És még csak június van....

Sok mindenre igaz ez, mondhatnám például, hogy már 2-szer voltunk a Balatonnál, és még csak június van. Mindkétszer tudtunk sokat strandolni, és még csak június van. Mondhatnám, hogy már tök barna a karom, pedig még csak június van.
De most azt mondom, hogy Marci hétfőn délután a Balatonnál eltörte a csuklóját. És még csak június van.

Az úgy volt, hogy pénteken, az évzáró után szinte rögtön bepakoltunk a kocsiba, és lementünk Füredre. Máténak vasárnaptól volt focitábora, ilyenkor mindig be szoktunk rakni egy pár nap Balatont, hogy vagy levisszük, vagy hazahozzuk. Most Ferinek jobb volt a hétvégi levitel, de hogy ne csak egy szimpla oda-vissza út legyen, péntektől-hétfőig maradtunk.
Vasárnap Mátét leraktuk a táborban. Kicsit örültünk is, hogy "huhh, egy gonddal kevesebb", meg néha gonoszul még olyan gondolataink is támadtak, hogy " de jó, hogy nem puffog most nekünk pár napig", de ez tényleg csak gonoszság volt, még ha igaz is. :-)

Mivel ott is volt nagy eső, így vasárnapot strand nélkül "kellett" a fiúknak átvészelni, de megígértük, hogy hétfőn indulás előtt még lemegyünk egy kicsit csobbanni. Így is történt.
Csak aztán a fürdés után még elmentek a játszótérre egy kicsit csimpaszkodni, és akkor történt a baj.

egyszer csak Milán rohant oda hozzám a plédre, hogy ne ijedjek meg nagyon, de apa küldte, hogy Marcival baj történt. Persze megijedtem. Rögtön az jutott eszembe, hogy pofára esett és kitört az egész fogsora, de és hiába kérdeztem Milánt, hogy mi van MArcival, nem tudta megmondani. De ekkor már láttam őket, ahogy mennek az elsősegélyhez.
Már méterekről láttam, hogy nagy baj van, pedig nem is mertem odanézni.
Gyorsan körbetekerték gézzel, és felkötötték, és mentünk a veszprémi kórházba.
A traumatológián mondhatni szerencsénk volt, mert nem volt nagy tömeg, és bár Marci addigra eléggé belefáradt a helyzetbe, de viszonylag gyorsan sorra kerültünk.
Röntgen- törés- és felküldtek az osztályra, mert helyre kell illeszteni a csontokat, azt meg altatásban végzik.
Milán közben teljesen para volt, nagyon oda volt, hogy ez történt MArcival, és hogy meg kell műteni, meg altatni kell. Neki ezek nem túl jó élmények, és nem is olyan távoliak még. De muszáj volt szegénykémnek végigasszisztálnia az estét mellettünk, mert nem tudtuk hová tenni.

Az altatás miatt csak este 9-kor kerülhetett sor a műtétre, hogy az evés-ivás mentes órák száma megfelelő legyen. Addig csak ültünk Marci ágya mellett és vártunk.
Marci a körülményekhez képest jól viselte, nem nyafogott, néha pityergett persze, de akkor is inkább csak azért, mert nem tudta mi vár rá, és az ismeretlenségtől félt, meg hogy nehogy egyedül maradjon. A keze miatt nem nagyon panaszkodott, néha mondta, hogy fájdogál, de nem volt jellemző. Meg kapott fájdalomcsillapítót is.

Aztán 9-kor feltolták a műtőbe. Na az a háromnegyed óra volt a legrosszabb. Amikor be kellett engedni azon anagy fém ajtón egyedül, könnycseppekkel a szemében. Ezt Milánnal is átéltem már egyszer, és azóta sem tudom elfelejteni.

A doktorúr azt mondta, hogy bár mind a két csont eltörött a csuklójában, de szerencsére nem sérültek az izületek, így elég volt csak helyretenni a csontokat, és nem kellett egyéb rögzítés.

Aznap éjjel bent kellett maradnia. Én ottmaradtam vele, Feri meg visszament Endrebácsi faházába még egyet aludni.
Másnap reggel a doktorúr megint megnézte, lazított a kötésen, és azt mondta rendben lesz. Pár hét.

A kórházban még délutánig ott kellett maradnunk, mert a protokoll szerint altatás után 24 órás megfigyelés kellene. Így is korábban elengedtek, a délutáni vizit után, tekintettel arra, hogy nem helyiek vagyunk, és gyakorlatilag Milánnak nem volt fedél a feje fölött. Szegénykém nagyon hősiesen viselte a hányattatásait, mert az osztályra nem nagyon lehet 12 év alattit bevinni. Vagyis nem lehetne egyáltalán, de picit azért csak bekönyörögtük Milánt, mert hát hová tegyük? Meg kétszer is elvittük sétálni a városba, hogy ne legyen szem előtt. Amikor meg a szobában volt, meghúzta magát a szék támlája mögött egy könyvvel a kezében.

Most már itthon vagyunk. egy hétig most ez a félgipsz lesz Marcin, majd a jövő héten kell bemenni a helyi kórházba, hogy teljesre cseréljék. Még azt is ki kell derítenem, hogy hová kell mennünk.

Jövő hét szerdán indulunk a tengerpartra. Csak mondom :-)  Ha volt is bennünk egy szemernyi kétely, hogy nekünk való-e a láblógatós tengerparti nyaralás, akkor azt hiszem emiatt már nem kell többet aggódnunk. Láblógatós már biztos nem lesz.

És még csak június van... csak mondom. :-)