2021. február 28., vasárnap

Újabb fejlemények

 Talán nem kellett volna a múltkor leírnom, hiszen tudvalevő, hogy az írott szónak ereje van, hogy Milánék mindezideáig rendesen jártak iskolába, mert most " eljött az ő idejük" is. 

Pénteken délután, mármár estefelé kaptuk az értesítést, hogy az egyik kisfiú az osztályból koronavírusos lett, emiatt a jövő héten digitális oktatás lesz az osztálynak, és karantén. A karanténról még nem kaptunk hivatalos értesítést, gondolom péntek este, és hétvégén még a minisztériumban sem nő a fű se. 

A fiú egyébként, az anyuka elmondása szerint, nincs annyira rosszul, lázas volt és köhögött, de már szombaton is azt írta, hogy jobban van. szerencsére. 

Milán először nagyon elkeseredett, mert így ki kellett hagynia a szombati szülinapi bulit, amire hivatalos volt. Bár nem gondolom, hogy Milán beteg lenne, kutya baja, a fiú nem a barátja és nem is ülnek közel egymáshoz, és kedd óta nem volt iskolában sem, de hát jobb félni, mint megijedni. Aztán gyorsan megvígasztalódott, hogy így viszont 2 szolfézsórát is kihagyjat, legálisan :-) apró örömök. 

Ami kicsit elszomorító, hogy pont a jövő héten lesz a síszünet a suliban, meg Máténak is szünet lesz a péntek, mert pót szóbeli időpontot kellett kijelölnie az iskolának, mert 5szörös lett a túljelentkezés. Szóval lett volna egy hosszú hétvégénk, és már mindenfélében gondolkodtunk, hogy hogyan tegyük hasznossá, terveztünk klassz kirándulásokat, amikből így valószínű nem lesz semmi. 

Na de majd túlleszünk ezen is. 


4 megjegyzés:

  1. A lényeg, hogy ne betegen kerüljetek karanténba, minden más kibírható és megoldható.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk a gimiseknél már szeptemberben sem jött értesítő a karantén tényéről, mármint piros matrica. Annyira el voltak már akkor havazva.
    Áronéknak ezen a héten van digitális tanrend. Suliszinten. Mi is pénteken késő délután kaptuk a hírt. Nekünk nem gond, hatodikos, elvan otthon, de elképzeltem magam alsós gyerek anyukájaként. Nem tudom miért döntött így a suli, ennyire hirtelen, minden előzmény nélkül

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is a fél osztálynak ment, a másik felének nem, kerületenként változó.
      Mikor Marciéknál 2 hétre bezártak, ott is csütörtök délután mondták, hogy akkor holnaptól. Úgy, hogy az persze egyszer sem volt kommunikálva, hogy van-e beteg gyerek/pedagógus az iskolában, hány van stb... csak az udvari pletykákból lehetett ezt-azt tudni.

      Törlés