Túl a féléven

 Mármint iskolailag. 

Most, hogy idén nem volt  az életünk része a felvételi hercehurca, és ez olyan nagyon jó érzés volt, a félév végéről már-már meg is feledkeztünk. Ami a kisebb baj... a nagyobb, hogy a gyerekek is. Legalábbis a januári iskolai szereplésükön ez látszik. És ez szorosan össze is függ a félévi értesítőikkel. 

Ha egyben értékelném őket, akkor mindegyikre ugyanaz mondható, van még hová fejlődni. Kinek több energiát kell ebbe beletenni, kinek kevesebbet, de mindenképp többet, mint amennyit most raknak bele. 

Máté egész szépen dolgozott egészen a téli szünetig. Addig tényleg úgy nézett ki, hogy foglalkozik a feladatokkal, és az online térben is elboldogul. aztán a téli szünettel ez a kezdeti lelkesedés elapadt, és januárban nemigen sikerült visszarázódni az iskolai követelményekbe. Nagyjából minden tárgyból sikerült egy-egy 3-assal lerontani a jegyeit. Oké, hogy az érdemjegyek csak számok, de azért jól tükrözik a belefektetett energiát és szorgalmat. Szóval eléggé pipák voltunk. Nem a hármasok miatt elsősorban, hanem azért, mert meg sem erőlteti magát, és videózásra meg pötyörészésre arra bezzeg mindig van idő. 

Na mindegy.Levontuk a tanulságot, hogy egy percre sem lankadhat a figyelem, és  most újult erővel vetjük bele magunkat a második félévbe. 

Pláne, hogy ha minden igaz, akkor jövő héten a hetedik-nyolcadik visszatér az iskolába. A nagyok még otthon vannak, a legfrissebb korményrendelet szerint március 1-ig mindenképp, de szerintem ezt az évet már megszívták úgy ahogy van, nem fognak ők már az idén bejárni. De volt egy igazgatói közvélemény kutatás, a kisgimnazisták hogyantovábbjáról, és az lett a végeredmény, hogy még ha kompomisszumokkal is, de a hetedikesek-nyolcadikosok menjenek vissza. A héten kidolgozzák a suliban ennek a mikéntjént, és akkor jövő héftőn , február 8-án lesz nálunk az új szeptember 1-je. 

Ennek örömére átpakoltuk a minap a szekrényét, hogy van-e még ruhája, amit fel tud venni. Kiszedtem a polcáról vagy 8 hosszú ujjú felsőt patent állapotban, volt amelyik egyszer sem volt rajta, és átraktam a Milán szekrényébe. Most újabban a vadiúj Sylveszter-es pulcsijában online órázik, mert mondtam neki, hogy kezdje már el legalább a gép előtt hordani, mert azt is ősszel vettük, de már majdnem rövid. 

Milán, miután év elején rögtön banyalt néhány hármast, azt egész félévben javította. Van amit sikerrel, van amit csak félsikerrel, és csak négyesig sikerült eljutni, de reméljük, hogy év végére sikerül még kicsit kozmetikázni a bizin. Azt mondja ne aggódjunk, sínen van. Bár sokszor nekem ez a sínen levés nem jön át. Mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, akkor sem mindig sikerül, vagy neadjisten más szülők lamentálásából szűrök ki infókat, amiket aztán Milánnak szegezek, és akkor persze, jaaaa, igen.... !!! 

Emellett vészesen kiskamaszodik, és újabban rászokott a dacosokodásra és az arcoskodásra, ami nem annyira fekszik nekem, de majdcsak túléljük ezt is. 

Marcika . Nem tudom, hogy cukiságból meddig lehet megélni.... reméljük jó sokáig, mert cukiságból és dörgölőzésből  nincs hiány, ellenben szorgalomról és itthon gyakorlásról nemigen hallott még a drága. 

És bár a január neki is igen félrecsúszott, a félévije nem lett rossz, a nyelvtan az, amire jobban oda kéne figyelni, de nem hagyja hogy segítsünk. Még csak szóban sem hajlandó kérdésekre válaszolni, nemhogy rá tudjam venni, hogy írjunk pár sort gyakorlásképp. 

szóval... tanulságokat levontuk, és arccal a nap felé fordulunk. 

Amúgy meg... 

Marci  ma reggelre megköhögősödött. Eléggé rámhozta a parát, mert a semmiből egyszer csak kutyaugató hangokat adott, és fájlalta a torkát. Gondoltam, hogy remek lenne, ha kiderülne, hogy covidos... Ma felhívtam a doktornőt. Elmondtam a tüneteket, láza nincs, még csak hőemelkedése sem, orra nem folyik, csak fájlalja a torkát és olyakor köhécsel. Küldetem fotót a torkáról. Nem mondom, hogy egyszerű volt befotóznom a torkába úgy, hogy ne csak a nyelve látszódjon.... Elküldtem a fotót, és megkaptam a diagnózist, és hogy szedje azt amit eddig, ( izlandi zúzmót adtam neki tegnap) aztán majd elmúlik. 

A kisbeteg kutyás sapkában a szurikátájával. 

Hétvégén Milánnak megint Csömörön volt focija. Ennek örömére most a Kálvária-hegyen tettünk egy kört. Lassan úgy járunk már ide, mint aki hazajár 🙂