2021. január 22., péntek

Tegnap volt

 ... a nap, amikor Milán először vitte be Milán az iskolába az új telóját. Szerdán érkezett meg rá a kiválasztott tok, úgyhogy csütörtökön muszáj volt debütálnia. 

Nagyon cuki volt, mert már az odaúton a trolin is erről beszéltek a kis barátjával, aki velünk szokott jönni, hogy majd megmutatja, meg hogy milyen a tok, meg milyen applikáció stb... 

Aztán valamikor ebédidő táján egyszer csak csörög a telefonom, Milánka. Persze, hogy elsőre levert a víz, hogy biztos azért hív, mert baj van. De nem, csak azért hívott, hogy elmondja, hogy megírták az ének dolgozatot, és szerinte jó lett. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy reggel a trolin ülve beszélték Samuval, hogy mindketten dogát írnak énekből, de mind a két okosmókus az óra előtti szünetre időzítette annak a 6 latin kifejezésnek a megtanulását, amit le kell majd írni sorrendben. ( Az énektanár nagyon gáz, tök szigorú, és kivételezős. Énekelni egyáltalán nem énekelnek a covid miatt, hanem kaptam valami nyomtatott anyagot a miserendről, meg egyebekről, és mindenféle latin kifejezésekből írnak örökké dolgozatot. ) 

Aztán alig telt el 1-2 óra, hívott megint Milánka, hogy minden oké, most megy le a focira, és hogy mikor megyek majd érte. Csütörtökönként iskolai fociedzésre jár, ami kb. fél 4 ig tart. Egyszer odarángatott 3-ra, mert azt mondta, hogy ők, a kicsik, 2-től 3-ig fociznak, 3-tól a nagyok vannak. Aztán kiderült, hogy a két edzés összefolyik, mert aki akar, maradhat a nagyokkal is, Milán meg persze, hogy akart, mert náluk nem volt ki a csapat, vagy mit tudom én... Én meg ott szobroztam a sulilépcsőn fél órát. 

Aztán már épp indultam, itt jártam a sarkon, amikor megintcsak hívott, hogy vége van a focinak, és mikor megyek.

Szóval összesen háromszor beszéltünk a délután folyamán. Olyan kis cuki volt, mert gondolom élvezte, hogy előveheti a telóját végre ő is, és hívott, amikor csak tudott. 

Délelőtt nincs megengedve a telefonozás az iskolában, de órák után már használhatják. 

Ezzel szemben! 

Máté a fejébe vette még a hét elején, hogy a héten, mivel tavaszi meleg lesz, ő bizony biciklivel fog hegedűre menni. Hittem is meg nem is, Máté nem nagyon szokott ilyesmiket magától kitalálni :-) Ahhoz eléggé belustult az itthon tanulás során. 

Aztán eljött a szerda, és Máté még mindig úgy gondolta, hogy ő biciklivel megy. 

Nincs nagyon messze, 3 km, és ismeri is az útvonolat, hiszen sokszor mentünk már korábban együtt bicajjal, de egyedül eddig nem ment. Egyedül eddig csak busszal járt, meg talán rollerrel tavaly, de azzal tud menni a járdán, az nem olyan para. Biciklivel viszont már az úttesten kell haladnia. 

Nem lehetett róla lebeszélni, úgyhogy végül átbeszéltük az útvonalat, és hogy melyik pontokon kell különösen figyelni. Ezer jótanáccsal elláttuk, hogy inkább álljon meg a kereszteződés előtt, semmint rontson át rajta, még akkor is, ha neki van papíron elsőbbsége, meg hogy a jobbkezeseknél is mindkét oldalra elnézünk, nemcsak jobbra, és hogy az aluljáróban nem tépünk mint a szél... és hogy ha megérkezik, akkor dobjon ez üzit, hogy minden oké. 

Telt az idő, üzi nem jött. Írtam neki, nem jött válasz. De gondoltam, hogy biztos megérkezett órára, mert Feri bácsi szólt volna, ha nem. 

Rendben hazaért. Azt mondja írt viberen, mutatta is, tényleg írt, de nem jött át. 

Ok. 

Tegnap megint bicajjal ment. Mondtam neki ezerötszázszor, hogy írjon akkor sms-t, amikor ott van, vagy hívjon, vagy amit gondol, de mindenképp szóljon, hogy rendben megérkezett. 

Szólt? Nem szólt. 

Megintcsak feltételeztem, hogy az órán jelen volt, tehát odafelé biztos rendben megérkezett. 

Jövünk haza Milánnal. Út közben 2 szirénázó mentőautó is abba az irányba hajtott, amerre Máté is volt hegedűn, de elhesegettem minden fekete gondolatot, hiszen már fél 5 felé járt az idő, Máténak ilyenkor már otthon kell lennie. Pláne biciklivel, amivel 10-15 perc alatt megjárja.

Hazaérünk 3/4 5-kor Milánnal, az egész lakás sötét és üres, Máté sehol. Hívom a telóján, nem veszi fel. 

Egycsapásra 220-as lett a vérnyomásom. 

Aztán néhány perc múlva befutnak mindhárman, és kiderült, hogy Máté rendben megérkezett, majd hazaért és elmentek együtt Marciért. 

Ja, hogy nem írt üzenetet, hogy egyben van... óóóó, hát azt elfelejtette! De hát nem is történt semmi. 

Végülis... csak háromszor kaptam szívrohamot egy órán belül. 



6 megjegyzés:

  1. Ja, hát de nem is történt semmi! :) :)
    (Engem is kivert volna a víz....huh...Ráadásul én mindig megtalálom a lehető legrosszabb forgatókönyvet.

    VálaszTörlés
  2. Ugye? Pedig tényleg nem akarom túlspirázni, de szerintem nem olyan nagy kérés, hogy nyomjon egy okét, ha ott van ahová indult. Nem kell felhívni, meg kisregényt írni, értem én, hogy ciki, de egy like jelet, vagy matricát igazán semmi küldeni. Szerintem.

    VálaszTörlés
  3. A "kedvencem" mikor kicsöng és nem veszik fel.
    Bár 17-18 éves korukban már ez ritka.
    Velünk az is előfordult, hogy elhagyta a telót. 100x csörgettem meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az a másik kedvencem, amikor le van némítva :-)

      Törlés
  4. :-) Mosolygok, de teljesen átérzem a dolgot. Mi is jártunk már így Ákossal, elfelejtett üzenni. Meg egyszer-kétszer véletlenül felhívott, felvettem, kinyomta és úgy gondolta, hogy ez így OK. És mindig le van némítva a telefonja, ha itthon hagyjuk őt vagy őket, hiába hívnánk, nem veszi észre.
    Ja, az sms. Amikor nyáron a kórházban volt a mandulaműtéttel, egy délután alatt lefogyasztotta a netes keretét. Másnap tettünk rá, azt is ellőtte. Esténként ott kellett hagynom, kértem, hogy jelentkezzen még be, hogy van, erre közölte, hogy de hát már nincs kerete, nem tud üzenetet küldeni. Mondtam, hogy sms. Az mi???? Elmagyaráztam, hogy mi, őskorszaki szülők még sms-ben kommunikáltunk egymással, míg nem volt okostelefonunk. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor mondtam Máténak, hogy küldjön sms-t, mert azt biztos megkapom, nem kell hozzá net, akkor ő is nézett rám kerek szemekkl, hogy az meg mi.... Idézem: " sms? az nem tudom mi. Olyan nekem nincs letöltve! " :-D

      Törlés