Ebédnél

Ebédelünk. Már-már hagyomány, hogy ha betegek, akkor lasagne-t kérnek. Máté legalábbis mindig azt kér, amikor betegen van itthon. Ma is lasagne volt, igaz, most csak véletlen egybeesés volt Milán betegsége és a menü között.
Szóval eszünk.
Milán:- Majd hagyjunk Máténak is a lasagne-ból, mert tudod, ő nagyon szereti.
- Igen, tudom. Marad még neki is, nyugi.
- Máté sokkal hamarabb szerette a lasagne-t, mint én. Én régebben azt hittem, hogy nem szeretem. 
- Igen, emlékszem. 
- És tudod, ki szereti még a lasagne-t?
- No ki?
- Hát Garfield. Neki is az a kedvence.

Művész lett

Milán gyógyul. Már-már láztalan. Vagyis láza biztos, hogy nincs, esetleg egy halvány hőemelkedése, de azt meg nem mérem. Érezhetően hatalmas a fordulat a tegnaphoz képest. Ma egész délelőtt dolgozott valamin. Épített egy repülőt, majd dupla szárnyúvá alakította. Csúcsszuper lett szerintem.

A képek nem adják vissza annyira, de teljesen szabályos repülő formája van.

Mikor sokadjára  jött megmutatni, én még sokadjára is teljesen oda voltam, hogy milyen klassz repülőt épített, és csak annyit mondtam:

- Milán, ez nagyon durva! 
- Tudom, ezt már mondtad!

Később pedig legóból csinált egy másik gépet.
Mondom neki:
- Milán, Te ma nagyon kreatív vagy!
- Látod, milyen művész lettem a betegségtől?

Amikor a vasember lebetegszik

Milán nem az a beteges fajta, vasból van, szoktam én mondani. (A Vas szülötte, első e néven :))

Persze ő is össze szokott szedni ezt-azt, de sokszor mire komolyra fordulna a dolog, addigra már túl is van rajta szinte magától, némi vitamin rásegítéssel. Épp ezért nem vagyunk hozzászokva, sem ő, sem én, hogy beteg is lehet, és talán ezért kicsit jobban oda is van, amikor valóban megtámadja valami kór. 

Tegnap haza kellett hoznom az oviból, mert délben hőemelkedése volt. Sírva fogadott, ami Milánra egyáltalán nem jellemző. Szegénykémnek csak úgy potyogtak a könnyei, és csak azt mondogatta, hogy nincs jól. Itthon aludt valamicskét, de nem túl sokat, nyugtalan volt, és nyafogós. Feljebb is ment a láza. Kínlódott. 

Mikor Marci is felébredt, akkor összecuccoltunk, és elmentünk a doktornénihez. Reménykedtem, hogy a két héttel ezelőtti nagy roham már lecsengett, és nem kell sokat várni. Végül egész korrekt volt, 5-en voltak csak előttünk, és az egyik hamarosan be is ment. (5 nálam a lélektani határ, meg a gyerekeknél is várakozásilag. 10 perccel számolva így is 50 percünk rámegy. ) 

Mivel ritkán járunk a doktornénihez, ezért Milán mindig tart tőle egy kicsit. Itthon nyávogott is egy kicsit, hogy ne menjünk, ott meg meg sem szólalt, hiába kérdezte a doktornéni. Láttam rajta, hogy ha megszólalna, akkor lehet, hogy pityergés lenne a vége. 

Csúnya torokgyulladása van, antibiotikumos kezelést kapott. 

Ha már ott voltunk, akkor Marcit is megnézte a doktornéni, és mivel olthatónak találta, ő meg gazdagabb lett egy tűszúrással, amit szinte meg sem érzett, és hős módjára viselkedett, mire legörbítette volna a száját, addigra már készen is volt.

Borzalmas éjszakán vagyunk túl egyébként, Milán szinte egész éjjel dobálta magát, felült, beszélt valamit, utánam kiabált. Nem tudom, hogy félálomban volt.e ez, vagy ébren volt, de mikor lesimítottam a fejét a párnára, akkor egy kis időre megint elszunyókált, aztán megint kezdődött minden.Volt  már vagy 4 óra is, mire végre kicsit lenyugodott. 

(Ehhez még az is hozzájön, hogy Feri nem volt tegnap itthon, és én még azon is paráztam, hogy nehogy elaludjunk reggel. ) 

Reggel nem volt igazán őszinte a mosolyom, amikor a telefonom azt mutatta, hogy -9 fok van odakint. És bár minden porcikám ellenkezik az ellen, hogy itthon hagyjam a gyerekeket egyedül, most mégis felajánlottam Milánnak, hogy ha gondolja, akkor maradjon itthon mesét nézni, amíg Mátét gyorsan eldobom a suliba. Negyed óra összvissz. De ő nem akart, azt mondta, inkább eljön ő is. Szerencsére nem volt reggel lázas, de az érzés, amikor a szemöldökfagyasztó hidegben, 3 gyerekkel, amelyikből az egyik nyávogósan beteg, késésben biciklizünk az iskola felé, hát az megfizethetetlen. 

Most úgy látom, már elindult a javulás útján. Bár a torkát igen fájlalja, és nehéz neki a nyelés. De imádom egyébként, hogy a humora még ilyen feszített helyzetben is megmarad, és olyanokat mond, hogy még napok múlva is megmosolyogtat.

Pl.

Este, mikor adnám neki a szirupot, nézi felhúzott a szemöldökkel:

- Rózsaszín? Rózsaszín szirupot adott nekem a doktornéni? Hát nem látta, hogy én fiú vagyok? Biztos ő is beteg. 

Fekszik a takaró alatt.Marci persze kevés nyugtot hagy(na) neki.

- Jajjj, Marci! Sajnos csúnyán lebetegedtem! Most nem tudok veled játszani!

Imádom, amikor

...szombat reggel félálomban valami duruzsolást hallok a kisszoba felől, és amikor bekukkantok az ajtórésen, akkor azt látom, hogy az ágy sarkában kuporogva olvasgatja a kis könyvét. :)

... este, míg a kicsiknek olvasok ő még előveszi a munkafüzetét, és megold belőle pár feladatot.

És egyikben sincs benne a kezem, teljesen magától csinálja :)

Nyílt napos

Ma reggel újra nyílt órák voltak a suliban. Csakúgy, mint ősszel. most is egy matek és egy olvasás óra volt publikus. Addig osztottunk-szoroztunk, míg végül úgy mentünk, hogy én mentem az első matekra, Feri meg a második olvasásra, mert Marcit most nem tudtuk kire bízni.

Számomra nagyon meglepő volt, hogy sokkal kevesebb szülő vett most részt ezen az alkalmon, mint ősszel. Akkor szinte alig fértünk be a terembe, most azért volt még hely bőven. Bár hiányoztak is most gyerekek, most "csak" 25-en voltak, és a fele gyerekhez tartozott kb. szülő.

A matek a szokásos rend szerint zajlott, bemelegítő gyakorlatok, azaz fejszámolás random módon oda-vissza 20-as körben. Most, hogy túl vannak a 10-eseken, a római számokon, (hogy római számok miért kellenek egy elsősnek, azon egy darabig elmorfondíroztam magamban annak idején.), a hosszúság- (méter-deciméter), és a térfogat (liter-deciliter)mérésen és számoláson, most 10-től 20-ig számolnak, páros-páratlan szomszédokat keresnek, halmazolnak, számokat bontanak. Ennek jegyében telt tehát az óra további része, növekvő sorrendbe állítás, kiválasztani a páratlanokat, majd adott paraméterek szerint halmazoltak. 

Volt közös feladatmegoldás, volt önálló munka, jó kis pörgős, és változatos óra volt, a gyerekek nem unatkoztak egy percig sem. 

Máté ügyesen részt vett a munkában, bár sokkal kevesebbszer szólították fel, mint ahányszor jelentkezett, de amikor hozzá került a szó, akkor ügyes volt. Igaz, a jókisfiús cérnahangjával válaszolgatott, nem az itthoni oroszlánMáté hangjával :) 

Érdekes volt őket nézni amúgy, most hogy nagyjából már ismerem az arcokat, és a neveket, és a gyerekek is már otthonosan érzik magukat az iskolapadban, nem úgy mint októberben. Most azért már látszott, hogy vannak a nagyon lelkesek, a nagyon igyekvők, a mindig jelentkezők, és vannak az örök rendbontók, akik nem férnek a bőrükbe, akik mindig motoznak valamit, akik bekiabálnak, nem figyelnek, szóval most mintha reálisabb képet kaptunk volna. 

Az őszhöz képest Máté sokkal aktívabb volt az órán, sokat jelentkezett, és elvileg az  önálló feladatot is jól oldotta meg.

Év elején több padtársat is elfogyasztott, volt, amikor pont az egyik rendbontó kisfiú mellett ült, az nagyon volt jó, mert Mátét sem hagyta rendesen dolgozni, aztán egy kislány ült mellette, aki viszont olyan kis lassúcska volt ,és mindig lemaradt a javítással, és Máté sokszor mérges volt rá, de most már jó ideje egy hozzá hasonló kisfiú mellett ül, akivel jóba is lettek, és úgy láttam a távolból, hogy nincs is most már semmi gond, jól tudnak egymással-egymás mellett dolgozni. Angéla néni szerint nagyon jó hatással vannak egymásra, és húzzák egymást a jobb teljesítmény felé. 

A második olvasás órán Feri volt bent. Azt mondta jó volt, ügyesek voltak, Máté is kapott egyszer  lehetőséget, hogy kimenjen a táblához kiegészíteni valamit. Akkor is aranyos és ügyes volt :)

Szerintem az idén már nem lesz több ilyen alkalom.

Jövőre meg már mehetek megint a negyedikesekhez is, amikor a leendő elsős tanítónénik fognak bemutató órát tartani. Nagyon durva!

Farsang

A tavalyi farsang után, amikor már január közepén tudtuk, hogy ki minek fog öltözni, most teljes ötlettelenségben vártuk, hogy majdcsak lesz valami. Milánnak volt egy autóversenyzős jelmeze még Mátéról, de ő sokáig elzárkózott előle, és jött a jobbnál jobb ötletekkel, hogy mi szeretne lenni. Voltak köztük tényleg jók, a varjút már majdnem neki is álltam elkészíteni. De amikor előkerült a szekrény legfelső polcának leghátuljáról a ferraris ruha,  akkor végül csak megtetszett neki, így az idén megint lett egy autóversenyzőm. :) 2 éve ilyenek voltak.

Máté viszont még a múlt héten is vacillált. Először focista akart lenni, aztán kalóz. Kapóra jött, hogy az egyik régi ovistársának az anyukája felajánlotta, hogy kölcsönadja a tavalyi jelmezüket. Fel is ajánlottam Máténak, mire ő azt mondta, hogy ezen gondolkodnia kell. 1 napot gondolkodott, és végül rábólintott. Így ő végül cápa lett.

Szóval az idén nem szakadtam meg a jelmezkészítésben. :) Cserébe Máténál beszálltam a vetélkedő alkatrészek beszerzésébe, az oviba pedig fánkot ígértem, és ez már majdnem felért azzal, mintha magam készítettem volna jelmezeket. (Ráfordított idő tekintetében mindenképp.)

Tegnap volt mind a kettőjüknek a mulatság. Reggel Mátéval elmentem a suliba, és elvittem a még hiányzó dolgokat. Nekik csak délután volt a buli, negyed 3-ra lehetett menni segíteni nekik, akkor volt egy kis idő gyönyörködni bennük, mert aztán zártkörűvé alakultak, és mindenféle vetélkedőket csináltak, és persze volt tánc, meg eszem-iszom-dínomdánom.

A cápa és a bika, akik igazából barátok :)

Jobbról a harmadik

Fél 6-ra mentünk vissza érte.
Milánéknál is vetélkedők voltak, pudingevés, meg szörpivás, ilyesmik. Onnan még nem láttam fényképeket, de talán majd ma.
Szóval jó buli volt. Én hulla fáradt voltam estére. Délelőtt még könyvtárban is voltunk Marcival, úgyhogy összesen négyszer öltöztettem föl meg le Marcit, és szálltunk biciklire 1-1 órás itthoni pihenőkkel.

Farsang 2015, pipa :)

Milán verse

Este van, vacsora. Milán sajtot is kér a szendvicsére. Teszek rá neki. Erre a semmiből egyszer csak egy kis versikét fabrikál:

Reszelt sajt, 
reszelt sajt, 
Anya vágta késsel rája, 
Megette a Milánkája.

Szerintem szuper :)

Minikalózok

Tegnap Milán szülinapi buliba volt hivatalos. Volt is nagy sértődés Máté részéről, hogy ő nem jöhetett, dúlt-fúlt, duzzogott, és eléggé úgy érezte, hogy vele kibabrált az élet. Pláne, mikor este nem moziba sem jöhetett velem. Na az volt aztán a nem igazságos :)

A szülinapi bulin volt arcfestés is. Ákost, az ünnepeltet már javában maszkírozták, mikor mi betoppantunk a jeges széltől teljesen átfagyva. Milán első felindultságában határozottan elzárkózott attól, hogy fessenek az arcára bármit is, de aztán a játék hevében, (egy animátor folyamatosan foglalkoztatta a gyereksereget) mindenkinek a kezére került egy sorszám, Milánéra is, és míg a gyerekek mulattak, mi anyukák pletyiztünk, és egyszer csak azt vettem észre, hogy teljesen lecsúsztam Milán arcfestéséről, mert egy kis minikalóz vigyorog rám a kisteremből.

Hazafelé, villamosra várós, nagyszélben mosolygós

Itthon persze Máténak is rögtön ki kellett pingálni az egész arcát, de mivel nekem nincs itthon arcfestékem, így ő sima fekete kalóz lett, és a délutánt a szobában kalózkodással töltötték. A kanapé volt a hajó, meg volt egy másik képzeletbeli is, amit el kellett foglalni. Csináltak papírból kardot. Marci is gőzerővel csatlakozott a csapathoz, és a kanapé elé fektetett párnákra ugrált hatalmas csatakiáltások közepette.

Mikor elhagytam a bázist, hogy találkozzam a csajokkal, akkor épp térképet rajzoltak Rumini nyomán, Sárkány-szorossal, cápa-öböllel, kinccsel, közben Marci tartotta a frontot a kanapén, és nagy elánnal verte vissza az ellenséget.

Hogy mi lett a harc végkimenetele, azt nem tudom, mert aludtak, mire hazaértem, de a hajkefémet a mosóporos dobozban találtam meg este, a fogkefémet meg a szennyestartó mellett, úgyhogy biztos durva csaták voltak. Még szerencse, hogy vér nem folyt. 

(Csak Milán kelt fel éjjel 1-kor, hogy kiadjon magából mindent. De már javul.)

Művek

Máté autói:

Ezt másolta le

A sugárhajtású

A benzines

Tengeri csata cápákkal

Egy szárazföldi és légi csata

Milán egere:

Marci színezése:

Szülőin

Iskolai szülői volt tegnap este. Ide kicsit mindig nagyobb kíváncsisággal megyek, mint az ovisokra, ez még olyan új, kicsit más, és  zökkenőmentesebben is zajlik, mint az ovis, ahol mindig van valakinek valami óhajsóhaja, ami persze olyan, hogy nem is oda tartozik, és nem is ránk. Hát itt nem volt semmi ilyen. 

A tanítónéni gyorsan elsorolta, hogy mi minden várható a félévben, mikor milyen esemény, program, kirándulás, tanítás nélküli nap, stb., csak a szokásos. 

Majd azt is elmondta, hogy most hogy "nagy" második félévesek lettünk, ez mivel jár, milyen követelmények vannak/lesznek, mik azok amiket év végégig mindenkinek el kell sajátítania, és milyen szempontok alapján van az értékelés. 

Matek: hát ez egyértelmű. Rég túl vannak a 10-es számkörön oda-vissza. Vették a térfogat és tömegszámítást 10-ig, és most tértek rá a 20-as számkörre és a római számokra. 

Olvasás: bár még csak a szótagolva olvasás a követelmény, de emellé most már az értő olvasás fontossága is bejön(tt). Az olvasást osztályon belüli csoportbontásban tanulják, de feladattól függően kerül valaki egyik ill. másik csoportba. A jobbak, és Máté is ide tartozik, többször kapnak önálló feladatot, olvasás, kérdésekre felelés, stb... Míg a többiekkel együtt dolgozik A. néni. Kezdenek mondatokban gondolkodni, bejelölik az olvasmányban a mondat elejét-végét. Év végére a hangsúlyozás is menni fog. És hát gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni mindenkinek kell!

Írás: betűalakítás, betűméret, betűkapcsolás, vonalrendszerben maradás, ékezetek, ezek számítanak bele az értékelésbe. Van/lesz hallás utáni írás, és másolás, és kapnak majd egy listát is, hogy melyek azok a szavak, amiket év végére minden tisztességes elsősnek le kell tudnia írni gondolkodás és hiba nélkül.

Irodalom: Mese és vers tanulások lesznek. Tartalom elmesélése saját szavakkal. Szereplők felsorolása, azok tulajdonságai, jók, rosszak, tanulság. Képről mesélés szabadon. 

Tömören ennyi. Csak hogy meglegyen. 

Közben-közben mindig mesélt egy kicsit a gyerekekről, többnyire dícsérte őket, hogy szépen összekovácsolódott a banda, hogy az udvaron is együtt játszanak, nem szélednek szét a szélrózsa minden irányába. annak persze viták és összeveszések, de míg kezdetben minden megoldást a tanítónénitől vártak, egyre inkább el tudják rendezni ezt maguk között. Nagyon jószívűek, és nagyon segítőkészek, és hatalmas versenyszellem van bennük, jó értelemben. Azt mesélte A. néni, hogy most azt "játsszák", hogy egy jó olvasó mindig segít egy gyengébben olvasónak. Kiülnek a folyosóra a padra, és elolvasnak valamit együtt. Valaki ezt kitalálta, nem tudta A. néni sem, hogy ki, és most már megy a versengés, és tegnap már 4 páros kuporgott a padon :) 

De ami igazán fontos, és említésre méltó, hogy a végén váltottam pár szót A. nénivel, mert kérdezni szerettem volna tőle valamit. De még mielőtt bármit is szóltam volna, azzal kezdte, hogy had mondja el ő először, hogy Máté mennyire kezd kinyílni, hogy az utóbbi időben szinte szárnyakat kapott, és aktív, részt vesz a közös munkában, és véleménye van, de az önálló munkáján is látszik, hogy sokat javult,  odafigyel, igyekszik. Azt mondta: " Nagyon meg kell dicsérnem, és remélem, hogy ez még csak a kezdet, és a határ majd csak a csillagos ég lesz!"

Hát úgy örültem neki, hogy ezt mondta :) És Máté tényleg igyekszik, és többnyire zokszó nélkül jön gyakorolni, legyen az írás vagy olvasás.

És bár ahogy a padjában átnéztem a holmiját találtam ott meg nem csinált házi feladatot az írás füzetben, amit haza sem hozott, mégis mosolyogva tekertem haza :)