Oviban hétfőn-kedden

A hétfő reggelt némi szorongással, de egyben kíváncsisággal telve vártam, hogy vajon hogy fogja érinteni Matyit, hogy a pénteki szünnap és a hétvége után most megint oviba kell menni. De az aggodalom feleslegesnek bizonyult. Bár hétvégén meglehetősen furcsán viselkedett velünk, olyan volt mintha haragudna ránk, és ha csak lehetett nem is szólt hozzánk, nem is jött oda, és szinte levegőnek nézett, mindenki mással(mert mamánál voltunk a hétvégén) viszont normálisan viselkedett, de az oviról egy szót sem mesélt. Az tabu téma volt, egészen tegnap délutánig.

Szóval eljött a hétfő reggel, és Máté nem túl lelkesen de beletörődött, hogy oviba kell menni, néhányszor elszajkózta ugyan, hogy ne menjünk, meg maradjunk itthon, de legalább menjünk be vele, de az, hogy Apa is itthon volt, és együtt készültünk, az nagyot lökött szerintem rajta.

 

Első körben úgy volt, hogy Apa itthon megvár Milánnal, míg mi elmegyünk az oviba, nem akartam a hétfő reggelt rátukmálni, ki tudja mi lesz alapon. De Matyi ragaszkodott hozzá, hogy Apa is velünk jöjjön, így családilag állítottunk be az öltözőbe, és egészen addig nem is volt semmi baj, míg pontosan velünk szemben rá nem zendített egy testvérpár, hogy ők bizony oda be nem mennek. Így aztán Matyi is rákezdett, és kérlelte Apát, hogy menjen be vele.

Nem ment persze, de Máténak az is elég volt, hogy kicsit akkor maradjon a folyosón, ami így is szokott lenni, és sírva bár, de bement a csoportba, pár perc múlva pedig már orrot fújt, és ült az asztalhoz reggelizni. ÉÉÉSSSSSSSS egész nap nem volt bele probléma, az óvónéni szerint, mintha kicserélték volna a hétvégén. Igaz, még nem annyira bátor, hogy egyedül bevegyüljön a többiek közé, de ha valaki (óvónéni-dadus) odamegy vele a szőnyegre, akkor már egy ideig elvan a többiekkel. Kezd most már leszakadni Veronika néniről, már nem ül egész nap az ölében, és nem fakad sírva, ha eltávolodik tőle egy lépésnyire, de azért még ölbe veteti magát olykor-olykor.

Minden nap van torna, egyelőre még csak a csoportszobában, aztán ha jobb idő lesz, akkor a tornaterembe is át fognak menni, és ezt nagyon szereti Máté. Ez hozta meg az áttörést is, mert a torna közben kezdett el bratyizni Ibolya nénivel, és a torna volt az első dolog, amiről mesélt itthon, teljesen magától. No meg az ebéd, amit még mindig maradéktalanul bepusztít, van amikor még repetázik is.

Ma reggel pedig igazi premier volt: Máté SÍRÁS NÉLKÜL ment be a csoportba, és nem láttam pontosan hogy történt, de mintha összeölelkezve vállon veregették volna egymást Ábellel:) Pedig ma még korábban is mentünk, hogy Apa is részt vehessen az eseményen.

Szóval nagyon ügyes volt, és nagyon büszke vagyok Rá!

Úgy látszik a múlt heti kedd-szerda volt az abszolút mélypont, amikor egész nap sírt, és azóta egyre jobb. Remélem sokáig így marad.

És csak suttogva jegyzem meg, hogy még nem szedett össze semmit, igaz, karácsony előtt beteg volt, de akkor nem volt ovi, úgyhogy nem fogok meglepődni, ha ezen a héten már doktornénihez is kell majd mennünk, de hátha nem:)

Táviratilag

Ma délelőtt Milán egyik kezében egy darab megrágott piskótával, a másikban a nyuszikájával, arcán fülig vigyorral 3 darab önálló lépést tett felém!!!!

Arányok

Mi az?

Dupla segítség, fele haszon, kétszerannyi idő, dupla kosz. Megszámlálhatatlan használhatatlan fénykép, rengeteg móka és kacagás, némi veszekedéssel fűszerezve, hogy épp ki nem fér el.

Megoldás: a fiúk segítenek a konyhában ebédet főzni:)

Végül elkészült az ebéd, és még a Máté által szabott időkorlátot is sikerült tartani, azaz bimmbammra kész lett:)

Videók

Máténak olyan sok vicces dolga van, hogy ha lenne egy vállra akaszthatós kamerám és azzal követném egész nap, akkor sem lenne unalmas. Így viszont sokszor eszemben van amikor csinál valami vissza-visszatérőt, hogy húúúú ezt le kéne videózni, hogy ne felejtsük el, hogy ilyen is volt. De ritkán kerülök oda, hogy gépért nyúljak, de amikor egyszer a kezembe veszem, akkor viszont kattogtatok, videózok ezerrel. Így születtek az alábbiak is:

Nem tudom honnan vette, de mostanában mindig ő a "nagy oroszlán". A "kis gazfickók"-at pedig a kutyás filmjéből tanulta:

Aztán a másik tipikus, amikor Máté haladzsaénekel, bár szigorú szó és betűrend van ebben a dalban is, mert ha véletlenül másképp éneklem akkor rám szól, hogy az nem úgy van. Korábban is volt már neki ilyen nótája, a pitukapi című, az azóta feledésbe merült, most a vakkant-os a sláger, de úgy hogy a vakkant-ot a végén nagyon kell énekelni:)

Már írtam, hogy Milán úgy autózik, mint a nagyok, íme a bizonyíték, a háttérben ezerrel bömbölő Bogyó és Babócával:


És az esti rituálénak szerves része az együttrandalírozás, hol itt, hol ott, most épp Milán kiságyában megy a móka:

Szupernap

A tegnapi nagy örömködés után, hogy végül milyen jó lett Matyinak az oviban, délután és este nemigen került szóba az ovi. Máté nem nagyon emlegette, én pedig nem akartam erőszakos lenni, és meséltetni, és még tovább bizonygatni, hogy milyen szuper hely az óvoda, mert szerintem abból is elege lehet, hogy mindenki ezt szajkózza neki. Szóval nyugodtan tértünk nyugovóra, és vidáman is ébredtünk.

Az ovikezdés óta az jött a szokásba, (márminálunk babám:)), hogy reggel míg én készítem a reggelit, addig néznek a fiúk egy-két rész Bogyó és Babócát. Így volt ez ma is, és egész addig nem is volt pánik, míg nem az ovis rész került sorra, és akkor Matyinak bekattant, hogy hoppá, neki is befigyel még mára egy ovibamenés. Akkor elkezdett nyafogni, hgoy ne menjünk, mert miért kell menni, meg miért nem maradhatok ott, de ha én nem akkor legalább Milán igazán ott maradhatna.

Végülis elindultunk, igaz, csak azzal tudtam indulásra bírni, hogy 1. ott hagytuk tegnap a könyvét, 2. a macis hátizsákba pakoltuk a váltóruháját, és azt mindenképp meg kell mutatni a többieknek.

Egész addig nem is volt baj, amíg az ajtófélfával egy magasságba nem értünk, mert ott aztán eltörött a mécses, pedig fél méterrel arrébb még lelkesen törölte a csizmáját a lábtörlőbe. Végigsírta az öltözést, és nem akart bemenni, de ez a sírás közel sem volt olyan komolyságú mint a tegnapi és az azelőtti, mert nem volt már nyakambalógva zokogás, és nem kellett 6 lóval bevontatni, hanem hagyta magát beirányítani, csak közben éppen sírt.

Node, amikor bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón, akkor már csak hüppögött Ibolya néni ölében, majd amikor 2 perc múlva újra bekukucskáltam, akkor már egyedül ment a zsebkendőért, törölte az orrát, szóval semmi baja nem volt. Így aztán mosollyal az arcomon távoztam, és csak délben tértem vissza újra a bázisra, amikor is Ibolya néni azzal fogadott, hogy Máté egész nap nem sírt, sőt.... kezd magára találni, lazáskodik, mindent egyedül szeretne csinálni, (pl. fogkrémet nyomni, meg ebédet szedni), és hogy az udvaron még ő akart megvigasztalni egy kislányt aki sírt, még puszit is akart neki adni, de az nem hagyta.

Szóval jó volt neki nagyon! Jól érezte magát, vidám volt, és szépen csinált mindent, amit kellett.És olyan boldogan jött kifelé, hogy öröm volt magamhoz ölelni:)

Mesélni, még mindig nem mesél semmit, vagy csak nagyon keveset. Úgy csinál, mintha mondana valamit, de vagy halandzsázik, vagy csak sületlenségeket beszél. De nem erőltetem. Nekem épp elég annyi, amennyit az óvónőktől hallok, mert úgy gondolom, hogy addig, amíg ők nem panaszkodnak rá, addig nincs miért aggódnom.

Holnap szünnapot tartunk, és szerintem az ezt követő minden pénteket kivesszük, mert kell egy kis áramszünet. Főleg nekem. Ez alatt a 4 négy nap alatt teljesen kimerültem. Aztán remélem, hogy hétfőig meg tudjuk tartani ezt a vidám hozzáállást:)

Jobb lett végül

A reggeli nehéz kezdés, és kétoldali elkeseredés után a napot végül pozitívan zártuk oviügyileg.

Miután hazajöttünk és jól szétmarcangoltam magam, hogy mi lesz Matyival, ha nem hagyja abba a sírást, hogy akkor majd ki fogják nevetni a többiek, meg hogy majd nem fogják szeretni az óvónők, és majd jól leírják, hogy kezelhetetlen, és akkor örökké utálni  fogja az egészet, meg ezekhez hasonló sötétfekete gondolataim támadtak, szóval ezután lebonyolítottam egy léleképítő barátnős telefonbeszélgetést, majd felhívtam az óvónőt, hogy megkérdezzem, hogysmint muzsikál Máté, mert hogyha nagy a gáz, akkor érte tudok menni.

Mire nagy meglepetésemre nem azt mondta, hogy mostazonnal vigyem onnan mert azóta sír, hogy eljöttem, hanem azt mondta, hogy a tegnaphoz képest relatív hamar megnyugodott, és szépen játszik, olvasnak a könyvéből, szóval no para. Bár éppen akkor pityergett egy kicsit, mert akkor készültek kimenni az udvarra, és kiszakították a kis biztonságos környezetéből, de Ibolya néni szerint egyáltalán nem vészes a helyzet.

Kicsit azért korábban indultunk érte, hátha elcsípjük az udvaron, de sajnos (szerencsére?)  nem lehet belátni, de elcsíptem a dadus nénit, aki azt mondta, hogy Máté nem sír, igaz egyelőre magányos harcosként vagy havat rugdos, vagy falat támaszt.

Amikor aztán bementünk, akkor épp ebédeltek. Máté kétszer is kért a ragulevesből, és a másodikat is megette nagyon ügyesen, és ahogy belestem látszólag felszabadult, vidám volt. Jó volt így látni. Sokkal-sokkal jobb, mint reggel olyan nagyon sírósan.Utólag aztán kiderült, hogy ma reggel majdnem minden gyerek sírósan jött, még azok is, akik eddig sosem sírtak.

Az óvónénik is nagyon megdicsérték, hogy milyen ügyes volt, végül még az udvaron is csúszkált a többiekkel, és Ibolya néni szerint már vicceskedett is:)

Jó volt végre jót is hallani róla, nem csak mindig azt, hogy sír. Boldogan, mosolygósan jött ki, és nagyon örültünk egymásnak:) Még a könyvét is otthagyta, azt mondta, majd holnap visszük haza.

Remélem a tegnap délelőttel, és a ma reggellel ezennel túl vagyunk a nehezén. Mert sok mindent tudok kezelni, hisztit, makacsságot, betegséget, de a nyakambaborulós sírással nemigen tudok mit kezdeni. De most megint nagy lelkesedéssel várjuk a holnapot. Pénteken pedig szünnapot tartunk:) Mindkettőnkre rá fog férni.

Nehéz

Hiába tudom/tudtam, hogy ez az ovikezdés nem lesz egyszerű, teljesen tanácstalan vagyok. A ma reggel volt az eddigi leggázabb reggelünk, pedig még később is mentünk egy picivel, mint szoktunk, és csak reggeli utánra értünk oda. Máté már itthon is mondta, hogy ne menjünk, de ha megyünk, akkor legalább maradjak ott. Úgy érzem, hiába beszéljük meg százszor-ezerszer, hogy mi a helyzet, hogy oviba kell menni, hogy én nem maradhatok ott, komolyan néha úgy érzem, mintha a falnak beszélnék, mert még látszólag sem érti meg miről beszélek, mintha meg sem hallaná, csak hajtogatja, hogy ne menjek el, hogy ne menjünk.

Ma reggel torkaszakadtából ordított, amikor bement. ÉN meg az ajtó előtt pityeregtem, hogy miért kell ennek így lennie. Tudom, hogy ha bemehettem volna vele, akkor sem oldottam volna meg a problémát, sőt... akkor látszólag megnyugodott volna, de ugyanúgy nem engedett volna el. De az sem hiszem, hogy normális, hogy ennyire nem akar megnyugodni, és kintről hallom, hogy sír, hogy anya hol van.

Az óvónéni azt mondta, hogy próbáljuk meg azt, hogy rövidebb időt legyen ott. DEEEEEE sokkal később nem tudom vinni, mert Milán elalszik fél 10-kor., szóval mielőtt még elalszik azelőtt nekünk el kell indulni. Ma 9 után indultunk el, és fél 10 körül ment be végül Matyi, akkor Milán már aludt.

Sokkal korábban meg megint csak nem tudom elhozni, mert Milán még alszik. Ő olyan 11 körül ébred. Mire magához tér, meg felöltözik, meg elkészülünk, meg odaérünk megintcsak majdnem 12. Akkor meg már egyébként is megyek.

Szóval tényleg jó lenne, ha kevesebb időt tudna ott lenni, de egyedül ezt sajnos nem tudom kivitelezni, és azt sem akarom, hogy Milánt nem hagyom aludni rendesen, mert csak kipakolom, bepakolom egész nap a kocsiba, mert akkor meg ő lesz kezelhetetlen.

Másrészt meg fél10-től 12-ig az 2 és fél óra. annak nem kéne soknak lennie, pláne, hogy közben van még az ebéd is, meg tízórai.

Szóval nem nagyon tudom, hogy mit tegyek. Mert az, hogy Máté ott sír, én meg itthon ennek nem sok értelme van. Viszont feladni sem akarom ilyen könnyen, hiszen még alig egy hete jár, szóval nem tudom mennyi az az idő, amire még rámondható, hogy ez normális....

Az 1 éves Milánka

Az 1 éves Milánka egész pontosan 9700 g. Nagyjából 70 cm, ezt nem tudom pontosan, de többnyire  68-as, és 74-es ruhákat hord, leszámítva azt a Matyi által kényelmesre nyújtott 62-est, amibe még belefér, és a pizsamája 80-as. Cipője 19-es.

Foga 5 darab van készen, 3 alul, 2 fölül, és készülőben van még 2 darab felső, szóval napokon belül már 7 fogú lesz.

Haja van, de említésre sem méltó mennyiségben, a tarkóján bébikorában kifeküdt folt még csak most kezdett el borostásodni. Amúgy barnás színű.

Szeme még mindig hatalmas barna, huncutul csillogó.

Kezecskéi, talpacskái puha párnásak, pocakja kerek:) de még mennyire:))))

Kedvenc elfoglaltságai:

Alapvetően egy nyugodt, béketűrő gyereknek, bár egyre huncutabb, virgoncabb, rosszcsontabb.

Ha egyedül választ játékot, akkor vagy a lila autót tologatja körbe-körbe, és nézi, hogy pörög a kereke. Vagy zenélő házikóját és a zenélő cicát nyomogatja, de bejövős neki a telefon, a távirányító, és szinte bármi amin van valami gomb. Vagy rágcsál valamit, amit épp talál, a papucstól elkezdve a popsitörlőig ez  bármi lehet.

Imádja a labdát, a szülinapozásokból visszamaradt lufikat, és a búgócsigát, és tulajdonképpen bármit, amivel Máté játszik, és épp nem akarja neki odaadni.

Jajjjj és nagyon szeret hancúrozni az ágyon!!!!

Továbbá bármit nagyon szeretne csinálni, amit nem szabad, pl. villanyt kapcsolgatni a fotel karfáján állva, vagy a kanapéról az asztal tetejére mászni, vagy visszavenni a szemetesből a kiürült joghurtosdobozt és még utoljára tisztára nyalni, vagy kiszedni és sorba rakni a pelusos szemetesből a pelusokat, vagy megrágcsálni a földre lehullott krumplihéjat, az internetkábelt, szeretne porcelánpohárból inni és aztán földhöz vágni (hogy ezt kitől látta tényleg nem tudom). Szóval baromira be van korlátozva szegény.

Kedvenc könyve:

Egyelőre mindenevő, és bár elég kifinomult technikával lapozgatja a könyvet, papírlaposakat egyelőre csak felügyelet mellett kap. Egyik kedvence a Mátéról rámaradt és többször is már ragasztott tapintós lapozó egyik példánya, hiába kapott most egy vadiújat, azt a régit semmi nem pótolja, egyelőre.

Kedvenc filmje:

A Bébimozart még mindig bejön neki, bár már jóval kevesebbszer nyúlunk hozzá. ÉS mivel általában Máté választ, így ő is nagy dózist kap Bogyó és Babócából, meg a Kutyusos filmből, de alapvetően nem néz semmit.

Kedvenc zenéje:

Bármi, csak közben vegyem az ölembe és táncoljunk:) Újabban az Alma együttes Ma van a szülinapomjára saját maga is riszálja a farát:) Nem hiába, néhányszor meghallgattuk ezt  a számot az elmúlt hetekben:)

Kedvenc étele:

Na ő az, aki aztán tényleg mindent megeszik, és minden mennyiségben. Bármit adok neki az neki jó, nem válogat, addig aszik, amíg kaját lát a környezetében. Így aztán találkozott már nemépp a korának megfelelő étkekkel is, mint pl.. a karácsonyi mézeskalács, vagy a sült gesztenye, vagy a marcipán, de egyszerűen ha valamit megkaparint, akkor nem lehet tőle elvenni, ösztönlény.

Gyümölcsjoghurtból bármennyit meg tudna enni, és még mindig zokogni kezd, amikor elfogy. Ez nagyon vicces tud ám lenni:)

Naponta még egyszer kér és kap ciciből tejet, közvetlenül a reggeli ébredés után.

Kedvenc itala:

Megiszik egy-egy flaska teát. Kezdetben a vizet is simán megitta, de amióta beleivott a Máté flaskájába, amiben tea van, mert ő bár megissza a vizet is, de a flaskába csak tea kerülhet, szóval mióta véletlenül beleivott Máté flaskájába, azóta nem issza a vizet, csak a teát,  illetve vizet csak pohárból.

Szokásai:

Nem igazán a megszokások embere, mivel sokszor csak húzzuk magunkkal amikor Mátéval menni kell valahová, így ő legtöbbször csak csendben tűri, hogy történjenek a dolgok.

DEEEE, elaludni csak hintáztatva tud, cumival és a nyuszikával. Itthon csak az ősnyúl az igazi, idegenben-útközben az újnyúl is megteszi.

Éjjel 90%-ban a kiságyában alszik, csak ha nagyon nagy gáz van, akkor kéri be magát közénk.

Pelusozás közben mindig fel kell állnia egy picit, hogy a falnak támaszkodva kicsit megszellőztesse a farát, és mostanában csak a csipogós könyvvel a kezében hajlandó eltűrni a pelenkázás hosszas(kb. 10 mp alatt végzek-végeznék) procedúráját.

Beszéd és mozgásfejlődés:

Ha kedve van, akkor megáll kapaszkodás nélkül. Járni még nem jár, de nagyon akar,  egyre stabilabb, de még kell neki egy kis idő, mire megbátorodik annyira, hogy elinduljon. Nem bánom egy cseppet sem, imádom, ahogy kutyázik:)))

Mindenhová felmászik, még a létrára is, teljesen magabiztosan. Le is tud jönni.

Hihetetlen erő munkál benne, ha megfogom a két kezét, akkor felhúzza magát, mintha rúdgyakorlatot csinálna.

Fecseg. Mond néhány értelmes szót is már, baba, appa, aggyááá, de inkább csak próbálgatja a hangokat, formázza a kicsi száját, és úúúúú-zik, óóóóó-zik, ebebebebe-zik, ilyesmi. Imádom:)

Szempillantás volt csak ez az 1 év.... Még felocsúdni sem volt időm...

Egy barátnőm mondta, hogy amíg itthon vagyok velük, addig élvezzek ki minden percet, mert amint bekerülnek oviba, és én is dolgozni fogok megint, az idő csak úgy hullik majd ki a kezünk közül, észre sem fogjuk venni, hogy már megint eltelt egy nyár, megint itt van egy születésnap, megint új tanév, stb....

Néha nagyon azt érzem, hogy már most is csak szaladnak velünk a napok. Mátéval még valahogy lassabb volt minden... mióta ketten vannak mintha az idő is kétszer olyan gyorsan telne, nyilván azért mert feleannyi figyelem jut egyre-egyre.

Szóval próbálom még ezt az évet kihasználni, mert aztán ki tudja mi lesz...dolgos hétköznapok... brrrr.....

Nehezített pálya

Mondtam már, hogy ember tervez, aztán valaki más odafenn elvégzi amit gondol???? És azt, hogy nekünk mindig derült égből villámcsapásként kell meghozni döntéseket, vagy gondolkodás nélkül tenni amit kell, anélkül hogy lenne idő azon mélázni, hogy ez most jó lesz-e úgy ahogy lesz, vagy sem?

Komolyan csodálkoztam volna, ha ezzel az ovikezdéssel is simán ment volna minden. Decemberben még kicsit bántam, hogy amiatt a pár nap miatt belevágtunk, elvileg ráért volna most kezdeni. Utólag már cseppet sem bánom, hogy így alakult, mert így legalább volt néhány nap, amikor egy normálisnak mondható beszoktatást tudtunk véghezvinni.

Merthogy azt már tudtuk, hogy Feri ezen az első héten nem lesz itthon, de még az országban sem. Így gőzerővel keresni kezdtünk valakit, aki néhány délelőttre be tudja vállalni Milánt, amíg Matyi meg én beszokunk az oviba. Mert az igaz, hogy Máté már decemberben egész jól elvolt, de a csoportból sokan csak most kezdenek, így velük ott lesz az anyukájuk, és nem akartam, hogy Mátét ez rosszul érintse.

Szóval kerestünk és találtunk bébiszittyót, egy barátunk barátnője lelkesen vállalta, hogy jön, amíg csak kell. Én pedig megnyugodtam, hogy mindkét gyerekemet jó kezekben hagyom, nem lesz itt semmi gond.

Hétfőn reggel nagyban készülődtünk, Máté már majdnem készen van, csomagja összepakolva, Milánnak is előkészítettem a reggelijét, kiporcióztam az ebédjét, feltöltöttem a flaskáját és a kölesbogyós tálkáját, előkészítettem a kedvenc játékait, stb...., amikor csörög a telefon, hogy sajna lefújva a gyerekfelügyelet, mert egy kereszteződésben összekonccantak egy másik autóval, szóval bocs.

Első levegővételre nem igazán tudtam, hogy akkor most mi legyen, majd másodikra gyorsan megreggeliztettem, felöltöztettem, összecsomagoltam Milánt, és jobb híján hármasban vágtunk neki a délelőttnek. Gondoltam, hogy Milán úgyis el fog aludni, és akkor ha szükséges, akkor be tudok menni Matyihoz egy kicsit, ha nagy gáz.

Matyi persze sírva ment be, nem akarta, hogy elmenjek, megígértem, hogy maradok az ajtó előtt. Maradtam. Milán aludt. Néhány anyukával jól elbeszélgettünk a folyosón, be-bekukkantottunk a résnyire nyitott ajtón, kulcslyukon. Máté néha elkeseredett ilyenkor hallottam, hogy kérdezi, hogy hol vagyok, és hogy jöjjek, de hamar megnyugodott, viszont egy lépést sem távolodott el Veronika nénitől, vagy az ölében ült, vagy a kezét fogta.

Mivel minden gyerek nagyon hamar elfáradt, így kicsit előrébb hozták az ebédet, de Máté a másodikra már így is nagyon elfáradt, és akkor már végképp haza akart jönni. Itthon 2 mp-en belül elaludt.

Ez volt tegnap.

Ma délelőttre megint lebeszéltük a bébiszitterkedést, de inkább csak Milán miatt, hogy legalább őt ne kelljen magunkkal cipelnünk, mert úgy voltam vele, hogy ha már tegnap nem voltam bent Mátéval egyáltalán, akkor már ma sem tenném, mert akkor ennek sosem lesz vége.

Máté reggel már nem volt olyan lelkes, mint tegnap, mondogatta hogy ne menjünk ma oviba, de végülis megbeszéltük, hogy megyünk, és hogy ha ügyes lesz, és nem sír, akkor viszünk neki túrórudit. Jó.

Ekkor újabb telefon, hogy a mai gyerekfelügyeletnek is lőttek, mert lemerült az autó aksija, és nem tudnak belé életet lehelni... én  már csak nevetni tudtam, míg szegény E. kétségbeesve magyarázkodott és sajnálkozott, de mondtam neki, hogy ne aggódjon, megoldjuk most már, úgy látszik ennek valamiért így kell történnie.

Úgyhogy ma is hármasban mentünk.

Odaúton Matyika nagyon vidáman dalolászott valami halandzsadalt, de mire a bemenésre került a sor addigra a nagy bátorság tovaszállt. Igaz, szerintem bátrabb volt, mint tegnap, bár ma is sírt egy picit. Szerencsére ma is éppen hozták a reggelit, és reggelizés közben egyébként sem lehetnek bent szülők, és ezt úgy-ahogy megértette Máté is.

Mivel Milánnak ma nem ment olyan pikk-pakk az alvás, így gyorsan még bekukkantottam, hogy megnyugodott-e, és látszólag minden rendben volt, ültek az asztalnál, de a reggeli fánkhoz nem nagyon akart hozzányúlni, gondolom azért mert még sosem evett ilyet, Máté meg az újdonságokkal elég távolságtartó.

Így hát elmentünk Milánnal a kisboltba és megvettük a beígért túrórudit, de hazafelé még beugrottuk, hogy a pénteki ebédet lemondjuk, mert pénteken már nem akarom vinni, legyen egy kis szünetünk mindannyiunknak. Azt mondta az Ibolya néni, hogy Máté megnyugodott, és most épp a könyvet nézegetik amit bevitt reggel.(AnnaPetit)

Most pedig itthon várom, hogy délben mehessek érte. Milán alszik. Én pedig csak azon drukkolok, hogy Máté ügyes legyen. Annyira sajnálom szegényt, hogy így kell belecsöppennie mindenbe, hogy hiába beszélünk meg valamit, hogy hogy lesz, rajtunk kívülálló okok miatt valamiért sosincs úgy, ahogy elterveztük. Valamiért nekünk mindig ezt dobja a gép. Jó lenne már rájönnöm, hogy miért, mert kicsit ebből a nagy spontaneitásból már elegem van!!!!!!

Az utolsó napokban

Az elmúlt év utolsó napjai is eseménydúsra sikeredtek mifelénk. A karácsony utáni pár nap ugyan kecsegtetett egy kis láblógatással, de aztán eljött a 29-e, amikor is Matyi elfoglalta az őt megillető gyerekszobát. Miután minden szekrény alá begyömöszöltük a közösen választott autópályás padlószőnyeget és az ágy is átkerült, és amikor már épp vállon veregettük volna egymást, és szusszantunk volna egyet, no ekkor az ágy matracával Matyi leborította a karácsonyfát.

Persze volt sírás-rívás részemről, mert az idei fánk tényleg olyan szép volt, csillaggal, gyöngyökkel, és égőkkel, ami szépen tükröződött este az ablaküvegben. Én már akkor mondtam, hogy akkor szedjük le, de nem tettük, visszaállítottuk, bár nem lett már olyan szép, mert lekerültek az égők, a gyöngyök is összevissza álltak, de másnap volt Milán szülinapja, és szerettük volna még, hogy meglegyen a fa.

Éjjel Máté a SAJÁT szobájában aludt mint a bunda, és még arra sem ébredt fel, hogy 1 óra tájékán a fa újra a földre került, így reggel megint azzal indítottunk, hogy visszaállítottuk, ímmáron harmadjára.

Milán szülinapja félcsaládi körben telt el, az ünnepelt maga nem igazán értette mi ez a nagy felhajtás, és jobbára csak álmosan pislogott körbe, így az ajándékosztás ebéd előttre, a gyertyafújás pedig a leves és a második közé hozódott előre.

A legnagyobb sikere a csomagolópapíroknak, és a marcipánnak volt, a gyertyafújásban pedig Máté is besegített.

Néhány év (egész pontosan 4) kihagyás után idén újra baráti körben köszöntöttük az új évet. Máté egész nap be volt sózva, hogy buliba megyünk, mi inkább baráti beszélgetős volt, mintsem ereszd el a hajamat, de hát Máténak mindenképp esemény:) Ő persze a szokott idejénél egy kicsit később kidőlt, és nem zavarta az álmát sem a mellette szóló zene, sem a mellette síró Milán, sem az éjféli petárdázás. Amikor hazainduláskor felnyaláboltuk volt is nagy csodálkozás, hogy hová megyünk, aztán meg azon gondolkodott hazáig, hogy miért nem apaautójával jövünk haza, miért a bácsiéval, (értsd: taxi)k)és hogy mi lesz akkor apautójával:)

Milán jobban bírta az éjszakát, ő csak 11-re merült ki teljesen, egész addig partyarcoskodott, jött-ment, koccintott a flaskájával, ropit ropogtatott.

Az új év első napja ennek megfelelően nyugalomban telt, és az becsülettel megfőzött és elfogyasztott lencseleves után mindenki egy jó kis délutáni szundival köszöntötte 2011-et.

Ma pedig ezerrel készülünk a dolgos hétköznapokra. Holnap munka, ovi, Milánnak bébiszittyó. Izgalmas évkezdésnek ígérkezik:)