2019. június 27., csütörtök

Hírek

Tegnap délután tizennyolcadik sokadik hívásra sikerült elérnem a háziorvosunk asszisztensnőjét. Jó pár hónapja, mióta egy doktornő nyugdíjazás miatt kiesett a praxisból,totál káosz van a rendelőben.  A 10 éve jól megszokott stabil rendelési idők teljesen megborultak, új orvost nem sikerült hozni a régi helyére, a meglévők látják el a kieső orvos betegeit valami átláthatatlan forgórendszerben, és erre még rájött a nyári szabadságlás, és most végképp követhetetlen és átláthatatlan a rendszer, az orvosok meg szinte elérhetetlenek.
Na szóval, beszéltem az asszisztenssel, kérdeztem, hogy mikor tudnék pár szót váltani a doktornővel, ő meg erősködött, hogy mondjam el neki mit szeretnék, hátha tud segíteni. elmondtam. Nem tudott. De mondta, hogy este hívjam újra, rendelés vége felé talán lesz már egy lélegzetvételnyi szabadidejük.
Este újrahívtam. Közben rendes volt a doktornő, mert utánanézett, a hétfői Semmelweis-napnak is, és annak is, hogy hol fogadnának minket. Ő is a Bethesdát mondta, amit én is gondoltam, bár az internetes információk nem voltak ennyire egyértelműek.
Ma, biztos ami biztos, azért odatelefonáltam a Bethesdába is. Egyrészt, hogy hová menjünk, és hogy hétfőn tudnánk-e esetleg menni, mert mégiscssak jó lenne nem utazás előtt 1 nappal ott ücsörögni, nyugodtabbak lennénk, ha minél előbb túl lennénk ezen.
A telefonközpontos a sebészetre kapcsolt, ott egy kedves hölgynek újra elmondtam a problémát, és végül abban maradtunk, hogy menjünk hozzájuk hétfőn nyugodtan. Bár mondta, hogy hétfőn biztos káosz lesz, arra készüljünk. Mire mondtam neki, hogy de hát hétfőn csak ügyeleti ellátás van, és mindenkit alapból keddre hívnak, akkor kedden is káosz lesz, nem? Erre mondta, hogy ja, de, igaz. akkor lehet, hogy tényleg jobb a hétfő.
Hát most nagyon remélem, hogy hétfőn sikerül ezt megcsinálni.
Jobb lenne már stabilan tudni a kezét, mert akkor talán nem enne a para folyton, meg ő is jobban tudna mozogni.

Egyelőre mesenézés van, tegnap átjött Marci kis barátja, és együtt néztük meg a Rontó Ralph 2. -t, pattogatott kukoricával, bodzaszörppel, ma délelőtt az Így neveld a sárkányodat 3.-t néztük, hogy mi lesz a következő műsor még nem tudom :-) meg végtelenített tabletezési lehetőség van, egy kis társasjátékkal, olvasással megszakítva, de még a hétfőig is van 3 és fél nap, és már most elég sok nyafogáson vagyunk túl, hogy nem csinálhat semmit.

Ma délután Máté is hazajön a táborból. Mióta Marcival ez a baleset történt, többet csetelünk arról, hogy egyben van-e még, és hogy fokozottan figyeljen magára. Így viberen egészen jól tudunk kommunikálni egymással. Élőszóban újabban elég nehéz szót érteni vele.

Amúgy meg kínlódunk idebent, mert már a lakásban is dögmeleg van. Kicsit vigasz csak, hogy ha nem lenne Marci gipszben, akkor sem igen mennénk ki, mert kint meg még rosszabb. Mára, holnapra (?) mondanak valami nagy zuhét, valami átmeneti lehüléssel. Majd meglátjuk mi lesz belőle.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése