnám beleimádkozni.

Végül Máté is betoppant, egy hatalmas éremmel a nyakában, amit a focikupán kaptak. Borzasztó boldog volt tőle :) Eléggé el volt fáradva, és legalább 4 kenyeret pusztított be rögtön érkezés után :) 

Jól éreztük magunkat. Mostanában mindig csak rohanunk egyik helyről a másikra, jó volt kicsit lazulni, elbeszélgetni ismerősökkel, óvónénikkel, és csak nézni a gyerekeket. 

Eu-s 11 km

Szombaton zajlott az Európa nap keretén belül rendezett Eu-s 11 kilométeres futás, ami az EU-hoz való csatlakozásunk 11 éves évfordulója miatt volt éppen 11 km. Tavaly volt már 10 km-es táv, azon nem voltam, mert tavaly az egy héttel későbbi  cocacolán debütáltam a 10 kilométerrel. Most viszont kimarad a cocacola, és belefért az eu-s futás. 

A fiúk nem kísértek el, Feri szerint ez nem az a táv, ami miatt izgulni kéne. Ez igaz is,  meg nem is. Igaz, mert 11 km-t le tudok futni, viszont pont e miatt nagyon el is lehet csúszni vele, ha az elejét nagyon megtolom. Szóval egyedül vágtam neki. 

A Margitszigetre érkezve kóboroltam még egy kicsit, mert hiába vettem föl előre a rajtszámot, pólót akkor nem kaptam, mert nem volt. Utólag a rajtszámot is kár volt előre fölvenni, mert nem volt torlódás. Ott és akkor még nem. Viszont hogy hol lehet az elmaradt pólókat átvenni, azt csak másodjára sikerült megtalálnom, de végül meglett. Majd összekészültem, leadtam a csomagomat, és vártam a kezdést. 

A 10 órás kezdés csúszott egy jó negyed órát, és hiába voltak iramfutók lufival, valahogy nem volt köztük távolság, nem nagyon tudtam, hogy hová álljak, hogy mindenkinek jó legyen. Végül megálltam csak úgy valahol, ahol épp volt egy talpalattnyi hely, és vártam a rajtot. Közben tűzött a nap, és már bántam, hogy nem cseréltem le a kapott fehér pólóra a rajtam lévő feketét. Már akkor tudtam, hogy meg fogok pusztulni.

Nem kezdtem olyan jól. A runkeeper pont a rajt után elveszítette a gps jelet. Mire megtalálta, addigra már mindegy volt, viszont innentől folyamatosan hülyeséget mért, és mondott. Próbáltam nem foglalkozni vele, de azért tudat alatt bosszantott. 

A futás alatt nem sok helyen nem volt teljes útzár, volt ahol csak részlegesen egy sávot zártak le, volt ahol azt sem, és a járdán, bicikliúton futottunk. Engem mondjuk nem zavart, mert mint kiderült jó előre pozicionáltam magamat, sokkal előrébb, mint terveztem, de legalább volt hely, nem volt nagy sűrűsödés, mint állítólag hátrébb, akik a járdás szakaszokon állítólag alig tudtak haladni. Így viszont, hogy én előrébb voltabb, éreztem is, hogy kifutom a lelkemet. Plusz még a tűző nap. Nagyjából az egész táv egy nagy holtpont volt számomra, annyira kínlódtam. Szerintem életemben nem futottam még ennyire szenvedve. Gondoltam is magamban, hogy ha otthon futnék, biztos, hogy már 5 km után megálltam volna. Itt nem álltam meg, de néha igen erősen fontolgattam magamban a gondolatot. Ráadásul valamiért azt gondoltam, hogy a Szabadság-híd környékén lesz frissítés, de nem ott volt, hanem az Erzsébet- hídnál. Hát mire elküzdöttem magamat odaáig, hát.... 

Végül csak beértem. Igaz, hullára futottam magamat. Ez mondjuk meglátszik az időeredményemen is, mert a hivatalos idő szerint 1:00:14-gyel értem célba, ami az eddigi leggyorsabb futásomat jelenti. nem csoda, hogy teljesen kész lettem a végére. Saját mérést a runkeeper bénázása miatt nem tudok mondani.

Éremosztás, befutócsomag, és víz, víz, víz!!!! Másra sem tudtam gondolni, csak hogy igyak végre! 

Kicsit még eltébláboltam a nagyszínpad környékén. Nem kellett volna, mert mire odahúztam magamat a ruhatárhoz, addigra gigahosszúra nyúlt a sor, és egy órát álltam sorba a hátizsákomért. Állítólag olyan káosz volt odabent, hogy nem találták a csomagokat. Végül mire bejutottam, addigra már egész flottul ment, bár mikor a bácsi kérdezte, hogy milyen táskám van, és mondtam, hogy olyan fekete fila, olyan tescós, akkor megfordult a fejemben, hogy ez vajon mennyire volt segítség, és vajon hány fekete tescós fila hátizsák lapulhatott ott a csomagok között. De végül meglett, szerencsére. Akkor és ott nem volt túl jó sorbanállással tölteni az időt, még úgy sem, hogy végül egész jól elszórakoztattuk egymást ott egy páran, de utólag végülis már mindegy. 

Összességében nem volt rossz. Főleg az időeredményemet tekintve. Csak néhány ponton jó lett volna kicsit nagyobb odafigyelés, pl. a szakaszos rajtolásra és a frissítésre jobban oda kéne figyelni. ( a végén futóknál már elfogyott a víz ) És akkor a ruhatárat még nem is említettem. Legközelebb csomag nélkül megyek majd.

Bábszínház-Vuk

A Puskin Kuckóban rendszeresen vannak hétvégi gyerek előadások. Vagy mozi, vagy színház, vagy koncert, akármi. Mi még egyszer sem voltunk. Valahogy nem jött ki sosem úgy a lépés. De mióta voltam a Puskinban párszor moziban a csajokkal, és rájöttem, hogy milyen kényelmes helyen van, mert átszállás nélkül oda lehet jutni, azóta jobban figyelek. 

Ma, a Fabula Bábszínház előadásában lehetett megnézni a Vuk-ot. És mivel most épp ráértünk, hát elmentünk. 

Annak ellenére, hogy busszal egyszerűen oda lehet menni, mi most autóval mentünk. Második körben találtunk is parkolóhelyet nem túl messze. De pont jókor érkeztünk, se nem korán, hogy a gyerekek már az előadás előtt elunják magukat, se nem későn, hogy rohanni kelljen. Szóval pont jó volt minden.

 A harmadik sorban ültünk, jól láttunk. Még Marci is.

Az előadás nem volt egészen 1 óra hosszás. Marci is szépen  végigülte. Kicsit el is álmosodott talán a félhomályban, és csak az utolsó percekben kínlódott egy kicsit, de teljesen problémamentes volt, értem ezalatt, hogy nem zajongott, nem kellett kimenni vele, csak már fészkelődött a székén.

A mese kicsit különbözött a rajzfilmverziótól. Én nehezen is tudtam elvonatkoztatni, és hiányzott Pogány Judit hangja, meg a libás rész is teljesen kimaradt, meg hogy mit hozzak ludat vagy kacsát. Ez persze a bábelőadás értékéből nem vont le semmit, nyilván az időkorlát miatt is kellett itt-ott lecsípni a sztoriból, mert egyébként jó volt, szórakoztató volt, és a gyerekeknek is tetszett.

Most pedig újranézzük a mesét. Rég néztük már, mikor még Milán kicsi volt. Nem is nagyon emlékezett már rá. Jó most újranézni. Szigorúan focimezben :)

Anyák napja Mátéval

Csütörtökön délután nagy izgalommal ültem be az osztályterembe. A gyerekek nagyon be voltak zsongva, mindenki várta, a saját anyukáját a folyosón, szaladgáltak föl-le, és mindig bekiáltottak annak, akihez éppen jöttek. Máté nevét is már a lépcső tetejéről hallottam :) A skacok hiányolták Máté kistesóit, hogy ők miért nem jöttek.

Nekem még jutott hely az első sorba, le is csaptam rá rögtön. Aztán szép lassan összegyűltünk, még a későn érkezők is befutottak, meg még a náluk is később érkezők is. 

A műsor két részből állt, és fantasztikusan jó volt! Először a fiúk, két lánnyal kiegészülve előadtak egy kis "darabot". 12 kiskukta volt a címe. Ehhez kellett a kötény, meg a fakanál. Az előadás nagyon  szórakoztató volt, olyan ügyesek, aranyosak, lelkesek voltak mindannyian, Máté is szép harsányan mondta a maga sorait. Mondanom sem kell, hogy sírva nevettünk  :)

Felvettem az egészet videóra. Sajnos a youtube eléggé lebutítja a videót, az eredeti felvétel ennél azért jobb minőségű. De a lényeg azért hallható, látható.

A második felvonásban pedig minden egyes gyerek mondott egy verset, egyedül vagy párban, ki hogy. Máté a barátjával mondott egyet, és nagyon ügyes volt. Jó sok verset elmondtak, szerintem az összeset, amit valaha is hallottam. Végül pedig az Este jó-t énekeltük, akkor Máté már az ölemben ült, vagy előttem állt, és úgy énekeltük együtt. Nagyon megható volt :)

Csodaszép saját kezű képeslapot készítettek, meg könyvjelzőt.

Imádom :)

Anyák napja Milánnal

Mióta Máté iskolás, azóta folyton azon parázok ilyenkor ünnepekkor, hogy nehogy egy napon legyenek az ünnepségek. Milánéknál már hete óta tudott volt, hogy 6-án lesz, Mátééknál egészen a múlt csütörtökig titok fedte a dátumot, ami végül 7-e lett. Szerencsére. 

Jó meleg, fülledt délután volt a tegnapi, ahogy fél 5-kor szépen sorban végigültük a kisszékeket, a szépen feldíszített csoportban, hát nem fáztunk egy cseppet sem. 

Az ünnepséget Kati néni nyitotta meg egy röpke, de annál könnyfakasztóbb beszéddel, hogy milyen jó dolog az anyaság, milyen jó gyereknek lenni, gyerekkel lenni, és mennyire szerencsések ők, pedagógusok, hogy nekik a saját gyerekeik mellett van még 25 kisgyerekük. Nagyon megható volt.

Aztán jöttek a gyerekek, kézenfogva, énekelve, táncolva, és egy pár dalos körjáték repertoárt mutattak be. 

Az igazi anyák  napi rész pedig már szemtől szembe zajlott. Milán odaállt, majd odakuporodott az ölembe, és úgy mondta a verseket, úgy énekelt. Aranyos volt nagyon :) De hát Milán mindig aranyos, benne mindig sok a szeretet.

Móra Ferenc : Anyának

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.

Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Lukács Angéla: Csak egy van...

Sok-sok levél van a fán,

Mind hasonló forma,

Milliónyi levél közt

Mégsincs két egyforma.

A Földön sok gyerek él,

milliárd is megvan,

De az egész világon

Belőlem csak egy van.

S ha egy nagy tér közepén

Tenger gyerek állna,

Közöttünk az anyukám

Mégis rámtalálna.

Létay Lajos: Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,

én azt is megkeresném.

Ha csak egy csillag gyúlna,

fényét idevezetném.

Ha csak egy madár szólna,

megtanulnék hangján.

Ami csak szép s jó volna,

édesanyámnak adnám.

Hullottak ám a könnyek rendesen :)

Ez vagyok én

Milán fényképezte

Itthon még elénekelte az anyák napi klasszikus Orgona ágát. Persze az első sor szokás szerint lemaradt. Sosem fogom már megjegyezni, megtanulni, hogy van némi átfutási idő a gombnyomás és a felvétel elindulása között.

Ma folyt. köv. Mátéval. Aki annyira titkolózott, hogy még a hazaküldött verseket is Apával tanulta meg. Nekem csak a fellépéshez szükséges kötényt, fakanalat, és tojást kellett biztosítanom, persze mindezt máról holnapra, vagyis tegnapelőttről tegnapra. Imádom az iskolában, hogy ma beírnak valamit, ami holnapra kell. Lehet, hogy mi vagyunk csak ilyen szeleburdi család, de nálunk nem alap, hogy van itthon fonál 2 színben, fekete tempera, meg miegymás, amit mindig holnapra kellene prezentálnom.  Kötényt végül kölcsönkértem, mert nekünk csak felnőttkötényünk van itthon, az sem volt egészen tiszta, fakanalat vettem egy steril csilivilit a százasboltban tegnap, ma már azzal fog feszíteni az ünnepségen. Tojásunk az mondjuk volt itthon, bár azt is nagy dobozban küldtem, nem kicsiben, amiben állítólag kellett volna. Remélem, ez azért nem fogja megakasztani a műsor menetét. :) Kíváncsian várom!

Marci is beíratkozott

A héten van az oviban a beíratkozás. Nagyon oda kellett koncentrálnom, hogy el ne felejtsem Marcit beíratni. Valahogy ez most nem volt a fejemben annyira, mint korábban, igaz Milán egy évvel később ment oviba, azt nehéz lett volna már elfelejteni. Szóval még tegnap is azon morfondíroztam, hogy mikor is lenne jó, végül ma reggel gondoltam teszek egy próbát, hogy hátha nincsenek sokan. Ha meg sokan vannak, akkor meg marad a péntek délelőtt. ( a holnap délután nem lett volna jó) Szóval ma reggel úgy mentünk Milánnal az oviba, hogy előtte leellenőriztem, hogy minden hivatalos papírja megvan-e a gyereknek. Megvolt. Milánt leadtuk a Csillag csoportban, mi pedig felbattyogtunk az emeletre. Ketten voltak már előttünk, lehet, hogy hárman, nem is tudom. Kicsit szét voltam esve. 

Kitöltöttem a jelentkezési lapot. A harmadik sornál kicsit elméláztam, hogy melyik gyerek nevét is kell most ide írnom???? Nehezen jött ki a kezem alól, hogy Marcell, nem sokszor kellett még ezt így leírnom.

Amíg vártunk, addig Marci nézegetett valami könyvet. Én meg elgondolkodtam azon, hogy hogy lehet, hogy már megint itt ülök... Marci még csak most született!!!! De mire jutottam volna magamban valamire, addigra már bent is voltunk, adategyeztetés, csodálkozás, hogy már Marci is????, hát mondom, én is ezt kérdezgettem épp magamtól odakint. 

Mindent aláírtam, mindent tudomásul vettem, és most már nincs más dolgunk, mint várni, hogy felveszik-e. Gondolom, hogy igen. És hogy hová. Én nagyon örülnék, ha Borókás lenne a legény. Közel van Milánhoz, kedvesek az óvónénik, és szimpi a csoportszoba. De az igazgatónő szerint mindenki borókás akar lenni, úgyhogy nem ígért semmit. 

Szóval még bármi lehet. De ha másik csoportba kerül, az sem lesz tragédia. Én csak egyetlen egy óvónénit szerettem volna elkerülni, akinek idén nagycsoportja van, de úgy néz ki jövőre az lesz az oviban maradó nagycsoportosok gyűjtőcsoportja, úgyhogy megnyugodtam. 

Mindenesetre kíváncsi vagyok! Nem tudom egyelőre Marcit, mint óvodást elképzelni. De majd alakul ez is idővel. De tény, hogy nincsen már kisbabám :(

A hét hőse, Marci

Egyértelműen. 

Úgy alakult, hogy eddig mind három nap délelőtt menni kellett valahová. Hétfőn Milánnal voltunk fülészeten. Most Marci is jött. Tömve volt a váró, de szerencsére nem mindenki ugyanoda várt, ahová mi, így relatív hamar bekerültünk a doktornénihez.  A jobb oldalon jelentős javulást tapasztalt, a bal oldalon nem nagyon. Átmentünk az audiológiára. Itt viszont jó sokat vártunk. Gyerekszemmel legalábbis. De olyan nagyon ügyesek voltak, mert nagyon türelmesen vártak. Olvastunk, beszélgettünk, nézelődtünk, és amikor bekerültünk Marci ott is szépen csöndben szemlélte, hogy történik. A doktornéninek viszont el kellett mennie, így az eredményt csak másnap tudtuk neki megmutatni. Így tegnap, már Milán nélkül újra elmentünk a kórházba. Onnan pedig be a városba. Utólag kiderült, hogy oda potyára mentünk, mert a jegypénztár csak 2 óra múlva nyitott, így dolgunkvégezetlenül jöttünk haza. 

Marci villamosozott, trolizott, és buszozott. hiba nélkül. 

Ma pedig a Millenárishoz kellett elmennünk. Tanakodtam is magamban, hogy hogy lenne jó oda menni. Metróval? De vajon az agyonzúzott Széll Kálmán téren (nekem Moszkva téren) át tudunk-e evickélni? Vagy villamossal, ami nem jár az Oktogontól arrafelé, csak busz megy helyette, ami plusz egy átszállás. Végül így mentünk. Marcinak őrült nagy kaland egy ilyen utazás. A földalattin például remekül elszórakozott azon, ahogy nyílik az ajtó, meg csukódik, és előtte van valami kis dallam. Borzasztóan tetszett neki. A villamospótló buszon pedig sikerült egy jó magas ülést kifognunk, ahonnan mindent szuperül látott. A körút Marcinak meg egyébként is maga a kánaán, hiszen végig dolgoznak valamit, itt egy gödröt ásnak, ott egy markoló, amott megint valami munkagép. Marci totál le volt nyűgözve. :)

Én pedig attól voltam lenyűgözve, hogy zökkenőmentesen tudtunk haladni, és az átszállások is simán mentek. Leszálltunk-fölszálltunk, szinte nem is kellett várakozni.

Ugyanez visszafelé. Közben pedig szépen jött a futóbicajával mellettem. Cserébe a Millenáris parkban hajthatott egy kicsit kedvére. És persze megnéztük a kacsákat. Az bárhol járunk elmaradhatatlan. 

Holnap délelőttre még nincs programunk.:)

Fociedzés nr.2.

Ha hétfő, akkor foci. Végülis milyen jó, hogy pont hétfőn van fociedzés, amikor még a szokottnál is nehezebben indul a nap. Ilyenkor elég csak a fülükbe duruzsolnom reggel, hogy ébresztőőőőő, reggel van, vár a munka, meg a fociedzés, és voila.... máris kint vannak az ágyból :)

A tegnapi fociedzés pedig igen rendhagyóra sikeredett. Máténak van egy nem túl szép, de nagy seb a lábán, ami már-már múlóban van, és nagyon vigyázunk rá. Már amennyire tudunk. A vigyázás egyik alapköve, hogy szegény Mátétól megvontuk a focit, hogy ne dörzsölődjön a lába. Nem csak edzés szinten, hanem itthoni futbalozás szinten is. Máté nagyon okosan igyekszik is betartani, és vigyázni. Néha azért el-elcsábul egy rúgásra, de egyébként egy hős. Ennél fogva a tegnapi fociedzést is ki kellett hagynia. Okos volt, megbeszélték apával, hogy ez most fontos, hogy mielőbb újra játszhasson. Megértette, elfogadta, és ha szomorú is volt, hősként tűrt a pálya szélén. 

Szóval a tegnapi fociedzésen Milán egyedül vett részt. Máté nélkül.  (az oroszlán nélkül, egyedül volt bátor :) by Marék Veronika)

És mivel reggel nem tudtunk dönteni, hogy elvigyem-e Mátét bőrgyógyászhoz, vagy sem, ezért Apa is odajött a suliba, hogy ha kell, akkor én elmegyek Mátéval, ő meg hazamegy a többiekkel. Egyelőre Máté sebe szépen gyógyul, tegnap már egész korrektül nézett ki, így egyelőre elhalasztottuk az orvost. 

Az edzésről. Milán természetesen teljesen be volt zsongva, ilyenkor szó nélkül csipkedi magát, sőt Marcit is igyekezetre biztatja, hogy nehogy elkéssen. Mire odaértünk, addigra a többiek már a pályán voltak, Milán csak úgy suhant be a pályára. Nem volt megilletődve, hogy Máté nélkül kell helyt állnia, pedig még csak  másodjára volt, és most voltak olyan gyerekek is, akik a múltkor nem.

Minden a szokott módon történt, labdavezetés, cselezgetés, dekázgatás, én közben Marcit terelgettem, közben Feri is befutott, Milán ennek nagyon megörült. Máté pedig ügyes volt, nem duzzogott, némán tűrt. 

Milán most is nagyon ügyes volt. Már-már aggasztóan sokat dicséri az edző "bácsi", és sokszor példálózik is vele, hogy milyen jól csinál dolgokat, mondjuk jól dekázik, pedig ő a legkisebb. Mondjuk tényleg ügyes, de azt sem akarom, hogy a többiek, akik ráadásul nagyobbak is mint ő, fújjanak rá e miatt.

A végén próbáltam videót készíteni, de tanulnom kell még ezt a telefonos videózást.

Kicsit más. Marci. Merthogy a fociláz is fertőző ám :) Nem kellett sok idő, hogy Marci is beszálljon a bőrrúgásba. Hétvégén már ő is rúgta a lasztit keményen. És amikor hazajövünk, akkor még nem jön velem, hanem lent marad egy kicsit ő is edzeni, és bőszen rúgja a garázskaput most már ő is. Úgyhogy alakul a focicsapat :)



Én meg lassan átalakulok sportbloggá.

Ünnepi meccs

Az idén lecsúsztunk a majálisozásról. Az elseje délelőttje elment az utazással Szentesre, és mivel a fiúk semmit nem pihentek az úton, Marci sem, ezért érkezés és ebéd után kíméletlenül le kellett feküdnie mindenkinek aludni. A Nagyok persze nem voltak álmosak, állításuk szerint, és nem tetszett nekik a csendes pihenőnek még a gondolata sem, de csodák csodája, mégis csak sikerült elaludniuk. Már-már ébreszteni kellett őket, hogy időben tudjunk indulni a 6-kor kezdődő vízilabdameccsre.

A múltkor is nagyon bejött, így nagyon megörültünk, hogy a mostani ottlétünkkor is lesz meccs, csak most a lányok játszottak, ráadásul a döntőbejutási sorozat első meccse volt a pénteki a Dunaújváros ellen. Szóval még tétje is volt. 

Az uszoda előtt megint állt egy kisebbfajta sor, nem is nagyon haladtunk, csak egész lassan. A fiúk meg izgultak, hogy csak le ne késsük a mérkőzést. De volt még idő bőven. 

várakoznak

A meccs nagyon izgalmas volt!!!! Nagyon erősen kezdtünk, és pár góllal el is húztunk, de a második negyed nagyon nem jött össze, és akkor feljött a Dunaújváros, sőt vezetett is egy góllal, de aztán szünet utánra összeszedték magukat a lányok, és végül 10-9-re nyert a Szentes. 

Nagyon jó meccs volt, végig izgultuk, végig szurkoltuk az egészet, szuper volt a hangulat, a fiúk meg borzasztóan örültek, hogy nyertünk. :)

Hogy levezessük a nagy izgalmakat, még egy kicsit sétáltunk a városban. Azt hittük, hogy van még valami koncert nyolc körül, de nem volt már semmi. Így hát idén majális nélkül vízilabda meccsel ünnepeltük május 1-jét. :)

Reklámújság

Nézegetjük hétvégén a Lidl-s újságot. Marci, Milán meg én. Kérdezgetem Marcitól, hogy mi micsoda, hogy felismeri-e, és hogy ki tudja-e mondani. Sorolja szépen, hogy pobász (kolbász), tej, tajt (sajt), isz (víz), fűnyíró (nem így mondja, de nem tudom, hogy hogy), stb... 

A sportoldal tetején meglát egy tornázó nőt, rámutat és felkiált:- Anyaaaa!!!!

Mire Milán odafordul Apához:

- Apaaaaa, nézd, ebben a boltban árulnak új anyukát!

Ennyit az anyák napjáról ;-)